Vágy

Egyik jelölt azt kérdezte, hogy a vágy nálam azt jelenti, hogy folyton "viszket"? Először nem is akartam válaszra méltatni, mert ha valaki így indítja a beszélgetést, akkor nem egymást keressük. 

A vágy az nem feltétlenül jelentheti ezt. Sőt, egyáltalán nem ez. A vágy számomra nem egyenlő a szexszel. A flörtölés, a kekeckedés, a provokálás indítja el bennem (vagy nem) a folyamatot, amitől vágyni kezdek a folytatásra. Számomra a játék, ez az egész a lényeg. A szex az csak az i-re a pont. Az út odáig, az, amit tulajdonképpen szeretek. 

Például nem motivál az orgazmus se. Mármint a magamé. Persze, nem baj ha van, de mivel általános tapasztalatom, hogy a férfiak nagy része nem akar illetve nem tud nyalni, s nálam ugyebár a csiklós orgazmus játszik, az amit a legtöbbjük művel, számomra csak időpocsékolás, mert közelébe se járnak annak, ami nekem jó. Még akkor se, ha némileg rásegítenék. Az hogy élvezem amit  csinálok nem azt jelenti, hogy feltétlenül csak akkor jó az egész, ha elélvezek. Már attól nedves leszek, ha beszélünk a szexről, vagy attól, ha az én játékszabályaim szerint játszom. Attól még, hogy nem élvezek el, még jó lehet nekem. Mert jó adni és nem kell feltétlenül kapnom, hogy elveszítsem a fejem. Azt felejti el egynémely pasi, hogy egy Nő nem feltétlenül csak akkor élvezi a szexet, ha vele foglalkoznak. 

Nem vagyok egyszerű eset, de ezt vállalom is. Meg is mondom, bár az intelligensebb rájön magától és még jobban kíván. Attól, hogy egy Férfi elfogadja amit kínálok és nem akar görcsösen adni és adni számomra is vonzóbb. Érti és elfogadja, hogy attól még, hogy ő a passzív fél, nekem is jó lehet. Attól még, hogy nem lesz orgazmusom, nem dugja belém az ujját, farkát még élvezhetem azt, amit csinálunk. Mert élvezem, amit és ahogy csinálok. Nagyon is.  

A vágy nem egyenlő számomra azzal, hogy dugnom kell és orgazmust akarok. Kielégülök, de valahogy máshogy. Feltölt és kitölt az az érzés. Jóleső borzongás, bizsergető elégedettség, hogy miattam van olyan állapotban. Keresi a szavakat utána, és próbál fókuszálni. Jó érzés. 

És ott van, letörölhetetlenül az a provokatív mosoly az arcomon.   

Ismerkedés

Szeretek randizni. Persze ott van bennem a görcs, a félsz, hogy mi van, ha sorozat vagy kéjgyilkossal találkozom, mi van, ha egy teljesen más ember lesz ott, mint akire számítok, de aztán úgy vagyok vele, hogy úgy is nyílt terepen találkozunk, emberek vesznek körül, nagy baj nem lehet.

Lehet, hogy összességében szerencsém volt, mindig. Azt nem állítom, nem volt egy se "defektes", de igazából a Nyuszi Urakat leszámítva egész jó randijaim voltak. 

Szeretem, ha tudnak jókat kérdezni. Első sorban szex miatt találkozunk, így hidegen hagy, hogy mivel foglalkozik és mennyit keres. Hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel az anyagi világ. De érdekel. Egy fokig és nem tovább. Jobban érdekel azonban, hogy van-e konkrét elképzelése erről az egészről, tudja-e irányítani a helyzetet, szituációt és persze van hova menni. Mert összességében nincs bajom az autós szexszel, sőt, van benne valami izgalmas is csak egy idő után...unalmas. De tényleg. A játéktér szűkös, nem lehet kibontakozni arról nem beszélve, hogy mire találunk valami olyan helyet, ahol van némi nyugi, nem kell attól  tartani, hogy a kutyasétáltató néni/bácsi bekopog, vagy valami kéjenc kukkoljon. Nekem ez valahogy pöttyet frusztráló. 

