Már csak állok

Az élet egy bokszmérkőzés. Csak éppen én meccsem, az Élet javára, most K.O-ra áll. Néha elgondolkodom van-e értelme újra és újra felkelni a padlóról, várni az újabb és újabb gyomrost, vagy a földön maradjak és várjam , hogy belém rúg egy utolsót, aztán lesz ami lesz, talán nem kínoz tovább, békén hagy, vagy bármi. Úgy érzem elfogyott belőlem a küzdőszellem. Nincs erőm, vagy már nem akarom, hogy legyen. Még azt se mondom, hogy sodródom, most már csak azon gondolkodom, talpon maradjak, vagy sem.

Állok, ülök, fekszem, forgolódom, és nem tudom, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak. Kevés érv szól a szív mellett, rohadt kevés, igaz, az elég nyomós. Az ész mellett minden más. A jövőm, a jövőnk, ott van egy csomó ha, de, és ha nem és ha igen, mi lenne ha, mi lesz ha... Sorolhatnám. Döntést kell hoznom, amihez gyáva vagyok, mert nem kerülhetek ki győztesen belőle. Valaki padlóra kerül, hogy K.O. vagy sem nem tudom. Istent kell játszanom és nekem ehhez se kedvem, se erőm. Döntést kell hoznom, de nem tudok, pedig egész este, egész éjjel kattogott az agyam. Nem tudom, mi lenne a helyes és mi nem. Nem tudom, hogy bármelyik döntésemnek is mi lesz a következménye, sajnos nem látom a jövőt, a döntésem következményét. Se máról holnapra, se máról évekre előre. Nem tudom, hogy lehetek-e önző, ezzel hallgassak az eszemre, vagy legyek önfeláldozó, lesz, ami lesz, aztán később csapkodom a fejem a falba, majd életem romjait szépen felsöpröm és  szemetesbe hajítom, de legalább a lelkiismeretem tiszta. Talán. Legalábbis most úgy tűnik. Istent kell játszanom és ezt nem akarom, úgy érzem erre nem kényszeríthet az élet, nincs joga. És nincs joga játszadozni se, kínozni se, mert már elég volt, kijutott belőle bőven és már csak a nyugalmat akarom, hogy végre minden rendben legyen, semmi feszkó, semmi kín, semmi nyűg. Nem csak magamnak.

Nincs erőm küzdeni. Már nincs. Most már nem azt mondom, hogy sodródom. Nem, szó sincs már erről. Állok a vízben, látom azt a kurva nagy hullámot és várom, hogy ideérjen és belepasszírozzon a földbe. Nem tudom mi legyen. Áldozzam fel megint a lehetséges (talán jobb) jövőmet, vagy ezúttal lépjek hátra és mossam kezeimet. Legyek önző, ezúttal, aztán próbálom a romokat összetakarítani, a tört, sérül részeket megragasztani. Nem tudom.

Kibogozhatatlan fából vaskarika. És én beleuntam a fából vaskarikákba.

A Cipellő

Úgy kezdődött, hogy megjegyeztem Kedvesnek, szeretnék egy csizmát, olyat, ami térd fölé ér és szipiszupi szexi és természetesen kényelmes(ilyen női cipő egyébként nincs, csak legenda, vagy én nem találkoztam még vele). Nem nagyon akaródzott elmenni, de szépen rápislogtam, hogy naaa, meg persze pedzegettem neki, hogy előző nap mennyire kötekedő(attól függetlenül imádom) részegre itták magukat a fiúkkal (és mit kellett miattuk kiállni, mikor mentünk A-ból B-be), amire persze nem emlékezett(persze persze), szóval elsuhantunk és ha már cipő, akkor szerelem, ha már lehet garázdálkodni, akkor már nagyon, így gazdája lettem két csizmának meg egy gyönyörűséges, hát nem is tudom milyen, talán vérszínű (de lehet bor, vagy kicsi nemtudmomilyen, nekem vér és pont) hatalmas sarkú cipellőnek( és még mennyi gyönyörűség volt még ott....)

Aztán úgy folytatódott, hogy nagyon magas, cserébe felemeli a popsit, szép vádlit csinál. Dugóscipő,mondtam neki, mert ebben egy ideig biztos nem megyek sehova. Fel is vettem, neki is döntött a szekrénynek, gyönyörködött egy sort a dugósbugyibacsomagolt a fenekemben, aztán dugni kezdett. (semmi cifrázás, itten most nem a dugáson lesz a hangsúly a későbbiekben)Először csak kicsit kezdett görcsölni a vádlim. Majd egyre jobban. Közben Kedves kitalálta, ha mára (popsi)dugós bugyi van rajtam (hátul csak keresztbe-kasul madzagok vannak, nagy kedvenc és kényelmes),akkor megdugja a fenekem. Felőlem(mindjárt összetojom magam úgy görcsöl a lábam.) E gondolat után véletlenül rá is léptem, SAROKKAL a lábára. Némi vinnyogás után a tettek mezejére is lépett, amit hol éreztem, hol nem, végül egyáltalán nem, sőt, asszem élveztem (volna), csak éppen azon koncentráltam, hogy a; nehogy rálépjek megint, b; szó szerint nehogy összetojjam magam a fájdalomtól, ami a lábamban volt.

Mondtam is neki, hogy ebbe a cipőbe aztán annyiszor dugja meg, ahányszor akarja, mert úgy se fogom érezni (a  kezdeti fájdalmat), mert más jobban fáj(sokkkkkkkal). Előbb-utóbb mindkettőt megszokom. Az egyikben megtanulok állni(járni), a másikat meg élvezni(mint egy "szimpla" dugást).

A Cipellő

Úgy kezdődött, hogy megjegyeztem Kedvesnek, szeretnék egy csizmát, olyat, ami térd fölé ér és szipiszupi szexi és természetesen kényelmes(ilyen női cipő egyébként nincs, csak legenda, vagy én nem találkoztam még vele). Nem nagyon akaródzott elmenni, de szépen rápislogtam, hogy naaa, meg persze pedzegettem neki, hogy előző nap mennyire kötekedő(attól függetlenül imádom) részegre itták magukat a fiúkkal (és mit kellett miattuk kiállni, mikor mentünk A-ból B-be), amire persze nem emlékezett(persze persze), szóval elsuhantunk és ha már cipő, akkor szerelem, ha már lehet garázdálkodni, akkor már nagyon, így gazdája lettem két csizmának meg egy gyönyörűséges, hát nem is tudom milyen, talán vérszínű (de lehet bor, vagy kicsi nemtudmomilyen, nekem vér és pont) hatalmas sarkú cipellőnek( és még mennyi gyönyörűség volt még ott....)

Aztán úgy folytatódott, hogy nagyon magas, cserébe felemeli a popsit, szép vádlit csinál. Dugóscipő,mondtam neki, mert ebben egy ideig biztos nem megyek sehova. Fel is vettem, neki is döntött a szekrénynek, gyönyörködött egy sort a dugósbugyiba csomagolt a fenekemben, aztán dugni kezdett. (semmi cifrázás, itten most nem a dugáson lesz a hangsúly a későbbiekben)Először csak kicsit kezdett görcsölni a vádlim. Majd egyre jobban. Közben Kedves kitalálta, ha mára (popsi)dugós bugyi van rajtam (hátul csak keresztbe-kasul madzagok vannak, nagy kedvenc és kényelmes),akkor megdugja a fenekem. Felőlem(mindjárt összetojom magam úgy görcsöl a lábam.) E gondolat után véletlenül rá is léptem, SAROKKAL a lábára. Némi vinnyogás után a tettek mezejére is lépett, amit hol éreztem, hol nem, végül egyáltalán nem, sőt, asszem élveztem (volna), csak éppen azon koncentráltam, hogy a; nehogy rálépjek megint, b; szó szerint nehogy összetojjam magam a fájdalomtól, ami a lábamban volt.

Mondtam is neki, hogy ebbe a cipőbe aztán annyiszor dugja meg, ahányszor akarja, mert úgy se fogom érezni (a  kezdeti fájdalmat), mert más jobban fáj(sokkkkkkkal). Előbb-utóbb mindkettőt megszokom. Az egyikben megtanulok állni(járni), a másikat meg élvezni(mint egy "szimpla" dugást).

