Van abban valami izgatóan perverz, ahogy utasít annak ellenére, hogy nem szeretem, ha ezt teszi bárki is. Ahogy határozott hanggal elmondja, hogy mit vegyek fel, ahogy ara kényszerít kibírjam a korbács csípését, ahogy megszorítja a mellbimbókat.
Fáj ez az egész játék, de nem bánom. A fájdalom egy szintig jó, amíg gyönyörrel vegyül, amíg nem öncélú és nem arról szól, hogy csak fájjon.
Van még mit tanulnia, de örömmel leszek az, akin megtanulja, hogyan is kell jól használni a pálcát, a korbácsot. Nem egyszerű, de mi az...?
Kérdéseket tesz fel, s miközben a választ várja suhint egyet. Kellemesen csíp. Szinte fáj. Szinte. Kérdés-válasz-kérdés-válasz. A válasz néha meglepi. Ízlelgeti. Jár a korbács, csíp itt, csíp ott. Meg lehet szokni, szemhéjam se csukódik le már a csapásoktól. Jó. Fáj. Jó. Fáj.
Aztán megbasz. Keményen. Hisz' keményen játszunk. Mell alatti fűző elmozdul rajtam, megigazítja és folytatja tovább. Mélyen, durván, hevesen. Nagyon jó. Nagyon finom. Még.Eszembe vésem, hogy e helyett a fűző kell majd egy jobb, egy igazi. Vörös maszk takarja arcom egy részét. Félrehajtom a fejem, hogy megcsókolja a fülem mögötti érzékeny részt. Szemben vagyunk a tükörrel. Tetszik amit látok, bár nem szeretem magamat bámulni szex közben. Erotikus látvány, ahogy kicsiny, kerek és kemény melleim döféseire mozognak. Nagyon jó.
