Előtte két napig szinte folyamatosan esemeseztünk. Először csak finoman, mintha más miatt kezdtünk volna beszélgetni. Aztán belelendültünk. Én kezdtem, a provokatív üzeneteket, én írtam először, mondván, hogy miben vagyok. Abszolúte őszintén, semmi szándékos, kekeckedős hozzáadás nélkül. "Azon gondolkodom hogy azért ugrik ki a pasik szeme, mert nincs rajtam melltartó, vagy mert röpke fél órával ezelőtti orgazmus süt a vonásaimról. Vagy csak úgy..." Igyekeztem úgy provokálni, hogy ne érezze túlzásnak. Aztán belemelegedett ő is, húztuk egymást, üzenetről üzenetre. Aztán megbeszéltük, lefixáltuk a "randit".
Késett. Nem keveset. Nem szokásom várni a pasikra. Ez meg is írtam neki, miközben egy isteni jeges limonádét szopogattam, miközben a pincérsrác néha rám-rám pillantott. A jelölt nem válaszolt. Felvontam a szemöldököm, majd kértem a számlát, s miközben vártam, írtam a későnek, hogy hazamegyek. Két percre rá, hogy felálltam az asztaltól és elindultam kifelé, felhívott. Morózusan, hogy ugye viccelek. Mert mindjárt ott van, csak vidékről jött és dugó meg hasonlók. És különben is...
Kicsit sértődötten mértem végig, eleresztettem egy mosolyfélét, majd később egy nagyobbat is. Jóképű, igencsak vonzó Férfipéldány volt. Megnyerő mosollyal, azzal a tipikusan mindent látó tekintettel, halovány szarkalábakkal a szeme sarkában, amik erőteljessé váltak mosolygása közben.
Nem azonnal engedtem fel a páncélom. Nem adom ám olyan könnyen magam! - gondoltam. Eleinte csak finoman kekeckedtem vele, hallgattam, ahogyan beszél, néztem, ahogyan gesztikulál. Néztem, ízlelgettem minden tőle kapott információt, a testéből áradó sugallatokat, érzéseket, illatokat, olyan dolgokat, amiket nem tudott leplezni előttem) Amikor kellőképpen felengedtünk mindketten, akkor kezdtem igazán provokatív lenni. Úgy néztem rá. Úgy dugtam ki a nyelvem, és csak mosolyogtam, amikor tekintete a dekoltázsra tévedt. Egyre gyakrabban. Lélegzetünk kicsit kapkodóvá vált. Mozdulatainkból sütött, hogy nem tudunk mit kezdeni magunkkal. Bizsergett a tenyerem, hogy hozzáérhessek, ha csak egy kicsit is. Helyezkedett, mint aki nem találja a helyét. Megkérdeztem mi akar. Visszakérdezett én mit akarok. Csak mosolyogtam, szavakkal játszottam, szavaim kekeckedtek mozdulataim helyett. Láttam a vágyat a szemében, akárcsak ő az enyémben. Még húztam kicsit az elkerülhetetlent. Csak egy kicsit. Bőre kipirult, a játékosság helyét átvette valami más, valami ösztönös, izgató gondolat. Aztán kimondtam én mit akarok...
...nem mondott nemet...
