Hadd fájjon

Van abban valami izgatóan perverz, ahogy utasít annak ellenére, hogy nem szeretem, ha ezt teszi bárki is. Ahogy határozott hanggal elmondja, hogy mit vegyek fel, ahogy ara kényszerít kibírjam a korbács csípését, ahogy megszorítja a mellbimbókat. 

Fáj ez az egész játék, de nem bánom. A fájdalom egy szintig jó, amíg gyönyörrel vegyül, amíg nem öncélú és nem arról szól, hogy csak fájjon. 

Van még mit tanulnia, de örömmel leszek az, akin megtanulja, hogyan is kell jól használni a pálcát, a korbácsot. Nem egyszerű, de mi az...? 

Kérdéseket tesz fel, s miközben a választ várja suhint egyet. Kellemesen csíp. Szinte fáj. Szinte. Kérdés-válasz-kérdés-válasz. A válasz néha meglepi. Ízlelgeti. Jár a korbács, csíp itt, csíp ott. Meg lehet szokni, szemhéjam se csukódik le már a csapásoktól. Jó. Fáj. Jó. Fáj. 

Aztán megbasz. Keményen. Hisz' keményen játszunk. Mell alatti fűző elmozdul rajtam, megigazítja és folytatja tovább. Mélyen, durván, hevesen. Nagyon jó. Nagyon finom. Még.Eszembe vésem, hogy e helyett a fűző kell majd egy jobb, egy igazi. Vörös maszk takarja arcom egy részét. Félrehajtom a fejem, hogy megcsókolja a fülem mögötti érzékeny részt. Szemben vagyunk a tükörrel. Tetszik amit látok, bár nem szeretem magamat bámulni szex közben. Erotikus látvány, ahogy kicsiny, kerek és kemény melleim döféseire mozognak. Nagyon jó. 

A Játék újra indul

...a kellemes/kellemetlen tapasztalatokat kielemezve, megemésztve új játékszabályokat fogalmaztunk meg. Lássuk be, bármennyire is ódzkodom azt a kevéske időmet randikra pazarolni, kénytelen leszek találkozni velük szex előtt. Így elkerülhetem a nem is az pasi jön, mint aki a képeken volt, csekkolom a méretet, mert nem szeretnék újabb 5 centis farkat látni (merev állapot), és bár idő az pénz, de az elbaszott idő még drágább, így marad a randizgatás. Persze nem több órás casting (ahogy a kolléganő nevezi a randijait), hanem kényelmes intervallum, aztán meglátjuk. 

Néha nem tudom eldönteni, hogy hiányzik-e ez a fajta randizgatás, vagy sem. Persze, ha csak pozitív élményekkel jár, akkor azt mondom, igen, szeretném, mert kurva jó érzés. Még mindig nem azért kell, mert Kedves kevés. Nem azért kell a másik, hanem az élményért. Meg, ha minden jól alakul, akkor 

úgy is közös játszadozás lesz, végre (ez már nagggggyon hiányzik). 

Lehetne jobb is, de alakul

Mivel erősen orálisan fixált vagyok, így kissé megvisel, hogy benn van a piercing. Összességében nem rossz, kifejezetten szexi látvány, csak éppen még nem alkalmas holmi játszadozásokra a nyelvem. Sajnos. Pedig elképzelem, hogy mi mindenfélét fogok művelni újra egy farokkkal...hmm...

Egyre nehezebben viselem, viszont ahogy telnek a napok, egyre jobb. Persze, amikor pokolian fáj - reggelente - akkor eszembe jut, hogy tényleg akartam ezt? Aztán megrázom magam és az élet megy tovább.

Többen többfélét mondanak, hogy milyen ilyen nyelvbizbasszal a szopás. Valaki élvezi, valaki a falra tud tőle mászni annyira nem jó. Feltételezem gyakorlat teszi a mestert, én pedig szimpla nyelvvel elég magas szinten űztem a dolgot - önbizalom az van, naná - ezzel is némi gyakorlás után jó lehet csinálni. Vagy nem. Mindenesetre ha az égiek úgy akarják, a nászutunkon már próbálgathatom a szárnyaimat, persze minden hevesség nélkül. 