Ő

Nincs rosszabb érzés, amikor azzal szembesülsz, hogy mindaz, amiért dolgoztál, keményen dolgoztál, dolgoztatok, egyszer csak semmivé válik. A világ, amiben élsz, egyszer csak megváltozik, teljesen más lesz, mi eddig volt. A biztonságos talaj, immár nem biztos, nem stabil, hanem ki akar csúszni a lábad alól. Az, ami a világod része volt, eltűnni látszik.

Tegnap pár óra alatt ez játszódott le a lelki szemem előtt. Egy veszekedés alatt, közben, után ott lógott a kimondatlan "most akkor hogyan tovább?" Azt nem tudod, mi legyen, csak azt, hogy mi nem. Sokan azt hihetik, mi soha nem veszekszünk, a lefestett idilli(?) képet nem rontja semmi sötét paca. Makulátlan tökéletesség a mi életünk. De nem.

Amikor tudod, mi kellene mondanom, de nem tudod kimondani, nem csak azért, mert esetleg megbántod a másikat, hanem mert lehet, hogy egy megváltoztatatlan folyamat venné kezdetét, ha elkezdenétek mondani és mondani. Csak azt tudod, mi nem akarsz és ez az egy dolog lebeg a szemed előtt, és próbálsz nem összeroppanni, próbálod összefogni a szíved, hogy nemhogy megszakadjon. Próbálsz erős lenni, próbálsz erősnek látszani, próbálsz úgy tenni, mintha nem lenne ott a levegőben az a valami és csak egy szimpla veszekedés.

Nehéz úgy tenni másnap, hogy nem érzed a tegnap fájdalmának ízét. Ott van, de próbálod nem figyelembe venni. Próbálsz túllépni, felszegett fejjel elkezdeni, majd folytatni a napot, mert egyszerűen muszáj. Próbálsz tenni, változtatni a tegnap felhánytorgatott dolgokon. Csak szépen lassan, nem lehet és nem is szabad elkapkodni. Mert akarod ezt az egészet. És nem azért, mert megszoktad ezt az életet, nem azért mert megszoktad, hogy ott van melletted. Hanem azért, mert az a valaki még rohadtul fontos számodra, akkor is, hogy nem mindig tudod éreztetni. Mert ennyi idő után se tudsz nélküle levegőt venni, nem tudsz nélküle funkcionálni, és mert ennyi idő után is ölni tudnál érte, meghalni tudnál érte, bármit megtennél érte. Mert szereted és kész. Olyannak amilyen, akkor is, ha megbánt, beléd gázol, olyannak szereted amilyen és kész. Amíg világ a világ. És ő a te világod.

Párbeszéd

Délutáni alváshoz készülődés nappaliból átcammogunk a  hálószobába, ott nem süt úgy a Nap. Kényelmesen elhelyezkedek, befészkelődöm a takaróba. Kedves dünnyög. Értem én (csak úgy teszek, mintha nem). 
Hozzábújok, átölelem. 
-Dugni szeretnél vagy aludni? - kérdem ártatlanul.
- Te mit szeretnél? - úgy mosolyog.
-Megnézem mennyit kell dolgoznom vele. - tapintok, megmarkolok, hmmmm...kemény - Hát nem sokat. Jól van, dugjunk.
-az első fél perc röhögéssel telt -

Vadászat-első akadályok

Mindig is úgy gondoltam, hogy igen, én értem és megértem a Férfiakat. Szinte a kisujjamban van, hogy hogyan kell(ene) bánnom velük, már ha el akarok érni valamit. Csak azt nem értem, hogy kurva nagy pasinak  (ja, a Teremtés koronája, mi?Inkább balfasz) tartja magát, akkor miért nem fogja fel annak a kérésnek az értelmét, hogy arcképet szeretnék kérni tőle. No de előre kocogtam kissé...

Szóval. Kedves már konkrétan szétcincálta a fülem, hogy kacsintsak fel újra a szexpartnerkeresőnkre, nézzek körül, válogassak, írjak levelet, aztán vadászatra fel. Aham. Jól van. Szóval Jade megy - némi fintorral az arcán, felkészül lelkiekben a töménytelen levélre és az annál is elborzasztóbb pasikra, akik kicsit sem, icipicit sem felelnek meg az épp emiatt kitöltött "milyen legyen a partner"  kritériumnak. Jól van. Kiszúrok egyet-kettőt - hümm vannak egész jó pasik, nyammm egész jók, talán, esetleg - kiszúrok egy (zsenge) huszonháromévest. Egyedül kép nincs róla. Semmilyen. Nomármost az kellene, mert hát ismerősbe, kollégába, ügyfélbe nem szívesen botlik az ember, ha már rám írt, válaszolok,  megadom az erre létrehozott, megszült emilcímet és jegyzem neki, hogy légyen olyan drága küldeni egy arcképet - én is küldök utána- odabiggyesztem szerintem az érthető indokot.

Gyerek. Csak ennyit tudtam rá felelni. Nem küld, mert nem ismer és különben is nem szeretné magát a napiszaron és hasonló társain látni. Nomármost, írtam neki, képletesen szólva én vagyok a kurva és te vagy aki fizet. A hozzám hasonló lányokat/nőket ítéli el a társadalom nagy része (ja, mert felvállalom, hogy olykor igenis nagy kanállal falom a pasikat, sőt, olykor kettőt egyszerre, szörnyűség!) a pasinak meg max megveregetik a vállát. Szóval nem is értem, hogy egy szimpla fényképet mi a fészkes francét nyomatnék fel egy fikablogra? De most komolyan?

Hozzá kell tennem és ebből is fakad az értetlenségem, hogy igenis vannak nős pasik a jelentkezők között. Mindig is voltak, felvállalom - milyen álszent kis dög vagyok - de amikor mondtam/írtam nekik, hogy legyenek olyan kedvesek nem csak a farkukról-kockahasukról, harapni való seggükről küldjenek képet, hanem az arcukról is, a fennen említett okokból, zokszó, hiszti és minden nélkül küldtek, pedig valljuk be, nekik azért jóval több vesztenivalójuk lenne. De ha már vállalja, hogy igenis szexkapcsolatot keresek-akarok-szeretnék, akkor vannak aprócska dolgok, amiket meg kell tennünk. Lásd egy mosolygós kép. Ennyi, nem több.

De úgy tűnik nagy dolgot kértem, feltételeztem, hogy oké, fiatalabb, mint akartam, de végül is ez olyan, mint a pasik zsenge 17 éves lánykát akar dugni kívánság, sóhaj, belefér nekem is egy nem olyan zsenge, de nálam fiatalabb srác. De úgy tűnik nem. Az első akadálynál szépen pofára esett, pedig jó lett volna elnyammogni rajta. Kedves szerint megrontani :)

Úgyhogy elkezdtem megint, nem annyira ugráló kedvvel, de valami perverz gondolat csírázik bennem, hogy azért nem is volt olyan rossz kalandozni, és bár kissé hümm, hogy is mondjam finoman, szolidan, de ezúttal fejet kell hajtanom Kedves óhaja-sóhaja előtt és bizony most csak pasik.  Idén már kijutott nekem a csajos jóból, most már úgy kellene vadásznom, hogy mindkettőnknek jó legyen. Pedig már kezdtem magam beleélni a csajos bulizásba. (nyamm)

(Tuti, hogy lesz még pár kirohanásom. De valahol még ezt is élvezem. gonosz kis kurva akartam lenni, mert találkozni akartam a sráccal, hogy jól felhúzzam, kikészítsem, aztán lemondtam róla. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy felnőttem.)

Megvan a helye és az ideje

Most lehet, hogy sokan nem fognak szeretni, de kimondom. Ez csak egy vélemény, nem kívánok vörös posztót lengetni, nem kívánok elítélni, szimpla vélemény. Az enyém. És pont.

Az utóbbi hónapokban szóba került a szoptatás fontossága, s hogy az anyukák nyilvános helyen szoptatják a gyermeküket, mert hát igenis joguk van hozzá, a többség pedig le van magasról tojva. Aláírom. Csak a mai világban, ahol a női mell nem több szexuális szimbólumnál, nem több egy esztétikai "tárgynál" akkor nem biztos, hogy jó megmutatni, hogy végül is erre való. Oké, ez hülyén hangzik. Csak a mai világban, ahol olyan szinten van eltorzulva a női mellkép, amikor a média sulykolta világban a kerek, tökéletes, babapopsi finomságú szexmell van az arcunkba nyomva, nem mindenki van felkészülve arra, hogy teljesen más funkciót betöltő, teljesen más formájú, alakú mellet lásson. Már amennyit lát belőle.

