-részlet-

Mosolyra húzza a száját, olykor néha beharapja, mintegy pótcselekvés. Kicsit féloldalas a mosolya, de pont ez az ami miatt is szeretik, ha mosolyog. 

Csillog a szeme, miközben nézi a másikat; kezével megtámasztja a fejét, ujjai finoman hozzáérnek az alsó ajkához,  ami nedves és hívogató. Csókra csábító. 

Fekete alapon csíkos mintás, feszes, vállat szabadon hagyó felsőt viselt, Jól láthatóan melltartó nélkül; mellbimbói meredten ágaskodtak, hol attól, hogy fázott, hol pedig attól, hogy felizgult. Mint most is...látható és tapintható a vágy, nyelve hegyével finoman megérinti az ajkát, mosolyog, izzik a tekintete, vibrál körülötte a levegő. 

Aztán...amikor az erős kéz végigsimít a combján; ujjak markolják meg a farmer alatt bújó izmot, felnyög. Aztán megrándul. Lehunyja szemét, szinte életre kell az arca. Szemtől-szemben, ül a Férfi ölében, az újabb és újabb simogatások, mozdulatok hatására kezdi elveszíteni a fejét. Falja-marja a másik száját, majd hátraszegett fejjel felnyög, akaratlan is felkínálva nyakának karcsú ívét, puha vállát a Férfinak, aki habozás nélkül lehel erősebb-finomabb csókokat oda...mindenhova. 

Míg táncra nem kél a teste és elveszíti a fonalat. 

Táncol-lüktet-pezseg. Összerándul. Remeg. Hangja halk, nyögései ezerjót mesélnek. Ujjai a kemény vállakat markolják; puncija mélyéig remeg attól, amit érez. Fürge nyelv, vagy éppen a mellbimbóját morzsoló ujjak csalnak ki újabb és újabb hangokat a szájából miközben mesél az arca. Vonásai tiszta, őszinte gyönyörről beszélnek; hazudni se tudna, de nem is akar. 

Simít a kéz. Markolnak az ujjak. Vagy éppen benne játszanak. 

Nyöszörög. Lábai lazulnak-feszülnek, szájából alig jönnek ki hangok. Mesél az arca, a Férfi csak nézi, olvas belőle. Talán túl sok mindent is, de lehet épp csak a felszínt.

Bármi lehet. 

Jár a kéz. Ujjak mozognak, másutt pedig fog-markol- karmol. Kell. Jár a kéz. Tenyér csattan, újabb nyögések. Mélyebbek, nyersebbek. Felszabadult, mélyről jövő, zsigeri, ösztönös. Szétesős. Újabb csattanás, aztán követi még pár. Édes fájdalom.  Újabb és újabb, már a gondolatok is kuszák. Jár a kéz. Simogat. Markol. Csúsztat, érint. 

Csattanás. Simít. Kapaszkodik. Megragad. Nyögés. Sóhaj. 

Basszameg. Szétesés. 

Csattanás. Csíp. Fáj. Kell. 

Még. Még. Több. Újabb. Következő. 

Jár a kéz, ver a szív, zakatol. Nyers vágy, őszinte gyönyör, ösztönösség. Akad a légzés, Sürgető mindenség, akarat, döntés. Jár a kéz. Lüktet a vágy, kapaszkodik a kéz, vibrál a test, táncol a csípő, hullámzik a test. Kisebb-nagyobb hullámokban jön a kéj, átcsap, szétszed, aztán visszahúzódik. Majd jön megint és megint. Mikor hogy. Lassabban, gyorsabban, vagy épp mindent elsöprő hevességgel.

Több kell, még több. Aztán elég. 

Vagy mégsem. 

Ébredés. 

Izgulok. Jóleső érzés, de közben tétován, gondolataimban meredve várok rá. Fázom, fogaim vacognak, szinte már fáj a hideg. Közben meg tudom, kell nekem most ez az egész; a várakozás, a hideg téli levegő, ami segít ellazulni, beszív-kifúj, lassan lehiggadok a hidegtől, s bár remeg mindenem, érzem, hogy kezdek felforrósodni, amint meglátom. Nagyon vágyom rá. 

Falja a szám. Hatalmas keze a tarkómon, szorosan magához húz. Lábujjhegyre állok, hagyom, hogy irányítson. Tetszik a mécsesek adta fény, a lángok lassan, érzékien táncolnak a légmozgástól, a vörösre festett falakon vibráló árnyak velem együtt mozognak. Nem akarok lassítani. Az egészet akarom, amit ad, ami lesz, akarom. Piszkosul vágyom rá, mohón, türelmetlenül és mégis némi félsszel, halvány kérdések merülnek fel bennem, de aztán nem foglalkozom velük. Hozzámér, akárcsak én hozzá, ujjai és nyelve játéka egyre határozottabb gyönyör-sóhajokat csalnak ki csókoktól megdagadt ajkaim közül.