Kifejezetten szeretem, ha tetszik nekik, ahogy kinézek. Ahogy beszélek, ahogy gondolkodom. Szebbé tudják tenni a napomat, mert hát, valljuk be, egy Nőnek mindig jól esik a dicséret. Bókolni persze tudni kell, a szép vagy, az édeskevés. Főleg, ha a bugyimba, számba akar bejutni.  Oké, ez még azért édeskevés, kell hozzá az is, hogy az illető Férfi legyen. Határozott. Vonzó. Legyen meg benne az a valami, amitől nedves leszek. Lehet ez a hangja és ahogy beszél. Az illata..hmmmm....dögös pasiillat amitől összefut a nyál a számban. Szeretem, amikor szinte pattognak a szikrák közöttünk. Megmozgat bennem valamit  és fordítva. 

Jó dolog célirányosan randizni. Most már nem hagyom, hogy elbasszák az időmet. Persze, van aki egyből lekurváz, és kurvaként akar, próbál kezelni (nem hagyom és leszarom) de úgy vagyok vele, kevés a szabadidőm, nem fogok több órát csak a csacsogásra pazarolni. Nem azt mondom, hogy nincs szükségem bevezető beszélgetésre, mert igenis kell, de ha nincs kémia, nincs kedv, hangulat, szándék, akármi, bármi, akkor hagyom az egészet a francba. Volt olyan randi, amit lemondtam, mert nincs az az isten, hogy csak úgy beüljek egy ismeretlen pasi kocsijába, aztán megyünk valamerre, mert nem szeretné, ha bárki meglátna minket. Bár a testi vágy motivál, de nem vagyok kurva, aki gondolkodás nélkül cselekszik. Lehet, hogy ez kicsit álszentnek hangzik, de ez van. Nekem egyfajta biztonságérzetet ad, hogy nyilvános helyen találkozunk és iszunk egy kávét, teát, s addig meg ízlelgetjük a benyomásokat, ingereket, egymást. Valahogy erre szükségem van. Védve érzem magam, hogy van időm picit lehiggadni, rákészülni a randira, tudok figyelni a megérzéseimre, akarom, nem akarom, tesztelni, kóstolgatni, kekeckedni. Aztán ki tudja...még akár szex is lehet belőle. 

Vagy nem. 

Érezhetően megváltozott a hangulatom, most hogy megérkezett úgy isten igazából az ősz. Tartok attól, hogy megint begubózom és semmihez, senkihez nem lesz kedvem. Pedig most egész jól belelendültem a kalandozásba. Na jó, annyira azért nem, de magamhoz képest, igen. Jó lenne nem elmerülni a fázom-szürke, szar idő van, utálom a világot posványba. 

Az utóbbi pár napban, kénytelen voltam a szekrényemben felszámolni a káoszt - nincs egy rongyom se, de nem férek már el - rájöttem, hogy egész szép mennyiségű harisnyát sikerült beszereznem, a jó része még bontatlan csomagolásban várja a bevetését. Ami nem baj, mert sajnos nálam mindig történnek harisnya-balesetek, úgyhogy mindig kell az utánpótlás. Csak azt sajnálom, hogy a dögös összeállításaimat kénytelen leszek kabát alá rejteni, bár a randik pont ezért is lesznek jók ;-) Van kit provokálni. 

Mert megérdemlem...

Kérdéseket tett fel. Nagyon sokat. Pillanatok alatt vette át az irányítást, én pedig provokatív mosollyal nyugtáztam. Hát legyen. Az egész olyan interjú - szerű volt, de mégsem. Arcomból, mozdulataimból, tekintetemből olvasott. Hangja csattant, erőteljesen vezette a beszélgetést, engem. 

Hátradőltem, keresztbe tett lábbal. Játék az játék. 

Magázódtunk. 

Úgy hámozta le lényem rétegeit, szinte fel se tűnt, olyan természetesnek hatott.

Nem volt bennem félelem. Dac, pikírtség viszont annál inkább. volt, hogy feleseltem, visszavágtam, provokáltam. Úgy éreztem, igen ez kell most nekem. Erre vágyom. 

Felhajtotta a ruhám miközben megtámaszkodtam egy jókora fotel támlájában. Tudtam mi fog következni mégis provokáltam, megtépkedtem az oroszlán bajszát. 

