Ott van a féltés a szemében. Ott van a sötét vágy. Harcolnak egymással. Látom. 

Túl erős a vágy benne, sötét, bűnt ígérő vágy. Kéjes fájdalom, pokoli gyönyör. Mindenség. 

Ott van a féltés a szemében. Félt, mert tudja, engedni fogom, hogy azt tegyen velem, amit akar, félt, mert tudja, határon táncolunk majd, vajon kibírom-e, amt akar, kíván, követel majd tőlem. 

Tekintete izzik a sötét vágytól. Megborzongok, de nem menekülök el. Lehunyom a szemem, várok, de közben remeg a bőröm az izgalomtól. Érzem a vágyam pulzálását magamban, a nyelvemen, fejemben. Várok. 

Akarom. 

Vágyom rá. 

Akarom az érintését, akarom a csókját. Akarom a birtoklását, hogy megjelöl. Akarom a tenyerét a bőrömön, akarom a fogait a vállamon, combomon. Akarom azt, hogy édesen fájjon, amikor csattan a bőr a bőrön. Amikor ott marad a tenyere lenyomata a fenekemen, combomon. Akarom az ujjai szorításának nyomát a combomon, csípőmön. 

Akarom.

Akarom, hogy megmutassa mit akar. Akarom, hogy táncoljunk a határon, akarom, hogy figyeljen rám és mégis azt is akarom, hogy engedjen a vágyának. Akarom, hogy megragadjon, akarom, hog maga alá gyűrjön. Akarom, hogy harcoljon meg velem, hogy igázzon le, akarom, hogy fogjon meg, ragadjon meg, akarom, hogy   fájón markoljon, akarom, hogy ne engedjen el, akarom mindent, amit elmond és amit nem mer. Akarom a nyögését, akarom a morgását. Akarom a sóhajait, akarom a remegését, amikor megpróbálja visszafogni magát. 

Kíváncsi vagyok, remegve vágyom, hogy átadja magát nekem, ahogy én átengedem magam neki. 

Akarom mindazt, amit a vágytól nehéz tekintete ígér. Mindent.

 Érzem ereje súlyát, ahogy próbál a vállamnál fogva lenyomni. Nem engedem. Tudom mire megy ki a játék, de én játszani akarok. A kisördög felszínre bukkant, gonoszkodósan követelve a jussát.

Felszegett fejjel nézek rá, pimaszul, gonoszkodó fénnyel a tekintetemben. Nem úgy van ám…nem kapod meg ilyen könnyen…

Kérdőn felvonja a szemöldökét, mire válaszul elmosolyodom. AZZAL a mosollyal… Azzal, amivel tudom, a legtöbb dominánsnál kihúzom a gyufát…

Én így játszom! Majd, ha ÉN akarok valamit, akkor úgy játszom, ahogy TE akarod...

Látom, hogy nem tetszik neki, elsötétedik a tekintete.

Csakazértsem.

Keze a tarkómon, belemarkol a hajamba, de mielőtt megfeszülhetnék, dühödten magához húz. Szorosan fog, nekem feszül a teste, érzem izmai keménységét. Harap a csókja. Követelőző, mohó, érzem a játékos dühét. Kinyitom a szám, nyelve megkóstolja az enyémet. Fogai a számba marnak, ujjai a hajamba, minden ízében érzem, hogy birtokolni AKAR.

Tetszik, de nem adom könnyen magam. Megpróbálom elhúzni a fejem, nem hagyja. Szája lecsap a torkomra, aztán ujjai markolják már csókja helyét, belenézek a szemébe, hiszen ezt akarja.

Kekecen mosolyog a tekintetem, provokálom, cincálom a tigris bajszát, húzom amíg lehet, amíg el nem érem a határt, picit rálépek, mert ettől édesebb a játék, látom fellobbanni a mérgét, aztán ki is huny, amikor kezem megmarkolja a csípőjét, erősen, durván, ahogy ő is bánik velem, aztán finom mozdulattal már a sliccénél járnak az ujjaim, leheletnyi érzés, de felnyög…állatias…morgó hangon, nehéz a vágytól.

