-részlet-

Mosolyra húzza a száját, olykor néha beharapja, mintegy pótcselekvés. Kicsit féloldalas a mosolya, de pont ez az ami miatt is szeretik, ha mosolyog. 

Csillog a szeme, miközben nézi a másikat; kezével megtámasztja a fejét, ujjai finoman hozzáérnek az alsó ajkához,  ami nedves és hívogató. Csókra csábító. 

Fekete alapon csíkos mintás, feszes, vállat szabadon hagyó felsőt viselt, Jól láthatóan melltartó nélkül; mellbimbói meredten ágaskodtak, hol attól, hogy fázott, hol pedig attól, hogy felizgult. Mint most is...látható és tapintható a vágy, nyelve hegyével finoman megérinti az ajkát, mosolyog, izzik a tekintete, vibrál körülötte a levegő. 

Aztán...amikor az erős kéz végigsimít a combján; ujjak markolják meg a farmer alatt bújó izmot, felnyög. Aztán megrándul. Lehunyja szemét, szinte életre kell az arca. Szemtől-szemben, ül a Férfi ölében, az újabb és újabb simogatások, mozdulatok hatására kezdi elveszíteni a fejét. Falja-marja a másik száját, majd hátraszegett fejjel felnyög, akaratlan is felkínálva nyakának karcsú ívét, puha vállát a Férfinak, aki habozás nélkül lehel erősebb-finomabb csókokat oda...mindenhova. 

Míg táncra nem kél a teste és elveszíti a fonalat. 

Táncol-lüktet-pezseg. Összerándul. Remeg. Hangja halk, nyögései ezerjót mesélnek. Ujjai a kemény vállakat markolják; puncija mélyéig remeg attól, amit érez. Fürge nyelv, vagy éppen a mellbimbóját morzsoló ujjak csalnak ki újabb és újabb hangokat a szájából miközben mesél az arca. Vonásai tiszta, őszinte gyönyörről beszélnek; hazudni se tudna, de nem is akar. 

Simít a kéz. Markolnak az ujjak. Vagy éppen benne játszanak. 

Nyöszörög. Lábai lazulnak-feszülnek, szájából alig jönnek ki hangok. Mesél az arca, a Férfi csak nézi, olvas belőle. Talán túl sok mindent is, de lehet épp csak a felszínt.

Bármi lehet. 

Jár a kéz. Ujjak mozognak, másutt pedig fog-markol- karmol. Kell. Jár a kéz. Tenyér csattan, újabb nyögések. Mélyebbek, nyersebbek. Felszabadult, mélyről jövő, zsigeri, ösztönös. Szétesős. Újabb csattanás, aztán követi még pár. Édes fájdalom.  Újabb és újabb, már a gondolatok is kuszák. Jár a kéz. Simogat. Markol. Csúsztat, érint. 

Csattanás. Simít. Kapaszkodik. Megragad. Nyögés. Sóhaj. 

Basszameg. Szétesés. 

Csattanás. Csíp. Fáj. Kell. 

Még. Még. Több. Újabb. Következő. 

Jár a kéz, ver a szív, zakatol. Nyers vágy, őszinte gyönyör, ösztönösség. Akad a légzés, Sürgető mindenség, akarat, döntés. Jár a kéz. Lüktet a vágy, kapaszkodik a kéz, vibrál a test, táncol a csípő, hullámzik a test. Kisebb-nagyobb hullámokban jön a kéj, átcsap, szétszed, aztán visszahúzódik. Majd jön megint és megint. Mikor hogy. Lassabban, gyorsabban, vagy épp mindent elsöprő hevességgel.

Több kell, még több. Aztán elég. 

Vagy mégsem. 

Ébredés. 

Izgulok. Jóleső érzés, de közben tétován, gondolataimban meredve várok rá. Fázom, fogaim vacognak, szinte már fáj a hideg. Közben meg tudom, kell nekem most ez az egész; a várakozás, a hideg téli levegő, ami segít ellazulni, beszív-kifúj, lassan lehiggadok a hidegtől, s bár remeg mindenem, érzem, hogy kezdek felforrósodni, amint meglátom. Nagyon vágyom rá. 

Falja a szám. Hatalmas keze a tarkómon, szorosan magához húz. Lábujjhegyre állok, hagyom, hogy irányítson. Tetszik a mécsesek adta fény, a lángok lassan, érzékien táncolnak a légmozgástól, a vörösre festett falakon vibráló árnyak velem együtt mozognak. Nem akarok lassítani. Az egészet akarom, amit ad, ami lesz, akarom. Piszkosul vágyom rá, mohón, türelmetlenül és mégis némi félsszel, halvány kérdések merülnek fel bennem, de aztán nem foglalkozom velük. Hozzámér, akárcsak én hozzá, ujjai és nyelve játéka egyre határozottabb gyönyör-sóhajokat csalnak ki csókoktól megdagadt ajkaim közül.

Esélyem sincs. Nem is akarom. Az ölébe húz, feltolja a ruhám, keze a nedves húsomhoz ér; válaszul felnyögök és belé kapaszkodok. Mintha elfordítana bennem egy kapcsolót. Végem van. A farmer dörzsöl, de nem érdekel. Az már igen, amit velem csinál. Ahogy bennem van. Szája a számon, csókolja, ízlelgeti, aztán végig a torkom vonalán keresztül a vállam hajlatáig. Finoman és erősen, mikor hogy, váratlanul ér mégis felforrósít, felizzítja bennem a vágyat, ami tombolni kezd bennem.  Visszafogja magát, érzem, pedig minden vágyam, hogy megmutassa milyen is valójában. 

Egyik jön a másik után. Véget sem ér, és máris jön a következő, végigszalad rajtam, szétszed, darabokra szakít, összerak, összezavar, összekuszál, amíg teljesen öntudatlan leszek. Egyik a másik után. Újabb és újabb hullám, követni sem tudom, remegek, vonaglok. Kiszáradt ajkaim közül nyöszörgés-sóhaj-nyögés váltakozik; gyönyör és kéj szonátája, öntudatlan vagyok, testem tetőtől-talpig, minden pontja és porcikája élvezettől vibrál, él, lüktet, remeg, olykor elég pár döfés, vagy épp egy szeretgetős mozdulat, finom harapdálás a mellemen…csak jön és jön…én pedig nem ellenkezem, elfogadom és befogadom minden cseppjét. 

Szétesek, mint még soha. Már attól elélvezek, ha hozzámér. Hogy a számban van és játszhatok vele, kényem-kedvem szerint, én pedig attól felrobbanok, hogy érzem, neki most mennyire jó.  Kifordultam önmagamból, nyers vágy, semmi több, ennyi vagyok én, ott és akkor, gondolkodni sem tudok, egyszerűen csak elfogadok mindent, amit kapok. Adni akarok. Nyelvem a húsán, kapaszkodom belé. Folyik a nyálam, lecsöppen a matracra. Ránézek és olyat látok, amit nem biztos, hogy látnom kellene. Vagy éppen pont ezt…nem tudom…elengedem a gondolatot, nyelvemmel, számmal-fogammal kényeztetem, miközben mosolyogva nézem, mennyire is élvezi ezt. 

Fekszem az ágyon, lecsúsztam róla, a farkáról, már nem tart a lábam, izmom kocsonyás, remegek. Jön a következő és következő hullám; keze simogat, arca beszédes, figyel rám. Koncentrálni próbálok, nem megy, nem tudok. Jön az újabb és újabb, zihálok, nyögök, ajkam harapom, sebesen ver a szívem, gondolkodni nem tudok. Meg kellene mozdulnom, vissza hozzá, megérinteni, magamba fogadni. Az ujja bennem, én pedig megint elvesztem. Játékszer vagyok, a magamé, de ő játszik velem, rajtam, azért, hogy újra és újra elmerüljek. Sikoltok. Túl sok. És mégis több kell. Még több. Ő pedig örömmel adja. 

Újra és újra visszahúz. Hozzámér, belém markol. Nyögök. Még. Erősebben. És megteszi. Többet akarok, most az kell, némi fájdalom, kell, muszáj, túl erős a lebegés, kell valami, ami kicsit észhez térít. Számolatlanul, végtelen számban jönnek. Észhez kellene térnem, nem ismerek magamra. Józanodni kellene.

Nem sikerül. A hullámok csak jönnek és jönnek, átcsapnak fölöttem. Megadom magam, nincs mit tennem. Érzem az ízét a számban, többet akarok, újabb és újabb adagot, az enyém, ő kell nekem. Megkapom. Mindenem remeg. Amint elapadna a hullám, máris ébredezik a következő. Megmozdulok, felém nyúl, húz magához én pedig hagyom, hogy belém hatoljon és az érzéstől, ami szétárad bennem, megint szétessek. Az ízét akarom a nyelvemen. Őt akarom. 

Tetszik, amit látok a tekintetében. Ígéretek.  Akarom őket.

Felállok, visszahúz, ujjai megtalálják a titokpontomat, szinte azonnal, és máris kezdődik az újabb kör. Megroggyan a lábam, nem tudok ellenkezni. Artikulátlan nyögés, ennyi hagyja el a számat; fejem hátra szegem, csókja a nyakam érzékeny bőrén, fenekem a farkához ér, ujjai a csípőmet fogják és máris nem elfelejtem, mit akartam az imént. Aztán elmegy a hangom, csak tátogok, talán még levegőm sincs, aztán megjön a hang, nyögök, zihálok, s körmeim szántják a hátát; valami stabil kapaszkodó kell; forog velem a világ. Vagy inkább lebegek. 

Keményen dug. Markolom a fotelt, bánom is én, mennyire kényelmes vagy sem az egész. Az érdekel, amit érzek. Piszkosul jó. Akarom még. Cseppnyi józanság, de aztán megint végem. Jönnek a hullámok, először kicsik, aztán piszok nagyok, földbe döngölnek, mozdulni sem hagynak. Gondolkodni sem.  Talán nem is kell. Fölösleges. 

Beharapom a szám. Lassan csendesednie kell bennem az egésznek. Némi józanság kell. Csókolni vágyom, csókját kapom. Tenyere csattan, markol a keze. Még. Szorítsd még. Erősebben. Kapaszkodom belé, szemem lehunyva, remeg a csípőm. Táncol a testem. Menekülök, visszahúz. Nem kell semmit mást tennie, csak belém hatolnia, én pedig nyüszítve a gyönyörtől fogadom magamba. Újra meg újra. Mert jó. Mocskosul jó. 

Hármas-játék

Van abban valami izgalmas, amikor tudod, hogy valami készül. Valami jó, valaki izgató, mégis a maga nemében talán új is. Mint mindig, most is valamilyen csavart viszek az öltözékembe. A ruha bordó, csipke. Alá is hasonló szín dukál.

Késő van, szombat este. Érzem, hogy lassan fellobban bennem a vágy; lassan indul el bennem, de ha kicsírázik és úgy istenigazából fellobban, akkor kő kövön nem marad…

Teljes a kiszolgálás. A meglepetés minden várakozást felülír. Tudom, hogy vissza kell fognom magam, lassúságra, visszafogottságra kell figyelnem; minden porcikámmal koncentrálok, hogy nehogy túl sok, túl intenzív legyek, ez most türelemjáték. De pont emiatt is különleges.

Hárman vagyunk. A levegőben sok minden lehet érezni, tapintani, pont emiatt is kell figyelni a másikra. Csak szépen lassan, olykor csak szemlélődni, figyelni kell. Belassulni, épphogy belekóstolni a vágyba, épphogycsak a felszínen lebegni, amíg mindenki teljesen elengedi magát.

Látom őket csókolózni és az egész szituáció olyan természetesnek hat. Olyan otthonos. Pedig ott vagyok én is. Csak akkor érek E-hez, amikor úgy érzem, lehet. Megvárom, hogy ő mozduljon először, legyen a kíváncsisága olyan erős, hogy meg merje tenni a következő lépést. Akkor érek hozzá először, amikor T. mohón a puncimnak esik és nyalni kezd. Veszett nehéz nem szétesni, nem elmerülni a kéjbe, hanem valamennyire józannal maradni, figyelni, felfogni, érzékelni. Az orgazmusom gyorsan jön. Szalad, vágtat, kéretlenül dörömböl, átcsap felettem a hulláma nekem pedig kapaszkodnom kell. E. keze ott van. Puha, finom, nőies kéz. Épp csak hozzámér, finoman, érzékien, lassan várakozón. Figyelnem kell rá, de nem esik nehezemre.

Nézem őket, gyönyörűek. Nem érzem betolakodónak magam, mégis egy pillanat töredékéig úgy érzem, nincs itt helyem. Aztán T. odahúz, megcsókol, jelzi, legyek igenis ott, mellettük, velük. Iszom a látványt. Élvezem, ahogy E egyre közelebb kerül az orgazmushoz. Tetszik a hangja, a sóhajtása, az, ahogy megfeszül, majd elernyed. Cirógatom, simogatom, épp csak annyira, hogy szokjon engem is. Szépen…lassan…

Aztán kezdenek felgyorsulni az események. Lélegzetek is kapkodóbbakká válnak. A levegőben tapintható a vágy. Tetszik. Szinte harapni lehet. A gátlások, félszek, kérdések valahol lemaradtak a történések során. Csak a gyönyör marad és mi hárman.

