Megvan a helye és az ideje

Most lehet, hogy sokan nem fognak szeretni, de kimondom. Ez csak egy vélemény, nem kívánok vörös posztót lengetni, nem kívánok elítélni, szimpla vélemény. Az enyém. És pont.

Az utóbbi hónapokban szóba került a szoptatás fontossága, s hogy az anyukák nyilvános helyen szoptatják a gyermeküket, mert hát igenis joguk van hozzá, a többség pedig le van magasról tojva. Aláírom. Csak a mai világban, ahol a női mell nem több szexuális szimbólumnál, nem több egy esztétikai "tárgynál" akkor nem biztos, hogy jó megmutatni, hogy végül is erre való. Oké, ez hülyén hangzik. Csak a mai világban, ahol olyan szinten van eltorzulva a női mellkép, amikor a média sulykolta világban a kerek, tökéletes, babapopsi finomságú szexmell van az arcunkba nyomva, nem mindenki van felkészülve arra, hogy teljesen más funkciót betöltő, teljesen más formájú, alakú mellet lásson. Már amennyit lát belőle.

Úgy gondolom, hogy mivel hazánkban nincs megoldva, illetve hiányosan, hogy az anyuka valami kellemes, erre alkalmas, elszeparált helyen etesse meg a gyermekét - lásd a postát, bankban, kórház, etc OTT ahol az ember hajlamos ÓRÁKAT várni - így kénytelen mondjuk a ott, ahol éppen le tud ülni, cseppet sem törődve azzal, hogy másokat zavar-e vagy sem. Mert joga van hozzá.  Persze. Csak éppen másokat zavar. Nem egy embert, és nem kettőt. Persze, éhes a gyerek, de arra van a cumisüveg. Sokkal jobb, mint a vádló tekintetekkel a hátunkon, beszólásoktól tarkítva etetni a vérünket, miközben próbálunk harcias ábrázatot ölteni, hogy NEKEM EHHEZ JOGOM VAN. Van, levegőt venni is jogod van.

Nekem eszembe se jutna, hogy fel-le húzzam a a pólóm és gyere, ha éhes vagy egyél. Nem azért, mert szégyenlős vagyok. Nemes egyszerűséggel azért, mert nem. Nem hiszem, hogy lelkibeteg lenne a sarjam, ha cici helyett cumisüvegből kapna anyatejet, ha éppen akkor jönne rá az éhség(pánik), amikor épp vagyunk valahol. Nem, majd az ügyintéző orra előtt csinálom, miközben próbálja az ügyemet intézni. Mert éppen a gyerek éhet, nekem meg jogom van megetetni. Jogod van, de másokat zavarba hozni, megbotránkoztatni nincs.

Egy alkalommal - első ilyen élményem - a buszon mellettem elkezdett szoptatni egy nő. Se szó, se beszéd, felhúz a póló, gyerek a cicihez és hajrá! Nem, nem a cicivel volt nagyobb bajom. A hangokkal. Az anyatej illatával(szagával), az egész helyzettel, hogy hát de, ezt azért ITT, MOST? Hogy részese voltam valaminek, ami baromira nem tartozott rám. Ez mellettem volt, de képzeljük el, hogy valaki velünk szemben karattyol, majd mindezt így előtte. Ugye hogy zavaró? Vagy mondjuk egy étterembe, vagy kávézóba. Ott mellettünk, fél méterre. Biztos, hogy nem várnám meg a következő fogást, mert nem, nem undorító, de valahogy elmenne az étvágyam.

Nem vagyok híve a letakarom egy takaróval a gyereket dolognak se. Van aki szolidan meg tudja oldani a pólót felhúzom etetést, de az, hogy magamra tekerek egy takarót, valamit, hát, ennél feltűnőbben már nem is lehet csinálni. Ami viszont "tetszett" egyébként már maga a hordozó is, amikor több méter anyagból hajtogatnak, tekernek maguk köré hordozót, amit akár a gyerek feje elé is lehet húzni, sokszor láttam, épp aludt a sarj, szóval egy ilyen nem feltűnő. Több helyen is olvastam, hogy ennél a megoldásnál nem is lehet észre venni.