Úgy gondolom, hogy mivel hazánkban nincs megoldva, illetve hiányosan, hogy az anyuka valami kellemes, erre alkalmas, elszeparált helyen etesse meg a gyermekét - lásd a postát, bankban, kórház, etc OTT ahol az ember hajlamos ÓRÁKAT várni - így kénytelen mondjuk a ott, ahol éppen le tud ülni, cseppet sem törődve azzal, hogy másokat zavar-e vagy sem. Mert joga van hozzá.  Persze. Csak éppen másokat zavar. Nem egy embert, és nem kettőt. Persze, éhes a gyerek, de arra van a cumisüveg. Sokkal jobb, mint a vádló tekintetekkel a hátunkon, beszólásoktól tarkítva etetni a vérünket, miközben próbálunk harcias ábrázatot ölteni, hogy NEKEM EHHEZ JOGOM VAN. Van, levegőt venni is jogod van.

Nekem eszembe se jutna, hogy fel-le húzzam a a pólóm és gyere, ha éhes vagy egyél. Nem azért, mert szégyenlős vagyok. Nemes egyszerűséggel azért, mert nem. Nem hiszem, hogy lelkibeteg lenne a sarjam, ha cici helyett cumisüvegből kapna anyatejet, ha éppen akkor jönne rá az éhség(pánik), amikor épp vagyunk valahol. Nem, majd az ügyintéző orra előtt csinálom, miközben próbálja az ügyemet intézni. Mert éppen a gyerek éhet, nekem meg jogom van megetetni. Jogod van, de másokat zavarba hozni, megbotránkoztatni nincs.

Egy alkalommal - első ilyen élményem - a buszon mellettem elkezdett szoptatni egy nő. Se szó, se beszéd, felhúz a póló, gyerek a cicihez és hajrá! Nem, nem a cicivel volt nagyobb bajom. A hangokkal. Az anyatej illatával(szagával), az egész helyzettel, hogy hát de, ezt azért ITT, MOST? Hogy részese voltam valaminek, ami baromira nem tartozott rám. Ez mellettem volt, de képzeljük el, hogy valaki velünk szemben karattyol, majd mindezt így előtte. Ugye hogy zavaró? Vagy mondjuk egy étterembe, vagy kávézóba. Ott mellettünk, fél méterre. Biztos, hogy nem várnám meg a következő fogást, mert nem, nem undorító, de valahogy elmenne az étvágyam.

Nem vagyok híve a letakarom egy takaróval a gyereket dolognak se. Van aki szolidan meg tudja oldani a pólót felhúzom etetést, de az, hogy magamra tekerek egy takarót, valamit, hát, ennél feltűnőbben már nem is lehet csinálni. Ami viszont "tetszett" egyébként már maga a hordozó is, amikor több méter anyagból hajtogatnak, tekernek maguk köré hordozót, amit akár a gyerek feje elé is lehet húzni, sokszor láttam, épp aludt a sarj, szóval egy ilyen nem feltűnő. Több helyen is olvastam, hogy ennél a megoldásnál nem is lehet észre venni.

Nem, nem lettem a nyilvános helyen szoptatok-ügy híve, még így sem. Büszke dolog az anyaság, csak éppen nemszeretem, ha ettől úgy érzi az anyuka, hogy ő tojta a spanyol viaszt. (arcukon az én vagyok a világ közepe, modor pedig a ki kell nyalnod a seggem, körül kell ugrálnod mert...). Vannak dolgok, amiket nem tolunk az ember orra elé. A parkban egy padon, egy kicsit elszeparált zugban, felőlem úgy eteti, ahogy akarja, de ott, ahol embereke járnak kelnek, nem hiszem, hogy a legjobb ötlet. Intim dolog a szoptatás, nem tartozik mindenkire, nem kell mindenki tudtára adni, hogy nézd ANYA vagyok, épp etetek és igenis jogom van itt megtenni, itt, a köztéren is például.

Igen, a másik oldal meg azt mondja te is eszel nyilvános helyen.  Igen, de rettenetesen idegesít, ha mások a képembe bámulnak ahogy táplálkozom. De mondjuk nem csámcsogok, nem nyitott szájjal eszek és nem mindenhol falom a napi nasst, betevőt. Nem eszem a buszon, a megállóban, se a bankban, a postán, hanem ott, ahol a kijelölt hely van - étterem, fagyizó, otthon. Mert másokat zavarhat - morzsa, az illatok - és engem is zavar, ha megbámulnak. Mert ilyenek vagyunk emberek. Bámulunk, hogy mit teszel és hogyan, mert ők mondjuk éppen nem és közben ott van az arcukon, hogy óh bazdmeg, adj egy harapást abból az isteni szendvicsből, cefet jó illata van.  Ha ez zavar, akkor mennyire zavarna, ha  szoptatás közben bámulnának meg? Nagyon.

Úgy gondolom, hogy fontos dolog a szoptatás, de megvan a helye és az ideje. Vannak dolgok, amik csak két emberre tartoznak, és ez is e közé tartozik, legyen bármennyire is szép, gyönyörű dolog. Legyen bármennyire is magától értetődő nem tartozik másra. Csak az anyára és a gyermekére.

Faszszopó kis kurva

Imádja baszni a számat, imád faszszopó kis kurvának hívni, miközben tudja, hogy vannak pillanatok, amikor ölni tudnék ezért a kifejezésért, és mégis így hív, én pedig perverz állatnak, mert az és az igazsággal nincs semmi bajunk.

Imádja, hogy a torkomra tolja a farkát, ahogy próbál utat törni a számba, hogy minél mélyebbre tolhassa, ahol körülveszi a forró, szűk hús. Én pedig szeretem látni, hogy mennyire élvezi, a nyers állatot a vonásain amikor ő irányít, amikor az van, amit ő akar én pedig behódolok és az van, amit ő akar. Szeretek ráharapni a keménységére, miközben az ujjaim alatt érezem a finom textúrát, lüktet az ujjaim alatt a hús, az államon folyik végig a sűrű nyál én pedig élvezem a mosolyát, vágyát, a nyers, harapható ösztönösségét.

Faszszopó kis kurvának hív és imádja a számat, nem tud betelni vele. Néztem a számat a tükörben, miközben szoptam és nem hittem el, hogy az a vastag hús el tud tűnni, hogy be fér egyáltalán a számba és tetszett a látvány, több volt mint izgató, közben azon gondolkodtam, hogy vörösre kellett volna rúzsoznom a számat, tetszett volna neki, sőt én pedig élvezhettem a látványt, ahogy a telt ajkak között eltűnik a farka, ahogy a nyálam végigfolyt rajta, lecsöppent az ágyneműre, és igen, faszszopó kis kurvának láttam magam, akinek basszák a száját és nagyon tetszett a gondolat is és a  látvány is, miközben a húsomba markolt és halkan dünnyögött, elégedetten.

Tudja, hogy szopás közben azt tehet velem amit akar, mert imádom szopni és imádom ha közben hozzám ér, belém markol, belém nyúl, élvezem az egészet, a torkom mélyén érzem a makkját, sós ízt érzek a nyelvemen, érzem a férfiízt, érzem az állatias vágyát és élvezem oly mértékben, hogy leírni nem lehet. Faszszopó kis kurvája vagyok, akinek bassza a száját, miközben mondja és mondja, hogy milyen jó lenne, ha végre mást szopnék, más ízt éreznék a számban és hallani akarja a mesét, sőt inkább látni, ahogy előtte leszopok valakit, azért mert ő kéri, ő akarja, az ő kedvéért, mert tudja, hogy a kedvéért bármit. Legalábbis majdnem mindent. Kis kurvának hív, dünnyögve simogatja a hajam, arcom, miközben belecsíp a mellbimbómba és szinte suttogva, vágytól rekedt hanggal mondja, hogy látni akarja, valaki mást bassza a számat, ahogy a számba élveznek, mert imádja nézni és végre teljes egészében látni akarja, nem csak töredékeket, látni akarja, mert annyira szép látván, ahogy eltűnik a számban a farka és milyen szép látvány lehet, ha  egy másik férfié tűnik el, más szemszög, jobban látja. Mert látni akarja, nem csak érezni. Mert jó uralkodni felettem, de még jobb átadni Másnak, hogy a Másik uralkodjon, másik igázzon le, egy Másikat kínozzak a számmal, egy Másikat kergessek őrületbe a számmal, nyelvemmel.

