Valahol vártam, hogy mégis fog valami történni.
Valami kisebb pityputy, bármi és akkor nem kell ma elennem vizsgázni, vagy holnap dolgozni. Ilyen kis apróságok, semmiségek. Persze nem tankoltam fel több karton vízzel, meg gyertyával (ez egyébként is van, valahol a dobozok, zsákok legmélyén, valahol) kaját is csak annyit vettem, hogy ha mégis történik valami olyasmi, amiért semmi sincs nyitva, akkor azért lehessen valamit nassolni. Egy kis narancs, egy kis virsli, egy kis ez meg az, tényleg semmi extra. Majd el fogy, ha jön a világvége, ha nem.
Mellékesen azt hittem, hogy lesz némi hisztéria kis hazánkban is, de nem. Minden ment úgy, hogy ahogy mindig ment a karácsony előtti héten. Szokásosabbnál senki se vett több élelmiszert, nem volt pánikhangulat, csak a szokásos karácsonyi-stressz. Végül is mindegy, csak olyan furcsa az egész, végül is mindenhol ezt nyomatták, hogy ez fog történni, meg az (én max három napos sötétségre gondoltam, de ahogy elnézve a hetet, ez már jóval 21-e előtt, a fejekben történt meg). Szóval így állunk. Valaki próbálta megmagyarázni, hogy a maják a mexikói időszámítás szerint éltek, számoltak (bármi), úgyhogy elméletileg tizenegy órakor még lehet valami (hogy megússzam a vizsgát) csimm-bumm, dirr-durr, vagy nem. Hamarosan kiderül.
Mellesleg a filmekben mindig van valaki, aki elmondja a tutit a népnek, hogy biza nézzétek mi fog történni és a kormány elhallgatja etc, úgyhogy szerintem - megint - nem fog történni semmi.
...
...
...
...
Nekem meg szét lesz kúrva a torkom, seggem, kecófelavatás címszóval, úgyhogy kezdhetem a bedobozolt játékszereimet elővarázsolni és a többi, hogy használatba vegyük őket. A pálcák már megvannak. A popsidugós cipellőm kell még, meg még egy-két apróság. Ja és persze még egy kicsit tanulni.