Új játékszer

Mert miért ne?

Napi gonosz

Én photoshop nélkül is szép vagyok, mondanám neki, de nem teszem. 

Lassan ki fog borulni a bili, ilyen magas szintű önsztárolás, nagyképűség több mint irritáló, főleg, hogy minden kibaszott nap ez megy. 

Nem, nem féltékenység. 

Szándék az van, de az meg édeskevés

Adott egy srác (azért nem férfi, mert elég fiatalka). Azért nem A srác, mert eddigi tapasztalatom alapján (majdnem) mindegyik ilyen. Húszas évei elején van, nem mondanám, hogy az esetem, viszont dugni akar, vagy legalábbis a bugyimba jutni,, aztán majd történik valami. (remélem kellően cinikusnak érződik)

Bókol, pedzeget, nagy nehezen kiböki mit akar.

Megvontam képzeletben a vállam, legyen. Mikor, hogy, merre eceterá. Tudja, amit tudnia kell, van valakim, együtt élek azzal a valakivel és emiatt nincs végtelen mennyiségű "elcsalni" való időm. Felvetettem neki a mégis hol? szépséges kérdést. Hát nálam nem lehet? Köpni-nyelni ne tudtam. Én nem tudom megoldani? Végül is, de, megkérem Kedvest, hogy ugyan ne tartózkodjon otthon ekkor és ekkor, indokot nem mondok, vagy megkérek valakit a baráti társaságból, hogy ugyan adja kölcsön a kecót és tartsa a száját. Ez nem így működik, jegyzem meg neki.

Dugni akarsz, old meg, mondom neki kicsit kedvesebben megfogalmazva. 

Nem azt akarom ebből kihozni, hogy legyen saját lakása. De valószínűnek tartom, hogy valahol lakik. Ergo, van szobája.Vagy csak van olyan ismerőse, aki kölcsön tudná adni a lakást, pár órára, gondolom én, naivan.

Oldjam meg én.

Nem értem. Mármint valahol igen, de valahol mégsem. Ha valaki valamit akar, és tudja, hogy a másiknak van valakije, bár igaz, hogy adott esetben hajlik a lopott pásztorórára, akkor valószínűleg kilőve a saját lakásba dugás. Persze ott van a panziós megoldás is, de úgy gondolom, hogy nem nekem kellene ezt azt egészet elsősorban megoldanom, főleg, ha ő az aki a bugyimba akar jutni, én meg max csak úgy vagyok vele, miért ne, legyen és ezzel maximálisan tisztában van. 

És így  van az idősebb pasikkal is. Oldjuk meg mi nők, ott a saját lakás (aztán vagy elbukunk vagy nem),  vagy valamelyik barátnő (csajok nem tudják tartani a szájukat, ezt még nem tanulták meg). Hogy nekik kellene lépni? Az eszükbe se jut, ki lehetne venni egy szobát,  (a költség felezés járható út)mert hát ők  aztán nagyon kívánnak és akarnak, akkor próbálják is megoldani. Nem. Inkább hátradőlnek és várják, hátha a nő megoldja a helyzetet.       

De nekem meg nincs kedvem EZT is megoldani.

!

Úgy szeretnék írni, arról, de nem tehetem. Úgy szeretném megosztani másokkal azt, amit akkor és ott éreztem, láttam, tapasztaltam. Annyi kimondatlan gondolat van bennem.
De nem lehet.

Csak ennyit, most.
Köszönöm nektek!

Problem?!

Eddig semmi baja nem volt, hogy milyen rövid szoknya vagy ruha van rajtam. 

Erre tegnap nem beszól?!? Oké persze, tegyük hozzá, azért, mert elkaphatok valamit a BKV üléseiről. Tény. 

De a jókislány/jól nevelt hölgy mindig úgy ül le, ha maga alá simítja a szoknyát. Vagy nem ül le.