Még hergelem. Annyira élvezem ezt a játékot, hogy érzem az orgazmusom előszelét. Összerándul a puncim, érzem a nedvességem. Megfordít, hozzádörgölöm a fenekem, éppcsak kicsit és már lépnék is el tőle, de nem engedi.

Imádom, ahogy megragad. Követelőzően, érzem az érintésében, ahogy az ujjai a csípőmbe fájnak, hogy megfizetek mindent ellenkezésért. Ő még nem tudja, amit én igen…még nem fejeztem be. Visszalépek, hagyom, hogy felhajtsa a ruhám, megérintse nedvességem, megengedem, hogy ujjai követelőzően, birtoklón a forróságom mélyéig csússzon…összezárom a lábam, makacs bilincsként szorítom a kezem és csak a titokizmaim mozognak….

Hátrahajtom a fejem, vállán támaszkodom, másik kezével megragadja a mellem, becsúsztatja a ruha kivágásába, ne törődik a mormogásommal, máris összecsípi ujjait, satuként szorítva érzékeny mellbimbómat. Már lüktetek, kapkodom a levegőt, játszom a ki-belégzéssel, épp csak picit mozog a csípőm.

Beleharap a nyakamba,finoman megrángatja a húsom, mintegy figyelmeztetően…

Kuncogok.

Lazítok a combizmaimon, tocsogok…folyik le a combomon. Ellépek, nem ereszt, kuncogok…megint magához húz, most már nincs semmi finomság a mozdulataiban; türelmetlen, morcos. kinyújtom a nyelvem, eltáncolnék tőle…

A falnak lök, nyekkenek. De még mindig mosolygok. Provokálom, lihegve, nyögve, egyre erősebb vággyal, mohósággal… Élvezem a tekintete sötét villanását, dühét, türelmetlenségét. Bosszantom. De én ilyen vagyok…

Megfordít, durva minden mozdulata, fejemet a falnak nyomja, másik kezével félrehúzza a ruhám, hasad a bugyi anyaga, nem érdekli, mennyire fáj, hogy vágja a puha húsom, hajlatom a csipke, már minden mozdulata nyers, ösztönös…

Hozzámdörgöli magát, markolja a cicim, miközben belémvágja a farkát. Durva a mozdulat, felsikkantok, de mégsem fáj, inkább csak akaratlanul csúszik ki a számon, pénisze akadálytalanul csúszik belém…

cuppogós hang…keményen kefél…érzem, hogy haragszik rám, hogy nem fogadtam szót, hogy ellenkezem megint és megint, közben meg érzem a vad-harapós csókjai a nyakamon, vállamon, tarkómon, hogy pont ezért imád, hogy ilyen vagyok.

Nem bánik finoman velem, élvezi, hogy szinte azonnal elélvezek, de nem áll meg, döngöl tovább, amíg a hangom egyre elcsúszottabb lesz, nyöszörgésből nyögés, nyögésből artikulálatlan valami, amit nem lehet kontrollálni, visszatartani, amit nem lehet visszafogni, csak elmerülni benne és átadni magam neki…

Dünnyög a fülembe, becéz, szid, dicsér, átkozódik. Sorban, aztán kezdi elölről. Élvezem, hogy megcincáltam a tigris bajszát, imádom, hogy elveszítette a fejét, a türelmét, élvezem, hogy nem finomkodik, nem bánik velem úgy, mintha percelánbaba lennék. Mégis imád: minden porcikámban, testem legmélyebb pontján is érzem, hogy odáig van értem.

Lubickolok a vágyában, mohóságában, erejében. Táncol a csípőm, kapaszkodok bele, bármibe, amit elér a kezem; marom a bőrt, homlokomat támasztom a falnak, szétesek újra és újra, érzem az energiáját, akárcsak ő az enyémet; oda-vissza ható energia, ami aztán felrobban.

Térdelek a szőnyegen, felnézek rá. Mosolygok. Íze a nyelvemen, ajkaim duzzadtak, lüktetnek még. Tenyere a fejemen, de inkább támaszkodik, mintsem az erejét fitogtatja.