Faszszopó kis kurvának hív, miközben dugja a számat és közben duruzsol a fülembe mit szeretne látni és mennyire akarja, mennyire kívánja már a látványt.  Faszszopó kis kurvának hív, miközben beleélvez a számba, vagy éppen ráélvez az arcomra. Az ő kis kurvájának hív, hangjában minden szeretetével, mert az vagyok, az övé, és csak ő tudja úgy mondani nekem, hogy érezzem, nem bántásból mondja, nem azért, hogy megalázzon, fájdalmat okozzon, hanem azért hív így, mert imádja a számat, a torkomat, s ez is egyfajta bók és tudom, ezzel a durva kifejezéssel is csak azt mondja el, hogy szeret.

A szív kalapál, az agy megáll, és csak várom, hogy elcsituljon az orgazmus hulláma...

Szeretem az orgazmusaimat, de sosem éreztem úgy, hogy muszáj-dolog lenne. Elfogadom ha jön, van, és elfogadom ha éppen nincs. Úgy vélem, a szexuális életem része ugyan, de nem a legfontosabb része. Nem jó, ha kicsikarom a testemből, követelőzöm, mondván ami jár az jár. Többnyire kedv kérdése, hangulat kérdése, hogy épp van-e étvágyam a saját orgazmusomra, vagy sem. Van, amikor kicsikarom magamból, sürgetem, mert épp egy pillanatra elfog a kell érzés, ami a következőre már el is múlik, de én akarom, de a testem igen, akkor nem olyan. Olyan más, mintha büntetne a testem, nesze, ezt akartad, megkaptad, légy elégedett. De nem vagyok, mert valami nyeszlett kis orgazmusocskát sikerül csak kicsalni a punciból, hogy eszembe jut, inkább hagytam volna az egészet a francba. Ezért többnyire inkább elhessegetem a  vágyat, inkább hagyom, hogy nőjön míg már nem vagyok ura neki...

Van, amikor úgy csap át a fejemen az akarom-hullám, hogy olykor magam se értem, az előbb még máshogy éreztem. Szeretem, amikor sokáig nincs és utána úgy rohan le, hogy csak fekszem és kapkodom a fejem miközben hanyatt fekve próbálok újra fókuszálni, próbálom szívverésemet a normál ütemre hangolni. Szeretem-érzés; az éhezést követő pompás lakoma. Kalapál és zakatol a szívem, fekszem és próbálom felfogni, hogy hol vagyok éppen, hogy a test amit érzek magam körül, az én vagyok, s  lassan érzem, hogy igen, ez az én testem, élek, s a szívem végre rendes ütemben ver, és végre össze tudom szedni a gondolataimat. Lassan észhez térek, mosolygok, megérte várni, megérte lemondani a kicsit vágycsírákról, hogy jóllakva hátradőljek. Mert ilyenkor tudom, hogy ez így jó, nem muszáj és kell dolog az orgazmus, nem kell minden egyes alkalommal, nem kell mindig rántott hús, de olykor piszkosul jól esik.

A kalandok során lemondok róla. Tudom, milyen érzékeny hangszer a testem, s tudom, hogy a legritkább esetben éreznek rá működésére, lemondok róla, így nem csalódok, inkább élvezem, ahogy felhúznak, pattanásig feszítik testem húrjait, hogy végül Kedves játsszon rajtam, pont úgy, ahogy szeretem.

Erotikus álmaim többsége is az éhezős-korszak idején vannak. Álombeli sorozatorgazmusaim ilyenkor a legfinomabbak, felkészítenek arra, hogy milyen lesz, amikor Kedves játszani fog velem, testemmel. Amikor félálomban sajtolom ki testemből a sorozatorgazmusaim utolsóját, érzem és tudom, hogy félálomban vagyok, szinte már ébren, érzékelem magam alatt a matracot, testemen a paplant és mégis az álom szőtte világ vesz körül épp csak elcsitultak az előző orgazmus hulláma, aztán szinte azonnal jön a soron következő, majd álomba ájulok.

Nincsen hiányérzetem, hogy éppen nincsen, napok,vagy esetleg hetek óta. Nem tartom magam orgazmusfüggőnek, s nincs hiányérzetem, mert "csak" csiklóorgazmusom van. Így is annyi és annyi féle-fajta, különböző erősségű, mélységű van, hogy elégedettnek tartom magam. Nem vagyok telhetetlen és mégis. E sokszínűség miatt örülök, hogy Nő vagyok, az orgazmus sokszínűségét élvezhetem ki, minden cseppje más más ízű, mindig más, és mindig ugyanolyan finom,  van amikor elég belőle, nem kell több abban a pillanatban, de van amikor kell a következő és a következő és a testem megadja és számolni se tudom már.

Lélek és a test zenéje

Olykor olyan szinten kívánom a szexet, vagy talán magát az orgazmust, hogy végig fut a hideg a hátamon, megremeg az egész testem, olyan érzés, mintha a testemből akarna kilépni a lelkem, mintha már nem lennék ura teljes mértékben a testemnek. Amikor oly erővel érzek mindent ami a testemmel történik, hogy nem számít semmi és senki,csak maga az érzés. A mennyei, mindent elsöprő érzés, az ami végigszalad a hátamon, bizsergeti minden érzékeny pontomat.  Akarom és kész, az akarat felülír mindent és mindenkit.

Eszembe jut, hogy milyen jó várni vele, kuncognom kell, hogy milyen, ó milyen finom az orgazmus, beleremeg az egész testem az édes, ínycsiklandó érzésben, szinte összefolyik a nyál a számban, és akarom, azonnal, most, rögtön, mint valami gyermek kezében a becsomagolt ajándékkal, amit mindjárt, mindjárt! megcsodálhat. De nem, néha jó épp ebben az állapotban megtorpanni és megálljt parancsolni a sürgető  érzésnek...

Ilyenkor  erőt kell vennem magamon, el kell foglaljam magam mindenféle pótcselekvéssel, olvasással, házimunkával, isten tudja mivel, bármivel, csak hogy ne érezzem a sürgetést lentről, ne érezzem a belső sóvárgást, mert éppen időben nem alkalmas, vagy épp kínozni akarom a testet és váratni, míg végleg kicsordul belőlem az akarás és túlságosan nagy a sürgetés és végre behódolok. Kicsinyke, pajkos, csiklandós és játékos hullámokban jön egész mélyről, a nőség titokpontjából, össze kell szorítanom, s akkor ez a nemtudom milyen érzés körülfogja a csiklót, s  az őt körülvevő mennyei lüktetése újabb egy hullámban visszamélyül a puncim belsejébe, majd újra és újra, felerősödve, kacéran játszva, kínozva, csábítva a mennyei érzés felé, hogy végre pontot tegyek az édes kínzás végére.

Olykor játszom ezzel az érzéssel, egymagam vagyok, összedörzsölve a combom keltek újabb és újabb gyönyörhullámot, miért ne, a jóból csak még jobb lehet, kivárom az utolsó lépést, ahonnan nincs visszaút. Amikor a testem és a lelkem vágyakozik, a puncim irányít és önálló életet él, amikor oly erővel kell és muszáj, amikor annyira erős az akarat, amikor nem számít a hely, az idő, csak az orgazmus, mindegy, hogy hogyan, hogy fáj-e ahogy az újabb és újabb hullámot kisajtolom a testemből, mindegy, hogy mennyi, csak sok legyen és erős, mindegy, hogy épp melyik vibrit használom, de használjam, s minél mélyebben legyen bennem, mindegy, csak istenem, de jó érzés és annyira jó, hogy nem tudom hol és mikor van, csak azt tudom, hogy igen, a legjobb érzés a világon, csak az tudom, hogy istenem, ezernyi érthetetlen kép, gondolat, csak azt tudom, hogy zakatol a szívem, remeg a testem, remeg a puncim és azt tudom, hogy te jó isten, de édes ez a lüktetés , de finom és ezt nem lehet leírni. Mert mindig más, ezer ízű, ezer színű, mennyek eledele...

A szív kalapál, az agy megáll, és csak várom, hogy elcsituljon az orgazmus hulláma...