Esélyem sincs. Nem is akarom. Az ölébe húz, feltolja a ruhám, keze a nedves húsomhoz ér; válaszul felnyögök és belé kapaszkodok. Mintha elfordítana bennem egy kapcsolót. Végem van. A farmer dörzsöl, de nem érdekel. Az már igen, amit velem csinál. Ahogy bennem van. Szája a számon, csókolja, ízlelgeti, aztán végig a torkom vonalán keresztül a vállam hajlatáig. Finoman és erősen, mikor hogy, váratlanul ér mégis felforrósít, felizzítja bennem a vágyat, ami tombolni kezd bennem.  Visszafogja magát, érzem, pedig minden vágyam, hogy megmutassa milyen is valójában. 

Egyik jön a másik után. Véget sem ér, és máris jön a következő, végigszalad rajtam, szétszed, darabokra szakít, összerak, összezavar, összekuszál, amíg teljesen öntudatlan leszek. Egyik a másik után. Újabb és újabb hullám, követni sem tudom, remegek, vonaglok. Kiszáradt ajkaim közül nyöszörgés-sóhaj-nyögés váltakozik; gyönyör és kéj szonátája, öntudatlan vagyok, testem tetőtől-talpig, minden pontja és porcikája élvezettől vibrál, él, lüktet, remeg, olykor elég pár döfés, vagy épp egy szeretgetős mozdulat, finom harapdálás a mellemen…csak jön és jön…én pedig nem ellenkezem, elfogadom és befogadom minden cseppjét. 

Szétesek, mint még soha. Már attól elélvezek, ha hozzámér. Hogy a számban van és játszhatok vele, kényem-kedvem szerint, én pedig attól felrobbanok, hogy érzem, neki most mennyire jó.  Kifordultam önmagamból, nyers vágy, semmi több, ennyi vagyok én, ott és akkor, gondolkodni sem tudok, egyszerűen csak elfogadok mindent, amit kapok. Adni akarok. Nyelvem a húsán, kapaszkodom belé. Folyik a nyálam, lecsöppen a matracra. Ránézek és olyat látok, amit nem biztos, hogy látnom kellene. Vagy éppen pont ezt…nem tudom…elengedem a gondolatot, nyelvemmel, számmal-fogammal kényeztetem, miközben mosolyogva nézem, mennyire is élvezi ezt. 

Fekszem az ágyon, lecsúsztam róla, a farkáról, már nem tart a lábam, izmom kocsonyás, remegek. Jön a következő és következő hullám; keze simogat, arca beszédes, figyel rám. Koncentrálni próbálok, nem megy, nem tudok. Jön az újabb és újabb, zihálok, nyögök, ajkam harapom, sebesen ver a szívem, gondolkodni nem tudok. Meg kellene mozdulnom, vissza hozzá, megérinteni, magamba fogadni. Az ujja bennem, én pedig megint elvesztem. Játékszer vagyok, a magamé, de ő játszik velem, rajtam, azért, hogy újra és újra elmerüljek. Sikoltok. Túl sok. És mégis több kell. Még több. Ő pedig örömmel adja. 

Újra és újra visszahúz. Hozzámér, belém markol. Nyögök. Még. Erősebben. És megteszi. Többet akarok, most az kell, némi fájdalom, kell, muszáj, túl erős a lebegés, kell valami, ami kicsit észhez térít. Számolatlanul, végtelen számban jönnek. Észhez kellene térnem, nem ismerek magamra. Józanodni kellene.

Nem sikerül. A hullámok csak jönnek és jönnek, átcsapnak fölöttem. Megadom magam, nincs mit tennem. Érzem az ízét a számban, többet akarok, újabb és újabb adagot, az enyém, ő kell nekem. Megkapom. Mindenem remeg. Amint elapadna a hullám, máris ébredezik a következő. Megmozdulok, felém nyúl, húz magához én pedig hagyom, hogy belém hatoljon és az érzéstől, ami szétárad bennem, megint szétessek. Az ízét akarom a nyelvemen. Őt akarom. 

Tetszik, amit látok a tekintetében. Ígéretek.  Akarom őket.

