Megkötve

Érdekes. Perverz. Különleges. 

Megkötözve, kikötve függni és közben csak beszélgetni. Mindenről.

Miközben kissé fölényesen ül velem szemben, kérdez és kérdez, olykor persze válaszol a feltett kérdéseimre.

Nincs bennem szégyenérzet. Se megbánás. 

Én vagyok.

Kicsit flegma, kicsit kekec, kicsit pikírt. 

Megkötözve, már-már mozdulatlanságra ítélve. 

Érzem a testem, érzem azt, hogy a szíjak kicsit bevágnak. Tartanom kell magam, hogy a nyakam finom, vékony bőrét a nyakravaló ne sértse meg. Tudatában vagyok annak; ki vagyok szolgáltatva neki. Azt csinálhatna velem amit akar. Bánthatna. De nem teszi.

Néha hozzámér. Flegma, mint én. Pikírt mint én. Picit olyan, mintha én lennék. Vagy én vagyok kicsit olyan mint ő? Végül is nem számít. 

Picit ringatom magam, hogy a térdem kevésbé fájjon. Láthatóan mulattatja. Gúnyorosan elmosolyodik, számomra azonban nem bántó ez. Hatással vagyok rá, látom rajta. Oldalra biccentem a fejem, biggyesztem az ajkam, olykor finoman rágcsálom, mosolygok; válaszolok közben a kérdéseire, megosztom vele a gondolataimat, érzéseimet. 

Belecsíp a mellbimbómba, erősen, még erősebben, aztán kicsit gyengébben. Tenyere végigsimít a fenekem húsán, a nádpálca csúnya nyomott hagyott rajta, hófehér bőrön kékes-lilás csíkok, bevérzések, hurkák. Mégsem fáj. Látom rajta, picit bántja a dolog; épp csak elkezdtük a játékok, még bele se lendülhetett, máris hogy néz ki a vászna; a testem a vászon, ő pedig a művész. Érintése finom, óvatos. Tekintetében büszkeséget látok. Számára ez gyönyörű. Számomra egy érdekes, izgató dolog. Nincs ellenemre. 

Nem mintha számítana neki, legalábbis ezt mondja. Ellenkezhetek ugyan, de nem számít. Az van amit ő akar, és mégis az van, amit én szeretnék. Valahol középen találkozik kettőnk vágya. 

Nincs bennem félsz akkor sem, amikor eltűnik egy kis időre. Kinézek az ablakon; vékony fátyol csupán a függöny, bárki beláthat. De nem érdekel. Mulattat a dolog. Nincs bennem szégyenérzet. 

Beszélgetünk, amikor visszatér. Folytatjuk tovább ott, ahol az előbb abbahagytuk. Kérdez-felelek. Nincs mit szégyellnem, nincs mit takargatnom. Bár nem kérdez semmi olyat, amire nem akarok válaszolni, elfogadná, nem firtatná az okát. 

Odalép hozzám, felszegett fejjel mosolygok. Nincs mitől félnem. Hagyom hogy hozzámérjen, megsimogasson, megcsókoljon. Élvezem.

Keze birtoklón a fenekemre simul. Belemarkol. 

Most egy kicsit az övé vagyok. Azt tesz velem, amit akar... 

és..valahogy mégis az történik velem, amit én akarok.