Tenyere nagyot csattant a hófehér seggemen. Nem finomkodott. Majd még egy és még egy. Én tudtam mi lesz ennek a következménye, ő nem. Fájt, de mégsem. Éreztem, hogy a finom, vékony bőr, a felhevült hús, bizsereg, lassan égni kezd, majd sajogni. Nem számoltam mennyit ütött az egyik, majd a másik oldalra. Nem kérte én pedig nem éreztem szükségét. Az érzésre figyeltem. Magamra, a reakcióimra, a testem jelzésére. 

Lebiggyesztettem az ajkam, úgy fordultam felé, amikor abbahagyta. Épp csak a felsőtestemmel, hogy szabadon gyönyörködjön a művében. Felszisszent. Tudtam mit lát. Nem tudom kért-e bocsánatot, vagy csak sugallta, a pirosról szinte azonnal váltottam lilára egy-két helyen. Én már csak ilyen vagyok. Majd elmúlik. 

Kérdezgetett még egy kicsit. Válaszoltam. Nem volt rossz. Érdekes. Különös. Pozitív. 

A copfomba markolt és dugta a számat. Mosolyogtam. Pikírten, durcásan, mindentudóan. Ellenkeztem, majd engedtem, hogy irányítson. Egyszer így, egyszer úgy. Néha fenyegetően, épp csak leheletnyien megfogtam a farkát a fogammal, miközben a nyelvemmel simogattam. Tetszett neki. Provokáltam, kekeckedtem. Élvezettel játszottam, mert jól esett. Mert én akartam csinálni és úgy, ahogy nekem jól esik. Néha ellenálltam, amikor átvette az irányítást, néha pedig hagytam, hogy az legyen, amit ő akar. 

Hangosan élvezett el, miközben szorosan markolta a hajam. Másik kezével, szerintem fel se tűnt neki, cirógatta az arcom. Meghitten, kedvesen. Leültem a parkettára, miközben ő próbált fókuszálni. Kuncogni kezdtem. Oldalra biccentett  fejjel néztem fel rá. Elégedetten. 

   

Sötét játék

Az utóbbi pár napban egy olyan férfival beszélgetek, aki a BDSM világban mozog. Érdekes. Megmozgat bennem valami provokatív, játékos ént. Tetszik.
 Beszélgetéseink nagy része mint valami hatalmi harc lenne. Tisztában van azzal, hogy nem vagyok alárendelt, én pedig azzal, hogy semmi pénzért nem adja át az "ostort" a kezembe. Mégis van valami izgató a kommunikációnkban, ami miatt elég sokszor gondolok rá. Nem vagyok az a típus aki meg tud illetve meg akar alázkodni. Mégis ott van bennem az a kekeckedős Jade, hogy mi lenne, ha egyszer, csak egy kicsit hagynám, hogy az alázat kicsírázzon bennem. Egy icipicit. A játék kedvéért.
Arra is kíváncsi vagyok, hogy hajlandó-e lenne az én játékszabályaim szerint játszani. Belelegyezne-e abba, amit kínálok és nem többet kérni, követelni.

Nem vetem meg a fájdalom érzését. Persze műveletlenség és ostobaság lenne, ha a BDSM-et csupáncsak a fájdalommal kötném össze. Nem erről szól. Mégis a fájdalommal kötöm össze. Csak annyival, amennyire szükségem van. Szó sincs a szürke ötven... és hasonszőrű társairól.

Elképelem, ahogy ülünk egymással szemben. Ő tegez én pedig magázom Őt. Szeretem ezt a játékot. Van ebben valami sötét, buja, provokatív...mmm....szeretném, ha így kommunikálnánk egymással.  Nem tudom miről és nem tudom hogyan.

Kíváncsi vagyok. Nagyon.

Kalandorok-kalandozás

Sokan elfelejtik, hogy egyenlő partnerek vagyunk a kalandkeresésben. Nem arra  vágyom, hogy az ő játékszabályaik, kívánalmaiknak megfeleljek. Megsértődnek, hisztiznek, amikor nem kapják meg, ami szerintük jogosan megillető őket. Azt hiszik nem vagyok kielégítve és csak rájuk  vágyom. Csettintenek és megyek. Pedig nem így van. Nagyon nem. Ahogy az se hoz lázba, ha egy farokkal szemezgetek amikor megnyitom a levelet. Mintha ennyi elegendő lenne ahhoz, hogy széttegyem a lábam. Édeskevés. Nem értem őket. Igaz, nem is akarom, már nem fárasztom magam a levélírással. Fölösleges.  