Felállok, visszahúz, ujjai megtalálják a titokpontomat, szinte azonnal, és máris kezdődik az újabb kör. Megroggyan a lábam, nem tudok ellenkezni. Artikulátlan nyögés, ennyi hagyja el a számat; fejem hátra szegem, csókja a nyakam érzékeny bőrén, fenekem a farkához ér, ujjai a csípőmet fogják és máris nem elfelejtem, mit akartam az imént. Aztán elmegy a hangom, csak tátogok, talán még levegőm sincs, aztán megjön a hang, nyögök, zihálok, s körmeim szántják a hátát; valami stabil kapaszkodó kell; forog velem a világ. Vagy inkább lebegek. 

Keményen dug. Markolom a fotelt, bánom is én, mennyire kényelmes vagy sem az egész. Az érdekel, amit érzek. Piszkosul jó. Akarom még. Cseppnyi józanság, de aztán megint végem. Jönnek a hullámok, először kicsik, aztán piszok nagyok, földbe döngölnek, mozdulni sem hagynak. Gondolkodni sem.  Talán nem is kell. Fölösleges. 

Beharapom a szám. Lassan csendesednie kell bennem az egésznek. Némi józanság kell. Csókolni vágyom, csókját kapom. Tenyere csattan, markol a keze. Még. Szorítsd még. Erősebben. Kapaszkodom belé, szemem lehunyva, remeg a csípőm. Táncol a testem. Menekülök, visszahúz. Nem kell semmit mást tennie, csak belém hatolnia, én pedig nyüszítve a gyönyörtől fogadom magamba. Újra meg újra. Mert jó. Mocskosul jó. 

Hármas-játék

Van abban valami izgalmas, amikor tudod, hogy valami készül. Valami jó, valaki izgató, mégis a maga nemében talán új is. Mint mindig, most is valamilyen csavart viszek az öltözékembe. A ruha bordó, csipke. Alá is hasonló szín dukál.

Késő van, szombat este. Érzem, hogy lassan fellobban bennem a vágy; lassan indul el bennem, de ha kicsírázik és úgy istenigazából fellobban, akkor kő kövön nem marad…

Teljes a kiszolgálás. A meglepetés minden várakozást felülír. Tudom, hogy vissza kell fognom magam, lassúságra, visszafogottságra kell figyelnem; minden porcikámmal koncentrálok, hogy nehogy túl sok, túl intenzív legyek, ez most türelemjáték. De pont emiatt is különleges.

Hárman vagyunk. A levegőben sok minden lehet érezni, tapintani, pont emiatt is kell figyelni a másikra. Csak szépen lassan, olykor csak szemlélődni, figyelni kell. Belassulni, épphogy belekóstolni a vágyba, épphogycsak a felszínen lebegni, amíg mindenki teljesen elengedi magát.

Látom őket csókolózni és az egész szituáció olyan természetesnek hat. Olyan otthonos. Pedig ott vagyok én is. Csak akkor érek E-hez, amikor úgy érzem, lehet. Megvárom, hogy ő mozduljon először, legyen a kíváncsisága olyan erős, hogy meg merje tenni a következő lépést. Akkor érek hozzá először, amikor T. mohón a puncimnak esik és nyalni kezd. Veszett nehéz nem szétesni, nem elmerülni a kéjbe, hanem valamennyire józannal maradni, figyelni, felfogni, érzékelni. Az orgazmusom gyorsan jön. Szalad, vágtat, kéretlenül dörömböl, átcsap felettem a hulláma nekem pedig kapaszkodnom kell. E. keze ott van. Puha, finom, nőies kéz. Épp csak hozzámér, finoman, érzékien, lassan várakozón. Figyelnem kell rá, de nem esik nehezemre.

Nézem őket, gyönyörűek. Nem érzem betolakodónak magam, mégis egy pillanat töredékéig úgy érzem, nincs itt helyem. Aztán T. odahúz, megcsókol, jelzi, legyek igenis ott, mellettük, velük. Iszom a látványt. Élvezem, ahogy E egyre közelebb kerül az orgazmushoz. Tetszik a hangja, a sóhajtása, az, ahogy megfeszül, majd elernyed. Cirógatom, simogatom, épp csak annyira, hogy szokjon engem is. Szépen…lassan…

Aztán kezdenek felgyorsulni az események. Lélegzetek is kapkodóbbakká válnak. A levegőben tapintható a vágy. Tetszik. Szinte harapni lehet. A gátlások, félszek, kérdések valahol lemaradtak a történések során. Csak a gyönyör marad és mi hárman.

Hangosan felnyögök, amikor T nekiáll dugni. Kapaszkodnom kell. Kezdek szétesni. Túl sok, túl intenzív, de nem akarom visszafogni magam. Most már nem. E hozzámér, én pedig a nyelvemmel nyalom végig a bőrét, remeg a vágytól, puha nőiesség, finomság. Hátul meg a férfias keménység, bennem, ki-be, aztán újra és újra, erősen, vadul, amíg már nem tudom merre is vagyok. Ujjak markolnak, ujjak simogatnak, két különböző csókot érzek magamon, rajtam, érzékiek, vadak, vággyal telítettek.

