Visszatekintve, honnan indultam és most hol tartok..hát...mit is mondjak...
A kezdetek kezdetén amikor elkezdtem a blogot, nem hittem volna, hogy ide, idáig eljutok. Évek teltek el, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, megismertem önmagamat, a vágyaimat, érzéseimet, megértettem mit is akarnak , szeretnek a Férfiak; igaz olykor némi ellentmondás is előfordult.
Nem hittem akkor, hogy ilyen jellegű vágyaim lesznek. Nem hittem, hogy mások számára mennyire is vonzó az, ha egy Nő tudja és ki is meri mondani mit akar. Vicces, mert nekem is sok idő kellett, hogy tudjam és merjem is kimondani a vágyaimat. Nehéz volt...emlékszem sokáig kellett győzködnöm magam amíg ki mertem mondani, mit akarok. Ma pedig...gátlástalanul bármit bármikor. Nem szégyellem azt, aki lettem. Egy percre se.
Bár olykor zavaró, hogy a testemet tarkító kisebb lila foltok, szolid hurkák a pálcától nem Kedvestől valók. Ez egy fajta játék nekem, egyelőre úgy érzem szükségem van ezekre az ingerekre. Elfogadom, hogy jelen pillanatban Ő nem tud ilyen lenni, bár az utóbbi időben volt némi erre hajazó kísérlet...ami kifejezetten tetszett...
Nem a lila foltok izgatnak, hanem az őket megelőző fájdalom. Nem a mindent elsöprő fájdalom motivál, kell hogy fájjon, de nem jobban, mint amikor jól megszorítják a csípőm, miközben hátulról dugnak. A szenvedély fájdalma, ami pont akkora, amekkora felkorbácsolja a vágyat. A bizsergetően kellemes fájdalom; a pálca csípése a húson, ami először éles, aztán átadja helyét a forróságnak, majd egy tenyér csitítóan végigsimít a fájdalom helyén, majd újabb csattanás...körforgás.
Jó érzés, hogy nem nekem kell irányítani. A másik tudja, sejti, érzi...akármi-bármi, hogy mennyit bírhat el a testem. Nem kell elmondani mit akarok, mert már egyszer megbeszéltük, nem kell ismételnem, szajkóznom, mert elsőre felfogta. Jó érzés.
Idő...sok idő kellett, hogy idáig eljussak. Türelem, figyelem, hogy rájöjjek mi izgat, mire van szükségem. Kellett Kedves, akivel mindent meg tudok beszélni, akivel rájöttem mit akarok, mit szeretnék. Vele nincs tabu. Nincs szégyenlősködés, köntörfalazás. Lehet vele játszani, engedi, hogy próbálgassam a szárnyaim, vágyaim. Nélküle nem lennék, az aki és ami. Mert bár nem mindig vele élem meg a szexualitásom, nélküle semmi vagyok.
Ő a másik felem, vele vagyok egész és teljes.
Hülye pillanataimban elgondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha nem ismerem meg. Ha valami véletlen során valami máshogy alakult volna... Egy véletlennek köszönhető hogy megismertük egymást, egyszeri és megismételhetetlen pillanat volt. Nem hiszem, hogy másvalakivel ugyanitt tartanék. Lehet, hogy ugyanennyi tapasztalatom lenne, de nem ennyi pozitív. Lehet, hogy keresném az utamat, lehet, hogy zsákutcában toporognék. Nem tudom és nem is akarom tudni. Nincsenek véletlenek. Okkal találkoztunk, okkal ismertük meg egymást, okkal tartunk ott, ahol. Nem bánom. Nincs semmi, amit máshogy csinálnék, mert minden negatív történéssel tanultam valami jót is magammal, magunkkal kapcsolatban.
Nem bánok semmit. És nem is fogok bánni soha semmit kettőnkkel kapcsolatban, lesz ami lesz. Bízom az örökkön örökkében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése