Párbeszéd-meló

Előrebocsátom, nagyon-nagyon-NAGYON gonosz sorok következnek. Vagyis olyandzsédesek(vagy jádés)

Meló, áll a sor, foglalkozom az A ügyféllel. Vagy inkább próbálok, mert negyedjére kérdezek meg tőle valamit, ő se ért engem én se őt, mert távolabb egy fiatal kölyök, B ügyfél (kölyök, mert olyan 20-22 éves, laza, én vagyok az istenkirály testtartás, viselkedés) telefonál, de olyan hangerővel, hogyaz már a bunkóság netovábbja. Rászólok egyszer, kétszer, sokadjára, nem figyel, hogy nem lehet telefonálni. Aztán eldurran az agyam. Emelt hangerő, kieresztett szép mély (ámbár nőies?) hang.

-Édesem, letennéd végre azt a kurva telefont?

-Miért? - szeme se rebben a stílusra. ja kérem, velük csak így lehet szót érteni?!?

-Különben letolom az egészet a torkodon. NEM-LEHET-AZ-ÜZLETBEN-TELEFONÁLNI! -szépen tagolva, lassan, artikulálva, hogy a gyengébbek is megértsék és közben mosolygok. Azzal a dögölnél meg már mosollyal.

-Ja. Nem láttam kiírva. - löki hanyagul.

-Kicsi, cuki matrica jelzi, ha valaki nem tudna OLVASNI. Szóval...?

Kölyök el, az ajtóig kap még hideget-meleget, de már nem tőlem. Nem értem mit nem lehet felfogni ezen. Amellett, hogy nem tudok az A ügyféllel dolgozni, baromira nem izgat senkinek se a magánélete, hogy mit csinált tegnap, aznap stb. Előbb-utóbb nem mondom, csak hozzájuk vágok valami nehezet. Már csak a célba dobó készségemen kell javítani.

De jó lenne...

Legszívesebben visszabújnék az ágyba, lehunynám a szemem és Kedveshez hozzásimulva aludnék, vagy csak a félhomályban bambulnék, és örülnék, hogy mennyire kerek így a világ, míg el nem nyom az álom. Vagy hallgatnám a szuszogását, vagy a szívdobbanásait, ami tuti megnyugtat, elaltat. Csönd, béke,nyugalom. Ő meg én, meg a jó meleg puha ágy.

De inkább felöltözöm és elindulok, ő is robotol én is robotolok, egyedül heverészni meg csak ideig-óráig jó. Hajszárítás, smink (festek magamnak arcot), stb. Remélem a barátnős kávézás kicsit felráz, ebből a tompa-álmos-nincs kedvem állapotból.

Szomszédok és más állatfajták

Második napja fúrnak a fölöttünk lévő szinten(még el fog tartani egy idegig, de a lift előtt állva, hangosan, beígértem, hogy ha így folytatják beletöröm a fúrót a térdébe (copyright Kedves), jelentem változás nincs, ezzel párhuzamosan a szomszéd gyereke is folyamatosan bőg, igaz ő non-stop, hetek óta. Ez a kettő, plusz ennek együttese az, amit egyszerűen nem  tudok és nem is akarok elviselni. Nem megy. Az hogy a szomszéd eleve nem hagy aludni( se reggel, se délután, se este,  tökmindegy mikor akarok, akarunk ledőlni) az már eleve egy jókora fekete pont, de mindig tudjuk mikor jön haza a férj, mert a  biciklit a falhoz rögzítő láncot MINDIG a folyosó kövéhez vágja(?), majd elbabrál vele egy ideig, mondjuk egy olyan öt-tíz perc. Viszont a nagy kedvencem, amivel elérte az ősanya, hogy kieresszem a hangom, az az, hogy a másik kölyke (pipa vagyok, nnna) nem tudom milyen ötlettől vezérelve az ajtónkon próbálja ki az ökölzenét, frászt hozva rám, amikor alszom,vagy éppen álomittasan a kávémat kortyolom. Ezt előszeretettel kombinálja a csengő megnyomásával, amivel a plafonig ugrom (mert olyan a hangja). És még nevet. Beígértem, hogy eltöröm a kicsi gyerek kezét, mert ez már több a soknál, kéremszépen, van amit már nem  tudok elviselni, századjára sem. Változás nincs.

Annyira szeretem a szomszédjaimat...

Helló Tavasz!

Valahol mélyen legbelül tudom, hogy lassan, de biztosan Tavasz van. Érezni...hát...olykor érzem, viszont kevesebbszer, mint szeretném. Érzékeim úgy tűnik még félálomban vannak, és nem akaródzik felkelni, zsongani, vibrálni. Lassúnak érzem még magam, mint aki a csípőig érő vízben próbálna előre haladni. Megy, megy, de mehetne jobban is, morgok rajta.

Élvezem, ahogy süt a Nap, érzem, ahogy melegíti a sápadt hulla fehér bőrömet. Eldugtam a télikabátot, a csizma még marad, de már a nadrágot (brrr) is felváltotta a szoknya vagy a ruha. Vékony(abb), rövid, olykor sokat sejtető, olykor kihívóbb, mikor mihez van kedvem, hangulatom. Szeretem ezt a vedlési fázist, amikor egyre kevesebb ruhadarabot kell felvennem és még azokkal is tudok játszani, provokálni, ha úgy tartja kedvem, és miért ne tartaná úgy? Végre van értelme felöltözni, úgy, ahogy szeretnék, nem takarja hatalmas és vastag kabát, hogy utána takarja a melóba való blúz, póló, pulcsi, bármi.

Talán lassan, teljes egészében érezni fogom a Tavaszt.

Ébredezek, de még az álmosan nyújtózkodó fázisban vagyok.

Kegyetlen játék

Megütött.

Annyira meglepett, hogy a könnyem is kicsordult. A fájdalom helyét

azonban átvette a düh, a dac és a makacsság. csakazért sem fogok

könyörögni, rimánkodni, összeszorítottam a számat és csak néztem rá.

Tenyere nyomán sajgott a fenekem.

De én akartam. Az egész műsorra befizettem, úgyhogy végig kellett

csinálnom. Nem. Szó sincs muszájról, kellről. Semmi ilyenről nem volt

szó.

Hófehér lábamon fekete kötél szaladt végig, bevágott a bokámba és a

térdhajlatomba. Aztán a combomba, a vádlimban. bilincs vágott a fehér

csuklómba, miközben ujjaim a hát támláját markolták.

Lábaim széttárva, magasan a levegőben.

Egyre durvább volt, mintha kicsit mérges is lett volna rám, amiért

minduntalan összezártam a lábam, már amennyire tudtam, hogy védjem a

csiklómat a pálca csapásától, több kevesebb sikerrel. Sokadjára kötözte

meg a lábam,amit széttárt, hogy jobban hozzám férjem. A kötél bevágott,

dörzsölt és mégis izgatóan hatott.

Dühös volt.A pálca újra és újra lecsapott. Nem kímélt. Sajgott a puncim,

a mellem, a hasam, a vállam, a csípőm, mindenem. Nedvem végigfolyt

rajtam, rá a lepedőre.

Fájt.

És mégis jó volt.

Testem remegett, ahogy újra és újra megütött a pálcával, ahogy szitkozódva

próbáltam kitérni a következő ütések elől, s ami miatt erősebb és erősebb

ütéseket kaptam.

Én akartam.

Lábam a levegőben volt, kezem az ágytámlát markoltam, összeharapott ajkaimból

vér fakadt, miközben nyögve élveztem, ahogy nyal, majd amikor baszni kezdett.

Nyoma se volt finomkodásnak. Az ágyhoz szegezett és mélyen, nagyon mélyen

bennem járt. Az ágyhoz szegezett, nem kímélt egy pillanatra se. Nyögtem

és kiabáltam.

Felejthetetlen volt.

Durva volt és kíméletlen.

Én akartam.És megkaptam, amit akartam.

Megütött.

Annyira meglepett, hogy a könnyem is kicsordult. A fájdalom helyét azonban átvette a düh, a dac és a makacsság. csakazért sem fogok könyörögni, rimánkodni, összeszorítottam a számat és csak néztem rá.

Tenyere nyomán sajgott a fenekem.De én akartam. Az egész műsorra befizettem, úgyhogy végig kellett csinálnom. Nem. Szó sincs muszájról, kellről. Semmi ilyenről nem voltszó. Hófehér lábamon fekete kötél szaladt végig, bevágott a bokámba és a térdhajlatomba. Aztán a combomba, a vádlimban. bilincs vágott a fehér csuklómba, miközben ujjaim a hát támláját markolták. Lábaim széttárva, magasan a levegőben. Egyre durvább volt, mintha kicsit mérges is lett volna rám, amiért minduntalan összezártam a lábam, már amennyire tudtam, hogy védjem acsiklómat a pálca csapásától, több kevesebb sikerrel. Sokadjára kötözte meg a lábam,amit széttárt, hogy jobban hozzám férjem.

A kötél bevágott, dörzsölt és mégis izgatóan hatott. Dühös volt.A pálca újra és újra lecsapott. Nem kímélt. Sajgott a puncim,a mellem, a hasam, a vállam, a csípőm, mindenem. Nedvem végigfolyt rajtam, rá a lepedőre. Fájt.És mégis jó volt.

Testem remegett, ahogy újra és újra megütött a pálcával, ahogy szitkozódva próbáltam kitérni a következő ütések elől, s ami miatt erősebb és erősebb ütéseket kaptam. Én akartam.

Lábam a levegőben volt, kezem az ágytámlát markoltam, összeharapott ajkaimból vér fakadt, miközben nyögve élveztem, ahogy nyal, majd amikor baszni kezdett.Nyoma se volt finomkodásnak. Az ágyhoz szegezett és mélyen, nagyon mélyen bennem járt. Az ágyhoz szegezett, nem kímélt egy pillanatra se. Nyögtem és kiabáltam.

Felejthetetlen volt.
Durva volt és kíméletlen.

Én akartam.

És megkaptam, amit akartam.

Gin-tonic

Tíz óra meló után, később három pálinka, majd a sokadik gin-tonic után, sajgó comb-fenék-egyéb izmokkal, zenével a fülembe bevackoltam maga az ágyba. A taxiban már aludtam. Az már kimaradt, hogy hogyan jutottam be a liftbe, onnan a lakásba, hogyan vetkőztem le. Arra emlékeztem, hogy ettem valami finomat, holnap szerintem betankolok a spárba belőle, szóval fejem a párnán, szemem csukva, nyitva, szédülök, de nagyon. Ezt én soha többé. Először és utoljára. Kedves bevackolt mellém, hozzám bújt.

Aztán dugtunk. Valami rémlik.

Ma reggel mondja nekem:és azt mondtam közben(én) hogy sokan lennének most az Ő helyében.

Pislogva ránéztem:Én-ilyet-neked?Neeeem. - lélegzetvételnyi szünet - De egyébként tényleg. Gonosz voltam és dög. Ők meg nem mertek semmit se csinálni, csak nézték ahogy táncoltunk.

Hát igen. Sokan lettek volna tegnap este Kedves helyében. Biztos jó volt, de nem emlékszem rá.