Hangosan felnyögök, amikor T nekiáll dugni. Kapaszkodnom kell. Kezdek szétesni. Túl sok, túl intenzív, de nem akarom visszafogni magam. Most már nem. E hozzámér, én pedig a nyelvemmel nyalom végig a bőrét, remeg a vágytól, puha nőiesség, finomság. Hátul meg a férfias keménység, bennem, ki-be, aztán újra és újra, erősen, vadul, amíg már nem tudom merre is vagyok. Ujjak markolnak, ujjak simogatnak, két különböző csókot érzek magamon, rajtam, érzékiek, vadak, vággyal telítettek.

Két nő egymás mellett, kettejük között egy szép farok. Nincs féltékenység, terület védés. Csak a Férfi van, aki olyat lát, amit legvadabb álmaiban csupán. Két nyelv, ami felváltva, máshogy játszik rajta. Lassan, ingerlően, hogy aztán felváltsa egy hevesebb, mohóbb, kellemes körforgás, különböző játékos technikák.

Játszunk E-vel, a magunk örömére. Pajkos mosollyal, kekeckedőn szopjuk, nyaljuk a közös pasink farkát. Kuncogunk és mosolygunk miközben őrületbe kergetjük a Férfiúnkat, aki szóhoz sem jut, ezerszínű érzelmeket látok és olvasok le az arcáról, de szavai már nincsenek. Nem is kell. Ez nem az a pillanat amikor beszélni kell, de ő mégis megpróbál. Bókol. Dicsér.  Megcirógatja egyikünket, megsimogatja a másikunkat. Beszopom a makkját és ingerlem jobban és jobban, miközben E-vel csókolóznak. Összeillenek. Beletúr a hajamba, kér fonott copf, közelebb húz aztán magához, felnyög, szavai már nincsenek. Szeretem, amikor ilyen. Tekintete, arca beszél, leolvasható róla minden. De érzékelem is. Minden mozdulata, rezdülése arról árulkodik; fantasztikusan érzi magát.

Nagyon is jó ez így.  

Lehunyom a szemem, nyelv táncol a csiklómon. Aztán az én nyelvem játszik az övén, vagy éppen később egy makkot szopok éppen, miközben kezemmel finoman-erősen markolom a merev hús többi részét. Hárman vagyunk. Csak mi hárman és ez így nagyon is jó. Nincs semmi más.

Csak nyögések. Zihálások. Tompa fények, halk dallamok. Nyögések.Egyre hangosabbak, intenzívebbek. Már nem kell visszafognom magam. Nem is akarom. Van, hogy csak nézem, van, hogy muszáj megérintenem hol az egyiket, hol a másikat. Nőies puhaság, lágyság és nedvesség, aztán felváltja a férfias keménység, feszes izmok, bőrének textúrája, illatok, benyomások, hangok tömkelege. Finom és erős mozdulatok, gyorsabbak, erősebbek, amik kellőképpen felkorbácsolják a vérem. Akarom. Még.

Már nincs félsz. Nincs görcs, nincs mileszha. Vágy van, tiszta vágy, fékeveszett kéj, gyönyör. Végtagok keverednek egymással, sötét van, vagy éppen tompa hangulat fény, igazából tökmindegy, lényegtelen. Az érzések fontosak. Érzés a számban, a nyelvemen, bennem, a puncimban. Női nyelvet érzek a vibráló bőrömön, vagy éppen férfiét, akinek szakálla végig simítja combom érzékeny bőrét. Akarom. Piszkosul akarom. Az orgazmusom jön, szalad, vágtat, ahogy E. orgazmusa nemrég. Tetszik ahogy elélvez. Tudnám hallgatni még. És látni, befogadni, érzékelni minden rezdülését, mimikáját, sóhajait. Testének megfeszülését. Bőre lüktetését. Puncija nedvességét, vágya hevességét. Tetszik a lazasága, hogy elengedte végül magát.

Le-leragadnak a szemeim, testem azonban éhes még. Remeg a lábam, még érzem magamban a következő kör lehetőségét. Megkapom. Felsikoltok, elmosolyodom, aztán belemerülök a gyönyörbe. Lubickolok benne, nem akarok, hogy véget érjen. Akarom. Felnyögök, amikor megérzek egy finom, női nyelvet a mellemen. Jól csinálja, én pedig hagyom magam sodródni. Egy férfikéz markolja a csípőm, egy női száj kényezteti a mellem. Csodálatos érzés. Tobzódom ebben. Megcsókolom a száját, az éjszaka során többször megtettük, még mindig jól esik. Szájába nyögök, miközben végképp szétesem. Édes érzés. akarom még…

Tompán érzékelek mindent, sokadik órája toljuk már, szinte nulla szünettel. Jóllakottnak érzem magam. Gondolataim kuszák, nem tudom felidézni mi után mi következett. De annyit tudok, mocskosul élveztem az estét.

Nem csak én.

Kielégültek.

Akárcsak én.

     

Vele nem lehet lacafacázni. Irányít. De néha pont ez kell. Sőt...igazából...az utóbbi időben inkább ez kell, erre van szükségem. 

Nappal van. Az időnk nem végtelen, pont emiatt izgalmas az egész. Nincs tompa fény, homályos színek, vibrál, lüktet odakinn az élet. Vele még nem volt ilyen. Illetve...kapcsolatunk kezdetén egy szimpla randinak indult, ami jó pár óra elteltével, immár emlékeim szerint...napnyugta környékén mélyedtek el hasonlóképpen...mmm....kellemesen bizsergető emlékek...

Feleszmélek, elkalandoztak a gondolataim egy pillanatra, de ahogy hozzámér, újra jelen vagyok. Ügyes keze van, szeretem amikor megfog, megsimogat. Mosolygok. Teljesen más hangulatban játszom. Rugalmasabb vagyok, kevésbé merev, kekec, mint amilyen vele szoktam lenni. Magam is meglepődöm...

Mohón vetkőztet és közben utasít. Szót fogadok. Sajátos mosolyommal nézek rá, fordulok meg, mutatom meg magam neki, élvezem a langyos napfényt a testemen. Megmarkol, aztán magához húz.  Határozottan, vágytól fűtötten. Minden érintésében ezt érzem. Masszív, tapintható, ősi vágyat. Meg akar dugni, én pedig akarom, hogy megtegye.

Felhúz. Nyelve a számban, keze a tarkómon. Dünnyögött az elégedettségtől. Már-már dorombolok. Fotóz kicsit. Kíváncsi vagyok milyennek lát engem. Bízom benne. Látom a tekintetén végigsuhanni azt, ami beindít...azt hiszem piszkosul jó "ebédszünetnek" nézünk elébe...

Kedvenc mozzanatom; én irányítok. Kezembe fogom, rámosolygok, s közben a nyelvem hegyével finoman végigsimítok a makkon. Aztán körözök. Végül bekapom és szopom, mohón, egyre jobban felizgulva. Újra és újra, felváltva, gyorsítva majd lassítva, hergelve, izgatva ameddig csak lehet. Élvezem. Csípőm tekereg, mozog, puncim éhesen remeg. Vagy nem csak a puncim...? Minden porcikám vibrál a vágytól. Szemem lehunyom, nyögök, vergődöm, szétesem. Vágyom rá. Akarom. 

Kikészítem. Körmeim finoman belemélyednek a combjába miközben a számba húzom; mélyen bekapom, beszívom, hogy aztán a nyelvemmel változatos nyelvcsapásokkal; lassú és gyors libbenésekkel, izgassam fel piszkosul. Tudom, hogy élvezi. Minden porcikája, halk torokhangja, sóhajtásai, mind-mind azt mutatják: veszettül jó amit csinálok. A kéj túl erős, átbillenek én is, és ha eddig nem is, most már kibaszottul látszik-érződik mennyire élvezem amit csinálok. Kuncogok. Halkan. Aztán sóhajtozok, nyögök; mélyen, hangosan, zsigerből. 

Elvesztem. 

Próbálom felfogni mi történik bennem. Széttárt combjaim között van, ujja játszik bennem, miközben nyelve nagyon is ügyesen izgat; nem tudom mit és hogyan csinál (legalábbis felfogni már nem vagyok képes ) viszont mocskosul jó...nyögök...nem kicsit...nem érdekel, hogy fényes nappal van-e, vagy akármi...ez kibaszott jó. Valahogy nagyon más, próbálom megérteni, felfogni mi a franc játszódik le a testemben, de nem értem. Lehet, hogy annyira szétestem már, hogy fölösleges bármint is gondolkodnom, élvezzem csak. 

De én meg akarom érteni. Ez más. Nagyon más. Jó. Nagyon is. Máshonnan indul el és valahogy máshova érkezik meg. Mindenütt van. Nem a megszokott, "otthonos" érzés, nem a felszabadító orgazmus jön. Valami más. Csak kell. Annyit fogok fel, hogy kell, nagyon is, mégmégmég, aztán újabb zavart érzés, máshonnan jön, máshova megy, nem az a felszabadító robbanás, ami után kell egy kis nyugalom. Ez nagyon nem az, 

Remegek. Újabb és újabb hullám, kívül-belül. Erős és intenzív. Cseppet sem tudom uralni. A testemet sem. Újabb és újabb hullám. Nyögök, míg ki nem szárad a szám. Izmaim ellazultak, nem tudom kinyitni a szemem. Erőtlenül kuncogok,  érzem, hogy lassan kezdek ellazulni, elengedni. Talán véget ér...

Nem. Nagyon nem. Épp csak hozzámér. Erős tenyere végigsimít a hasamon, mire combjaim akaratlan kitárulnak. Fellobban bennem a vágy. Követelőző, mohóbb mint valaha. Magamhoz húzom, nem kell nógatni, bennem van pillanatok alatt. Ugyanaz az a lobbanás, mint pár perccel ezelőtt. Markolom, kapaszkodom belé. Húzom magamba, többet akarok. Keményebben. Mégmégmég. 

Megkapom. Nyögök és nyögök, ujjaim amennyire lehet, finoman markolják a hátát, felkarját, fogaimmal épp csak harapva a nyakát, vállát, pedig szeretnék foltot hagyni...túl erős a vágy... de nem teszem... űű

Átveszem a belőle jövő energiát. Érzem, ahogy és amikor elélvez. Szinte tapintható az egész. Magam köré csavarhatnám akár és belebújhatnék, ha tudnék... Akarom még. Finoman markolom még a csípője ívét, élvezem, ahogy elélvez. Szinte robbanok én is. Megfeszül, megremeg. Akaratlanul követem. Érzem magamban kicsírázni újra..lassan lobban fel...pislákol...ott van...ugrásra készen én pedig nyögök és lehunyom a szemem. Le kell csuknom, belülről nézem a szemhéjam... Mosolygok. ÉS máris jön a következő hullám, ami végigcsap rajtam, pedig épphogy csak hozzámér...finoman, kedveskedőn.

Még érzem magamban a dolgokat. Megfeszül a teste. Megérint, figyel rám. Figyeli a rezdüléseimet, talán éppen kielemez. Meglehet.  Megcsípi a mellbimbóm, mire felnyögök. Még el sem csitult, már fellobban bennem újra a vágy. 

Nemsokára megkapom újra...

Merülés

Mint egy álom. Pont egy álom. 

Este van, hideg és sötét. Egyik lépés a másik után, de nem tudom felidézni, hogy honnan is indultam. Kellemes bizsergés tart lázban, ég az arcom, miközben fázom is. Jön a tél. Érzem a csontjaimban. 

...

Nem érek még hozzá, pedig bizsereg a tenyerem. Hozzá akarok érni. Várnom kell. Kínoz a türelmetlenség, de a várakozástól lesz még édesebb. Tudom.  

Ég az arcom. Már meleg van. Kellemes illatok bombázzák meg az orrom, miközben tekintetemmel az elmosódott, meleg fényű helyiséget nézem. Hangulatban vagyok. Talán kicsit ideges is. Vagy mégsem...nem tudom. Az egész olyan zavaros. 

Csak nézem, miközben becsukja az ajtót. Kizárja a külvilágot. Kinn az élet, minden mást, benn csak mi ketten.  Az egész...az egész leszűkül pár négyzetméterre. Ha lábujjhegyre állnék...lábujjhegyre állok és elérem a száját. A falnak nyom, kíván. Mocskosul. Ahogy rám néz, belém lát, ahogy hozzámér és megfog. Ahogy mindenféléket suttog a fülembe és megcsókolja a felkínált nyakam karcsú ívét. A torkom szabad, belekóstol. Felnyögök. 

Nincs esélyem ellenállni. Nem is akarok. Őt akarom. Kívánom. A kezét a combom között, nyelvét a mellemen. Nem is tudom mikor is került le rólam a ruhám...zihálok és nyögök, lüktetek. Állatias, halk nyögés hagyja el a szám, szorosan hozzám simul, érzem a teste melegét, már nem is fázom;  fülébe nyögök újra és újra, ő pedig élvezi, hogy kihozza belőlem az ösztönlényt. Lemeztelenít. Mindenhogy.