A széttett láb az anyósülésen pedig a melegnek szólt. Meg neki, de most valahogy  ezt nem tudta  értékelni. 

Veszítettem a vonzerőmből. 

Szégyen. 

Nős pasi

Mindig azt vallottam, hogy nős pasival jobb dugni, mert többek között komplikációmentes (hiszti-ellenőrzés-hazugság és egyébmentes a dolog). 

Most meg... hát nem úgy alakul az Élet, hogy akár non-stop egy nős pasival dughatok!?! 

Egyik ismerős megjegyezte, hogy anno mikor  megismert, akkor milyen kis rút kiskacsa voltam. Persze szépített, mert azt mondta, csúnya ugyan nem voltam, csak hiányzott  belőlem valami. Aztán egyszercsak az a valami kezdett felbukkanni, majd teljesen kicserélődtem. Az utóbbi időben (egy-másfél évben) pedig van bennem valami, ami miatt nem csak ő, hanem a  többi pasi is meg van veszve. Látszik rajtam, hogy tudom mi kell, nekik (látvány) és ha más nem, akkor csak néznek. 

Utánzós kolléganőm meg a minap mondta, hogy ahogy közeledik az esküvő, annál gyönyörűbb leszek. Való igaz, hogy olykor nem férek a bőrömben és legszívesebben minden mást csinálnék csak nem tanulnék/dolgoznék/lakást szépítgetnék. 

Szeretek öltözködni, készülődni, szeretem elképzelni, hogy melyik ruhadarabom milyen hatást vált ki másokból. A viselkedésemnek semmi köze az önteltséghez, és még beképzelt se vagyok, csak tudom merre állok és hogyan arccal és ettől láthatóan is jól érzem magam. 

büdzsé

Elnézve a büdzsét, nászútra nem valószínű, hogy megyünk.
De legalább kurva jó "bulink" lesz.

Szex reggel

Szex reggel.
Várj, míg kimegyek pisilni, különben nem fogsz beférni.

Mert most ilyen napom van

Vörös rúzs welcome újra! Már rég használtalak! 

Mert ma ilyen napom van. Provokatív. Kicsit más, kicsit pimasz, kicsit nem én, vagy mégis?

Tudom

Te sose tudsz csúnya lenni?kérdezte nem túl kedvesen, amikor végigmért. 

Nem.feleltem, s inkább elengedtem a fülem mellett a stílust. (néznél meg kora reggel, kócosan, kinyúlt pólóban, na akkor nem vagyok szép. De ha kilépek az ajtón az vagyok, mert attól érzem jól magam és jó érzés, ha bókolnak az Ember Lányának. )

Nem értem a Nőket, a Férfiakat már inkább. Szeretik nézni a szépet, max egyikőjük jobban nézelődik, mint a másik. Még jobban szeretik, ha az a szép az övék, büszkék, hogy az övék és nem másé. 

Semmi bajom, ha megdicsérnek, mára már kezelni is tudom (bár jóval korábban lett volna ennyi önbizalmam...úgy látszik ez korral jár, hogy ahogy érünk leszünk tisztában az erősségeinket és használni is tudjuk). Tudom mi áll jól és mi nem. Nem nehéz, némi gyakorlat, megfigyelés kell, amikor elmegyek vásárolni és megkérdezem az eladót, hogy áll, akkor nem feltétlenül azt figyelem mint mond, hanem a hogyant. A férfiaknál könnyebb, ott van az a mosoly a szájuk szegletében, ott van a tekintetükben, olvasni lehet belőlük.A Nők hazudnak. Nem feltétlenül, de szeretik ránk sózni az árut csak menj már ki, hagy beszélgessenek tovább.

Néha kezd cikissé válni a helyzet, amikor a másik lányt a társaságban nem dicsérik meg. Nem tesznek pozitív megjegyzést (se) rá, mintha ott se lenne. Az ízlés nem feltétlenül pénz kérdése. A hiba nem az én készülékemben van, tetszeni akarok, szeretnék és kész. Magamért, mert így érzem jól magam, a Másikért, hogy büszke legyen rám. 