Vágya oly mohón, fékevesztett erővel robban a számba, összecsapnak a fejem felett a hullámok. Van ilyen is. Lüktetve, hevesen én pedig nyelem a vágyát, fogaim finom szorításában, nyelvemmel táncolva, játszva rajta, lehunyt pillával, hogy aztán végül ránézzek, elégedetten, provokatív mosollyal a számon, kielégülve mégis várva a következő táncot. Bratosan… 

 

Durván - határozottan húzza hátra hajam, nyakam megfeszül. Lehelete a bőrömön, érzem a mohóságát, akaratát, beleremegek a gyönyörbe és a vágyakozásba…

Akarom őt. Állatias-ősi vággyal, fékezhetetlen mohósággal, telhetetlenséggel, türelmetlenséggel. Akarom őt. Akarom, hogy végre megragadjon, ujjait a forró nedvességemben, a csiklómon, mindehol, bárhol. Akarom őt, akarom, hogy végre enyhítsen az édes kínon, akarom a gyönyört, amit adni fog, most, azonnal…türelmetlen telhetetlenséggel…követelőzve.

Keze a combom húsát markolja, szorosan, nem akar elengedni. Mosolygok némán, addig, amíg hangosan fel nem nyöszörgök: fogai finoman marnak a vállamba, hátamba, mintegy jelzés értékűen… Ne moccanjak. De fogok. Szinte azonnal, ha tetszik neki-ha nem…elvesztem a fejem. Mert el akarom.

Érzem lüktető keménységét a forró, csatakos húsomon, összefolyik a nyál a számban, összerándul a puncim, édes érzés…

Akarom, vágyom rá. Markol, fog, tart erős ujjai szorításában, én pedig csak remegek és remegek. Ujjai tépnek- fáj…édes-gyötrő kín, de el ne eresszen! Még ne! Övé vagyok.

Már nem vagyok ura magamnak.

Fejem a matracon, fenekem szinte kínálja magát. Hosszú hajam, mint valami póráz a kezében, nem enged moccanni, miközben felírja jeleit egyre vörösebb bőrömre.

Nyögök hangosan, lüktetek forrón, hevesen, vágyam olyan mély, hogy bele tudnék fulladni, de ő csak elmerül benne. Csattan a tenyere, sziszegek, de nem akarom, hogy abba hagyja. Tudja ezt, folytatja tovább, élvezem azt a hangot, ahogy a tenyere megérkezik az egyre forróbb és vörösebb húsra; fenekem, combom…amit ér…mindenhol…

Nyögök és csak nyögök egyre hangosabban, lüktetve remegek, remegve lüktetek elmerülve a gyönyörben, ebben az ősi násztáncba…átadva az irányítást magam felett, hagyom, hogy azt tegyen velem, amit a vágya diktál…

A vágy piszok erős, követelőzően cincál, nyüszítek az édes kíntól…abba ne hagyja.

Keményen dug, elereszti már a hajam, arcomat belefúrom a hűs matracba, elnyomja a hangom…markolom a szövetet, a harapom a szám miközben meglovagolom a gyönyöröm.

Nem ereszt. Játszik velem, amíg totálisan elveszítem a fejem, titokizmom fogja-markolja már, űzi-hajszolja a kielégülés felé, táncol a csípőm, ő pedig fogja a derekam, kapaszkodik, ujjait belémvájja, hogy tartsa velem az iramot, hallom, hogy elismerően dünnyög, de szavai nem jutnak el a tudatomig. Csak cirógatják a lelkem…

Néz…vesémbe lát, mosoly az orra alatt, elégedetten, mosolygok én is, kielégülten, meg-meg rándulva még, szemem lehunyva olykor, mert még nem csitult bennem az orgazmus hulláma, sőt jön a következő és következő, pedig csak cirógat a lehelete, ujjbegye, nyelve. Finom érintései kísérik a gyönyöröm újabb és újabb hullámát, élvezkedik a látványban, érzésekben, amit kivált belőlem. Mosolyogva néz, számolja hányadiknál járhatok; magam sem tudom, de nem is számít.

Pihegek, mellbimbóim hegyes kavicsok, megborzongok amikor kezd forró bőröm lehűlni. Ég a bőröm, ahol a tenyere jelet írtam rám, fogai finom harapásai; inkább érzetet, mintsem látható nyomot hagytak, még őrzőm magamban egy kicsit…

Cirógatja az arcom, csókjai finomak. Tekintete becézget.