Két nő egymás mellett, kettejük között egy szép farok. Nincs féltékenység, terület védés. Csak a Férfi van, aki olyat lát, amit legvadabb álmaiban csupán. Két nyelv, ami felváltva, máshogy játszik rajta. Lassan, ingerlően, hogy aztán felváltsa egy hevesebb, mohóbb, kellemes körforgás, különböző játékos technikák.

Játszunk E-vel, a magunk örömére. Pajkos mosollyal, kekeckedőn szopjuk, nyaljuk a közös pasink farkát. Kuncogunk és mosolygunk miközben őrületbe kergetjük a Férfiúnkat, aki szóhoz sem jut, ezerszínű érzelmeket látok és olvasok le az arcáról, de szavai már nincsenek. Nem is kell. Ez nem az a pillanat amikor beszélni kell, de ő mégis megpróbál. Bókol. Dicsér.  Megcirógatja egyikünket, megsimogatja a másikunkat. Beszopom a makkját és ingerlem jobban és jobban, miközben E-vel csókolóznak. Összeillenek. Beletúr a hajamba, kér fonott copf, közelebb húz aztán magához, felnyög, szavai már nincsenek. Szeretem, amikor ilyen. Tekintete, arca beszél, leolvasható róla minden. De érzékelem is. Minden mozdulata, rezdülése arról árulkodik; fantasztikusan érzi magát.

Nagyon is jó ez így.  

Lehunyom a szemem, nyelv táncol a csiklómon. Aztán az én nyelvem játszik az övén, vagy éppen később egy makkot szopok éppen, miközben kezemmel finoman-erősen markolom a merev hús többi részét. Hárman vagyunk. Csak mi hárman és ez így nagyon is jó. Nincs semmi más.

Csak nyögések. Zihálások. Tompa fények, halk dallamok. Nyögések.Egyre hangosabbak, intenzívebbek. Már nem kell visszafognom magam. Nem is akarom. Van, hogy csak nézem, van, hogy muszáj megérintenem hol az egyiket, hol a másikat. Nőies puhaság, lágyság és nedvesség, aztán felváltja a férfias keménység, feszes izmok, bőrének textúrája, illatok, benyomások, hangok tömkelege. Finom és erős mozdulatok, gyorsabbak, erősebbek, amik kellőképpen felkorbácsolják a vérem. Akarom. Még.

Már nincs félsz. Nincs görcs, nincs mileszha. Vágy van, tiszta vágy, fékeveszett kéj, gyönyör. Végtagok keverednek egymással, sötét van, vagy éppen tompa hangulat fény, igazából tökmindegy, lényegtelen. Az érzések fontosak. Érzés a számban, a nyelvemen, bennem, a puncimban. Női nyelvet érzek a vibráló bőrömön, vagy éppen férfiét, akinek szakálla végig simítja combom érzékeny bőrét. Akarom. Piszkosul akarom. Az orgazmusom jön, szalad, vágtat, ahogy E. orgazmusa nemrég. Tetszik ahogy elélvez. Tudnám hallgatni még. És látni, befogadni, érzékelni minden rezdülését, mimikáját, sóhajait. Testének megfeszülését. Bőre lüktetését. Puncija nedvességét, vágya hevességét. Tetszik a lazasága, hogy elengedte végül magát.

Le-leragadnak a szemeim, testem azonban éhes még. Remeg a lábam, még érzem magamban a következő kör lehetőségét. Megkapom. Felsikoltok, elmosolyodom, aztán belemerülök a gyönyörbe. Lubickolok benne, nem akarok, hogy véget érjen. Akarom. Felnyögök, amikor megérzek egy finom, női nyelvet a mellemen. Jól csinálja, én pedig hagyom magam sodródni. Egy férfikéz markolja a csípőm, egy női száj kényezteti a mellem. Csodálatos érzés. Tobzódom ebben. Megcsókolom a száját, az éjszaka során többször megtettük, még mindig jól esik. Szájába nyögök, miközben végképp szétesem. Édes érzés. akarom még…

Tompán érzékelek mindent, sokadik órája toljuk már, szinte nulla szünettel. Jóllakottnak érzem magam. Gondolataim kuszák, nem tudom felidézni mi után mi következett. De annyit tudok, mocskosul élveztem az estét.

Nem csak én.

Kielégültek.

Akárcsak én.