Belém hatol én pedig szétesek. Nem kell sok idő, végképp elveszítem az irányítást. Csak az ezernyi impulzus számít. Az ezernyi jó érzés, ami szétárad bennem, keresztbe-kasul, fejem búbjától a lábujjam hegyéig. 

Felsóhajtok. Megborzongok. Egy francia dalt hallok, a refrént éneklem kuncogva a szájába, fülébe. Nem szoktam dúdolni, nem hogy énekelni másoknak. Most megteszem. 

Álomszerű az egész. 

Hallom a zenét, táncolni akarok. Tekereg a csípőm, bennem van, én pedig vonaglok a farkán.  Táncolok neki. Vagy inkább magamnak? Nem tudom.  Csak kell. Érzem a bőröm alatt. Lehunyom a szemem, mozgok a zene ritmusára. Talán kubai zene. Talán arab. Nem tudom. Igazából mindegy, foszlányok jutnak el hozzám és ezek a foszlányok indítanak be. Meglovagolom. Felnyög. Hangosan. És zihálok, miközben átölel, a fülét érzem az ajkam érzékeny peremén. Hallom a hangom. Én nem szoktam így, ennyire nem. Ez más. Gyorsítok. Körözök a csípőmmel. Aztán ritmust váltok. Besegít. Egyszerre mozgunk. Föl és le. Végem van. 

Szétesett részletek. Napfénysárga fények, a színek mégis elmosódottak, tompák. Nem tudom mi után mi történt. Csak van. Sürgető érzés szalad végig rajtam; mint egy gyorsvonat, kegyetlen. Pokoli. Nem akarom. Még ne! Telik az idő, ébredés-józanodás közeli állapot. Lehunyom a szemem; átadom magam neki még egy kicsit. Falja a szám. A bordáim ívét, csípőm puhaságát. Csattan a tenyere. Újra és újra. Markol a keze. Feje a mellkasomon, hallgatja a szívverésem. Én is hallom. A fülemben. Zakatol. Dübörög. Vibrálok. Lüktetek. Akarom. Még. Mohóság. Falánkság. Kétségbeesés. Meg akarom állítani az időt. Egy kicsit még. 

Nem vágyom a józan ébrenlétre. 

Édes fájdalom szalad végig rajtam. Újra és újra. Egy pontból indul, megtorpan, de mégis szétárad bennem. Aztán megint. Felkorbácsolja bennem a vágyat. Mámorító kéj szalad végig bennem, imádom érzés. Akarom. Kiszárad a szám. Tocsog és lüktet a puncim. Fogom a kezét, fogja a derekam. Szorít. Még egy kicsit. Erősebben. Megbicsaklik a lábam, de megtart.  Érzem az ízét a számban, akarom még. Keresem a hangom, aztán a gondolataim. Csak az van, amit a tenyere nyomán érzek. Erős-édes-intenzív fájdalom. Többet akarok. Erősebben. Aztán finomabban, megadja, aztán elveszi. 

Nem ismerek magamra. Ez nem az én hangom. Kapaszkodom belé, vállába harapok. Vállába nyögök, hangosan, erősen. Körmeim  marnak a bőrébe, szorítom ahol érem. Még...

Józanodni kell, mert lassan elveszítem a fejem. Ránézek. Elmosolyodom. 

A körvonalak hol élesednek, hol elmosódnak.  Szinek is egyre tompábbak. Sóhajok is halkabbak. Lassan érzem a talajt a talpam alatt. 

Még kell egy kis idő. 

Elfogyott. 

Aztán már csak a józan ébrenlét marad. 

Van, amikor egyszerűen kell a durvaság. Érezni akarom az erőt a kézben, ami hozzámér, megérint vagy éppen megfog. Vibrál a bőröm a felgyülemlett feszültségtől; robbanni fogok...hevesen, mohón...rakoncátlan csikóként, aki kiszabadul a karámból és nekiiramodik a rét felé...

Az ölébe húzott, széttárt combjaim közé fogtam a derekát, miközben széles tenyerével tartotta a hátamat és a fenekemet. Belemarkolt. Először finoman. Röpke szívdobbanásnyi időre, mert utána már csak szorított és szorított, miközben falta a szám. Hangosan felnyögtem, miközben megrándultam a fájdalommal vegyített gyönyörtől. Felizgultam. Mérhetetlen vággyal ficánkoltam az ölében, miközben markolt, fogott, tartott; szájával mohon tapadt a számra, majd bizsergetően izgató ösvényt csókolt a  torkomtól a kulcscsontomon át a mellemig. Szakadt a bugyim, pá drágám, így jártam...ezzel is még jobban felpörgetve engem.  

Hatalmas tenyere nagyot csattant a vörösödő bőrömön, mire válaszul felnyögtem. Hangosan, mélyen. Belenéztem a szemébe és azt a fajta sötét vágyat láttam a szemében, amitől megborzongtam és még jobban felizgultam. Akartam azt, amit a tekintete ígért. Akartam. Mérhetetlenül és őszintén. Akartam. Nagyon. Pokolian.
Nem féltem. Talán...talán egy kicsit...pedig nem kellene...nem bántana. 

Újra lecsapott a keze, immár kicsit finomabban, cserébe teljes testével foglyul tartott. Mosolyognom kellett, de csak azért, mert kiszállt minden épkézláb gondolat belőlem. Lehunytam a szemem; egyre hangosabb, hevesebb nyögések hagyták ki csóktól megdagadt ajkamat miközben az ujjaival, nyelvével játszott rajtam, bennem. Mindenütt. Ott is... ahol nem is tudtam, hogy érdemes játszani. Mégmégmég....elég...vagy...nem tudom...sok...túl sok...intenzív...erős...de mégis kell, hiába "menekülnék", hibába jár vad táncot a csípőm, tárulnak még jobban szét a combjaim...túl sok...nem tudom akarom...nem akarom...elég...ne hagyd abba...

...aztán mégis elég. Pár lélegzetvételnyi, szívdobbanásnyi időre. Nehezen kortyoltam a levegőt. Remegtem. Átölelt, hozzám bújt, cirógatott. De nem állt le. Eszébe sem jutott. Sokkal jobb ötlete támadt.

Megjelölt. Meg akart jelölni. Hevesen, erősen. Birtoklón. Édesen fájt, én pedig többet akartam. Kellett. De nem...józannak kellett maradnom...ennyi és nem tovább. 

Eszembe jutott, mit mondott ezzel kapcsolatban: "még ha játékosan is, de ha egy ember megjelöl egy másikat és azzal azt fejezi ki, hogy hozzá is tartozik. "  Elgondolkodtató. Azt hiszem tetszik is, pedig nem vagyok ennek a híve. Talán az adrenalin; pörög bennem, hajt, mozgat, feltüzel. 

Bennem van. Felsikoltottam, Túl sok, túl intenzív, és mégis akarom. Nagyon. Mégmégmég. Kapaszkodtam belé, markoltam ahol értem. Mégis megtartott. Erős, masszív a tartása, fogása. Nem kell félnem. Mégsem tudtam elengedni magam teljesen. Megint megragadta a combom. Szorította és szorította miközben csókolt ahol ért. Hajam kibontva, fenekemig ér, izzadtan tapadt a hátamra, vállamra, arcára. Mosolyognom kellett. Szexisnek találta, megérintette, megsimogatta, megragadta.Nyögtem és nyögtem, miközben teljesen kitárultam. 

Csattant a tenyere. Ihhhh, sziszegtem. Édes fájdalom. Gyors és heves. Akarom a következőt. Megkaptam. Még. Erősebben. Kellett nekem.  Most erre volt szükségem. Erős érzésekre, ingerekre. Még. 

Megkaptam. 

Lehunytam a szemem, lovagolok rajta. Föl és le, előre és hátra. Gyorsan majd ringatózva. Nem tudtam tartani magam...megteszi helyettem. Jó...nagyon jó...még. Csináld még...így...

Játszott rajtam. Finoman, erősebben. Újabb ás újabb nyögéseket kicsalva belőlem. Megmarkoltam a farkát miközben keresem a szavakat. Jó érzés. 

Járt a kezem...föl és le...aztán a nyelvem...lassan...hosszan...kóstolgattam...nyaltam...épp mi jutott eszembe...rámosolyogtam...elveszett...akarom...föl és le...aztán mélyen...jó mélyen....éreztem, hogy újra fellobbant bennem az a fajta fékevesztett vágy, ami nagyon sok jót ígér... 

Kapaszkodtam a támlába. Ujjaim masszívan szorítottak, lábaim hol szét, hol a dereka körül, szám a vállán, mellkasán, megjelöltem én is. Újra és újra. Utasít, nyög....erősebben...még...én pedig csináltam, akartam, hogy ott legyen a szám, a fogaim nyoma, akartam, hogy lássa később, mit tettem vele, ha már ő is megtette velem. Vér ízét éreztem a számba, fűszeres-rezes íz, lehet az enyém, lehet az övé, a lényeg a lényeg. beszívom az élő, lüktető nyirkos bőrt a számba, haraptam az izmot, akartam, hogy nyögje azokat a szavakat a fülembe, nyakamba... Felajzott. Piszkosul 

Mozgott bennem a farka.. mmm... s mozgott alattunk az ágy. Aztán a kanapé. A falnak nyomott és belém hatolt, rám nehezedett, hogy véletlenül se szökjek meg, nem mintha akartam  volna. Több mint nyögések szakadnak ki a számból...falak visszhangozták vissza a hangom. Végem volt...és csak jött és jött, mohón, zabolázatlanul...rányomott a konyhapultra, megmarkolta a csípőm...beszívtam a levegőt és próbáltam megtartani magam. Túl sok. Túl intenzív. Nem tudtam merre állok arccal; szeretem ezt az állapotot...

...aztán újra jött, fáradhatatlanul...én pedig kívántam. Akartam. Csalogattam, kekeckedtem, ellenálltam, befogadtam. Táncolt a csípőm, a titokizmom odabenn...édes gyönyör... fokozni azt tudta...még újra és újra...basszus...beszívtam az illatát, ujjaim alatt éreztem a hűvös bőrét. Heves...fékevesztett...állatias. Ösztönös. Kapaszkodtam belé, vállába, hátába. Nem bírom. De ne hagyd abba! Sok. De mégsem. Kell még. Még. És még. Nyüszítettem, nyögtem...vibráltam és lüktettem. Még. Karmoltam. Haraptam. Éreztem magamban. Lehunytam a szemem. Lustán. Jóllakottan. Kimerülten mégis felpörögve. Még éreztem magamban miközben már mellettem feküdt. Kuncogva néztem rá szétterül hajam koszorújában. Fázni kezdtem. Átölelt. Simogatott. 

Lassan lenyugodtunk.   

vagyok

Nedves, csatakos vagyok. Lüktető puncijú, széttárt combú. Élvezem a száját rajtam, kibaszott izgató amit csinál.

Vonaglok, tekergek, nem tudok mozdulatlan maradni. Nyögök. Sóhajtok. Vibrálok, lüktetek. Pezseg a vérem, telhetetlen vagyok, felajzott, szukás. Minden vagyok és semmi sem. 

Széttárt combú, lüktető test. Nyers és őszinte vágy, akarnok, makacs, mohó dög. Nem akarom, hogy abbahagyd. Csináld! Élvezem.

Nagyon is, mocskosuk, kibaszottul. Istenem...

Kezem a mellemen, mellbimbóim mint két kemény kavics, érintést akar. Nem finomat. Játszom vele, mert kell, mert akarom. Feltüzel az intenzív érzés, végigszalad rajtam, mint valami kellemesen bizsergető áramütés, végig a hasamon, remegő csípőmön át a puncim mélyéig, csiklóm hegyéig. Nyögök. Zihálok. Mégmégmég. 

Remegek. Tekergek. Megmarkolom a combom édes húsát, ujjaim a hajába túrnak, vissza a vállára, húzom magamhoz a fejét, érzem, hogy közel járok. Sürgető türelmetlenség lesz úrrá rajtam, akarom, legyen bármi, szakadjon rám az ég, akarmi, bármi, nehogy abbahagyja. Zihálok. Nyögök. Sikkantok. Ami éppen kiszalad a számon miközben megfeszül a testem. Aztakurvaélet, sziszegem lassan, s mintha kevés lenne a levegőm. 

Markolom, amit érek, kapaszkodnom kell. Muszáj. Egy tenyeret érzek magamon, féken tart, lefog, miközben az újabb hullám végigszalad a testemen. Az édes feszültség szétárad rajtam, aztán felrobban bennem az orgazmus. Heves, erős, intenzív. Szétesek. Hangom hol van, hol nincs, attól függően, hogy mennyire csitul és mennyire lobban fel újra a gyönyör hulláma. Mint a dagály és az apály, jön, aztán visszahúzódik, aztán újra jön és így tovább. Tart. Még mindig tart. 

Táncol a csípőm, remegek. Vibrálok. Még tart. Nem vagyok ura még a mozdulataimnak. 