Szeretem az orgazmusaimat, de sosem éreztem úgy, hogy muszáj-dolog lenne. Elfogadom ha jön, van, és elfogadom ha éppen nincs. Úgy vélem, a szexuális életem része ugyan, de nem a legfontosabb része. Nem jó, ha kicsikarom a testemből, követelőzöm, mondván ami jár az jár. Többnyire kedv kérdése, hangulat kérdése, hogy épp van-e étvágyam a saját orgazmusomra, vagy sem. Van, amikor kicsikarom magamból, sürgetem, mert épp egy pillanatra elfog a kell érzés, ami a következőre már el is múlik, de én akarom, de a testem igen, akkor nem olyan. Olyan más, mintha büntetne a testem, nesze, ezt akartad, megkaptad, légy elégedett. De nem vagyok, mert valami nyeszlett kis orgazmusocskát sikerül csak kicsalni a punciból, hogy eszembe jut, inkább hagytam volna az egészet a francba. Ezért többnyire inkább elhessegetem a  vágyat, inkább hagyom, hogy nőjön míg már nem vagyok ura neki...

Van, amikor úgy csap át a fejemen az akarom-hullám, hogy olykor magam se értem, az előbb még máshogy éreztem. Szeretem, amikor sokáig nincs és utána úgy rohan le, hogy csak fekszem és kapkodom a fejem miközben hanyatt fekve próbálok újra fókuszálni, próbálom szívverésemet a normál ütemre hangolni. Szeretem-érzés; az éhezést követő pompás lakoma. Kalapál és zakatol a szívem, fekszem és próbálom felfogni, hogy hol vagyok éppen, hogy a test amit érzek magam körül, az én vagyok, s  lassan érzem, hogy igen, ez az én testem, élek, s a szívem végre rendes ütemben ver, és végre össze tudom szedni a gondolataimat. Lassan észhez térek, mosolygok, megérte várni, megérte lemondani a kicsit vágycsírákról, hogy jóllakva hátradőljek. Mert ilyenkor tudom, hogy ez így jó, nem muszáj és kell dolog az orgazmus, nem kell minden egyes alkalommal, nem kell mindig rántott hús, de olykor piszkosul jól esik.

A kalandok során lemondok róla. Tudom, milyen érzékeny hangszer a testem, s tudom, hogy a legritkább esetben éreznek rá működésére, lemondok róla, így nem csalódok, inkább élvezem, ahogy felhúznak, pattanásig feszítik testem húrjait, hogy végül Kedves játsszon rajtam, pont úgy, ahogy szeretem.

Erotikus álmaim többsége is az éhezős-korszak idején vannak. Álombeli sorozatorgazmusaim ilyenkor a legfinomabbak, felkészítenek arra, hogy milyen lesz, amikor Kedves játszani fog velem, testemmel. Amikor félálomban sajtolom ki testemből a sorozatorgazmusaim utolsóját, érzem és tudom, hogy félálomban vagyok, szinte már ébren, érzékelem magam alatt a matracot, testemen a paplant és mégis az álom szőtte világ vesz körül épp csak elcsitultak az előző orgazmus hulláma, aztán szinte azonnal jön a soron következő, majd álomba ájulok.

Nincsen hiányérzetem, hogy éppen nincsen, napok,vagy esetleg hetek óta. Nem tartom magam orgazmusfüggőnek, s nincs hiányérzetem, mert "csak" csiklóorgazmusom van. Így is annyi és annyi féle-fajta, különböző erősségű, mélységű van, hogy elégedettnek tartom magam. Nem vagyok telhetetlen és mégis. E sokszínűség miatt örülök, hogy Nő vagyok, az orgazmus sokszínűségét élvezhetem ki, minden cseppje más más ízű, mindig más, és mindig ugyanolyan finom,  van amikor elég belőle, nem kell több abban a pillanatban, de van amikor kell a következő és a következő és a testem megadja és számolni se tudom már.

Évforduló

Nem hittem volna, hogy idáig eljutunk, mert hát be kell vallanom néha azért voltak olyan pontok, másodpercek, amikor úgy tűnt, ennyi és kész. Aztán mégis folytattuk. Megérte, de tényleg.

Furcsa. Nem a rossz-furcsa érzés, hanem az a hmm-tökjó-dejóóó-furcsa érzés, amibe némi büszkeség is vegyül. Feladhattuk volna sokszor, de mégsem tettük. Megjártuk a poklot és járjuk a mennyországot. Nem hiszem, hogy kellene ennél több. Pont jó. Tökéletes.

Furcsa. Olyan, nemtudommilyen, de jó érzés. Mindig azt vallottam, hogy egy kapcsolatért keményen meg kell dolgozni és nem csak csupa móka és kacagás, hanem ajtócsapkodás és dögölj-meg-menj-a-francba is. Most már úgy gondolom, hogy papír nélkül is működhet, sőt, igazából sokkal erősebbé tesz. Puding mondta/írta(?) egyszer, hogy a saját döntésünk, hogy hazamegyünk a másikhoz, saját akaratunkból döntünk úgy, hogy nap mint nap vele kezdjük a napot és vele fejezzük be és nem azért, mert egy papír kényszerít rá. Nem oszt, nem szoroz ha van, hiszen anélkül is remekül megvagyunk. Valahol a lányos-nő énem mélyen persze ott ciceg egy hang, hogy azért nem ellenkeznék, ha úgy adódna, de jobban átgondolva, mélyen magamba nézve, nem hiányzik, nem kell kötelezően, muszájból ez az egész hercehurca.

Jó érzés, hogy ahogy telnek az évek csak méginkább úgy érzem, hazaértem. Nem bánom és szerintem ő sem, hogy anno így döntöttünk és csak megerősít minket, hogy igen nekünk így jó, és számunkra mindaz amit teszünk és ahogy tesszük teljes mértékben megfelel. Sőt.

Ezt is igazolja ez a hét év. Mert ennyi ideje vagyunk együtt és ennek a hét vének egyik percét se bánom még akkor se, ha épp nem a legkellemesebb volt. Úgy érzem megérte.

Évfordulónk van. És remélem legalább még ennyi vár még ránk.

Érinthetetlen

Játszom. Játszom és élvezem. Éget az izgalom, pezseg a vérem a vágytól, igen, menni, tenni. Beharapom az ajkam, legszívesebben erősebben és erősebben, míg vérem serken fogaim nyomán. Édes fájdalom. Lüktet a zene az ereimben, csípőm tekereg a ritmusra. Lehunyom a szemem, nem érdekel semmi és senki. Érezem a tekinteteket a bőrömön. A vágyat a levegőben, a levegőben ami él, lüktet, érez.

Nehéz sóhaj, megnyalom az ajkam, igen, nézd, nézni szabad. Táncolok, csípőm, fenekem mozog, ujjam végigfutnak a mellek ívén. Tetszik? Szemem villan, ellököm, nem kell. Lüktetek. Lüktet a test, lüktet fül, bizsereg a test minden pontja. Kitolom a fenekem, kört ír le a csípőm. Nevetek, mosolygok. Nézd. Nézni a szabad, de ne nyúlj hozzám. Veszed a lapot, ne mozdulsz, csak nézel. Látom, érezem amit látnom és éreznem kell, rajtad. Nyitott könyv vagy, te és minden más Férfi, akik néznek. Értem a mosolyt, értem azt a pillantást, azt a sóhajt, ahogy feszülten fogod a cigit, ahogy a másik próbál felém lépni.

Elsuhanok, ne érj hozzám. Se te, se más. Játszom. Játszom és élvezem, tekereg a testem, eggyé válok a zenével, élvezem a ritmust, a dalt, a nem értett szöveget. Megnyalom a szám, lehunyom a szemem, mosolygok. A lány is mosolyog, egyszerre nevetünk fel, csípőnk összeér, kisimítom az arcából a haját, táncolunk. Semmi más, csak tánc. Élvezet, hatalom, gyönyörűség.

Nézel minket, kérdések kavarognak a szemedben, a szemetekben. Két ajak már majdnem összeér, fej csókra félrehajtva, majd a tovalibbenő karcsú alakok. Játszunk. Mindent kizárva, benneteket is.

Felém lépsz, megrázom a a fejem. Meg ne próbáld. Csalódott és értetlen vagy. Ezernyi kérdés kering benned, pláne, hogy minden mást Férfit hasonlóan hajtok el. Nem kell.

Csak nézel. Két nőt látsz, akik a külvilágtól elzárva egy láthatatlan burokban körülvéve táncol. Nem értetek, nem a ti élvezetetekért, hanem azért mert ők élvezik. Azért táncolunk, azért így, mert mi  élvezzük.

