vágy

"S összecsapnak a hullámok, és nem tudod ki vagy, mi vagy, csak a vágy van, az a  lüktető érzés, hogy azonnal, bármit, valamit, hogy végre benned legyen, hogy végre benne légy, hogy végre enyhüljön, vagy végre átbukhassa hullámon, s elélvezz. Csak történjen, legyen valami, hogy végre ne szenvedj, hogy végre megkaphasd, hogy végre élvezhess, mert már csak az van, semmi más, az elélvezés, a behatolás, a befogadás vágya. Csak egyet akarsz, felkapaszkodni a hullámra, és meglovagolni, még akkor is, hogy nem tudod, mi lesz a vége. Csak egyet akarsz, felkiáltani, felnyögni a gyönyörtől, hogy az végre felemésszen, magáévá tegyen. Már nem  számít semmi más..."

Olyan erős a vágy...Érzem, testem minden pontja, testem minden porcikája bizsereg. életre kel. Vágyom, hogy végre hozzámérjen. Szinte visszafojtom a lélegzetem., sóhajaimat. Érzem, hogy uralkodni kezd rajtam a vágy, az, ami amitől elvesztem az eszem, amitől nem számít semmi, csak az, hogy megkapjam, hogy élvezzem, hogy átéljem. Érzem, hogy bőröm átforrósodik, s elkezdek lüktetni. Lehunyom a szemem, olyan édes az érzés, hogy összefolynak a dolgok. Olyan édes ez a kínlódás, még akkor is, hogy nehezen veszem a levegőt, hogy szívem oly' erősen ver, kész szenvedés.

Nem tudom, az az erősebb vágy, hogy végre hozzám érjen, vagy az, hogy fokozzuk még ezt az édes kínlódást, hogy egyszer csak felerősödve csapjon le ránk,elveszítve minden józanságunkat.

Nagyot nyelek, belesajdulok az érzésbe. Nem vagyok még nedves, de attól még olyan magasra csap a vágy hulláma, szinte nem is vagyok önmagam. Árad belőlem a vágyakozás, kiáramlik belőlem, körülveszi Őt, szoros húrok szorul köré. Már nem szabadulhat, már az enyém, látom rajta. Elveszett. Akárcsak én. Ketten nézünk szembe a mohó, mindent elsöprő vággyal, de nem akarunk küzdeni.

Akarom. Most. Azonnal. Csak egy érintés, vagy egy csók. Lélegzetünk egyre zaklatottabb, dübörög bennünk a nyers vágy. Akarom. Bármit. Valamit. Ami vagy felemészt, vagy mindent elsöpör. Valami kell, bármi, ami még jobban felkorbácsol, vagy lecsitít.

Felsóhajtok és felé lépek. Végigsimítok rajta. Felkiáltok a gyönyörtől. Még!Még!Még! Akarom. Többet és többet,telhetetlenül, ész nélkül, józanság nélkül. S falom a száját, fogaim közé kapom, finoman harapdálom, nyakát, vállát, húsát. Ujjaim le-fel játszanak rajta, akárcsak ő rajtam. Fejem felett összecsapnak a vágy hullámai. Nem tudok semmit, nem tudok gondolkodni csak magamba szívom a vágyát, felhörpölöm, beleburkolózom, szorul a hurok, ami kettőnk között van. Nincs más. Csak ez az intenzív, tapintható, mindent elsöprő vágy.

Akarom.

Reggel

Lassan ébredezik. Fázósan hozzábújok. Átölelem.

Végignyalom a testét, nyelvemen az ízét, orromban érzem teste álomszagát. Ujjaim alatt feszes, selymes bőrt érzek, lüktet benne az élet, lüktet benne az ébredezés. Odadörgölöm arcom hozzá, mélyen magamba szívom az illatát, nyelvemen érzem semmihez se fogható ízét, lelkemnek kedves zamatát.

Akarom őt, testét, lelkét, húsát, bőrét, vérét, mindenét. Akarom érezni magamban, számban, mindenemben őt. Ujjaim cirógatják felforrósodó bőrét, forró selyem, lágy bársony. Lassan ébredezik, máshol jóval gyorsabban, kuncognom kell.

Muszáj megérintenem. Muszáj kézbe fognom, cirógatnom, simogatnom. Muszáj a számba vennem és játszanom vele. A muszáj olyan erős, hogy kitöröl belőlem minden érzést, gondolatot, mindent. A muszáj olyan erős bennem, hogy mélyen magamba szívom, falom, s nyálam cseppen a paplanra, végigfolyik az arcomon.

Ujjait érzem a csuklómon. Behunyom szemem, mélyen a számba veszem, s játszom vele. Nyelvem táncot lejt a forró húson, nyálam veszi körbe, a forró ajkam veszi körül, óvja, s mégis kínozza őt. Már nem látok, nem gondolkozom. Már csak egy van, egy számít, s az a számban van. Fogaim között, ajkam között, ujjaim között.

Körülöleli őt a vágyam, a vágya, a szerelmem, az élvezetem, az élvezete. Körülölel minket az érzés, beburkolja testünk, érzékeink. Egyek vagyunk, egyet érzünk, s mégis ezerfélét.

Hozzábújok, kényeztetem őt, figyelem minden rezdülését, élvezek minden pillanatot, mindent. Élvezem, ahogy elélvez, ahogy elhagyja megremeg a teste, ahogy a számba lövell, ahogy a számban érzem az ízét, őt magát. Ő az enyém. Én az övé.

Gyönyörűség.

Meglepetés

Nem tudom, hogy szavakba tudom-e foglalni, hogy mit érzek, mi zajlik le bennem. Nincs kitűzve időpont, nincs semmilyen előre megbeszélt mikor-hol-mi lenne, ha dolog. Csak Ő meg Én. És a gyűrű.

Kedves megkérte - végre -  a kezem és én igent mondtam, szemrebbenés nélkül. Azóta se tudom merre állok... csak mosolygok, minta vadalma.