...aki kitalálta a menstruációs görcsöket, az egy nőgyűlölő szadista állat volt...

AZT A KURVA...!!!!!!!!

X

Lehúzta rólam a ruhát. 

Ajakbiggyesztve néztem rá, majd provokatív mosolyra húztam a szám. Vártam. Nézett rám, azzal a fölényeskedő, parancsoló tekintettel, gonosz és mégis kedveskedő mozdulatokkal csatolta fel a nyakamra a nyakörvet. Kérdezte, hogy volt-e már rajtam ilyen. Persze, válaszoltam. Kicsit felemeltem a fejem, hogy jobban lássa a karcsú nyakamat körülölelő fekete bőrt. A póráz már rá volt csatolva, durván rántott rajta egyet. Ellenszegültem, kissé széttett lábbal támasztottam meg magam a széken ülve. Ez a mi kis játékunk. Ő irányít én pedig ellenszegülők. Tudom, hogy valamennyire dühíti, te valamennyire fel is izgatja, mert nem vagyok az az engedelmes szub, amit megszokott. Sőt, igazából szub se vagyok, de mivel inspirál a kettőnk közti kapcsolat nincs ellenemre ez az egész közjáték. 

Meglökött egy kicsit, belehuppantam a fotelba. Jókora, kényelmes darab. Rátekerte a pórázt a kezére, majd megrántotta, hogy az arcom a farkához érjen. Felnéztem rá, pikírt, kekec mosoly játszott az ajkamon. Résnyire nyitottam az ajkam, kidugtam a nyelvem. Leheletem súrolta a makkját. Az előbb, amikor a vékony bambuszpálcát használta, az ő játékát játszottuk, most az enyém jött. X inkább az a típusú Férfi, aki baszni szereti a Nő száját, én viszont játszani, élvezkedni, kóstolni szeretem a faszt, kiélvezni minden rezdülését, sóhaját, nyögését. Lehunyt szemmel veszem a számba, tudom, sokszor elmondta már, gyönyörű látványt nyújtok. Arcomon látszik, hogy őszintén élvezem azt, amit csinálok; nincs megjátszva, túlspilázva, nyers őszinteség, nyers vágy, ami tükröződik az arcomon. 

Felváltva kaptuk meg amit akartunk. Az én finomkodásomat felváltotta az ő durvasága; egy idő után folyni kezdett a könnyem, mélyen és durván baszta a számat, elmosódott a fekete tusvonal, végigfolyt a fekete színű könny a hófehér bőrön. 

Nyögtem és remegtem az élvezettől. Nem bánom, hogy olykor durva, öklendeznem kell, jól esik, kell; ez az egész, úgy ahogy van. 

Aztán helyet cseréltünk. Térdeltem a parkettán, lassan liluló fenekem nézte, miközben szoptam a farkát. Egy ideig, mert aztán a gyönyörtől nem tudta nyitva hagyni a szemét. Mormogott. Utasított. Dicsért. Parancsolt. Kérni nem kért. Ilyenkor már semmit se kér. Gyengén-durván-gyengén-durván.Gyorsan-lassan- ő irányít-én irányítok. Baszta a szám, picit megrántotta a  farka a  piercingem. Fájt. Némi szünet, vártam, hogy elmúljon a fájdalom; nem jó au, ahogy szoktam neki mondani. Aztán folytattam. Folyt a könnyem, a nyálam. Megdagadt a nyelvem. 

Légzése felgyorsult, elnyomta a nyögéseimet. Hangosan élvezett, hosszan, görcsösen remegve, majd teljesen ellazulva. Nyelvemmel lustán simogattam a farkát. Felnéztem rá, elégedett tekintettel, majd picit mintha megalázkodnék pilláim alól néztem fel rá. Csak egy pillanatig tartott, nem tovább. 

Felálltam,  elégedetten néztem rá. Combfix, bugyi és nyakörv volt rajtam. Nem több. Kihúztam magam, játékosan meglengettem a póráz végét. Kekeckedőn álltam elé, finoman meglegyintettem a karját vele. Hergeltem egy kicsit. De csak egy kicsit. Körbefordultam, hogy lássa mindenemet. Elégedetten és büszkén nézett rám. 

Visszatekintés

Visszatekintve, honnan indultam és most hol tartok..hát...mit is mondjak...

A kezdetek kezdetén amikor elkezdtem a blogot, nem hittem volna, hogy ide, idáig eljutok. Évek teltek el, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, megismertem önmagamat, a vágyaimat, érzéseimet, megértettem mit is akarnak , szeretnek a Férfiak; igaz olykor némi ellentmondás is előfordult. 

Nem hittem akkor, hogy ilyen jellegű vágyaim lesznek. Nem hittem, hogy mások számára mennyire is vonzó az, ha egy Nő tudja és ki is meri mondani mit akar. Vicces, mert nekem is sok idő kellett, hogy tudjam és merjem is kimondani a vágyaimat. Nehéz volt...emlékszem sokáig kellett győzködnöm magam amíg ki mertem mondani, mit akarok. Ma pedig...gátlástalanul bármit bármikor. Nem szégyellem azt, aki lettem. Egy percre se.

Bár olykor zavaró, hogy a testemet tarkító kisebb lila foltok, szolid hurkák a pálcától nem Kedvestől valók. Ez egy fajta játék nekem, egyelőre úgy érzem szükségem van ezekre az ingerekre. Elfogadom, hogy jelen pillanatban Ő nem tud ilyen lenni, bár az utóbbi időben volt némi erre hajazó kísérlet...ami kifejezetten tetszett...  