Félre értés ne essék, nekem is vannak szar napjaim. Nem sok, sőt, szerencsére nagyon kevés. Ilyenkor inkább nem sminkelek (nem sikerül), tudom, hogy ilyenkor mi az amit a szekrényből ki kell vennem, hogy ne nagyon legyen nyilvánvaló, ma bal lábbal keltem fel. Mert van ilyen. Én is tudok csúnya lenni. Csak éppen igyekszem kifelé nem mutatni. Álarc? Talán. 

Tudom, hogy megfogadtam, hogy ez itt nem én-blog. Nem is trécselős (térdelőst írtam,miért is?), de úgy gondoltam némi magyarázattal azért tartozom. 

Most minden van, mint mindig, de most halmozottan is. Suli-esküvő-munka-lakás. Kicsit ezt csinálni, azt szépítgetni-amazzal foglalkozni és a többi. Szorít az idő, mindjárt itt vannak a vizsgák, mindjárt itt van az esküvő, ruhapróba, szervezés, gyűrű-helyszín-dekoráció-lánybúcsú. 

Kicsit sok már, kicsit elegem van, kicsit túlontúl mókuskerék (munka), küzdelem, zsonglőrködés. 

Blog lesz, marad. Lehet, hogy lesznek mesék is. Lehet, hogy lesz én-blog, talán más néven, talán máshol. Talán így, talán úgy. Ha lesz is, ketté kell választanom ezt a részem, és azt a részem. Egyik nem tartozik a másikra és viszont. Mert azért írni cefet jó és még élvezem is, csak éppen, mint látható, jelenleg - hosszú ideje - nincs mit írni ide. 

Hiányoznak a közös csevegések, a közös iszogatás, rötyögés, kekeckedés, gonoszkodás. Nagyon is. De tudtam, amikor belevágtam ebbe a két dologba, hogy ha más nem, a barátságok, a kapcsolatok meg fogják sínyleni. Ez  van. Talán nyáron kicsit jobb lesz, több szabadidő, több lélegzet. Meglátjuk.

Bevallom némiképp hibás is vagyok. Bevallom, hogy, bár nem teljesen ez a cél, de tudatosan teszem. 

Szándékosan öltözöm úgy, hogy nem csak Kedvesnek, hanem másoknak is tetszem. Szándékosan veszek olyan ruhadarabokat és hordom is őket előszeretettel, amik sejtetnek, kiemelnek. 

Csak olykor kezd kissé kínos lenni - igaz, nem feltétlenül nekem -, hogy a társaságban megforduló lányok nem kapnak semmilyen bókot.Furcsa, de az adott helyzetet nézve, nem meglepő. Félreértés ne essék, nem azért veszem fel ezt, vagy azt, hogy túlöltözzek bárkit is, egyszerűen csak tudom mi áll jól és azt hordom. Tudom mi emeli ki az előnyös dolgokat és mi leplezi el a kevésbé azokat. Tudatos igen. A lehetőség mindannyiunk számára ott van, élni kell(ene) vele és nem szürke kisegérként puffogni, hogy  őt miért nem dicséri meg senki. Hát...na mindegy, nem bántok senkit. Tudjunk élni azzal amink van és használjuk ki előnyeinket, amíg csak lehet. 

Apróságok

Olyan apró dolgoknak is tudok az utóbbi időben örülni, amik nem hittem, hogy ennyit számítanak, nekem. 

Amikor lefekvéskor megfogja a kezem és megszorítja, pláne, amikor lehetetlen pózban, kicsavarva teszi, de muszáj fognunk egymás kezét, mert anélkül nem megy az elalvás. 

Amikor egy-egy éjszaka szinte megfojt, annyira hozzám bújik, ölel, szorít, még a kényelmetlenség sem érdekel, annyira jó, hogy ott van mellettem és beleszuszog a nyakamba.

Amikor reggelente felhív, hogy Jó reggelt!-et kívánjon, és hiányzik ez, ha véletlenül elfelejti, pedig tulajdonképpen nem is szeretek telefonon beszélgetni, de olyan jó hallani a hangját.

