mintha

Voltak Férfiak az Életemben, akik nem értették, hogy orgazmus nélkül is lehet jó. Nem értettékmeg, a gyönyör nem feltétlenül az orgazmussal egyelő. Nálam legalábbis van az a fajta, lábremegős, vibrálós, mindenhol érzékeny, mindenhol pattanásig megfeszült állapot. Az a fajta K.O. , ami hosszabb idei tart, mint az a bizonyos nagy betűs O, ami után jóllakottan arrébb gördülök és pár lélegzetvételnyi szünetet kérek, amíg lecsendesül.

Szeretem ezt a bizonyos hiperérzékeny, nemtudomholvagyok érzéshalmazt.  Amikor már nem tudok gondolkodni, már nem tudom összerakni a szavakat, érzéseket, amikor már nincs épkézláb, emberi nyelven érthető bármiféle kimondható bármi, azaz a semmihez se fogható, mindent, a józan észt is felülíró érzés. Amikor csak a következő gyönyörkorty számít. Amikor csak én vagyok és az a mindent elsöprő érzéshalmaz ami a fejem búbjától a talpam hegyéig tart. Amikor nősténységem olyan mohó, olyan falánk, olyan forró és nedves...Nem tudom, hogy lehet-e ezt a pattanásig feszülő érzékenységet egy orgazmussal tetézni, illetve ha igen, akarom-e. Azt hiszem nem. Így lassabban csitul el. Olyan lágyan, érzékien csendesül el; hosszan kiélvezhetően, míg  ízlelgetem minden cseppjét, minden rezdülését. Képzeletben hátradőlök, s cseppenként nyalogatom fel, egyenként ízlelgetve minden kéjkortyot, hangosan nyögve-sóhajtva, amikor újabb és újabb rezdülés, érintés, csók korbácsolja feljebb és feljebb e gyönyört. Talán nincs is maximumja ennek a csodának. Csak van, amíg bírom. Amíg akarom.Amíg van erőm, s Neki ereje.

Szeretem ezt az érzést, ami mintha, de mégsem orgazmus. Szeretem azt a bizonyos tekintetet a Férfiak szemében, azt a diadalittas nézést, hogy igen, ezt ők csinálták, tőlük van. Amikor viszont - tévesen - orgazmusnak nevezik, kissé elszomorodok.  Amikor megpróbál meggyőzni, hogy ez bizony az. Jobban tudják és akkor hány is volt, sorozatban?Pedig nem az, óh, hát nagyon nem az, de ezt csak a Nők tudják, érthetik.

Amikor nincs más, csak Ő meg Én. Amikor a számba veszem, nem kérdezem, nem érdekel, mit akar. Az  számít, hogy magamba érezzem, hogy játsszam vele, nyelvemen érezzem minden ízét, magamba szívjam minden nyögését, fogai közt sziszegett szavait, perverz gondolatait. Amikor a hajamba markol, hogy  mélyebben-és mélyebben, amikor táncot lejt a csípője, mert már nem tudja  visszafogni magát.  Amikor végigfolyik a nyálam a farkán mohóságomtól, amikor semmit se látva,s mégis csak őt nézve végignyalom a golyóktól a makkig, amikor élvezettel látom, hogy lassan ő is elveszíti maga körül a világot és csak egy számít neki is, a gyönyör. Már csak a vágy van. Megkapni mindent. magunkba szívni minden gyönyörkortyot, s a következőt megszerezni.

Szeretem ezt az érzést, amikor belém hatolnak. Amikor testem önkéntelenül és kontrollálhatatlanul  remeg, vibrál, lüktet, amikor patakzik a nedvem, amikor nem tudok önmagam és őfölötte uralkodni, amikor testem elveszi ami jár neki, kérdezés nélkül. Amikor titokizmaim a forróságban játszanak Vele, amikor űzik, hajszolják a gyönyör felé, pedig még egy kicsit késleltetnénk. Amikor a forró nőstényhús mohón próbálna kapni a farka után, de egy kicsit, néhány lélegzetvételnyire, szívdobbanásra nélkülöznie kell, s aztán kiéhezetten harapna, szorítana rá, s nem eresztené.

Szeretem ezt az semmihez se fogható, mindent elsöprő érzéstorkánt.  Ami nem orgazmus. Inkább olyan, mintha. De ezt csak Mi, Nők tudjuk, érjük, igazán.