Ti csak nézhettek.

Gonoszkodom

A végletek embere vagyok.

Télen nyakig beöltözöm, több réteg ruha van rajtam, mint egy észak sarkon grasszáló tudóson. Nyáron...nos minél kevesebb, annál jobb. Feketében járok, majd amikor jön a kánikula inkább fehérbe, a halványabb rúzst felváltja a dögös vörös, mert kevésbé erőszakosabb(?) a fehérhez.

Ilyenkor ritkán hordok melltartót, végre nem fázom, végre jól érzem magam a bőrömben, nem hiszem, hogy kellene az a plusz egy réteg. Nem azért, hogy bárkit megbotránkoztassak, csupáncsak azért, mert így kényelmes. Persze hazudnék, ha azt állítanám, nem örülök az elismerő pillantásoknak. Egy jó kekeckedésre mindig vevő vagyok, s ha alkalom adódik, akkor miért ne? Annyira jó és különben is, élvezem.  Ebben a kellemes időben kinyílok, pezsegni kezdek, lükteti, élni.  Vadászatra, ugrásra kész. Szeretem felkorbácsolna a vágyat, szeretem, ha kattogni kezd az Férfiak fantáziája, de célzottan azok felé nyílok, akikre én magam is vevő vagyok.  Egy finoman áttetsző, vagy egy vékony anyag alól átsejlő cici még azon a határon belül van, ami még nem okoz tartós agyleállást a Férfinemnél. Vagy tévedek?

A most vásárolt pamutcsipke topjaim fölött is elgondolkodtam, hogy melltartóval vagy nélküle; a csipke mintája pont jó helyen takar, a dilemma csak az,  mennyire vagyok játékos kedvemben és mennyire inkább dög, aki csak végigsuhan, nem figyel, csak megy, nem törődve semmi mással.

Ilyen vagyok. Inkább nadrágban és trikóban sejtetek, mintsem szoknyában köldökig kigombolva vadásszam. Az nem én lennék. inkább egy falatot kínálok fel, mintsem az egész menüt. Csak kóstoló. S ha akarom...többet is kaphat.

Nézel, de nem gondolkodsz, mondod, de minek?

Sosenem azzal volt bajom, hogy megnéznek, végigmérnek, hanem azzal, ahogy teszik. Általában, amikor már a pofátlanság határát súrolják, akkor megkérdezem tőlük mosolyogva, villogó tekintettel (kedv, hangulat kérdése), hogy ennél feltűnőbben nem lehetne? Nem kioktatni akarom, csak vegye észre magát, inkább megalázó, mintsem imponáló a tette.

Már régebben is azt vallottam, attól még, hogy diétázol, az étlapot megnézheted. Csak ne csorgasd a nyálad. Nem zavar, ha Kedves megnéz egy jó csajszit (sőt még én is úgy mérem végig), de ne fütyüljön, ne tegyen hangos megjegyzést (ordenáré módon meg pláne ne) és ne álljon meg, bámulva a csajt, miközben én mennék tovább, azaz húzom magam után. Cikis helyzet. Brrrr. Meg megalázó.

Nem tudom, hogy kinek a fejéből pattant ki, hogy nekünk, Nőknek bejön, ha utánunk kiabálnak valami, általuk frappánsnak tartott "de megdugnálak" jellegű szösszenetet. És akkor még finom és nőies voltam, mert vannak "finomabb" és "keményebb" beszólások, amik többnyire inkább ellenszenvet, mintsem valami mást keltenek bennem. A lerágott, interneten/magazinban olvasott vagy hallott közhelyes fárasztó szövegekről nem beszélve. Nem jön be. Nagyon nem. Sőt, mivel az arcomon látszik a véleményem, még csak leplezni se tudom, hogy "ezt elbasztad, kicsiszív" legyél bármennyire is hajajj vagy tejóég. De lehet, hogy velem van baj, de valahogy...erőltetett talán?

A nagy "kedvencem", amikor egy ügyfélsráccal beszélgettem, úgy mindenről, majd egyszer csak annyit mondott. Olyan szép szád van. Ha csak ennyit mondott volna, akkor nyert ügye lett volna. A kíváncsi vagyok, hogy hogy használod szopás közben, az hogy is mondjam...sokkolt. Reakcióm még engem is meglepett, mert rosszabbra számítottam. Csak annyit reagáltam, széles mosollyal, hogy ezt elbasztad, de nagyon. Szia.

Nem kell mindent kimondani. Ha valaki megjegyzi, hogy tetszik a szám, tudom, mire gondolt.  Nem kell kifejteni. Tudjuk miért mondtátok azt amit, ezidáig, amíg el nem böfögtétek azt az ostoba közhelyes semmit. Ha meg egyszerűen MUSZÁJ a kocsiból kikiabálni, akkor egy picit, icipicit disztingváljatok. Mert az egy dolog, hogy egyes nők kinézete az útszéli rüfkékre hajaz, de akkor is...valami minimális tiszteletet. Máshogy is lehet tenni a szépet. Csak gondolkodni kellene még akkor is, ha egy pillanatra a vér máshová szaladt)

Hatalmi játszma

Érdekes a kettőnk közti játék. Én úgy teszek, mintha nem venném észre a nyilvánvalót, ő pedig úgy tesz, mintha nem is szeretné. Kezem oda-odatéved, a farka olyan kemény, hogy ölem összerándul. De nem, nem veszem a lapot.  Beszélgetünk tovább. Látom, nem vagyok vak. Látom a szemében a vágyat, de nem foglalkozom vele. Még nem.

Kerülgetjük a dolgot, mint az bizonyos vernyogó a forró kaját. Csak itt kettő van, a kaja pedig a szex. Az, hogy nem veszünk tudomást  nyilvánvalóról sokkal édesebbé teszi a játékot. Időnk van, nem sürget semmi. Lehet, hogy nem véletlenül van rajta az a ruha,de lehet, hogy igen. A melltartó pántja viszont nem szándékosan kapcsolódik ki, én pedig mintha nem tűnne fel, hogy igen, a cickókat nézi, zavartalanul kapcsolom vissza, igazítom meg. A fekete anyag kiemeli a hófehér húst. Nem, nem veszem észre. Csak érzem. A vágyat a levegőben, a finom, alig érezhető kérdést, hogy vajon mi lesz ennek a vége. Valójában nem tudom. játszom mint macska az egérrel, csak a gond az, hogy ő is azt teszi. Egyszerre vagyok mindkettő, akárcsak ő. Húzd meg, ereszd meg.

Halogatunk. Telnek a percek, kimondott szavakat újabbak és újabbak követik. Olykor egymáshoz érünk, hosszabb-rövidebb ideig. Húzzuk, halasszuk az elkerülhetetlent, mégis ettől jó a játék. Keze a combomon, ujjai a húsba markolnak. Keze feljebb csúszik, nem, nem veszek tudomást a ki nem mondott vágyakról. Kuncogok, mosolygok. Látom, amit látok, érzem a tenyerem alatt, amit érezek. Megmarkolom. Tetszik. Aztán arrébb mozdulok, szó szót követ. A levegőben ott van az a valami. Egyre közelebb jön. Arca az arcomon, összefonódnak az ujjak.

Aztán elkerülhetetlen, hogy igenis tudomásul vegyük az elkerülhetetlent. A játék végét. A keze a combom közé siklik, ujjai a forróságba csúsznak. Nincs mese. Nincsenek szavak.

Játszom. Fölé kerekedek, a számba veszem. Én játszom. Nem mozdul, hagyja, hogy macska-egér játékban én legyek a ragadozó. Élvezem. Az arcomon mindent lát, nem kellenek szavak. Lassú vagyok, érzéki, türelmes. Lágy, mint a szellő, épp csak hozzáérek, semmi gyors mozdulat, semmi sürgetés, semmi erősebb érzet. Ráérünk.

Nem mozdul, most nincs benne az irányítási vágy. Én vagyok a karmester, az van, amit én akarok. Kibontott hajam végigsöpör combján, olykor útban van. Csak lassan...édes kín...tudom. Ránézek, mosolygok. Finom. Az egész, mint egy keringő, vagy egy lassú hastánc. Most ezt játsszuk.  Nem panaszkodik.