Nem, nem lettem a nyilvános helyen szoptatok-ügy híve, még így sem. Büszke dolog az anyaság, csak éppen nemszeretem, ha ettől úgy érzi az anyuka, hogy ő tojta a spanyol viaszt. (arcukon az én vagyok a világ közepe, modor pedig a ki kell nyalnod a seggem, körül kell ugrálnod mert...). Vannak dolgok, amiket nem tolunk az ember orra elé. A parkban egy padon, egy kicsit elszeparált zugban, felőlem úgy eteti, ahogy akarja, de ott, ahol embereke járnak kelnek, nem hiszem, hogy a legjobb ötlet. Intim dolog a szoptatás, nem tartozik mindenkire, nem kell mindenki tudtára adni, hogy nézd ANYA vagyok, épp etetek és igenis jogom van itt megtenni, itt, a köztéren is például.

Igen, a másik oldal meg azt mondja te is eszel nyilvános helyen.  Igen, de rettenetesen idegesít, ha mások a képembe bámulnak ahogy táplálkozom. De mondjuk nem csámcsogok, nem nyitott szájjal eszek és nem mindenhol falom a napi nasst, betevőt. Nem eszem a buszon, a megállóban, se a bankban, a postán, hanem ott, ahol a kijelölt hely van - étterem, fagyizó, otthon. Mert másokat zavarhat - morzsa, az illatok - és engem is zavar, ha megbámulnak. Mert ilyenek vagyunk emberek. Bámulunk, hogy mit teszel és hogyan, mert ők mondjuk éppen nem és közben ott van az arcukon, hogy óh bazdmeg, adj egy harapást abból az isteni szendvicsből, cefet jó illata van.  Ha ez zavar, akkor mennyire zavarna, ha  szoptatás közben bámulnának meg? Nagyon.

Úgy gondolom, hogy fontos dolog a szoptatás, de megvan a helye és az ideje. Vannak dolgok, amik csak két emberre tartoznak, és ez is e közé tartozik, legyen bármennyire is szép, gyönyörű dolog. Legyen bármennyire is magától értetődő nem tartozik másra. Csak az anyára és a gyermekére.

Faszszopó kis kurva

Imádja baszni a számat, imád faszszopó kis kurvának hívni, miközben tudja, hogy vannak pillanatok, amikor ölni tudnék ezért a kifejezésért, és mégis így hív, én pedig perverz állatnak, mert az és az igazsággal nincs semmi bajunk.

Imádja, hogy a torkomra tolja a farkát, ahogy próbál utat törni a számba, hogy minél mélyebbre tolhassa, ahol körülveszi a forró, szűk hús. Én pedig szeretem látni, hogy mennyire élvezi, a nyers állatot a vonásain amikor ő irányít, amikor az van, amit ő akar én pedig behódolok és az van, amit ő akar. Szeretek ráharapni a keménységére, miközben az ujjaim alatt érezem a finom textúrát, lüktet az ujjaim alatt a hús, az államon folyik végig a sűrű nyál én pedig élvezem a mosolyát, vágyát, a nyers, harapható ösztönösségét.

Faszszopó kis kurvának hív és imádja a számat, nem tud betelni vele. Néztem a számat a tükörben, miközben szoptam és nem hittem el, hogy az a vastag hús el tud tűnni, hogy be fér egyáltalán a számba és tetszett a látvány, több volt mint izgató, közben azon gondolkodtam, hogy vörösre kellett volna rúzsoznom a számat, tetszett volna neki, sőt én pedig élvezhettem a látványt, ahogy a telt ajkak között eltűnik a farka, ahogy a nyálam végigfolyt rajta, lecsöppent az ágyneműre, és igen, faszszopó kis kurvának láttam magam, akinek basszák a száját és nagyon tetszett a gondolat is és a  látvány is, miközben a húsomba markolt és halkan dünnyögött, elégedetten.

Tudja, hogy szopás közben azt tehet velem amit akar, mert imádom szopni és imádom ha közben hozzám ér, belém markol, belém nyúl, élvezem az egészet, a torkom mélyén érzem a makkját, sós ízt érzek a nyelvemen, érzem a férfiízt, érzem az állatias vágyát és élvezem oly mértékben, hogy leírni nem lehet. Faszszopó kis kurvája vagyok, akinek bassza a száját, miközben mondja és mondja, hogy milyen jó lenne, ha végre mást szopnék, más ízt éreznék a számban és hallani akarja a mesét, sőt inkább látni, ahogy előtte leszopok valakit, azért mert ő kéri, ő akarja, az ő kedvéért, mert tudja, hogy a kedvéért bármit. Legalábbis majdnem mindent. Kis kurvának hív, dünnyögve simogatja a hajam, arcom, miközben belecsíp a mellbimbómba és szinte suttogva, vágytól rekedt hanggal mondja, hogy látni akarja, valaki mást bassza a számat, ahogy a számba élveznek, mert imádja nézni és végre teljes egészében látni akarja, nem csak töredékeket, látni akarja, mert annyira szép látván, ahogy eltűnik a számban a farka és milyen szép látvány lehet, ha  egy másik férfié tűnik el, más szemszög, jobban látja. Mert látni akarja, nem csak érezni. Mert jó uralkodni felettem, de még jobb átadni Másnak, hogy a Másik uralkodjon, másik igázzon le, egy Másikat kínozzak a számmal, egy Másikat kergessek őrületbe a számmal, nyelvemmel.

Faszszopó kis kurvának hív, miközben dugja a számat és közben duruzsol a fülembe mit szeretne látni és mennyire akarja, mennyire kívánja már a látványt.  Faszszopó kis kurvának hív, miközben beleélvez a számba, vagy éppen ráélvez az arcomra. Az ő kis kurvájának hív, hangjában minden szeretetével, mert az vagyok, az övé, és csak ő tudja úgy mondani nekem, hogy érezzem, nem bántásból mondja, nem azért, hogy megalázzon, fájdalmat okozzon, hanem azért hív így, mert imádja a számat, a torkomat, s ez is egyfajta bók és tudom, ezzel a durva kifejezéssel is csak azt mondja el, hogy szeret.

A szív kalapál, az agy megáll, és csak várom, hogy elcsituljon az orgazmus hulláma...

Szeretem az orgazmusaimat, de sosem éreztem úgy, hogy muszáj-dolog lenne. Elfogadom ha jön, van, és elfogadom ha éppen nincs. Úgy vélem, a szexuális életem része ugyan, de nem a legfontosabb része. Nem jó, ha kicsikarom a testemből, követelőzöm, mondván ami jár az jár. Többnyire kedv kérdése, hangulat kérdése, hogy épp van-e étvágyam a saját orgazmusomra, vagy sem. Van, amikor kicsikarom magamból, sürgetem, mert épp egy pillanatra elfog a kell érzés, ami a következőre már el is múlik, de én akarom, de a testem igen, akkor nem olyan. Olyan más, mintha büntetne a testem, nesze, ezt akartad, megkaptad, légy elégedett. De nem vagyok, mert valami nyeszlett kis orgazmusocskát sikerül csak kicsalni a punciból, hogy eszembe jut, inkább hagytam volna az egészet a francba. Ezért többnyire inkább elhessegetem a  vágyat, inkább hagyom, hogy nőjön míg már nem vagyok ura neki...

Van, amikor úgy csap át a fejemen az akarom-hullám, hogy olykor magam se értem, az előbb még máshogy éreztem. Szeretem, amikor sokáig nincs és utána úgy rohan le, hogy csak fekszem és kapkodom a fejem miközben hanyatt fekve próbálok újra fókuszálni, próbálom szívverésemet a normál ütemre hangolni. Szeretem-érzés; az éhezést követő pompás lakoma. Kalapál és zakatol a szívem, fekszem és próbálom felfogni, hogy hol vagyok éppen, hogy a test amit érzek magam körül, az én vagyok, s  lassan érzem, hogy igen, ez az én testem, élek, s a szívem végre rendes ütemben ver, és végre össze tudom szedni a gondolataimat. Lassan észhez térek, mosolygok, megérte várni, megérte lemondani a kicsit vágycsírákról, hogy jóllakva hátradőljek. Mert ilyenkor tudom, hogy ez így jó, nem muszáj és kell dolog az orgazmus, nem kell minden egyes alkalommal, nem kell mindig rántott hús, de olykor piszkosul jól esik.

A kalandok során lemondok róla. Tudom, milyen érzékeny hangszer a testem, s tudom, hogy a legritkább esetben éreznek rá működésére, lemondok róla, így nem csalódok, inkább élvezem, ahogy felhúznak, pattanásig feszítik testem húrjait, hogy végül Kedves játsszon rajtam, pont úgy, ahogy szeretem.