Nem a lila foltok izgatnak, hanem az őket megelőző fájdalom. Nem a mindent elsöprő fájdalom motivál, kell hogy fájjon, de nem jobban, mint amikor jól megszorítják a csípőm, miközben hátulról dugnak. A szenvedély fájdalma, ami pont akkora, amekkora felkorbácsolja a vágyat. A bizsergetően kellemes fájdalom; a pálca csípése a húson, ami először éles, aztán átadja helyét a forróságnak, majd egy tenyér csitítóan végigsimít a fájdalom helyén, majd újabb csattanás...körforgás. 

Jó érzés, hogy nem nekem kell irányítani. A másik tudja, sejti, érzi...akármi-bármi, hogy mennyit bírhat el a testem. Nem kell elmondani mit akarok, mert már egyszer megbeszéltük, nem kell ismételnem, szajkóznom, mert elsőre felfogta. Jó érzés. 

Idő...sok idő kellett, hogy idáig eljussak. Türelem, figyelem, hogy rájöjjek mi izgat, mire van szükségem. Kellett Kedves, akivel mindent  meg tudok beszélni, akivel rájöttem mit akarok, mit szeretnék. Vele nincs tabu. Nincs szégyenlősködés, köntörfalazás. Lehet vele játszani, engedi, hogy próbálgassam a szárnyaim, vágyaim. Nélküle nem lennék, az aki és ami. Mert bár nem mindig vele élem meg a szexualitásom, nélküle semmi vagyok. 

Ő a másik felem, vele vagyok egész és teljes. 

Hülye pillanataimban elgondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha nem ismerem meg. Ha valami véletlen során valami máshogy alakult volna... Egy véletlennek köszönhető hogy megismertük egymást, egyszeri és megismételhetetlen pillanat volt. Nem hiszem, hogy másvalakivel ugyanitt tartanék. Lehet, hogy ugyanennyi tapasztalatom lenne, de nem ennyi pozitív. Lehet, hogy keresném az utamat, lehet, hogy zsákutcában toporognék. Nem tudom és nem is akarom tudni. Nincsenek véletlenek. Okkal találkoztunk, okkal ismertük meg egymást, okkal tartunk ott, ahol. Nem bánom. Nincs semmi, amit máshogy csinálnék, mert minden negatív történéssel tanultam valami jót is magammal, magunkkal kapcsolatban. 

Nem bánok semmit. És nem is fogok bánni soha semmit kettőnkkel kapcsolatban, lesz ami lesz. Bízom az örökkön örökkében.  

Megkötve

Érdekes. Perverz. Különleges. 

Megkötözve, kikötve függni és közben csak beszélgetni. Mindenről.

Miközben kissé fölényesen ül velem szemben, kérdez és kérdez, olykor persze válaszol a feltett kérdéseimre.

Nincs bennem szégyenérzet. Se megbánás. 

Én vagyok.

Kicsit flegma, kicsit kekec, kicsit pikírt. 

Megkötözve, már-már mozdulatlanságra ítélve. 

Érzem a testem, érzem azt, hogy a szíjak kicsit bevágnak. Tartanom kell magam, hogy a nyakam finom, vékony bőrét a nyakravaló ne sértse meg. Tudatában vagyok annak; ki vagyok szolgáltatva neki. Azt csinálhatna velem amit akar. Bánthatna. De nem teszi.

Néha hozzámér. Flegma, mint én. Pikírt mint én. Picit olyan, mintha én lennék. Vagy én vagyok kicsit olyan mint ő? Végül is nem számít. 

Picit ringatom magam, hogy a térdem kevésbé fájjon. Láthatóan mulattatja. Gúnyorosan elmosolyodik, számomra azonban nem bántó ez. Hatással vagyok rá, látom rajta. Oldalra biccentem a fejem, biggyesztem az ajkam, olykor finoman rágcsálom, mosolygok; válaszolok közben a kérdéseire, megosztom vele a gondolataimat, érzéseimet. 

Belecsíp a mellbimbómba, erősen, még erősebben, aztán kicsit gyengébben. Tenyere végigsimít a fenekem húsán, a nádpálca csúnya nyomott hagyott rajta, hófehér bőrön kékes-lilás csíkok, bevérzések, hurkák. Mégsem fáj. Látom rajta, picit bántja a dolog; épp csak elkezdtük a játékok, még bele se lendülhetett, máris hogy néz ki a vászna; a testem a vászon, ő pedig a művész. Érintése finom, óvatos. Tekintetében büszkeséget látok. Számára ez gyönyörű. Számomra egy érdekes, izgató dolog. Nincs ellenemre. 

Nem mintha számítana neki, legalábbis ezt mondja. Ellenkezhetek ugyan, de nem számít. Az van amit ő akar, és mégis az van, amit én szeretnék. Valahol középen találkozik kettőnk vágya. 

Nincs bennem félsz akkor sem, amikor eltűnik egy kis időre. Kinézek az ablakon; vékony fátyol csupán a függöny, bárki beláthat. De nem érdekel. Mulattat a dolog. Nincs bennem szégyenérzet. 

Beszélgetünk, amikor visszatér. Folytatjuk tovább ott, ahol az előbb abbahagytuk. Kérdez-felelek. Nincs mit szégyellnem, nincs mit takargatnom. Bár nem kérdez semmi olyat, amire nem akarok válaszolni, elfogadná, nem firtatná az okát. 

Odalép hozzám, felszegett fejjel mosolygok. Nincs mitől félnem. Hagyom hogy hozzámérjen, megsimogasson, megcsókoljon. Élvezem.

Keze birtoklón a fenekemre simul. Belemarkol. 

Most egy kicsit az övé vagyok. Azt tesz velem, amit akar... 

és..valahogy mégis az történik velem, amit én akarok. 

 

Hely, ahonnan a képeket szemezgetem

...az utóbbi időben.
http://sensual-dominant.tumblr.com/