2011. október 28., péntek

Ő


Nincs rosszabb érzés, amikor azzal szembesülsz, hogy mindaz, amiért dolgoztál, keményen dolgoztál, dolgoztatok, egyszer csak semmivé válik. A világ, amiben élsz, egyszer csak megváltozik, teljesen más lesz, mi eddig volt. A biztonságos talaj, immár nem biztos, nem stabil, hanem ki akar csúszni a lábad alól. Az, ami a világod része volt, eltűnni látszik.
Tegnap pár óra alatt ez játszódott le a lelki szemem előtt. Egy veszekedés alatt, közben, után ott lógott a kimondatlan "most akkor hogyan tovább?" Azt nem tudod, mi legyen, csak azt, hogy mi nem. Sokan azt hihetik, mi soha nem veszekszünk, a lefestett idilli(?) képet nem rontja semmi sötét paca. Makulátlan tökéletesség a mi életünk. De nem.
Amikor tudod, mi kellene mondanom, de nem tudod kimondani, nem csak azért, mert esetleg megbántod a másikat, hanem mert lehet, hogy egy megváltoztatatlan folyamat venné kezdetét, ha elkezdenétek mondani és mondani. Csak azt tudod, mi nem akarsz és ez az egy dolog lebeg a szemed előtt, és próbálsz nem összeroppanni, próbálod összefogni a szíved, hogy nemhogy megszakadjon. Próbálsz erős lenni, próbálsz erősnek látszani, próbálsz úgy tenni, mintha nem lenne ott a levegőben az a valami és csak egy szimpla veszekedés.
Nehéz úgy tenni másnap, hogy nem érzed a tegnap fájdalmának ízét. Ott van, de próbálod nem figyelembe venni. Próbálsz túllépni, felszegett fejjel elkezdeni, majd folytatni a napot, mert egyszerűen muszáj. Próbálsz tenni, változtatni a tegnap felhánytorgatott dolgokon. Csak szépen lassan, nem lehet és nem is szabad elkapkodni. Mert akarod ezt az egészet. És nem azért, mert megszoktad ezt az életet, nem azért mert megszoktad, hogy ott van melletted. Hanem azért, mert az a valaki még rohadtul fontos számodra, akkor is, hogy nem mindig tudod éreztetni. Mert ennyi idő után se tudsz nélküle levegőt venni, nem tudsz nélküle funkcionálni, és mert ennyi idő után is ölni tudnál érte, meghalni tudnál érte, bármit megtennél érte. Mert szereted és kész. Olyannak amilyen, akkor is, ha megbánt, beléd gázol, olyannak szereted amilyen és kész. Amíg világ a világ. És ő a te világod.

2011. október 5., szerda

Párbeszéd

Délutáni alváshoz készülődés nappaliból átcammogunk a  hálószobába, ott nem süt úgy a Nap. Kényelmesen elhelyezkedek, befészkelődöm a takaróba. Kedves dünnyög. Értem én (csak úgy teszek, mintha nem). 
Hozzábújok, átölelem. 
-Dugni szeretnél vagy aludni? - kérdem ártatlanul.
- Te mit szeretnél? - úgy mosolyog.
-Megnézem mennyit kell dolgoznom vele. - tapintok, megmarkolok, hmmmm...kemény - Hát nem sokat. Jól van, dugjunk.
-az első fél perc röhögéssel telt -