Erotikus álmaim többsége is az éhezős-korszak idején vannak. Álombeli sorozatorgazmusaim ilyenkor a legfinomabbak, felkészítenek arra, hogy milyen lesz, amikor Kedves játszani fog velem, testemmel. Amikor félálomban sajtolom ki testemből a sorozatorgazmusaim utolsóját, érzem és tudom, hogy félálomban vagyok, szinte már ébren, érzékelem magam alatt a matracot, testemen a paplant és mégis az álom szőtte világ vesz körül épp csak elcsitultak az előző orgazmus hulláma, aztán szinte azonnal jön a soron következő, majd álomba ájulok.

Nincsen hiányérzetem, hogy éppen nincsen, napok,vagy esetleg hetek óta. Nem tartom magam orgazmusfüggőnek, s nincs hiányérzetem, mert "csak" csiklóorgazmusom van. Így is annyi és annyi féle-fajta, különböző erősségű, mélységű van, hogy elégedettnek tartom magam. Nem vagyok telhetetlen és mégis. E sokszínűség miatt örülök, hogy Nő vagyok, az orgazmus sokszínűségét élvezhetem ki, minden cseppje más más ízű, mindig más, és mindig ugyanolyan finom,  van amikor elég belőle, nem kell több abban a pillanatban, de van amikor kell a következő és a következő és a testem megadja és számolni se tudom már.

Lélek és a test zenéje

Olykor olyan szinten kívánom a szexet, vagy talán magát az orgazmust, hogy végig fut a hideg a hátamon, megremeg az egész testem, olyan érzés, mintha a testemből akarna kilépni a lelkem, mintha már nem lennék ura teljes mértékben a testemnek. Amikor oly erővel érzek mindent ami a testemmel történik, hogy nem számít semmi és senki,csak maga az érzés. A mennyei, mindent elsöprő érzés, az ami végigszalad a hátamon, bizsergeti minden érzékeny pontomat.  Akarom és kész, az akarat felülír mindent és mindenkit.

Eszembe jut, hogy milyen jó várni vele, kuncognom kell, hogy milyen, ó milyen finom az orgazmus, beleremeg az egész testem az édes, ínycsiklandó érzésben, szinte összefolyik a nyál a számban, és akarom, azonnal, most, rögtön, mint valami gyermek kezében a becsomagolt ajándékkal, amit mindjárt, mindjárt! megcsodálhat. De nem, néha jó épp ebben az állapotban megtorpanni és megálljt parancsolni a sürgető  érzésnek...

Ilyenkor  erőt kell vennem magamon, el kell foglaljam magam mindenféle pótcselekvéssel, olvasással, házimunkával, isten tudja mivel, bármivel, csak hogy ne érezzem a sürgetést lentről, ne érezzem a belső sóvárgást, mert éppen időben nem alkalmas, vagy épp kínozni akarom a testet és váratni, míg végleg kicsordul belőlem az akarás és túlságosan nagy a sürgetés és végre behódolok. Kicsinyke, pajkos, csiklandós és játékos hullámokban jön egész mélyről, a nőség titokpontjából, össze kell szorítanom, s akkor ez a nemtudom milyen érzés körülfogja a csiklót, s  az őt körülvevő mennyei lüktetése újabb egy hullámban visszamélyül a puncim belsejébe, majd újra és újra, felerősödve, kacéran játszva, kínozva, csábítva a mennyei érzés felé, hogy végre pontot tegyek az édes kínzás végére.

Olykor játszom ezzel az érzéssel, egymagam vagyok, összedörzsölve a combom keltek újabb és újabb gyönyörhullámot, miért ne, a jóból csak még jobb lehet, kivárom az utolsó lépést, ahonnan nincs visszaút. Amikor a testem és a lelkem vágyakozik, a puncim irányít és önálló életet él, amikor oly erővel kell és muszáj, amikor annyira erős az akarat, amikor nem számít a hely, az idő, csak az orgazmus, mindegy, hogy hogyan, hogy fáj-e ahogy az újabb és újabb hullámot kisajtolom a testemből, mindegy, hogy mennyi, csak sok legyen és erős, mindegy, hogy épp melyik vibrit használom, de használjam, s minél mélyebben legyen bennem, mindegy, csak istenem, de jó érzés és annyira jó, hogy nem tudom hol és mikor van, csak azt tudom, hogy igen, a legjobb érzés a világon, csak az tudom, hogy istenem, ezernyi érthetetlen kép, gondolat, csak azt tudom, hogy zakatol a szívem, remeg a testem, remeg a puncim és azt tudom, hogy te jó isten, de édes ez a lüktetés , de finom és ezt nem lehet leírni. Mert mindig más, ezer ízű, ezer színű, mennyek eledele...