Persze vannak néhányan, akik felkeltették és felkeltik a kíváncsiságom. Beindul tőlük a ragadozóösztön...

Mmmmm...jó érzés. Nem sokan vannak, egy kezemen meg tudom számolni, de pont elég. Csak kapkodom a fejem, hogy wow, igen, ez kell nekem. 

Van olyan, hogy csak beszélgetni akarok, mert jó, inspirál, felpörget. Várom az újabb és újabb levelet, mert veszett jó dolgok kerülnek szóba, kekeckedős-gonoszkodós megjegyzések, érdekes gondolatok...és nem kell több. Persze van, amikor igenis kell, mert kíváncsi vagyok, vajon élőben is ugyanazok a kémiai folyamatok indulnak el bennem, vajon mennyire igaz és valós, amit mond, sugall, éreztet. 

Előfordulhat, hogy nem és nagy pofára esés a vége, de ez ritka. Nyuszi Urak talán elkerülnek ezúttal. Remélem...

Fájdalom

Szeretem a fájdalmat. Persze nem mindegy milyen erősségű és persze nem mindegy, hogy hol ér. 

A fájdalom...egy erős kéz szorítása a testemen, egy finom harapás, a pálca csattanása a bőrömön...mind-mind képes a vágyam fokozni.

Néha kell. Néha szükségem van rá. 

Olykor elég egy erősebb fogás a combomon, fogak csókja a torkomon, nyakamon, vállamon. 

Van, amikor több kell. A pálca csípése a puha húson, a felkínált popsin, csuklóba belemaró bilincs érzése. Néha több kell. 

Mert jó. Annyira jó, hogy egyik pillanatról a másikra "se kép, se hang" állapotba kerülök és nem számít semmi más, csak a gyönyör. 

Pici fájdalom. Annyira jó... amikor nem tudom mi lesz a következő lépés, nem tudom, hol fog csattanni a pálca, amikor nem tudom hova fog lecsöppenni a forró viasz...mmmm...a viasz...forróság...szinte már éget és még sem. Érzékeny bőrömre csöppen, lassan megszilárdul, de mégis érzem...leheletnyi fájdalom ami tova is tűnik...mégis élvezem. Kell. 

Kell egy kis fájdalom. Nem mindig. De néha kell, vágyom rá, akarom. 

Képes egyik pillanatról a másikra feltüzelni, felhergelni, felkorbácsolni a vágyat. A testem azonnal reagál, mielőtt az agyam felfogná. 

Ujjam nedvességet érez. Megduzzadok, életre kelek. Lüktetek, érzek, élvezek. Akarom. Jó érzés.

Érj hozzám.

Ragadj meg, fogj meg, szoríts meg. Dugj meg. 

Ne kímélj, nem fáj.  Nem úgy fáj. 

Csak csináld, kérlek. 

Nem baj, ha nyoma marad, majd elmúlik. Ha ránézek, majd eszembe fog jutni, mennyire jó volt ez. Csak csináld. Fáj, ahogy a pálca belecsíp az érzékeny bőrbe. Fáj, hogy újra és újra ugyanoda ütsz. De közben élvezem. Látod. Nedves vagyok. Lüktet a punci, várakozik. Többet akar. 

Élvezed, hogy a fehér bőr, rózsaszín lesz. Tőled. Fáj. Kicsit fáj. Aztán egyre jobban. De jó. Még jó.

Kell egy kis fájdalom. Felpörget. Megnyugtat. Ellazít. Felizzít, feltüzel. Elveszítem a fejem. Az akaratom. Csak a vágy marad. A gyönyör. A kéj. Még. 

Köszönöm. 

Most jó. Gyere ide. Belém, mélyen. Lassan. Uhhh... így. Várj egy kicsit...igen...Tökéletes. .

Nedvem eláztatja a combom, végigkenődik rajtad. Igen élvezem. Nagyon is. Látod? Érzed? Húsom mohón ölel körbe, nem ereszt. Ezt csináltad velem. 

Gyorsabban. Mélyebben. 

Megsemmisülök. 

Aminek tartom magam

Szeretem érezni, hogy különleges vagyok. Hogy más. Hogy meglepő.

Szeretem ha úgy néznek rám, mintha én lennék a legdögösebb Nő a világon. Jó érzés. Fel tudja dobni még a legrosszabb napomat is. 