Lehunyt szemmel mosolygok, kuncogok. Lihegek. Olykor-olykor még markolnom kell amit érek, ágyat, takarót, matracot. Az érzés még intenzíven tart, lassan elcsitul, de az éhség marad. 

Akarom. Kívánom. 

Odamegyek hozzá. Ránézek. 

Az éhséget láthatja rajtam. A nyers, őszinte vágyat. A megduzzad ajkamat nézi, ami résnyire van nyitva. A nyelvemet végigfuttatom rajta, mosolygok. Aztán lassan odahajolok hozzá, hevesen megcsókolom. 

Érzem az ízem a száján. A szájában, a nyelvén.  Sós-édes. Az enyém. Az ölébe mászok, kemény farkát érzem a lüktető, nedves ölemben. Felszisszenek, ahogy megérzem őt magamon, remegő, vibráló bőrömhöz érni. Forró vagyok. Akárcsak ő.  Megremegek, összerándulok odabenn. Akarom. Megmarkolja a csípőm, közelebb húz magához. Koccan a fogunk; túl erős a mohóság. Akarom. Akar. Kíván. Nagyon. Habzsol, fal, csókol. Akárcsak én, őt. A száját. A bőrét. Vállát, nyakát, kulcscsontját, torkát; fogaim finoman karistolják, körmeim finoman karmolják, érinteni akarom. 

Nedves és csatakos vagyok. Lüktetve vibráló test, tömény vágy. EZ vagyok én, most. 

Hajam kusza, kígyózó indaként tekeregnek a fejem körül, mint valami koszorú, vagy glória. Kuncognom kell. Keményen bennem van, fölém tornyosul. Szemébe nézni alig tudok, de aztán le kell hunynom, nehéz látni. Hangomat visszhangozzák a falak. 

Mozog bennem, keményen döngöl, szétestem...csak a kéj marad, semmi józan gondolkodás. Karom a fejem körül, nézem a kinyílt combjaim között ahogy dugja a puncim. Mélyebben. Erősebben. Mégmégmég. 

Újabb hullámok, végig a testemen, táncolnak, bizseregnek az érzékeny pontjaim; vagyis mindenem. Több kell. Még. Tovább. Kell. Még több. Akarom őt. Telhetetlenül, falánk mohósággal, fékezhetetlenül. Vadul. 

Látvány

Kigombolja a kabátom. 

Lubickolok a vágyában, élvezem, ahogy rám néz. Ahogy hozzám nyúl. Ujjai nedvemben fürdenek, tocsogok a vágyban. A szoknya rövid, épp csak felhatja. Gyönyörködik bennem. Élvezem. Kiélvezem, mert ő aztán mindennek megadja a módját. Még a gyönyörködésnek is. Aztán hozzámér. 

Szinte azonnal kicsal a vörösre rúzsozott számból egy hangos nyögést. Megfordít, megragad, hogy jól láthatóak legyünk a tükörben. 

Tetszik a látvány, de még jobban tetszik amit érzek. 

Belém hatol. 

Szűk vagyok, piszkosul szűk. Pokolian jó érzés, ahogy bennem van, gyakorlatilag azonnal kicsalja ajkaim közül a mocskos szavakat. Megremegek. Kinn is, benn is. Ráfogok, rámarkolok. Titokizmaim mozognak, játszanak vele. Megremeg bennem a farka, mire halkan kuncogni kezdek. Aztán felsóhajtok. Markolja a csípőm, oda-odapillant a tükörképünkre. Tetszik neki amit lát...helyes... aztán felszisszenek, de a jótól. A kibaszott jótól, amit érzek, összerándulok...kapaszkodnom kell; kevés vagyok, a lábam lassan nem tart meg...basszus...zsong a testem az ezerízű érzésektől; ujjak a bőrömön, csókja a nyakamon, vállamon, farka mélyen bennem, miközben újra és újra belém löki magát, én pedig csak a lehunyt pilláim alól, épphogy csak felfogom mint látok...

Térdelek előtte. Oldalra pillantok, kibaszott szexis látvány tárul elém. Tetszik. Felizgat, felajz. 

Testemet megfeszíti a vágy, bőröm bizsereg, kipirul. Kidugom a nyelvem, finoman cirógatom a farkát. Felnyög. Tetszik a hangja, újabbat és újabbat akarok kicsalni belőle. Bekapom. Lassan, aztán gyorsan. Mélyen és hevesen, aztán megint csak leheltnyi érintés. Játszom. Hergelem. Húzom. Folyik a nyálam, lecsöppen a szőnyegre. Fogja a hajam, beletúr a kezével. Közel húz magához. Hagyom. 

Megfeszülök. Ellazulok. Élvezem. Piszkosul élvezem, mert látom, hogy teljesen bezsong a látványomtól, amit a tükörben lát. Aztán újra csak minket néz, aztán vissza a tükörre. Körbe-körbe mozog a nyelvem, ha műsort akar, műsort kap. 

Szopom, mohón, gyorsan, aztán lassan, kényeztetőn. Aztán újrakezdem, váltogatva, figyelve a reakcióit. Élvezem. Nagyon is. Kapkodom a levegőt, széttárom a csípőm. Kívánom. Akarom. Nagyon is. Játszik a nyelvem, föl és le, körbe, alulról fölfelé, aztán föntről le. Beszívom, fogaimmal finomat harapdálom, aztán újra szopom, habzsolom, kezem segít, vagy éppen csak fogja, ujjaimmal közrefogom, aztán a nyelvem jön megint, majd az ajkam...kikészítem. Amennyire csak lehet. Édes kín.  

Megfeszül. Mosolygok. 

Nyelek. Sokat. 

Kapaszkodok és szavakat keresek. Csak ismételni tudom magam. Állatias nyögések törtnek ki belőlem, folyik a könnyem, remeg a lábam. Szétfolytam, szétestem az orgazmustól, amit okozott. Hajam szerteszét, kibomlott, szétterülve a matracon. Markolom a mellem, csipkedem, morzsolom a mellbimbóm. Telhetetlen vagyok, akarom még. Újra és újra. Megfordít. Mondhatni hajtogat, olyan állapotban vagyok. Pakol, irányít, megtart. Engedelmesen követem, nem ellenkezek. Nincs erőm. Csupa ösztönösség vagyok. Nyers, őszinte vágy. Akarom. Azonnal. Erősen belém hatol én pedig felnyüszítek. Titokizmom dolgozik helyettem, fejem lehajtva, fenekem feltolva, remegő térdekkel próbálom tartani magam, miközben dug. Nyögök. Mellette nem tudok csendben maradni. Igaz, nem is akarok. Túl jó...piszkosul jó. 

Fordítja a csípőm, pakolja, helyezi a lábam. Nézek rá, alig látok, csak érzékelem. Markolom, kapaszkodom belé, a hátába, vállába, csípőjébe,  a takaróba, amit meg tudok ragadni, fogni. Kapaszkodnom kell. Lüktetek, zihálok, túl sok, de mégis kell...ne hagyd abba...még...még...nem akarom abbahagyni. 

Játszom a farkával. Semmi finomkodás. Enyém. Hevesen, vadul, lassítok néha, inkább csak a magam kedvéért. Élvezkedik a látványban, amíg a kéjtől le nem kell hunynia a szemét. Végigfolyik a nyálam a farkán, egészen a golyókig. Tetszik. Mosolyogva nézek rá. Tekintetemmel fogva tartom az övét. Nézd csak...tetszik?Tudom, hogy imádod, ahogy szopok... Élvezd...

Nyelvemen érzem az ízét. A bőrének tapintását. Lüktet az ujjaim között, a szorosra zárt ajkaim között, a nyelvemen, a számban. Mindenem érzékeny, minden érzékem jelen van, felerősít mindent. Már attól felizgulok, ha a játszhatok vele. Most, hogy ilyen állapotban vagyok...olaj a tűzre látni, mennyire is élvezi...

Fogja a lábam, ujjaival izgatja a csiklóm. Azt akarja, hogy elélvezzek majd miközben dug. Akarom. Piszkosul. Viszont már túlhúzott, felhúzott állapotban vagyok. Édes állapot, pöccre induló, mindentől remegő, kibaszott jó állapot. Lubickolok a gyönyörben, de élvezni vágyom. Sürgető, szinte kínzó ez az érzés. Pár évvel ezelőtt még szégyenlős lettem volna. Lehet, magamhoz sem nyúltam volna, hogy enyhítsem ezt a kínzó éhséget. Mostanra minden vagyok, csak gátlásos nem. (na jó még olykor előfordul).. Kezem átveszi a keze helyét, cserébe megmarkolja az érintésére sóvárgó mellem. Felnyögök, mert így könnyebb lesz...és tudja mi kell nekem, máris morzsolgatni kezdi, miközben változtat a lökése ritmusán. Megtalálom a ritmusom, megtalálom a vágyam pontját. Másabb. Magamnak másabb. Mélyebb. Olykor nem, de most mélyebb. Élesebb, hevesebb. Rátalálok a ritmusomra, vágyom az orgazmusra, ami elszívja majd belőlem ezt az oltári feszültséget. Elélvezni akarok, miközben bennem van a farka. Érzem, hogy közeleg az édes megkönnyebbülés...lassabban és mélyebben jár bennem, figyel rám, miközben kezdek megfeszülni, gyorsulni...aztán felrobbanok...

Elengedem magam, szétesek végképp, tartania kell, masszívan fogni, mert már egyáltalán nem vagyok ura a testemnek. 

Az orgazmus szétárad bennem, robban, szétfeszít, elfolyósít. Kinn markolom a paplant, odabenn markolom a farkát. Felnyög, felgyorsul, vele mozgok, nyögök, csak nyögök, befogadom, megragadom, nem engedem. Gyorsulunk. Érzem, hogy közel jár, ettől valahogy bennem is megváltozik valami, kellemesen bizsergető érzés...vágyom az élvezésére, akarom, kívánom...

Csak nézem, elmosódott sminkkel, kipirult bőrrel, szétzilált hajjal. Tekereg, kanyarog körülöttem, egyik hosszú tincsre ráfeküdtem, nehéz a mozgás. Kuncogok.  Megnézem magam a tükörben; kielégült hófehér bőrű nő fekszik a fekete huzatú takarón. Tetszik a kontraszt. Rúzsomnak nyoma sincs, ajkam mégis telt, vöröslő, vérbő. Lábam még remeg. Libabőr szánkázik rajtam, fázni kezdek. Hasra fordulok. Tetszik a kerek ívem; csípőm, fenekem. 

Aztán megmozdulok és öltözni kezdek. Mosolygó tekintettel, kielégülten méregetem. Akárcsak ő engem.      

Valami sötét

Teaházban vagyunk. Kellemes félhomály, privát, zárható rész. Megvan a maga varázsa, tetszik, nagyom is tetszik, bár egy pillanat töredékéig megremegek; mintha félnék kicsit.  Egyszerre veszélyes és izgató, de közben pont ez a finom feszültség kell most nekem.

Meleg, sárga szűrt fény. Se nem túl erős, se nem túl tompa. Meg kell szokni, de utána már annyira természetes. Meghitt. Erotikus.

Bitang magas. Még a tűsarkú csizmámban is lábujjhegyre kell állnom...tetszik... És szemtelenül fiatal (na jó, annyira nem, de első benyomásom ez). Közben pedig látom a tekintetében, hogy ott van valami sötét, valami bizsergető, pont az, ami nekem kellhet. Mintha óvva intett volna magától, de fittyet hányok rá.

Telik az idő. Beszélgetünk, lábam az ölében, tekintetem rajta. Finoman cirógat, simogat, hatalmas tenyere a bokámon, tetszik amit érzek. Figyelek és kóstolgatom a benyomásokat. Még kell egy kis idő.

A nyelvemen van; beharapom a szám, aztán kortyolok egyet a teámból, a csésze pereme fölött nézek rá. A zene halk, a levegőben ott érzem a hívást; felhívást keringőre. Nagyon is kellemes keringőre...

Hatalmas a tenyere, elfér benne a fenekemből egy jókora darab. Megmarkol. Fog, és tart; könnyedén, mintha nem is lenne súlyom. Falja a szám, keze, ujjai nagyon is ügyesen játszanak rajtam. Felnyögök, magamhoz képest halkan, de szemem és arcom nagyon is beszédes. Esélyem sincs. Minden mozdulata azt mutatja, tudja mit akar. Jót. Csakis jót...

Pedig a bizsergetően izgató sötétség, ami vonz, ami olykor-olykor kell, az ígéret a nem mindennapi játékra ott van, érezhető benne. Akarom. Bőröm bizsereg az érintése alatt. Akarom. Talán egy kicsit. Vagy nagyon...nem tudom...elszáll a gondolat, ahogy megérzem magamban. Elfogy a szusz, felnyüszítek, halkan, aztán immár hangosabban, felnyögök, bele a szájába, vállába. Kapaszkodnom kell.  Aztán lehunyom a szemem, titokizmom rászorít az ujjára, a levegőm beszorult, lüktet, zsizseg a csípőm, combom, seggem a tenyere alatt. Érezni akarom az erejét, Nagyon is, még. Erősebben. Vágyom arra a sötét, veszélyre amit ígér a tekintete, érintése...kívánom. Akarom. 