Bár nem szeretnék megöregedni és meghalni, de hát a természet körforgását nem tudom megváltoztatni, vele szeretnék megöregedni. 

Még két hónap.

Szemüveg

Amikor december környékén megcsináltattam a szemüvegem, nem hittem, hogy ennyire szemüveg-függő leszek. Szerencsére - egyelőre - nem dioptriás, csupáncsak egy enyhén színezett lencse lett berakatva, hogy a monitor és egyéb, mesterséges fényt megszűrjön és kevésbé romoljon a szemem. Lekopogom, ha továbbra is hordom meló közben, odakinn pedig a napszemüveget, akkor jó sokáig ne lesz gondom.
Viszont menthetetlenül beleszerettem. Nem véletlenül választottam olyan keretet, amilyet és valószínűleg nem véletlenül jegyezte meg az optikás csaj, amikor felpróbáltam, hogy olyan pornótitkárnős. Szándékosan.
Mivel így is elég húzós volt az ára - persze mihez képest - várok az újabb akcióig, amikor beújítok egy másikat is, csak még nem tudom, hogy milyet. A fazon az maradna, miért is ne, cefet jól áll, de lehet, hogy egy sötétebb vörös keret, vagy egy sötétebb tónusú leopárdmintást még csináltatok (bár az is igaz, hogy leopárdmintásom már van...)

Kedvesnek meg tetszik, igaz nem játszós-szemüvegnek szántam. De azért néha előkerül.

Miért ne?

Elfogadás

Évekbe telt, amíg elfogadtam azt, ami a tükörből visszanéz rám. Elfogadtam, nagy nehezen, hogy a cickók, természetes módon, nem lesznek nagyobbak. Ez van, ezt kaptam, ha tetszik, ha nem, ezzel kell élnem, ezt kell elfogadnom. 

Ahogy kaptam az egyre több bókot, elismerő pillantást, felfogtam, valószínűleg szépek, bármilyen kicsik is, kezdtem elhinni, hogy annyira nem is lehet csúnya... 

Most már úgy vagyok vele, bármit is sugall a média, bármit mondanak olyan emberek, akik a magukéval nincsenek megelégedve, az az ő dolguk. Én ilyen vagyok, így vagyok szép, így vagyok vonzó. Nehéz volt, piszok nehéz erre rájönni. Olykor még vannak rosszabb pillanataim, amikor olyan ruhadarabot látok, ami az én kis cicijeim miatt nem állna jól. Aztán megrázom magam és tovább megyek. Nem életbevágóan fontos, hogy azt megvegyem, felpróbáljam. Nem attól leszek szebb, vonzóbb. Majd veszek mást, ami viszont úgy áll, ahogy állnia kell. 

Nagyon sok kritikát kaptam, mert kicsit. Ezt csak azok érthetik, akik hasonló cipőben járnak. Csúfolás, gúnyos megjegyzések, a számunka épp szívdöglesztő pasi cseppet sem szívderítő tekintete...ismerős, ugye?

Aztán, amikor azoktól kaptam visszajelzést, akik testközelből látták, érintették és csakis pozitívan nyilatkoztak, később az elismerő pillantások is afelé terelgettek, hogy elfogadjam magam.

Ma már könnyen beszélek.A jobb-melegebb idő eljöttével csak ahhoz veszek fel melltartót, amihez muszáj és akkor is max azért, mert olyan helyre megyünk, ahol azért illik. Egy buliba, egy sűrű csipkemintás trikó alá már nem biztos, hogy felvennék bármit is. Nem azért, mert annyira szeretem mutogatni, hanem azért, mert nem akkora, hogy közlekedési balesetet okozzanak és nm akkora, hogy mindenki úton-útfélen az én cickóimmal foglalkozzon. 

Persze ez most egyfajta pökhendiségnek tűnik, de nem az. Egyszerűen büszke vagyok rájuk, szeretem őket és elfogadtam őket olyannak, amekkorák. Ezt kaptam és végre szeretem is őket. 