A szív kalapál, az agy megáll, és csak várom, hogy elcsituljon az orgazmus hulláma...

Szeretem az orgazmusaimat, de sosem éreztem úgy, hogy muszáj-dolog lenne. Elfogadom ha jön, van, és elfogadom ha éppen nincs. Úgy vélem, a szexuális életem része ugyan, de nem a legfontosabb része. Nem jó, ha kicsikarom a testemből, követelőzöm, mondván ami jár az jár. Többnyire kedv kérdése, hangulat kérdése, hogy épp van-e étvágyam a saját orgazmusomra, vagy sem. Van, amikor kicsikarom magamból, sürgetem, mert épp egy pillanatra elfog a kell érzés, ami a következőre már el is múlik, de én akarom, de a testem igen, akkor nem olyan. Olyan más, mintha büntetne a testem, nesze, ezt akartad, megkaptad, légy elégedett. De nem vagyok, mert valami nyeszlett kis orgazmusocskát sikerül csak kicsalni a punciból, hogy eszembe jut, inkább hagytam volna az egészet a francba. Ezért többnyire inkább elhessegetem a  vágyat, inkább hagyom, hogy nőjön míg már nem vagyok ura neki...

Van, amikor úgy csap át a fejemen az akarom-hullám, hogy olykor magam se értem, az előbb még máshogy éreztem. Szeretem, amikor sokáig nincs és utána úgy rohan le, hogy csak fekszem és kapkodom a fejem miközben hanyatt fekve próbálok újra fókuszálni, próbálom szívverésemet a normál ütemre hangolni. Szeretem-érzés; az éhezést követő pompás lakoma. Kalapál és zakatol a szívem, fekszem és próbálom felfogni, hogy hol vagyok éppen, hogy a test amit érzek magam körül, az én vagyok, s  lassan érzem, hogy igen, ez az én testem, élek, s a szívem végre rendes ütemben ver, és végre össze tudom szedni a gondolataimat. Lassan észhez térek, mosolygok, megérte várni, megérte lemondani a kicsit vágycsírákról, hogy jóllakva hátradőljek. Mert ilyenkor tudom, hogy ez így jó, nem muszáj és kell dolog az orgazmus, nem kell minden egyes alkalommal, nem kell mindig rántott hús, de olykor piszkosul jól esik.

A kalandok során lemondok róla. Tudom, milyen érzékeny hangszer a testem, s tudom, hogy a legritkább esetben éreznek rá működésére, lemondok róla, így nem csalódok, inkább élvezem, ahogy felhúznak, pattanásig feszítik testem húrjait, hogy végül Kedves játsszon rajtam, pont úgy, ahogy szeretem.

Erotikus álmaim többsége is az éhezős-korszak idején vannak. Álombeli sorozatorgazmusaim ilyenkor a legfinomabbak, felkészítenek arra, hogy milyen lesz, amikor Kedves játszani fog velem, testemmel. Amikor félálomban sajtolom ki testemből a sorozatorgazmusaim utolsóját, érzem és tudom, hogy félálomban vagyok, szinte már ébren, érzékelem magam alatt a matracot, testemen a paplant és mégis az álom szőtte világ vesz körül épp csak elcsitultak az előző orgazmus hulláma, aztán szinte azonnal jön a soron következő, majd álomba ájulok.

Nincsen hiányérzetem, hogy éppen nincsen, napok,vagy esetleg hetek óta. Nem tartom magam orgazmusfüggőnek, s nincs hiányérzetem, mert "csak" csiklóorgazmusom van. Így is annyi és annyi féle-fajta, különböző erősségű, mélységű van, hogy elégedettnek tartom magam. Nem vagyok telhetetlen és mégis. E sokszínűség miatt örülök, hogy Nő vagyok, az orgazmus sokszínűségét élvezhetem ki, minden cseppje más más ízű, mindig más, és mindig ugyanolyan finom,  van amikor elég belőle, nem kell több abban a pillanatban, de van amikor kell a következő és a következő és a testem megadja és számolni se tudom már.