Arcom a combján, szám hozzáér a farkához. Még nem tért magához, suttogva beszélgetünk. Teste forró, még remeg. Lassan tér magához, én pedig elégedetten nyalom le a számról az utolsó cseppet.

miért jobb

Többször belegondoltam, hogy mi ért jobb, miért nem, nekem miért elfogadható(bb) és másoknak nem. Mélyebben, magamban elemezve, azért, mert szinte komplikáció mentes. Elég zűr van így is az életemben, nem kell még több. Persze mondhatnám azt, hogy miért egyszerűbb egy Nős Pasi, de az, aki maximálisan elítéli, úgy sem fogja (igazán) megérteni (már ha akarja egyáltalán). Egy Nős Férfi nem akar többet, mint amit én akarok. Nem akar kapcsolatot, nem akar többet (kivéve, amikor mégis), nem akar több időt, nem akar többször, mint amennyi adatot, hanem elfogadja.  Csak szex és más semmi. Talán néha egy kis beszélgetés. Nem akarom Kedvest lecserélni, nem akarok jobbat találni helyette (van????szerintem nincs, de tévedni emberi dolog), nem akarok semmit, csak eltölteni mással egy kis időt, megtapasztalni a Mást, az Újat.  Egy Nős Férfi nem fog hívogatni, nem jön be a munkahelyemre, nem mozdul rám az utcán. Tudja, hogy mit lehet és mit nem, nem kell külön felhívni rá a figyelmet. Komplikációmentes. Kényelmes.

Szemét, áruló dög vagyok. Árulója a női nemnek, mert rámászok a másik pasijára... de tévedés!, mert én nem elvenni akarom, hanem csak élvezni vele néhány órát. Nem akarom elcsábítani, lecsapni a nő kezéről, nem akarok a gyermekei pótanyja lenni, nem akarok semmit, csak szexet. Használom, ahogy ő használ engem. Persze, ez így nagyon is provokatívan hangzik, de ez számomra nem negatív értelmű. Tudom, elítélendő dolog, a társadalom egyik  tabuja és én masszívan felvállalom, s még le se tagadom, de nincs bennem megbánás. Nem is lesz. Jobban belegondolva, a Férfi így is úgy is félrelép, nem kellek ehhez én. De egy másik nő többet akarhat, aztán többet és többet, szétbombázhat egy családot és a többi. Én nem. Ezért gondolom, hogy jobb vagyok, náluk. Persze ha megkérdeznénk a feleséget/barátnőt/élettársat...

Tulajdonképpen igen, engem is önös érdek vezérel. Nem érdekel, hogy másoknak mennyire tetszik, illetve mennyire nem az, amit teszek. A Nőknek mindig is kurva leszek, a Férfiaknak...nos, azt hiszem nekik is. De ez csak egy szerep, ami én választottam és nem egy olyan, amit a Sors rótt rám. Önző Nő vagyok, nem törődve más Nők lehetséges érzéseivel. Úgy gondolom nem csak a Férfi, nem csak én, hanem Ők is tehetnek a kialakult helyzetről. Valami hiányzik. És azt a valamit tőlem, mástól kapja meg a Férfi. Tévedés ne essék, nálunk más a helyzet. Nekünk, Kedvessel a kialakult felállás hoz valamiféle izgalmas ízt. Egyfajta vágyfokozó. Igen, mondhatnánk azt is, valami hiányzik a kapcsolatunkból. Akár ez is lehet, de ezt együtt oldjuk meg. Nem külön-külön.

Komplikáció-mentes. Csak szex és más semmi. Nem több. Árulója vagyok a női nemnek, talán, de mindenki a saját háza táján söprögessen. Szemét dög vagyok, aki nős pasasokkal dug(na). Mert jól esik. Mert nem kell tennem semmi többet, mint amennyit szeretnék. Mert nincs érzelem, nincs gond. Csak szex. Jó(?) szex egy olyan Férfival, akit nem kell tanítani(általában), aki tudja mi kell a Nőnek, aki tudja, mikor mit kell mondania, aki tudja, ez nem több, hanem annyi amennyi. És ez kell nekem. Ezért jobb egy nős pasi...

Hirtelen felindulásból elkövetett post

Úgy gondolom, hogy az, aki egy bejegyzés alapján ítél, az rosszul ítél. Pláne, hogy hirtelen felindulásból, zavartságból, ezernyi kérdőjellel a fejben született bejegyzésről van szó. Úgy gondolom, hogy, ha valaki olvas, akkor teljes egészében kellene néznie, látnia a képet rólam. Úgy gondolom, hogy ha ennyire fontosak az érzéseim, vagy, hogy mi lehet velem, akkor figyelembe veszi azt is, hogy igen, voltak, vannak rettenetes napjaim, amikor a lélegzetvétel is fáj, amikor semmi sem jó, vagy az, amikor majdnem szétmentünk Kedvessel. Úgy lenne fair, gondolom én, naivan, ha egy hirtelen felindulásból született bejegyzés miatt van sértődés, azért van megragadva a telefon billentyűzete, akkor miért nem lehet azért is írni, hogy te jó ég, mi történt ekkor és ekkor.  Persze, tudom, az mellékes. Önön magunk problémája legfontosabb, minden más eltörpül. Tudom, hogy egy önző, szívtelen, mindenfélerossz ember vagyok. Vállalom. Tudom, hogy kegyetlen vagyok.

De mellette rengeteg kérdőjel van bennem, mert olykor egy helyben topogok, hogy mi legyen. Mellette piszkosul elfáradtam, hogy másoknak segítsek, mások problémáját próbáljam valahogy megoldani, vagy segíteni abban, hogy lenne jobb. Mindig is őszinte voltam és ezt elvártam magammal szemben is. Nem kaptam meg. Nem mindig kaptam meg. Hazugságokat, köntörfalazásokat, elhallgatásokat, ferdítéseket, szarkavarásokat azt kaptam, bőven.

Nem vártam sokat, csak őszinte szavakat. Nem vártam, hogy mézesmázos, becsomagolt krémesek legyenek azok a szavak, őszinteséget vártam. Innen is, onnan is. Nem kaptam. És még én vagyok a rossz, a gonosz, a kegyetlen, szívtelen.Minden rossz, amit az ember most el tud képzelni. Nem baj, valahogy csak elviselem. Túlélem. Hisz erről szól ez a rohadt élet, nem? Elviselni mindent. Hát köszönöm.

És ez is csak egy hirtelen felindulásból elkövetett post. De mindegy. Úgy se az egészt nézitek, csak egy-egy szeletkéjét az életemnek. Vagyok az, és ami. Lehet rám követ (halmokat,) hajítani. Csak el kellene gondolkodni, hogy nekem is vannak érzéseim. Foglalkozni nem kell vele, esetleg kicsit tudomásul venni, icipicit. Őszinteség kellett volna, kegyetlen őszinteség, finom őszinteség, kemény vagy leheletnyi, nem több. Csak ennyi. De nem kaptam.

Köszönöm.

Játszogatós.Azért. Mert.

Mi van a hátad mögött? - A fal. Előtte a fotel amiben ülök.

Hiba volt-e az utolsó kapcsolatod? -Hibáiból tanul az ember. De nagyon.

Hiszel Istenben? - Olykor. De nem abban a leírt, megfogható valamiben. Pláne nem hímnemű Istenben. (tudom, feminista picsa)

Kinek mondtad utoljára, hogy "szeretlek"? - Vajon...?!

Megbántad?- Kérdezted volna akkor, amikor pálcával csapkodott...

Voltál valaha depressziós? - depressziós - féle talán.

Ki a legjobb barátod?- Legjobb?Hmm...sokakat szeretek ugyanúgy.

Párkapcsolatban élsz most? - Igen

Hogyan akarsz meghalni? - álmomban. De igazából nem akarok meghalni. Sokáig akarok fiatalon, üdén, frissen és egészségesen élni.

Felcsavarod vagy szétvágod a spagettit? - csavarom. Aztán takarítok magam után, igaz nem mindig.

Sokat napozol? - Csak a horvát tengerparton, monokiniben és tangás popsival. Csak akkor, de akkor szinte az egész héten.

Mit érzel most? - ég a gyomrom a jalapeño paprikától. Mohó voltam...

Ettél már úgy kocsiban, hogy te vezettél közben? - nincs jogsim. Ennek szerintem nagyon sokan örülnek...

Mik a terveid a hétvégére? - meló(muszáj), alvás, és próbálom túlélni Kedves betervezett  kínzását.