Feszesek,hamvasak, tenyérbeillőek (nem túl nagy tenyérbe, persze), nem lógnak. 

Már várom a jó időt, hogy  melltartóimat a fiókba száműzzem.

Tavasz-várás

Jó lenne, ha végre jönne a jó idő. A kabát elrejti azt, amit most már nagyon is megmutatnék, vagy legalább is most már nincs kedvem takargatni.

Mint mondjuk a virgácsaimat, ami a mozgásnak és az étkezésnek hála végre kezd vállalható állapotba kerülni. 

A kockás has még várat, de nem adom fel. 

Nem, nem vagyok terhes (max gondterhes)

Nem tudom mi van az emberekkel. De most komolyan. Az utóbbi egy hétben hárman kérdeztek rá, "hogy jön a baba"? Én meg csak pislogok nagy kerek szemekkel, hogy mivan? Hát azért mert kilencév meg esküvő. Nem. Nem vagyok terhes. 

Tegnap a nőgyógyászaton a doki viszont kiverte a biztosítékot. A sztori viszonylag dióhéjban. 

Elmentem gyógyszert felíratni. Szedem fél év megszakítással lassan tíz éve. Doki kérdezi mit akarok. Elmondom. "Mióta szedi?" Elmondom. "És hogy áll a gyerekvállalással?" Nézek rá. "Majd", felelem. "Miért?" "Mert a maga korában már aktuális és illik is. Nos, mikor tervezi?" Ez most szívat? "Doki, most akar teherbe ejteni?" Rám mosolyog. "Majd ha aktuális lesz, akkor tájékoztatom, folytatom. De ígérem, meg fogja érni azt a napot." 

Életemben nem rohantam még el úgy a rendelőből. Még valaki? Gyerünk, essünk túl rajta.,.

Közeledik

Ahogy közeledik a nap, egyre biztosabb vagyok abban, hogy igen, akarom. 

(persze ott van az is, hogy ha mégis úgy döntünk nem akarjuk, akkor is, ugyanúgy fogom szeretni)

Három hónap.

Feladás-megadás

Amikor úgy érzed már sehogy se jó, mert nincs időd, nincs erőd, nincs energiát, nincs semmid, csak a mókuskerék és a küzdelem, akkor elgondolkodsz azon, hogy van-e értelme tovább csinálni.

Néha úgy érzem, hagyni kellene az egészet a picsába és újra kezdeni mindent, tiszta lappal. Pát inteni a munkahelynek és az iskolának, pát inteni a hajtásnak és az időzsonglőrködésnek. Egyszerűbb lenne. 

Csak vonszolom magam, A-ból B-be, lelketlenül  üres tekintettel. Amikor sietek, hogy hazaérjek, hogy azt a kicsike időt Vele töltsem, de az energiából csak annyira jutok, hogy átöleljem. 

Amikor elhatározom, hogy írok, hogy telefonálok, hogy végre találkozzam azokkal akikkel akarok, mert hiányoznak, de egyszerűen nem és nem megy. Lassan már nem lesz kire ráüzennem. 

Lassan a társasági életem a munkahelyemről szól, mert azok ott vannak és kész és pont. De néha úgy érzem, minek. 

Az, amikor úgy érzed nincs értelme tovább úszni, mert úgy is elnyel az ár, akkor kellene tényleg megállni és hagyni, hogy vége legyen és csak reménykedni abban, hogy gyors lesz.  

Amikor nézel ki a fejedből és semmire, de semmire nem tudsz gondolni, mert annyira le vagy nullázva, amikor a szervezést kellene intézni, de nincs egy épkézláb gondolatod, nem hogy megfogalmazd őket, amikor már annak örülsz, ha nem alszol el a metrón, amikor időben fel tudsz kelni, amikor meg tudsz mozdulni, amikor újra és újra vissza tudod nyelni a felbuggyanó könnyeket, sikolyt, s amikor meg tudod állni, hogy bántsd a másikat. 

Nem jó ez így. Sehogy se. Egyáltalán nem. 

Jó lenne feladni. 