Szeretem, ha picit megbotránkoztatok. Öltözködéssel, kérdésekkel, válaszokkal, tekintettel, mosollyal. Szeretem az, amikor egy másik Nő végignéz rajtam és zavartan elkapja a tekintetét, végignéz magán, kisimít egy képzeletbeli ráncot a ruháján. Akkor tudom, hogy igen, most is sikerült provokatívan felöltöznöm. 

Szeretem, ha bókolnak. Nem úgy, ahogy a legtöbben szokták dicsérni a másikat. Azt szeretem, amikor a szavai mögött más érzek. érzem a vágyat, az akaratot. Amikor finoman sugallja, hogy mennyire szép a szám...s akkor tudom épp azon gondolkodik, milyen íze lehet, vagy épp hogy játszanék vele a farkán. Ránézek, olykor ártatlanul, mint aki nem tudja, miért is méregetik. Pedig tudom. Nagyon is. 

Tudom, hogy nem vagyok egy egyszerű ember. Olykor túl sok gondolatom van, olykor pedig üres vagyok, mint egy kagylóhéj. Néha jó egyedül, a semmibe burkolózni. Néha viszont kell a ricsaj, a zaj, a nyüzsgés. Néha kell a figyelem, az, hogy nézzenek, bókoljanak. Hogy éreztessék velem, Nő vagyok, jó Nő. Veszett jó Nő. 

Kell a figyelem, a gondoskodás. Az, hogy én legyek a középpontba, vagy az, hogy hagyjanak eltűnni a tömegben. Néha egyik jön a másik után, épp milyen napom van, milyen impulzusok érnek.

Nem vagyok egyszerű. Komplikált vagyok. Magam módján különleges. Annak tartom magam. 

 

érzés

Neccharisnya öleli körbe lábam. Necc és tűsarok. Tudom, hogy kívánatos vagyok a szemébe. vonzó, dögös, provokatív. 

Puncimat harisnyatartó emeli ki. Megmutat, kitár, erotikus kép, erotikus keretbe foglalva. 

Állok vele szemben, élvezem ahogy méreget. Szűk mellényt viselek, csak egy gomb fogja össze, csak ennyi takarja a mellemet. 

Széttárja a lábam, megfogja a bokám. A cipő hosszú, kecses sarka belevág a hátába; élvezem ezt a kitárt, provokatív testhelyzetet. 

Nyelvével belekóstol a számba, ujjai a bokámba marnak. Látom rajta, minden porcikájáról süt a nyers vágy. Feltüzeli, szinte már megőrjíti a látvány. Tudom, hogy tetszem neki. Tudom, hogy kíván, akar. 

Érzem, hogy nedves vagyok. Szinte már lefolyik a hajlataimon a lepedőre. Lüktetek. 

Vágyom rá. Akarom 

Farka olyan mélyen van bennem, hogy szinte már fáj. Mégis annyira, de annyira jó...

Még. nyögöm. Mégmégmég. Ne hagyd abba!

Lehunyom a szemem. Úgy se látok vele. Túl erős, túl nagy a kéj. 

Izmaim körülölelik a kemény húst, szorosan tartják. Rászorítok, elengedem.

Mélyebben. 

Még. Még. 

Ujjai markolnak, fognak, tartanak.

Nyelvem a nyakán, a torkán; fogaim finoman ráharapnak a mellbimbójára. 

Még. Még.

Szinte fáj, ahogy mélyen, legbelül eléri a végem. 

Döfködi.

Édes fájdalom.

Nem látok. Nem érzek. Mégis ezerszép, ezerjó érzés fut át  rajtam újra és újra. 

Nem vagyok képes elengedni. Nem számít semmi, csak ez. Csak most.  

Ahogy élvez, ahogy bennem van. Ahogy körbeölel. Enyém.v

Átölel, fölém hajol. Szíve együtt ver az enyémmel. Vagy fordítva. Nem tudom. 

Annyira jó. 

Még. Még akarom. 

forrás

óh...még...

Amikor a szemébe nézek és a vágyat látom. Amikor hozzám ér, keze végigsiklik a bőrömön, érzem, hogy minden idegszálam, testem minden porcikája vigyázzba áll, tarkómig szalad az a semmihez se fogható, bizsergetően forró és kellemes érzés.