Szeretnél gyerekeket?- Most nem, egyszer.

Csókolóztál már olyan emberrel, akinek a neve M-mel kezdődött? - Igen.

Gyorsan gépelsz?- Igen..

Mire vágysz perpillanat a legjobban? - hogy ne kelljen még a héten dolgozni.

Ültél már lóháton? - Igen.

Törted már össze valakinek a szívét? - Igen. Nem egyet.

Élnél-e együtt úgy valakivel, hogy nem mész hozzá/nem veszed el feleségül? - ezt teszem már egy ideje.

Mi zavar most a legjobban? - a nemtudommi az előszobába, ami áram alatt van, zsizseg, mintha néhány tucat légy randalírozna.

Szerettél-e valakit annyira, hogy az fájt? - Asszem. Igen. Most is.

Szeret valaki a családodon kívül? - Remélem.

Mi a kedvenc színed? - fekete, fehér, pink, vörös, smaragdzöld.

Mi a kedvenc illatod? - friss, üde, olyan tisztaságillat. Olyan, mint a tiszta hegyi levegő. Nem tudom ennél jobban körülírni.

Öltöztél már át járműben? - Igen

Mosakodtál már mosogatóban?-Nem hiszem.Lehet. Nem tudom.

Jó kapcsolatod van a szüleiddel? - Megjárja. :)

Ez az év a legjobb az életedben?- Eddig nem kezdődött túl jól...

Mi volt a beceneved gyerekkorodban? - Nem publikus.

Voltál-e már valahol házon kívül teljesen meztelenül? - Nem, ez kimaradt.

Jó embernek tartod magad? - Talán.

Hiszel abban, hogy minden okkal történik? - Igen. Tanulni sosem késő.

Mi volt az utolsó dolog, amit azelőtt tettél, mielőtt lefeküdtél volna aludni múlt éjszaka? - melegítettem Kedvesnek melegítőpalackot, majd hozzábújtam és K.O.

Van valaki, akit szeretnél, hogy még mindig életben legyen? - Igen.

Mit hallgatsz most? - Tv. Gyilkos elmék.

Szereted a kínai kaját? - kajában is perverz vagyok. Csak csípjen, legalább egy kicsit. Vagy tengeri izémizé legyen benne. Mindegy. A tradicionális ízek nagyon érdekelnének, csak nem találtam még olyan kínai éttermet. Ötlet?

Félsz a sötétben? - olykor.

Önző vagy? - valamikor. Nem mindig.

Hiszel az igaz szerelemben? - Igen.

Szeretnél megházasodni? - Igen. Talán.

Éhes vagy? - Nem.

Van bankszámlád? - van. Ne kérdezd, hogy van-e rajta pénz és mennyi...

Mi szerez örömet? - sok minden. Kaja, ölelés, puszi, ha megnevettetnek, ha megvigasztalnak, ha jól megdugnak, egy jó könyv. Sorolhatnám.

Szeretnél nevet változtatni? - A való életben nem. De megtehetem, erre van a blogszféra :D

Szoktál híradót nézni? - Ha elcsípem. De csak hallgatom, ritkán figyelek.

Mit teszel, ha a legjobb ellenkező nemű barátod beléd szeret? - nem tudom. Lebeszélem magamról.

Szereted a barátaidat? - Nagggyon.

Kihez beszéltél utoljára? - Kedveshez.

Hányas lábad van? - 38. Akciós cipellőben már ritkán találok méretet.

Ha bekapcsolod a tévét, melyik csatornára kapcsolsz először? - Hbo. Hátha megint van. :S

Ha halálra ítélnének, mit kérnél utolsó vacsorának? - Huhh...minden kedvencemet. Halálra zabálnám magam.

Süket, néma vagy vak lennél inkább? - Néma.

Sárgára vált a közlekedési lámpa, fékezel vagy gyorsítasz? - gyorsítok :D

Ha választhatnál egy emberfeletti képességet, mi lenne az? - Teleportálás. Télen meg pláne. De örök (sokáig) fiatalság öngyógyítással tetszene. Mik nem jutnak eszembe, mi?

mintha

Voltak Férfiak az Életemben, akik nem értették, hogy orgazmus nélkül is lehet jó. Nem értettékmeg, a gyönyör nem feltétlenül az orgazmussal egyelő. Nálam legalábbis van az a fajta, lábremegős, vibrálós, mindenhol érzékeny, mindenhol pattanásig megfeszült állapot. Az a fajta K.O. , ami hosszabb idei tart, mint az a bizonyos nagy betűs O, ami után jóllakottan arrébb gördülök és pár lélegzetvételnyi szünetet kérek, amíg lecsendesül.

Szeretem ezt a bizonyos hiperérzékeny, nemtudomholvagyok érzéshalmazt.  Amikor már nem tudok gondolkodni, már nem tudom összerakni a szavakat, érzéseket, amikor már nincs épkézláb, emberi nyelven érthető bármiféle kimondható bármi, azaz a semmihez se fogható, mindent, a józan észt is felülíró érzés. Amikor csak a következő gyönyörkorty számít. Amikor csak én vagyok és az a mindent elsöprő érzéshalmaz ami a fejem búbjától a talpam hegyéig tart. Amikor nősténységem olyan mohó, olyan falánk, olyan forró és nedves...Nem tudom, hogy lehet-e ezt a pattanásig feszülő érzékenységet egy orgazmussal tetézni, illetve ha igen, akarom-e. Azt hiszem nem. Így lassabban csitul el. Olyan lágyan, érzékien csendesül el; hosszan kiélvezhetően, míg  ízlelgetem minden cseppjét, minden rezdülését. Képzeletben hátradőlök, s cseppenként nyalogatom fel, egyenként ízlelgetve minden kéjkortyot, hangosan nyögve-sóhajtva, amikor újabb és újabb rezdülés, érintés, csók korbácsolja feljebb és feljebb e gyönyört. Talán nincs is maximumja ennek a csodának. Csak van, amíg bírom. Amíg akarom.Amíg van erőm, s Neki ereje.

Szeretem ezt az érzést, ami mintha, de mégsem orgazmus. Szeretem azt a bizonyos tekintetet a Férfiak szemében, azt a diadalittas nézést, hogy igen, ezt ők csinálták, tőlük van. Amikor viszont - tévesen - orgazmusnak nevezik, kissé elszomorodok.  Amikor megpróbál meggyőzni, hogy ez bizony az. Jobban tudják és akkor hány is volt, sorozatban?Pedig nem az, óh, hát nagyon nem az, de ezt csak a Nők tudják, érthetik.

Amikor nincs más, csak Ő meg Én. Amikor a számba veszem, nem kérdezem, nem érdekel, mit akar. Az  számít, hogy magamba érezzem, hogy játsszam vele, nyelvemen érezzem minden ízét, magamba szívjam minden nyögését, fogai közt sziszegett szavait, perverz gondolatait. Amikor a hajamba markol, hogy  mélyebben-és mélyebben, amikor táncot lejt a csípője, mert már nem tudja  visszafogni magát.  Amikor végigfolyik a nyálam a farkán mohóságomtól, amikor semmit se látva,s mégis csak őt nézve végignyalom a golyóktól a makkig, amikor élvezettel látom, hogy lassan ő is elveszíti maga körül a világot és csak egy számít neki is, a gyönyör. Már csak a vágy van. Megkapni mindent. magunkba szívni minden gyönyörkortyot, s a következőt megszerezni.

Szeretem ezt az érzést, amikor belém hatolnak. Amikor testem önkéntelenül és kontrollálhatatlanul  remeg, vibrál, lüktet, amikor patakzik a nedvem, amikor nem tudok önmagam és őfölötte uralkodni, amikor testem elveszi ami jár neki, kérdezés nélkül. Amikor titokizmaim a forróságban játszanak Vele, amikor űzik, hajszolják a gyönyör felé, pedig még egy kicsit késleltetnénk. Amikor a forró nőstényhús mohón próbálna kapni a farka után, de egy kicsit, néhány lélegzetvételnyire, szívdobbanásra nélkülöznie kell, s aztán kiéhezetten harapna, szorítana rá, s nem eresztené.

Szeretem ezt az semmihez se fogható, mindent elsöprő érzéstorkánt.  Ami nem orgazmus. Inkább olyan, mintha. De ezt csak Mi, Nők tudjuk, érjük, igazán.