Étlap frissítés...?

Nem tudom, hogy mi az oka, kereshetem és akár meg is találhatnám, de szinte folyamatosan fiatal "kölykök" próbálják tenni a szépen. Setén-sután vagy épp meglepően férfiasan, kedvesen, de persze van olyan is, aki pillanatok alatt kihozott a sodromból.

Valahol persze hízelgő, néha jó belegondolni, hogy hmm...mi mindent lehetne velük csinálni, vagy épp mi mindent nem épp a fiatal(abb) korukból adódóan, mennyire perverz, hogy majd' egy tízessel fiatalabb próbál a bugyimba jutni. Hozzá kell tennem, hogy a hallomások alapján, nem hiszem, hogy az én szexuális beállítottságom, illetve az, hogy hogyan szeretem a szexet a legtöbbjüket megbotránkoztatná, sőt, valószínű, hogy ők már rég túl vannak azokon a dolgokon, amiken ennyi idősen én még nem.

Furcsa és gondolkodóba ejtő, kezelni se nagyon tudom még ezt a fajta érdeklődést felém. Akkor is vonzom őket, akaratlanul, amikor egyáltalán nem érzem magam se gyönyörűnek, se vonzónak. Még akkor is úgy néznek rám, mintha megigéztem volna az épp engem bámuló "zsengét". 

Érdekes.

"Fiatalabb" koromban inkább a harminc plusszosok voltak azok akik érdekeltek és a hálómba akadtak. Az utóbbi fél évben pedig inkább az épphogy húsz éves fiúcskák léptek színre, igaz, az étlapomra nem igazán szeretném felvenni őket, talán elvi okokból? Nem tudom.  

Szétesés

Izgatottan vártam. Észre se vettem, hogy hazajött, zene a fülembe és az olvasott könyv teljesen lekötött. 

mosolyogva kérdezte mit akarok. Szemüvegen át néztem rá. Mosollyal az ajkán nézte a játékszereket amiket az ágyra készítettem. Rád bízom magam, mondtam neki. Mondjuk büntess meg, mert az utóbbi napokban elhanyagoltalak, kissé. Felcsillant a szeme...

Bbilincs a kezemen, tenyerem a fenekemen pihentetve. Nyakörv a kecses nyakamon, póráz van hozzá kapcsolva, amit a kezében fog. Megrántotta mire előre bukva néztem szembe a kedvenc játékszeremmel. Mohón kaptam be. Mosoly a száján, mosoly a számon.Jó. Finom. Enyém...

Berakta a szájpecket, majd megfordított a ágyon. Megragadta az egyik pálcát és a tarkómnál fogva  az ágyra tol. Fenekem az égbe meredt. Felnyögtem a gyönyörűségtől. 

A pálca csípett, de jól esett. Nem számoltam az ütéseket, inkább csak az érzésekre koncentráltam. Itt már lehettem hangos. Nyöghettem, sóhajthattam, kiáltozhattam (volna) kedvemre. Éreztem a nedvemet a combomon. Aztán durván belém hatolt. Szinte sikoltottam a gyönyörtől. Basszusbasszusbasszus. Még. Nyögtem. Erősebben. A pálca tovább csapkodott, immár a combom két oldalát véve kezelésbe. Testem önálló életet élt. Rángatózott, hullámzott. Patakzott a könnyem, de nem a fájdalomtól. Mégmégmég...ne hagyd abba... 

Leszedte rólam a pecket, s a padlóra rántott. Farka a számban, éreztem az ízem a nyelvemen. Nem hagyott sokáig élvezkednem. A pecek vissza, a szekrénynek döntött és állva folytatta. Elégelégelégmégmégmégmég...

Elégedetten nézett rám, miközben az arcomra élvezett. Néztem rá szemüveg alól, számban a pecekkel, kezem hátrabilincselve, mosolyogva. Jó...nagyon jó...

Végigsimított az arcomon és lassan kioldozott. 

Még sokáig ültem a földre roskadva és raktam össze magam. Újra földön jártam.  

