Feladás-megadás

Amikor úgy érzed már sehogy se jó, mert nincs időd, nincs erőd, nincs energiát, nincs semmid, csak a mókuskerék és a küzdelem, akkor elgondolkodsz azon, hogy van-e értelme tovább csinálni.

Néha úgy érzem, hagyni kellene az egészet a picsába és újra kezdeni mindent, tiszta lappal. Pát inteni a munkahelynek és az iskolának, pát inteni a hajtásnak és az időzsonglőrködésnek. Egyszerűbb lenne. 

Csak vonszolom magam, A-ból B-be, lelketlenül  üres tekintettel. Amikor sietek, hogy hazaérjek, hogy azt a kicsike időt Vele töltsem, de az energiából csak annyira jutok, hogy átöleljem. 

Amikor elhatározom, hogy írok, hogy telefonálok, hogy végre találkozzam azokkal akikkel akarok, mert hiányoznak, de egyszerűen nem és nem megy. Lassan már nem lesz kire ráüzennem. 

Lassan a társasági életem a munkahelyemről szól, mert azok ott vannak és kész és pont. De néha úgy érzem, minek. 

Az, amikor úgy érzed nincs értelme tovább úszni, mert úgy is elnyel az ár, akkor kellene tényleg megállni és hagyni, hogy vége legyen és csak reménykedni abban, hogy gyors lesz.  

Amikor nézel ki a fejedből és semmire, de semmire nem tudsz gondolni, mert annyira le vagy nullázva, amikor a szervezést kellene intézni, de nincs egy épkézláb gondolatod, nem hogy megfogalmazd őket, amikor már annak örülsz, ha nem alszol el a metrón, amikor időben fel tudsz kelni, amikor meg tudsz mozdulni, amikor újra és újra vissza tudod nyelni a felbuggyanó könnyeket, sikolyt, s amikor meg tudod állni, hogy bántsd a másikat. 

Nem jó ez így. Sehogy se. Egyáltalán nem. 

Jó lenne feladni. 

Étlap frissítés...?

Nem tudom, hogy mi az oka, kereshetem és akár meg is találhatnám, de szinte folyamatosan fiatal "kölykök" próbálják tenni a szépen. Setén-sután vagy épp meglepően férfiasan, kedvesen, de persze van olyan is, aki pillanatok alatt kihozott a sodromból.

Valahol persze hízelgő, néha jó belegondolni, hogy hmm...mi mindent lehetne velük csinálni, vagy épp mi mindent nem épp a fiatal(abb) korukból adódóan, mennyire perverz, hogy majd' egy tízessel fiatalabb próbál a bugyimba jutni. Hozzá kell tennem, hogy a hallomások alapján, nem hiszem, hogy az én szexuális beállítottságom, illetve az, hogy hogyan szeretem a szexet a legtöbbjüket megbotránkoztatná, sőt, valószínű, hogy ők már rég túl vannak azokon a dolgokon, amiken ennyi idősen én még nem.

Furcsa és gondolkodóba ejtő, kezelni se nagyon tudom még ezt a fajta érdeklődést felém. Akkor is vonzom őket, akaratlanul, amikor egyáltalán nem érzem magam se gyönyörűnek, se vonzónak. Még akkor is úgy néznek rám, mintha megigéztem volna az épp engem bámuló "zsengét". 

Érdekes.

"Fiatalabb" koromban inkább a harminc plusszosok voltak azok akik érdekeltek és a hálómba akadtak. Az utóbbi fél évben pedig inkább az épphogy húsz éves fiúcskák léptek színre, igaz, az étlapomra nem igazán szeretném felvenni őket, talán elvi okokból? Nem tudom.