Szája a nyakam ívén, a vállamon, a torkomon. Habzsol, fal, kóstol. Szív, nyal. Nyögök. Hangosan. Aztán remegek. Megfeszülök, elengedem, markolok, fogok. És nyögök. Hosszú combjaim közé fogom, csípőm kitárul, megérintem. Kell. Játszik a testemen, ki és be, erősen, intenzíven, csiklómon, hüvelyemben, markol és szív, újabb nyom, még...akarom még. Ott is egy érzékeny pont, szinte már-már a mindjárt elélvezek határa, aztán mégsem. Több, vagy kevesebb...nem tudok gondolkodni.

Íze a nyelvemen,  Keresem a szavakat. nehéz józannak maradni. Játszom. Élvezem. Csattan a keze...aztakurvaélet...mondok valamit, de lehet, csak gondolom, csak tompán uralom magamat. Játszik a nyelvem, kóstolom az ízét, kell még...

...hevesen csókol. Közben pakolgat, megemel, irányít. Erősen tart, masszívan markol a tenyerével, nem ereszt. Habzsol. Habzsolok. Kell. Akarom. Táncol a csípőm. Az izmaim. Hullámzok. Valahogy...az érzékeim pattanásig feszültek. Keresem a szavakat. Néz, figyel, elemez.  Mit és mennyit bírok, mennyit akarok, keresi-találja (?) a határaimat, meddig mehet, meddig akarom és hogyan. Basszameg. Ott...ott..ott..basszus...ne hagyd abba...aztakurva...elfogytak a szavak, a gondolatok túl kuszák...csak az érzések vannak...

Játszom vele. Lehunyom szemem, hajamból kibomlik a szigorú konty, akárcsak a gátlásaim, már ha voltak is egyáltalán. Fölém magasodik, esélyem sincs. Felnyögök ahányszor csak hozzámér, tudja, érti, érez. Kicsit ijesztő. Hangom van, de olykor keresnem kell. Élvezem a benyomásokat, ízeket, nyelvem alatt a bőr sajátos, férfias ízét, textúráját, keménységét, feszességét...

Vezet, irányít, esélyem sincs. Talán nem is akarom. Esélyem sincs.  

Lehunyom a szemem. Hallom a zenét, távoli hangfoszlányok, aztán erős, intenzív impulzusokat kapok. Sok. Nagyon sok...elbírok velük, de nem tudom bírom-e tovább. Remegek. Szétesek, ellazulok. Aztán megfeszülök. Bírom még. Akarom. Kell. 

Mindent, vagy semmit...

Még tovább...van tovább...egyszer fenn...egyszer lenn..irányít...ural...izgat...játszik a testemmel...nagyon is jól. 

Kuncogok miközben ránézek, nyelvem kidugom, rúzsom már sehol, illetve mindenhol. Világít a félhomályban a fehér bőröm, tetszik amit érzek, amit látok. Vibrálok. Lüktetek. Szabad vagyok. Vággyal teli, felizgatott, nedves, kielégült és mégis kiéhezett. A nyilvános hely, bár nem az szó szoros értelemben, általában zavarni szokott az ilyesfajta játszadozásban, de ezúttal magasról teszek az egészre. 

Érzem az ízeket, sokféle, keveredik benne az enyém, az övé, a tea aromája, vágy, kéj, állatiasság...beindít, felizgat. Pokolian. Élvezem amit csinálok, és ahogyan...amennyire hagyja...amennyire hagyom. Mélyen. Jó mélyen. Mindenhol érzem. Mindent érzek. 

Elélvez. Hallom a hangját, érzem ahogy megfeszül. Fog. Megtart. Néz. Mosolygok. Remegek, lüktetek, pezseg a vérem. Mosolygok. Azzal a tipikus mosolyommal, azzal az őrjítő tekintettel. Tudom. Érzem. Tetszik neki. 

Megnyalom a szám, beszívom a levegőt, végignyalom az ajkát, lassan, lustán, elégedetten. Kuncogok.  Remegnek az izmaim. Megcirógatja a bőröm; jólesően megborzongok. 

Pont jó így. Pont így jó. 

    

Délelőtti liezon

Kuncogok. Nevetek, mosolygok. Felszabadultan. Kisimultan. 

Gyakorlatilag alig tudja elvenni tőlem a farkát. Kekeckedem és gonoszkodom. Tudom mit csináljak, hogy "kikészítsem".  Kell nekem. Beveszem a számba, - finom az íze -  hallani akarom a nyögését és látni akarom az arcán azt az őrjítő, őszinte és állatias vágyat. Hallani akarom a szavait amiket aközben motyog, hogy a nyelvemmel játszom a farkán. Kuncogok, miközben mohón betolom a torkomig, keze megragadja a tarkóm. Vagy épp a vállam. Amit ér. Élvezem. Azt, amit és ahogy csinálom. Kikészítem. Köröz a nyelvem a makkon, édesen-lassan, aztán picit gyorsítva,  aztán mélyen bekapom és a tövénél jár a nyelvem.

Folyik a nyálam, lefolyik a combján. 

Lüktet a puncim, gyöngyözik a nedvem. Lefolyik a combom hajlatáig, a középen nyitott neccharisnya és a falatnyi bugyi mohón issza be a nedvem. Már amit hagy, amikor száját a puncimra tapasztja majd elkezd nagyon is ügyesen az orgazmus felé "hajszolni". Kínoz. Édes kín. Abbahagyja, aztán folytatja. Nagyon jó. Piszkosul. Aztán megint lassít, másik ponton izgat tovább...jó...hűha...ooo...elakadtak bennem a szavak. Nem is kellenek...

Széttárt lábakkal, mellemmel játszom, miközben látom, hogy néha a tükörbe pillant. Én nem különösebben tudok már fókuszálni. Biztos szexis látvány, necc és csipke, helyenként csupasz fehér bőr, olykor a fekete csipke alól villan ki, vagy épp...nem is tudom... elveszítettem a fonalat...de ez is a cél...remegek, szétesek...game over. 

Piszkosul hangos vagyok. A lakás jókora belmagassága rendkívül jó akusztikájú. Nyögök, sóhajtok.  Olykor üvöltök. Nyöszörgök. 

Kikészít.

De ez jó. Nagyon jó. 

Megfeszülök. Elernyedek. Megfogom, megragadom. Nem eresztem. Játszom vele. Kényeztetem, mert igazán élvezem. Tényleg. Mmmm...enyém. Mélyen bekapom, aztán lassan kiengedem a számból, nyelvemmel nagyon finoman követem a hosszát. Aztán picit erősebbre váltok, majd újra finomabbra, nem kiszámíthatóan, de nem is ez a cél. Habzsolom. Kuncogok olykor. A kéjtől fennakadt szemmel nézek rá, vagy valami olyasmi, mosolygok, hümmögök, nyögök. Élvezem. Azt, ahogy élvezi, azt, ahogy hozzám ér közben. A szavait, a bókjait, a sóhajait, remegéseit. 

A tekintetét. Sötét. Állatias. Őszinte. 

Néz a tükörben. Hajam kibomlott, a földet söpri. Kéjesen nyújtózkodom, fordulok, pucsítok. Akarom a farkát. Mélyen. Magamban. 

Bassza a puncim. A kis ribanc, kekec hangulatban van, felkínálja magát, aztán mégsem engedi be, de végül mégiscsak...nem bánom meg. 

Nézem őt, kuncogok. Falom a száját, csípője köré fonom a lábam. Basszameg. Végem. Szavak hagyják el a számat, de nem fogom fel miket mondok. Behunyom a szemem, nem látok, csak érzek, érzékelek. Újabb kör. Újabb póz. Lábam erre, karom arra. Valamerre. Valahogy. Csak az érzés a testemben, puncimban, az a biztos. Titokizmaim szorítása... engedése, válaszul felnyög, gyorsít, farka ki-be jár bennem...basszameg... Érzem, ahogy markol, ahogy fog. Kell is. 

Nyüszítek. Beharapom az ajkam, kidugom a nyelvem hegyét, úgy nézek rá. Fejem körül a szétterült hajam. 

Aztán hátulról dug. Kisimítja a hajam az arcomból, látni akarja; így is és a tükörben is. Egy pillanat töredékéig felfogom a látványt...kibaszott szexis...ő meg én...elkenődött rúzzsal, kicsit megfolyt tusvonallal a sűrű pilláim között, alatt, ketten a széttúrt ágyon, szétdobált ruhadarabok között. 

Nyögök. Visszafojtva sikoltok ő pedig keményen fog, megtart. Remegek. Lábam, csípőm, fenekem, puncim. Vibrál és lüktet, habzsol. Belemarkol a hajamba, közelebb húz magához. Kapaszkodok a takaróba, sikoltok a matracba. Lihegek. Végem van. Sziszegek a jótól, a nagyon jótól. 

Elfogy a levegő. csak pihegek. 

 

T, mint Telhetetlenség

Meglepő volt, de egyáltalán nem izgultam. Kellemesen bizsergető volt a várakozás, de amint leszálltam a metróról, akkor már csak a kíváncsi vágy uralkodott rajtam. Mosolyogtam amikor megláttam, azzal a sajátságos mosolyommal, ami már-már a "védjegyem". Tudtam, hogy a tekintetem izzik, tudtam, hogy a vörösre festett számat nézi, tudtam, hogy megfordult a fejében, nem is egyszer, vajon mennyire lesz erotikus látvány, amikor a szám körülöleli majd a farkát.

A Telihold fénye alatt nyúlt hozzám. Felhúzta a ruhám és kivillant a hófehér bőröm az éjszakában. Harisnyatartó fekete pántja és a combfix csipkéje keretezte a tocsogósan nedves, éhes puncimat. Testszett neki a látvány. Óóóó...nagyon is. Hallottam a hangján, ahogy nagyokat nyelt, ahogy a nyakam csókolgatása közben a vágytól libabőrös nyakamra lehelt. Nekem meg a tenyerem alatt domborodó kemény farok a nadrágja szövete alatt. Fáztam, de mégsem. Éles kontraszt: hűvös éjszakában, hideg combom között a nedves forróság. Körülöttünk még élt, lélegzett a város, a körülöttünk lévő lakásokban még zajlott az élet, de legkevésbé sem érdekelt. Egyikünket sem.

Hatott rám. Ahogy én is őrá. Éreztem a mozdulataiban, a csókjaiban, abban, ahogy megfogott, hozzámért, játszott velem. Úgy kiismert pillanatok alatt, hogy csak lestem. "Pöccre" indultam a keze alatt. Könnyedén. Basszus...mi a fene történik velem? Ilyen gyorsan. Mintha ismerne. Mintha olvasna belőlem. 

Kifejezetten inspiráló egy hasonlóan nagy étvágyú férfival együtt lenni. Ennyire kívánatosnak, szexisnek, nagyon rég éreztem magam. Hallani a nyögéseit, halk bókjait...több mint szexis. Felkorbácsolta a vágyam újra és újra. Én meg az övét. Belém bújt a kisördög; tetszett, hogy nyelvem játékával az őrületbe tudtam kergetni. Épp csak hozzáértem, megnyaltam, megfogtam és máris reagált rám. Játszottunk. Számtalanszor, sokféleképpen. Hangosan és halkan, nyögve és sóhajtva, mikor mit csalt ki belőlem a farka, csókja, vagy éppen az érintése. 

Egyik kör a másik után. Szinte már követhetetlen volt. Szám kiszáradt, kuncognom kellett a rengeteg felszabadult szexuális energiától. Megrészegültem, de nem a fehérbortól. Mélyen a számba vettem a farkát, mohón szopva-falva, vagy éppen leheletnyi finomsággal, őrjítően lassan. Combjába kapaszkodva, remegő puncival, lábbal, táncoló csípővel, szétesve a buja kéjtől. Több és több kellett, megint és újra, telhetetlenül, falánk mohósággal, remegő izmokkal. Megmarkolt és megmarkoltam. Kapaszkodtam, elterültem, dereka köré fontam a neccharisnyás lábam. Csípőig érő hajam hol fennakadt, hol pedig végigsiklott a vállamon, vagy épp az ő combját cirógatva, miközben lovagoltam rajta. Vagyis inkább ültem, miközben a puncim remegett, markolt, habzsolt; mint valami önálló élettel bíró lény. Hangosan nyögtem, ziháltam, sóhajtoztam. Szétesve. Magamról nem tudva, ellazulva, megfeszülve. Orgazmustól ellágyult izmokkal, széttárt lábakkal, vagy épp összekulcsolva, remegve. És még mindig el nem telve a gyönyörtől. Mégmégmég. Újra. És ő jött. Újra és újra.

A tükör előtt térdeltem előtte. Nem néztem magunkat, tudtam, hogy kibaszottul izgatóan festhettünk. Vagy csak én... kibomló hajjal, kipirultan, elkenődött sminkkel, hófehéren, előttem pedig egy kifejezetten ínycsiklandozó férfitest egy felettébb finomnak bizonyuló farokkal.  Kinyújtottam a nyelvem, épp csak finoman nyaltam végig a makkot. Bár lassan indítottunk, hamar felgyorsultak újra az események. Mélyen bekaptam, nyögtem miközben szoptam. Felizgultam. Megint...? Vagy még mindig abban az állapotban voltam...lehunytam a szemem, túl sok, túl intenzív. De kell. Bevetettem mindent, hogy kikészítsem. Megint. Hallani akartam a bókjait. Hallani akartam a nyögését. Látni az izmai megfeszülését, a K.O. állapotot. Ujjai kemény érintését a vállamon, tarkómon ahogy belém kapaszkodik. Elégedetten mosolyogtam számban a farkával, lehunyt pilláim alól nézve fel rá. Gonoszkodón. Kekecen. Megrészegülten a gyönyörtől. 

Végigvonultam a lakáson. Ellazulva, teljes bizonyossággal, hogy szexis-vonzó-dögös vagyok. Ringott a csípőm. Kicsit fáztam már, megborzongtam. Mellbimbóim merev kavicsokként meredtek előre. Visszanéztem rá. Mohó vággyal nézett végig rajtam, tetszett neki a látvány. Nekem is. 

Aztán megint elmosódott minden. Csak az intenzív kéj- szinte már kínzó, falánk gyönyör maradt. Újabb orgazmus. Sokadik. Hányadik? Nem tudom. Nem számolom már. Egyikünk sem. Izgalmas éjszaka volt. Frenetikus körökkel. 

Vártuk a taxim. Hideg volt én pedig vacogva öleltem át a bőrdzsekimmel betakart felsőtestem. Mosolyogtunk egymásra, beszélgettünk. Úgy, mint akik tudják, igenis ennek lesz folytatása és nem csak üres szavak. Égtek a lámpák, igazi őszi, csípős éjszaka volt. Későre járt. Megláttam a taxim, rámosolyogtam. Szelíden. 

Kellemesen elfáradtam, kielégülten méregettem, és igen...lett volna még bennünk további kör. Majd. Legközelebb...

Hárman

Úgy indultam neki az éjszakának, hogy lesz, ami lesz. Bár nem tudok kibújni a bőrömből, de azért meg kellett volna próbálnom némi engedelmességet belevinni. Őszintén? Nem igazán sikerült. 

Egy zöld fűzőt és egy bőrszoknyát vettem fel. Necc combfix és brutálisan szexis, igencsak magas sarkú csizma tette fel az i-re a pontot. 

Láttam rajta, hogy kibaszottul beletrafáltam; izzott a vágy a sötét tekintetében. Ígéretes Játéknak ígérkezett az éjszaka és játszani akartam. Mindegy, hogy mi lesz, félnem nem kell, jó kezekben voltam. Éreztem, hogy egyre jobban felizgultam. Nedvem végigkenődött a combom érzékeny bőrén, édesen-fájón lüktettem, sóvárogtam, szinte már türelmetlenül topogtam, annyira vágytam már, hogy elkezdődjön a játék...

Aztán bemutatta nekem Őt. Kibaszottul gyönyörű Nő. Bőre hófehért, mint az enyém. Fekete, alakot mutató ruhában. Azt hiszem rezes-vörös hajú. Csodaszép. Vonzó. És akkor még nem is láttam belőle szinte semmit. Izgulnom kellett volna, de nem izgultam. Várakoztam. Azzal a fajta bizonyossággal, hogy bár nagyon rég volt, mikor utoljára nő ízét érezhettem a nyelvemen, tudtam, emlékeztem; igencsak kellemesen izgató egy nővel együtt lenni. 

Háttérbe vonult. Leült az egyik fotelbe, miközben G. megragadott és irányítani próbált. Belém bújt a kisördög. Kiöltöttem a nyelvem, kekecen mosolygott a tekintetem és hergeltem. Durván fogott meg, de még épp a határomon. Ellenkeztem, gonoszkodtam. Élveztem. Megmarkolt erősen, magához szorított. Az ágyra lökött, kifordultam az öleléséből, nevettem. Bár engedelmességet ígértem, de nem tudtam az lenni. Még nem. 

Durván csókolt. Falta a szám, keze pedig markolt, simogatott. Megragadta a tarkóm, lehúzott volna a farkához, de újra meg újra ellenálltam. Tudtam, hogy lesz pár lila foltom, de akkor, pont nem érdekelt. Elememben voltam. Élvezettel játszottam, csak nem éppen úgy, ahogy talán terveztük. Vagy mégis? Mégis inkább így, mintsem engedelmes, jókislányként, elé térdelve, számat kinyitva, nyelvemmel lassan izgatva a makkot, s várni, mikor tolja be a torkomig...

Bekaptam a farkát. Mmmm. Enyém volt. Farka is és Ő is.  Szinte már-már engedelmes. Kezemben tartottam. Én irányítottam. Hallani egy férfi bókjait, miközben szopom, igazán inspiráló. Izgató. Mormogott valamit, talán nekem, talán nem, mindegy. Nem arra figyeltem. Aztán eljutott a tudatomig, nem nekem szólt az előbb. Én csak játszottam, szoptam, kóstoltam a farkát, nyelvem táncolt körbe-körbe a merev húson, vagy épp beszívtam kicsit-vagy épp mélyebben, provokatívan mosolyogva miközben K. odatelepedett mellénk. Nem zavart. Sőt...inkább...felizgatott a jelenléte. Halk sóhajai, mozdulatai neszezése, habzsoló-falánk csókjaik. Egy Nővel együtt szopni, ketten egyszerre kiváltani egy férfi nyögéseit...nos... kibaszottul jó. Tetszik. Más-más technika, gyorsaság, más-más ritmus...itt egy kéz, ott egy nyelv...aztán egy másik...aztán két nő csókja; lassú, puhatolózó kóstolgatás, finomkodás, teljesen más, mint egy férfi nyers ereje. 

Finomság-keménység...váltakozás...

Lefogott, és keményen baszott, miközben K mellettem feküdt. Csak nézett. Akárcsak én őt. Pilláim alól, alig látva, érzékelve.  Olykor finoman megcsókolta a vágytól kipirult bőröm. Nyakam vékony ívét, miközben fogta az egyik kezem. Kecses ujjak szorították az enyémet. Kibaszottul jó...kettő teljesen különböző érzés, inger. Puha csókok a számon, nyakamon, miközben kemény döngetés a bennem. Szúrós-borostás csókok váltják a puha nőit és fordítva. Túl sok. De nem elég. Szorosan körbeöleltem a puncimmal farkát, miközben benne járt; ki és be, újra és újra. Végem volt.  Neki is. 

Mind a hármunknak.

Basszameg. Mégmégmég. Ne legyen vége még jó sokáig. Kibaszottjó. Game over. Már meg sem próbáltam koncentrálni.

Gyönyörű mellei voltak. Az, amit az ember csak néz...aztán örömmel kóstol meg. Mert megkóstoltam. Kezembe  vettem, ujjaimmal cirógattam a rózsaszín, kívánatos mellbimbóját. Nyelvemmel köröztem rajta, aztán lassan elindultam lefelé; végigcsókolva a bordák kecses ívét, a lapos, remegő hasat, a csípőcsontot; lassan, ráérősen, mert ki akartam élvezni. Nem siettetett senki. Ketten voltunk. Finoman, nagyon lassan kóstoltam meg a punciját. Széttárta combját, épp csak, szinte már tétován. Jelzésnek vettem. Belenyaltam. Vágytam arra, hogy elélvezzen a nyelvemen, de úgy voltam vele, meglátjuk. Csak ki akartam élvezni. Csak újra fel akartam fedezni egy nő testét; rég volt az előző és azóta sok minden változott. Bennem is.  

Fura...bár fejben heves lettem volna, de inkább visszafogtam magam. Nem akartam letámadni, nem akartam sok lenni. Aztán G visszajött (bár szívem szerint gonoszkodva kizavartam volna, nem ám hagyni, hogy leskelődjön...). Végül maradt. 

Néztem, ahogy megdugja a barátnőjét. Hevesen, mégis finoman. Mélyen, erősen. Lassítva az iramon, s újra felgyorsítva.  Csak néztem őket. Ittam a látványt; az újabb és újabb orgazmusát, szinte mosolygós nyögéseit, ahogy G újra meg újra elélvezteti. Gyönyörű látvány volt...én pedig úgy éreztem tudnám nézni is és kiélvezni is, nagyon sokáig. Nyögések-sóhajok. Követni nem lehetett, hogy éppen melyikünk hangját lehet hallani a szobában.

Újra a számba vettem. Egy nő finom, sós-édes íze után egy férfi erős-vad ízét érezni...nos...eléggé izgató. Felajzó. Szopni élvezettel úgy, hogy egy másik nő nézi...furcsán jó. Látod? Tetszik? Behunyt szemmel élvezem azt, hogy játszom egy kemény-merev farokkal, miközben te halk sóhajjal, buja tekintettel nézel minket. Tetszik? Felizgat? Akarod? Ketten szoptuk. Nyelvünk olykor összeért, megcsókoltuk egymást, miközben hol egyikünk, hol másikunk keze járt-kelt, simogatott-cirógatott, egymást, aztán a közös játékszerünket, a férfit. Végül is...mi irányítunk. Mi játszunk. Ő csak...élvezi ;)

A lábam között volt, kezemmel beletúrtam a hajába, megmarkoltam a vállát, karját...ahol értem. Markoltam, karmoltam, kapaszkodnom kellett. Kibaszottjó. Abbanehagyd. Uhhhh. Nyelve egyre inkább az orgazmus felé terelt. Jó úton haladt...huhh...nagyon is... Egy férfi és egy női kéz izgatta a mellem. Maximálisan kielégítően. Különleges. Pont így szeretem. Pont így. Mégmégmég. Basszameg. Egy férfi nyalta a puncim, közelgett az orgazmusom, mindjárt, mindjárt, mindjárt, egy női száj, nyelv pedig máshol kényeztetett. Finom volt a csókja. Finom a keze érintése, kellett. Basszameg. 

Lehunyt szemmel remegtem. Lábam, csípőm táncolt. Még mindig. Megint és megint. Végem volt. Eddig sem voltam teljesen ura önmagamnak, de itt már teljesen szétestem. Kell ennél több? Talán nem.   

Összefolynak a dolgok. Túl sok, túl intenzív. Nem tiszta a sorrend. Nem tiszta, nem tudom felidézni, mi után, mi történt. Csak történt. Beszívtam, meglovagoltam hármunk szexuális energiáját. Élveztem minden percét, minden ízét, érintését, rezdülését. Félmosolyokat és elégedett mázlista -vagyok vigyorgást. Élveztem egy férfi szúrós csókját és egy nő félszeg-majd egyre bátrabb csókját. Különböző érintéseket, ízeket. Lágy-sós, markáns-fűszeres. Férfi és nő. Keménység-puhaság. Vadság-hevesség, kuncogás- nyögés. Ezeríz, ezerszín.

Elfogytak a szavak. Csak az érzések maradtak.    

játékszer

Izgatott  voltam. Talán kicsit túlságosan is. Picit talán féltem is, bár nagyon nem volt rá okom. 

Este volt. Késő már. 

Beszívom a levegőt amikor felhelyezem magamba a plugot.  Kedves választotta, nem mostanában, de végül csak terítékre került. Szerinte viccesen izgató, ahogy himbálózik majd lépteim nyomán a "rókafarok". Minden bizonnyal, meglátjuk milyen fogadtatása lesz. Persze tudtam, nagyon is, mi lesz a reakció. Elégedetten mosolygok a tükörbe, tekintetem izgatottan csillog. Nagyon is tudom, veszettül fog tetszeni neki.  Végül is párszor már szóba került. 

Liftben vagyok. Megigazítom a ruhám, kisimítom az alját, de nem igazán takarja. Hmmm. Nem teszteltem otthon, de csak nem jön velem senki sem szembe a folyosón. Eredetileg úgy akartam elindulni, hogy már otthon felteszem, de azt hiszem jobb ez így. 

Egész kényelmes. Nem hoz még lázba, de ez jelen pillanatban semmit sem jelent. Lesz ez jobb is. Sokkal jobb...tudom és érzem. Elég ha csak hozzám ér, elég, ha belecsíp a mellbimbómba vagy köröz rajta a nyelvével...vagy csak megmarkolja a csípőm kerek ívét, vagy fenekem félgömbjét. Tudja mitől izgulok fel úgy igazán. 

Ahogy rámnéz, látom is mennyire kíván. Süt a tekintetéből, érzem a csókjából, érzem abból, ahogyan hozzámér. Ezt szeretem. Érezni a másik vágyát. Azt a nyers, ösztönös, már-már állatias vágyat, ami ott van, megfogható, megragadható.  Hogy én kellek. Akar. Nagyon. Azonnal. 