Várakozás

Fekete rakott szoknya, combközépig érő zokni, fehér mélyen dekoltált póló, magassarkú, copf és szemüveg.

Lovaglópálca, bilincs, szájpecek, póráz és nyakörv hever az ágyon. Egyelőre. Felkínálom neki majd  a választás lehetőségét. Rábízom magam. A vágyaira, az akaratára. Szabad kezet kap, bár a korlátokat én húzom meg. 

Várom. 

Nedvesen.

Türelmesen. 

Két hét...

Elnézve a napok múlását egyre inkább csinálni akarom azokat a dolgokat, amiket most háttérbe kell szorítanom. Talán azért, mert most a muszáj van és a muszáj dolgokat nem szeretem. Ha a szombaton túl vagyok és remélhetőleg sikeresen zárul, akkor foglalkozhatom minden mással. A minden más egyre több és több, talán soha nem fogok a végére jutni. A nagy nap egyre közeleg és egyre inkább úgy látom, sehogy se állok. A ruha kész katasztrófa, sírni tudnék ha ránézek, levéllistám egyre hosszabb és hosszabb, a szabadnapokra eső elfoglaltságok (kellemes) egyre több. Két hét múlva már talán lesz helyszín, két hét múlva talán tudunk időpontot is kérni, két hét múlva talán eljutok a varrónőhöz, hogy ítéletet mondjon a ruhára (és meg tudja menteni). Sóhaj. Két hét múlva remélhetőleg piti, apró-cseprő problémáim lesznek, és két hét múlva kipipálhatok egy csomó dolgot, amin szeretnék már túl lenni. 

Tizennégy nap. 

Felhívás

Egy kurva ügyes varrónőre lenne szükségem, nem extra sürgős, de KELL.

Valaki?

Bárki?

Tavalyi év margójára-idei be (nem) tartható igéretek

• Hat abszint az már nekem is sok. Pláne, hogy utólag kiderül, nem is abszint az abszint, hanem ánizs aromával készült alkohol, ami már az első pohárka után is furcsa ízű volt, gondoltam a sokadikra jobb lesz. Nem lett. Cserébe kifelé szétégette a nyelőcsövem. Tényleg. Ezután csakis és kizárólag a jól bevált, ismert üvegecske után fogok nyúlni. 
• A tél még mindig hideg és továbbra se szeretem. A panel kecónak annyi előnye van, hogy mindig meleg van és korlátlan a forróvízkészlet. Most visszasírom.
• A főiskola nem véletlenül váratott magára ilyen sokáig. Még mindig nem szeretem, a vizsgaidőszakot dettó.Eddig semmi olyat nem tanultam ami nélkül nem tudok élni. Remélhetőleg később ez változni fog. 
• A kalandozások a saját kecóból a bérelt hotel/motel/panziószobákban fognak történni, legalább nem fog feszélyezni, vajon olyan rend és tisztaság van, ami elvárt lenne (persze mi az elvárt, ugye)
• Tavalyi nyaralás kimaradt. Kell. Hiányzik. Remélhetőleg idén lesz. 
• Még mindig nem szeretem, ha idegenek ölelgetnek. 
• A miniszoknya egyre rövidebb, a csizma szára egyre hosszabb...mi jön még????
• A szabikat sokkal jobban kell beosztani. Gondolni kell a rohadt vizsgákra is. Bassszameeeeeeeeeg.
• Több kaland, hosszabb farokmérettel megáldott prédák, lehetőleg csakis és kizárólag jóóóóó élmények. 
• Összeszedni a gondolatokat, a régit végre átmásolni ide, levelekre válaszolni, magánéletet szebben és jobban élni, a játékszereket újra elővenni és használni (némelyhez mondjuk nem kell feltétlenül Kedves jelenléte :D)
• Most már tényleg elmenni mozogni és végigcsinálni. Nyára kurva jó alakot kell összehozni, végül is az a bizonyos fehér ruha nem sok mindent fog  takarni. 
• Továbbra is boldog lenni!

2013

Ebben az évben is együtt, veletek! Boldogabb Új Évet