Kezem alatt érzem a bőre érintését. Arcomat a húsához dörgölöm; lágy-erős, fűszeres-ismerős illatot érzek. Megfürösztöm magam ebben az illatban. Hagyom, hogy megjelöljön.

Nyelvemen érzem az ízét. Amikor felidézem ezt a pillanatot, valamikor, bármikor, ott van az az íz a számban. Bizsereg tőle az ajkam, a nyelvem. 

Számba veszem a farkát. Erős kezével a hajamba markol. Az előbb még finoman cirógatta az arcom, ami annyira finom és puha, hogy le kell hunynom a szemem. 

Annyira, de annyira jó...

Lassan ízlelgetem. Nyálam végigfolyik a merev húson. Végig a kézfejemen, az alkaromon át a széttárt combomig. Keze sürgetően szorul a copfomra. Fájdalomszikra pattan ki, felkorbácsolja a vágyam. Mohón csókolom, harapdálom, nyalom a húst. Lüktet a számban. vagy a szám lüktet körülötte? Már nem is  tudom. 

Érzem az ízét, szétárad a számban. Nyögök az élvezettől, az érzéstől, amit okoz. 

Akarom. Még. Add ide, add vissza, kérlek...

Enyém!

Nedves vagyok. Lüktetek a vágytól, attól amit csinálok, attól, amit kivált belőlem. Olykor annyira jó, nem akarom abbahagyni. Néha pedig annyira, hogy nem érdekel, ő mit akar, csak az számít, hogy ott van a számban, mennyei érzés, enyém...és ezt élvezem. Mégmégmég. 

Keze a hajamba markol, izmai megfeszülnek. Érzem hol tart. Élvezem ezt a pillanatot, az édes kínt, felgyorsult szívverését, teste remegését. Nem hagyom abba, az utolsó kör az övé. rá figyelek. Hogy még jobb legyen. Mégmégmég. 

Gyönyörű. 

------

Néha azt akarom, legyen vége, élvezzen el. néha azt akarom, még tartson, nagyon-nagyon sokáig. Mert jó.

Elmondhatatlanul.   

Körforgás

Néha úgy érzem, nem bírom tovább. Egyszer fenn, egyszer lenn. Egyszerűbb lenne meghátrálni ezeknél a pillanatoknál és azt mondani, ennyi. Nem folytatom. Persze sosem szerettem az egyszerű, bevált dolgokat. Felállok, megrázom magam és csinálom tovább. Nem azért mert KELL, hanem azért, mert AKAROM. 

Néha úgy érzem, csak bennem van akarat és erő, hogy legyen, ami legyen. Hogy én vagyok az, aki küzd, csinálja, hogy minden rendben folytatódjon, a káosz megszűnjön, a napi dolgok a helyükre kerüljenek, megoldódjanak. Többnyire nincs ezzel baj, csak olykor belefáradok. 

Elfáradok. 

A szeretet, szerelem arról szól, hogy küzdj, csináld, ne hátrálj meg. tűzön-vízen. Csinálom. Elfogadok, nem bírálok, megcsinálom, összerakom, koordinálom. Csak úgy érzem ezt nem csak nekem kellene. Együtt. Mégis úgy érzem, én vagyok az, aki mindig és mindent. 11 óra munka után. Szétcsapott éjszaka után. Betegen alatt, betegség után. Együtt és mégis egyedül.    

Félek, hogy egyszer a szív már kevés lesz és az agy fel fog lázadni. Nem akarom. Csak néha olyan nehéz... 

De hát ez a Nők feladata nem? A kezdet és vég. Koordinátor, varázsló, csodatévő, szerető, barát, főnök. Mi vagyunk minden és olykor semmi se. De néha csak Nő akarok lenni. Semmi más. Feladatok kötelességek nélkül.    

Aztán a nehéz után, megint könnyű lesz minden. Aztán újra nehezebb és nehezebb, majd egyre könnyebb. Körforgás.  

Nem adom fel. 

Ez a szerelem.

Ami elromlik, megjavítjuk. A ráncot kisimítjuk, a káoszt megszüntetjük. Univerzális szupervúmen.

Kettősség

Az oldalon, ahol regisztráltam két típus a jellemző: vagy dominát vagy szubot keresnek a személyemben. 

Egyik sem vagyok. De lehet, hogy mégis mindkettő.

Zajlik az élet, én pedig élvezem. 

Most éppen a sok mindenhez van kedvem -  hangulatom van.