Bizsergek. Érzem, hogy tocsogok a nedvességtől; ujja föl le csúszik a csiklómon. Felnyögök. Nagyon is érzem magamban az ujját, érzem magamban a játékszert és nagyon gyorsan kezdek abba az állapotba kerülni, amit mind a ketten nagyon is kedvelünk. Ó..nagyon is. Felpörgetett. Felajzott.  

Leülök az ágyra, kekecen mosolygok, nézek rá.  Megnyalom a szám. Közel lép hozzám és mohón tolja be a farkát a számba. Vagy én húzom közelebb és kapom be...? Nem is tudom. Egyszercsak ott van, én pedig újra és újra felnyögök. Szeretem az ízét. A keménységét, a merevségét. Azt, amilyen érzéseket generál bennem. Szopni kezdem. Aztán bassza a számat. Jó érzés. Csípőjét fogom, magamhoz húzom. Fogammal tartom. Kell nekem.  

Kapaszkodom. Folyik a nyálam, le, végig a combjára. Felnézek rá, lehunyt szemmel élvezi nyelvem játékát. Remegek, lüktetek, vibrálok legbelül. Minden idegszálam érzékeli a fenekemben lévő játékszert, már nem zavaró, sőt...inkább felettébb szexis. Elfordít bennem egy kapcsolót, ellazulok. 

Játszom a farkával. A titokpontjaival, az érzékeny pontjaival, a golyóival...mind az enyém. Teljesen átadja magát nekem, ahogy én szoktam neki. Felnyög. Nyelvem játszik tovább, ujjam cirógat, simogat, olykor kicsit erősebben jár, de pont annyira, amennyire akarja. Élvezi azt a szabadságot, amit nyújtok neki. Megnyílik, ellazul, átadja magát. 

Szinte alig nyúl hozzám én mégis szétesősen felizgultam. Remeg a csípőm, erősen kell kontrollálnom minden mozdulatomat...már alig látok...nem tudok fókuszálni...de igazából nem is akarok. 

Bennem van a farka. Kettő együtt; a játékszer és ő kezd sok lenni. Intenzív. Már nem én vagyok. Már nem gondolkodom. Élvezem, ahogy megdug. Élvezem, ahogy vágja belém a farkát újra meg újra. Mélyen. Erősen. Megbasz. Pont ez kell nekem. Pont így. Beharapom a szám, érzem, hogy titokizmaim ráfognak, majd eleresztik. Újra meg újra. Táncol a csípőm rajta, keze megfog, megmarkol. Édes fájdalom. Vissza kell fognom magam, testemben ezernyi jó robban szét, kész vagyok, szétestem, nincs kontroll. De nem is akarom. 

Kihúzza. Tudom mi jön. Rákérdez. Akarom. Minden akarok és bármit. Ez már nem a józanság pillanata. 

Kicsit fáj, ahogy a fenekembe hatol. Lassan csinálja, óvatosan, minél kevesebb fájdalmat okozva.  Levegőt veszek, ellazulok. Fejem lehajtom, markolom a takarót. De nem azért, mert annyira rossz lenne. Óóó nem.  Az előkészítés megtette amit tennie kellett. Így sokkal könnyebb. Másabb. Józanabbik felem tudja, sokkal, de sokkal jobb lesz, mindjárt. 

És igen. Jobb. Sokkal. Másabb. Olykor menekülnék, pedig minden idegszálával figyel rám. Ő nem esik szét. Türelmes. Erősen fogja, tartja a csípőm. Muszáj. Milliónyi csupajóérzés szalad át rajtam, élvezem, nagyon is. Nem azért, mert ő akarja, hanem azért mert tényleg jó. Néha, mintha fájna, kicsit feszít, de közben jön is a jó érzés, a felszabadult húbasszameg, mondom is, miközben kapaszkodom. Tarts meg, fogj meg, nyögöm. És megteszi. 

Beharapom az ajkam, legszívesebben nyögnék, csak nyögnék, sikoltanék a gyönyörtől. Kibaszott jó. 

Kezd gyorsulni én pedig érzem, nekem lassan túlfeszül az a bizonyos húr. Több a fájdalom, mint a gyönyör. De érzi ezt rajtam. Figyel, és óvatos,  pedig érzem benne az erőt. 

Felsikoltok. Nem tudom melyik érzet miatt. Vajon melyik az erősebb? Melyik az intenzívebb? Tökmindegy. Szétestem. Nem én vagyok. Game over.

Érzem, ahogy elélvez bennem. Alig tudom megtartani magam, érzem a puncim elégedett, kielégült lüktetését. Végigfolyik a nedvem a combom érzékeny bőrén. Még bennem van. Még egy kicsit.  

Kibaszottjóvolt. 

Lábjegyzet

Azt hiszem ma is mellettem ül a múzsám. Folyton bökdös, hogy írjak, még még még. Nem hagy békén. Volt pár randim, szóra sem érdemes, vagy épp vicces tapasztalat. Talán megírom. Végül is, nem mindig finom az a sütemény. Néha elsózott, néha meg valahogy az íze sem az igazi. Vagy épp nem is a fogamra való volt. A randik is ilyenek.  

Színek

Rúzsozom a szám. Nem kapkodok. 

Vörös. 

Feltűnő. Provokatív. 

Bőröm mostanában napcsókolta és nem hófehér... barátkozom ezzel az árnyalattal.

Rúzsozom a szám. Lassan követem végig az ecsettel az ívét, teltségét, sajátos mosolyommal nyugtázom az eredményt.  Végigfuttatom finoman rajta a nyelvem. Épp csak kicsit, megszokásból. 

Harapdálós kedvemben vagyok, de nem engedek ennek a hangulatnak. 

Vonzana a kicsiny fájdalom, a hirtelen fellépő élessége, hogy aztán elcsituljon. Aztán megint. 

Sóhajtok. 

Szeretem a fájdalmat...legalábbis egy fokig. Néha kicsit tovább is; de jóleső érzés néha...kell. Egyedül a foltokkal nem vagyok kibékülve, pedig ha rájuk nézek, felrémlik mi okozhatta. Egy erősebb szorítás, markolás, egy kötél vagy bilincs ölelése a bokámon vagy csuklómon, esetleg kicsit máshol, másabb játék során. 

Nézem a lábam, napcsókolta az is. Kisebb-nagyobb, szinte érzéketlen lila-zöld foltocskák tarkítják. Édes emlékek. Vannak közülük persze  olyan is, ami hétköznapi "baleset" eredményei. Könnyen lilulok, ami olykor nem épp a legjobb, de olykor igenis izgató látvány, hogy egy tenyérlenyomat vöröslő színe megfesti az érzékeny bőrömet. Érzékeny. Mindenhol. Persze nem egyformán és nem ugyanúgy. Kellemes játék felfedezni, hol éppen micsoda...és persze mennyire is... 

Nézem a combom, aztán a karom. Itt is van, ott is van. Édes...finom emlékek kelnek útra bennem. Bizsergetőek. Kicsiny édes fájdalom; épp akkor amikor kellett és épp olyan intenzitással, ahogy akkor és ott, ahogy kellett. 

Megigazítom a hajam. Szemem csillog a fellobbanó vágytól. Végigsimítom a ruhám, azt hiszem jó választás... már csak a cipő kell...aztán indulás. 

Idő-változás

Most nézem, milyen rég óta írom a blogot. 2008 óta. Nem most volt. Azóta háromszor költöztettem, kétszer "jelentették", egyszer meg sok más bloggal együtt, megszűnt. Mindig újra ás újra felálltam és folytattam. Sajnálom, hogy nem mindent tudtam megmenteni. Néha a kommenteket is siratom. Aztán azokat a bejegyzéseket, amiket törölnöm kellett (na jó képeket), mert nem fért bele az adatvédelmi meg nem tudom milyen vacakba, amit akkor épp kitaláltak. 

A kezdetek óta piszkosul sok minden megváltozott. Én is. Sokat fejlődtem, sokat megtanultam magamról. A férfiakról. A FÉRFIakról. Vágyról, akaratról...sok mindenről. Szexben is sokat fejlődtem. Őszintébb lettem. Tudatosabb. Akaratosabb. Tudom mi a jó és elveszem. Vagy tovább megyek, nem küzdök. Néha kicsit többet adok magamból, néha még annyit sem. 

Sok minden változott. Eltűntek a régi blogok, archív sem maradt utánuk. Kár. Pedig még most is szívesen elolvasnám őket. Én is változtam. Az élethelyzetem. A külsőm. Talán csak a vágyam nem változott. Az, hogy szeretek szexelni. Provokálni. Játszani. Felhúzni... 

Nem minden változott meg ennyi idő alatt. Valami viszont igen. 

Néha úgy érzem ugyanaz vagyok. Legtöbbször viszont azt, most vagyok igazán tudatában önmagamban.   

Pár éve múlva, vajon hogy vélekedek magamról? Talán öt év múlva gondolom azt, hogy igazán ln ÉN vagyok és most még csak afelé haladok? Érdekes ezen elmerengeni, néha. De csak néha. Inkább a mának élek. 

Legtöbbször :)

random

Kezembe vettem. Lehunytam a szemem, hozzásimultam. Csak az érzésre koncentrálok; a keménységére, a forróságára, bőre kellemes tapintására. Orromat a mellkasának nyomom. Imádom az illatát. A  bőre ízét a nyelvemen. A forróságot, amit áraszt. A vágyat. 

Még ennyi idő után is hat rám. 

Magas, úgyhogy erősen lábujjhegyre kell állnom, ha meg akarom csókolni. Sőt, ha a nyakát, válla érzékeny gödröcskéit szeretném nyelvem hegyével megkóstolni, sokkal inkább pipiskednem kell. És kapaszkodnom. 

Tudom, hogy szereti. Megmarkolom és játszom vele. Lassan, komótosan, olykor szinte alig érintve. Másik kezemmel a golyóit cirógatom. Ujjaimmal megkeresve a bőre érzékeny részeit. Mint valami suttogás, alig érzékelhető. Aztán kicsit erőteljesebben. Gyorsabban. Ahogy a vágyam diktálja. Mert vágyom rá. Akarom. 

Legszívesebben megkapnám a farkát, mohón habzsolva, fürge nyelvjátékkal, padlóra folyó nyállal. Érzem, lassan eljutok a "minden mindegy" állapotba. Nála ez egész könnyen megy. Lassítani próbál, én pedig nehezen uralkodom magamon. Kívánom. Akarom. Szopnám és falnám, hevesen, kiéhezetten, hogy aztán picit lelassuljak. Hogy csak a vágytól nehéz nyögésemet halljam, vérem dübörgését a fülemben, izmaim feszülését, nedvemet a két lábam között, aztán a bizsergető éhséget, a lüktetést, azt a zabolázatlan éhséget, amit kivált Ő belőlem. 

Akarom. 

Magamban.

A számban, a nyelvem hegyén. Vagy épp a torkomnál. A megdagadt ajkaim között, melyek bizseregnek, pezsegnek az érintése alatt. Az ujjaim között, melyek megmarkolják. Aztán a a csípőmnél és a combomnál, mely remeg a vágytól. Lejjebb. 

Aztán bennem, mélyen. 

Nyögni akarok, de csendben kell lennem. Hevesen mozdulnék, egyszerűen ezt hozza ki belőlem, de szűkösségem miatt nyugalomra int. Szorosan ölelem körbe, szinte kínzó neki, de nem tehetek róla. Ilyen vagyok. Szűk. Forró. Nedves. Feszes. 

Aztán mohó. Falánk. Szinte nyüszítek a visszafojtott erőtől, vissza kell fognom magam. Pedig legszívesebben szabadjára engedném a vágyam. Koncentrálok. 

Nyögök. Halkan. Pedig ez hangos lenne. Lehunyom a szemem, alig mozdulok. Pedig kitörnék. Vágtáznék. 

Minden mozdulatában érzem a vágyat. Minden lélegzete, szívdobbanása az enyém. Elolvadok benne. 

Akarom. 

Még. 

Fog, markol. Szorít. Elenged, aztán megtart. Játszik vele a titokizmom, akarva-akaratlanul. Szorít-elenged. Lélegzetem kapkod, szívem hevesen ver. Hangos lennék, de nem lehet. Mohó vagyok. Gyorsítok. Markol. Nem enged. Szorít. Szorítok. 

Robbanok. 

Szétesik a világ.      

Műmacsó

Szeretem a határozott, domináns Férfiakat. Felizgat, ha tudja mit akar és nem fél kimondani. Amikor zsigerből hozza azt, amit keresek egy kalandban. Rám érez, a vágyaimra. Olvas belőlem, a rezdülésemből, tudja hol van az a pont, amikor cselekedni kell. Szeretem látni a vágyat a szemében, azzal a pasis, sejtelmes mosollyal a szája szegletében. Amikor érezhető, hogy a másik megkíván. Épp csak rezzen egy izom az arcában, szem sarka kicsit összeszűkül, tekintetében ott az a bizonyos...

Felizgat. 

Szeretem felizgatni a partnerem. Még ha csak szavakkal. Vagy épp csak finom mozdulatokkal, elejtett célzásokkal, azzal ahogy mozgok, ahogy járok, ahogy öltözöm, ahogy kiemelek egy-egy szexis pontot a testemen; sejtetően, izgatóan, cseppet sem közönségesen. 

Már maga a személyes ismerkedés is egyfajta játék. Ha működik a kémia, akkor könnyű az egész. Van, amikor azért játszom, mert kedvem van hozzá, már szinte a legelején tudom, ebből nem lesz szex, de azért az esélyt megadom...neki...mutasson magából valamit...ami megfogott a találkozó előtt benne...azt a domináns, irányítani képes Férfit, akit öröm elcsábítani...

Aztán...csak pillogok, rendezem a vonásaim. Műmacsó. Látom rajta, hogy tetszem neki, felizgatom, meg akar kapni, de nyomokban sem látom benne azt, amit eddig láttam benne. Ledominálom. Irányítom, játszom vele, mint macska az egérrel. De nekem nem kell egér. Nem ilyesfajta játékra vágyom. Határozatlan. Szemtől-szemben már nem olyan. Mintha nem ugyanaz az ember ülne itt, akivel lebeszéltem a randit. 

Beszélgetünk. Vörösre rúzsozott ajkammal játszom. Leheletnyit megnyalom, vagy épp finoman beharapom. Iszok a kávémból; nem is érzem az ízét, csak iszom. Nézem a pasit előttem, látszik az igyekezet rajta; ő most épp csábít. Vagy valami olyasmi. Elküldhetném. Vagy akár én is felállhatnék. Én inkább kivárok még picit. Volt már meglepetésben részem, szóval még történhetnek csodák. Hát itt és most nagyon nem. 

Beviszem a "jobbegyenest" , mert azt bezzeg tudja mondani, hogy basznivaló a szám, sok mindent tudna vele csinálni, akár ott és akkor. Meg látja, hogy erre vágyom, ez kell nekem. 

Elmosolyodom. Ránézek. 

Szépen, lassan, halkan, de azért elég hangosan, hogy értse, érzékien részletezni kezdem, mennyire és hogyan szeretek szopni. Szinte látom előtte a farkát (bár pont nem érdekel), lelki szemeim előtt látom és jól elképzelem mint tudnék és hogyan csinálni. Megosztom vele eme ábrándképet. Nagyot nyel, pupillája kitágul. Őszinte, nyers vágyat látok. Akaratot. Akarja a szám. Akarja, hogy megtörténjen; a vörös ajkaim közé akarja tolni a merev farkát... adom alá a lovat, szinte összefut a nyál a számban, miközben kiejtem az újabb a újabb szót... 

- És tudod mi a lényeg...? - hajolok még közelebb hozzá. 

És persze érdekli, nagyon is. Áll a farka, keze a combján, vagy engem vagy magát, de érinteni akar. Fogni, markolni. Enyhíteni az édes kínján.

- Nem kapod meg.  - suttogtam, majd felálltam és otthagytam. 

Szemét vagyok. Kegyetlen. Gonosz. 

Nő vagyok. 

Attól még, hogy milyen életet élek, én választok. Az én vágyam, az én testem. Nézőpont kérdése, ki húzza a strigulát. Nézőpont kérdése ki a vadász és ki a préda. Nem akarom megkapni, elkapni ezt a prédát. Minek egyek salátát, ha bélszínt is ehetek? Nem akarok salátát enni. Finom az, de kevés. Nem lakom jól vele. Több kell. 

Ő meg kevés. Van ilyen. Az utóbbi időben nem ő volt az egyetlen, aki másnak adta elő magát. De a természete elég hamar megmutatkozott. Persze, ott a kérdés, miért raboltuk egymás idejét?!? Mert az esélyt meg kell adni. Az időmet rászántam. Aztán eljött az a pont, amikor már nem tudtam Férfinak látni. Nekem nem az. Sajnálom. 

Lényeg a lényeg

Szeretek szopni. Élvezettel csinálom. Olykor csak a magam élvezetéért...úgy, ahogy én akarom. Gyorsan, lassan... kóstolgatva... kínozva...felkajzva, felhergelve...mert jó... mert élvezem. Mohón. Mert jó. Mert szeretem látni a szemében a kéjt. Az őszinte, nyers, állatias vágyat. 

Felnézek néha rá, mosollyal az arcomon, vággyal a tekintetemben, akarom. Kívánom. Végignyalon, aljáról a végéig, lecsöppen a nyálam. Aztán falon tovább, mohón habzsolva, levegőtkapkodva, nyögve, felizgulva...érzem...tocsogok...remegek...

Körbe-körbe játszik rajta a nyelvem. Lassan, komótosan. Kínzón. Lehunyom a szemem, érzem az ízét a számban. Kicsit bekapom, aztán belelendülök. Mert jó. Mert ezt akarom. Én akarom. Számban érezni, kezembe fogni, leheletnyit harapdálni...finom...koncentrálnom kell... felnyögök...ő is...keze a tarkómon...nem markolják...csak ott tartja...érzem a vágyat...sürgetően...

Pörög a nyelvem. Föl-le, föl és le, nem tudok betelni. Ő sem velem. Érzem. Kíván. Nagyon. Minden mozdulata, rezdülése gátlástalan, heves vágytól sugárzik. Akar engem. Vagy csak a szám. Vagy többet. Mindegy is. A lényeg, a lényeg. 

Játszom. Most épp a farkával a számmal. A nyelvemmel. Az ajkammal. 

Mert élvezem. 

Vágy szabadsága

Sokáig "ültem" ezen a történeten. Néha le tudom írni azonnal, néha napok kellenek, hogy megérjen bennem az élményt. Ennél jóval több kellett.

Nehéz emlékezni. 

Kivételesen szimpla baráti csevejjel indítottunk. Semmi lerohanás, nem estünk egymásnak. Mint valami gourmet kóstolás...szépen lassan, kiélvezve minden pillanatot a maga egyszerű valójában.
Nem viseltem vörös rúzst, nem viseltem testre simuló ruhát, sem szoknyát, amit tudom, nagyon is szeret rajtam. Most nem volt kedvem semmi ilyet felvenni. Egy farmer short és egy kissé provokatív body volt rajtam.

Még csak nem is provokáltuk egymást, sem szavakkal, sem semmi mással. Persze, a levegőben ott volt a lehetőség, a felkínálás, de most máshogy játszottunk. Most csak barátok voltunk. 

Aztán ezt az egész, néma, de annál feszültebb, visszafogott, helyzetet egy telefonhívás szakította meg. Elmerengtem miközben a zenét hallgattam.  Ez az egész más, valahogy olyan...

Mielőtt belemerülhettem volna a zavart gondolataimba, visszajött. Mintha kicserélték volna. Energikus léptekkel besietett, odajött hozzám és megcsókolt. Hevesen, mohón, ellentmondást nem tűrően. Ültem az ágyon, törökülésben és nem értettem mi történt. Éles váltás, nem várt fordulat. Zavart voltam...mégis lehunyt szemmel, halkan felnyögve fogadtam követelőző csókját. Ujjával becsusszant a lábam közé, megtalálta az utat a puncimig, én pedig más sehogy sem ellenkeztem.  Mintha megnyomott volna bennem egy kapcsolót. Végem volt. 

Remegtem, ahogy hozzámért. Felemelt aztán megragadott. Más volt a csókja is, éreztem a nemrég megivott pálinka ízért a nyelvén, finom volt pohárból is, de így mégjobban ízlett. Szinte letépte rólam a ruhát, tekintete izzott a vágytól, ujjai türelmetlenül keresték a következő patentot, lazított az övemen, gombolt, húzott; minél hamarabb lekerüljön rólam minden fölösleges ruhadarab. Elememben voltam. Pezsgett, vibrált minden porcikám, lüktettem, remegtem. Hangos voltam. Másabb mint eddig. Szabadabb. 

Szája a puncimon, szám a farkán. Ujjai bennem, kapaszkodnom kellett. Játszottam vele. Lassan, s gyorsan, mélyen, vagy épp csak a hegyét nyalogatva. Egyre nehezebben koncentrálva. Tudtam mit és hogyan szeret. Megmutattam neki. Nem kapkodtam el, ki akartam élvezni minden percét. Minden pillanatát, mindent. Nyelvemmel hol finoman körözve a merev húson, hol durván- habzsolva-falva.  Élvezettel. Mert élveztem. Nagyon is. Piszkosul. Végig kóstoltam a bőrét az érzékeny hajlatig, a golyókig, egyenesen le a gátig, aztán lejjebb. Mert jó. Mert kibaszottul szereti. Mert felizgatja és felhergeli, akárcsak engem. Mert annyira jó. Annyira, de annyira...

Minden kontroll nélkül fogadtam el amit adott. Az ujját a forró, lucskos, nedves hüvelyemben, aztán a feszes, eleinte makacsul ellenálló fenekemben...éreztem a sóvárgást a mozdulataiban, néma kérlelést, kérdést, hogy beleegyezek-e... közben a játékos a nyelvét a csiklómon; hergelt, kikészített, hogy végül azt se tudjam, hol vagyok, ki vagyok.  

Kezdtem elveszíteni az irányítást. De lehet, már a legelején, csak most hágott tetőfokára. Nem tudom. 

Befogadtam mindent amit adott. Elengedtem magam, átadtam az irányítást, átadtam neki a testemet, érzéseimet. Talán még a lelkemet is.  Nyelvemen éreztem az ízét, orromban az illatát. Isteni érzés. Finom. Rácsöppent a nyálam a combjára. Már attól felizgulok, ha a számban van és szopom. Folyt végig le a combján, miközben a számban volt. Mélyen, még mélyebben. Megfogtam, megkapaszkodtam, simogattam. Haraptam, habzsoltam, szoptam. Mohón. Szabadon. 

Még egy pohár pálinka. Második? Harmadik? Végül is tökminegy. Finom volt. Lesz még következő. Kell. Kívánom. 

Megbaszott. Vadul. Követelőzően. 

Én hangosan nyögve fogadtam be a gyönyör minden cseppjét. Minden porcikám táncolt, lüktetett, élt. Csupa ösztönösség vette át az uralmat a testem és gondolataim felett. Csak a kéj, csak a vágy, csak az élvezet. Csak az adott pillanat. 

Szétestem. Nem akkor, már előtte jóval, de ekkor már teljesen. Igazi game over állapot. 

Megragadta a csípőm, fognia és tartania kellett. Éreztem a vágyat, az akaratot a mozdulataiban. Aztán a sóvárgást, a néma kérdést. Azt sem tudtam hol vagyok. Minden mindegy volt. Abban az állapotban nem volt bennem tudatosság. Csak az élvezet utáni mohó, kétségbeesett vágy. Akarat. Többet és többet akartam. Még. Aztán még többet. 

Igyekezett lassú és finom lenni. A sürgető, mohó, fékeveszett vágy rajta és kifogott. Ujjain keresztül éreztem, miközben játszott velem, mennyire nehéz józanul gondolkodnia. Mennyire nehéz lelassítani, figyelni, óvatosnak lenni, minél kevesebb fájdalmat okozni. Nekem is nehéz volt koncentrálnom. Aztán elengedni magam, nem józannak lenni, nem befeszülni és nem menekülni. A háttérben dübörgő zenére figyeltem, aztán a testemen átszaladó ezerízű, ezerszínű érzésekre, kuszák, furák, hevesek, erősek. Kín és kéj, vágy és józan ész. Szétestem. Nem hittem, hogy az eddigieknél is jobban képes vagyok ennyire se kép-se hang állapotba kerülni. Fájdalom és élvezet keveredett egymással. Újra meg újra, hol egyik, hol másik volt hevesebb. Kibírható és kevésbé kibírható, egyik aztán a másik...kapaszkodnom kellette, tartani magam, miközben csak nyögtem és nyögtem. Hangosan, aztán halkan nyüszítve, sziszegve, lihegve, állatias vággyal, kivetkőzve magamból. Megnyíltam, kinyíltam neki, jobban mint kellett volna, jobban mint akartam, de nem volt választásom. Az alkohol, a rengetegféle érzés megzavart. Alárendeltem magam neki. Gátlástalanul. És csak befogadtam mindent, amit kaptam tőle. Mást nem tudtam és nem is akartam tenni. 

Egyre hevesebb lett, már nem tudta kontrollálni magát. Éreztem, hogy a tűréshatárom kezd eljönni. Túllendültem, túl sok, túl heves, túl intenzív volt mindent. Nyögtem miközben mozogtam, s erősen kapaszkodtam, mert a lábam már nem bírt el. Nem volt erőm. Elfogyott. Ujjai keményen markolták a csípőm, mikor már elveszítette ő is a fejét. Lehunyt szemmel, halkan nyöszörögve élveztem ahogy élvezett. Éhesen-követelőzve, szabadon. 

Fájt. Nem nagyon, kicsit. A kéj erősebb volt, mint minden más.  

Mosolyogtam. Ránéztem, úgy igazán. Néztem és láttam őt.  Jól vagyok. Jól leszek. mondtam neki. Komolyan gondoltam. 

Elfogytak a szavak. Csak az érzések maradtak. Ezerízű, ezerszínű. Emberi.