Én pedig elégedetten mosolygok…

 "Ahhoz, hogy megértsd, hogy mi a brat, meg kell értened, hogy mi a dom és mi a szub motivációja. 

A szub; önként adja át a domnak az irányítást és abban leli élvezetét, hogy irányítják. 

Ha a szub valamiért büntetést kap, akkor olyan büntetést ró ki rá a dom, amit a szub nem élvez. pl. 

- Ha a szub lábfetisiszta, akkor nem csókolhatja meg a dom lábát, csak nézheti. 

- Vagy ha a szub mazochista, akkor a dom megvonja a fájdalmat a játékból. 

- Ha a szub nem bírja a fájdalmat, akkor (az előre megbeszélt kereteken beül) fájdalommal bünteti. 

A szub mindig szeretne megfelelni a domnak, ezzel örömet szerezni és így ő is boldogságot élhet át, ezért a szub soha nem akar szándékosan olyat tenni, ami a dom erejét, vagy "mindenhatóságát" kockáztatná, elvenné. 

A dom szeret irányítani és elvárja a szubtól, hogy mindig jól viselkedjen. 

A dom nem élvezi, hogy ha a szub rosszul viselkedik és a büntetéssel jó magatartásra akarja tanítani vagy kényszeríteni. (Itt kell elmondanom, hogy nem minden dom szadista. Ha a dom nem szadista, akkor nem élvezi, hogy büntetnie kell, de mégis megteszi, mert veszélybe sodorták a dominanciáját.)

Itt jön a képbe a brat. A bratnek két verziója van; 

- a szubot nevezzük klasszikusan bratnek

- a domot meg brat tamernek

A brat nem adja oda önként az irányítást a domnak, de vágyik rá, hogy a domináns elvegye azt. (A bratek nagy része valóban mazochista (vagy a fizikai fájdalmat szereti, vagy az alázást, vagy mindkettőt, de láttam már kivételt is).

A brat folyamatosan kihívás elé állítja a domot, incselkedik, huncutkodik, provokálja őt, kockáztatva azt, hogy akár olyan büntetést is kaphat, amit nem élvez és ezáltal behódol. DE a brat valójában soha nem fog teljesen fejet hajtani a domináns előtt, mindig valami rosszaságon fogja törni a fejét. 

A brat tamer; a brat domináns párja. 

Mindenféle dolgot megpróbál megtenni azért, hogy betörje a bratet, de a sima dommal ellentétben, tudja, hogy mindig lesz egy következő húzás, amire reagálni kell és élvezi azt, hogy a brat, akivel játszik nem hajt egyből fejet és mondhatjuk úgy, hogy kreatív társként van jelen a játékban. 

Egy sima dom és egy brat(szub oldal) nem valószínű, hogy nagyon sokáig jól érzik magukat együtt, mert a klasszikus domot kiakasztja a brat viselkedése, nem bírja azt, hogy ennyire meg van dolgoztatva és hogy veszélyben van a hatalma. 

(Bizonyos domok, akik nem értik a bratek motivációját, azt mondják, hogy a bratek rossz szubok, pedig nem azok, csak ez a két típus nem igazán illik össze.)

A brat sem feltétlenül érzi jól magát egy klasszikus dommal, mert unatkozik közben. 

A brat tamer szintén unatkozik egy sima szubbal, mert nem kap kihívást. 

Szóval úgy néz ki a -szerintem- legjobb recept, hogy: 

- a dom párja a szub

- a brat tamer párja a brat"

Szerző; ismeretlen.

Peremen játszva

 Fogom a kezét, lassan ballagunk. Még nem fázom, de tudom, percek kérdése az egész, ismerem magam és jól ismerem eme bolondos időjárást. Nem sok mindent viselek, nem is kell, pont ez a lényeg, nem bánom, hogy fogaim lassan fázósan összekoccannak.

Sötét van, igazi andalgós idő, halkan beszélgetünk. A kacagó szellő a kabátom alá kap, megcirógatja a csipkeharisnyába bújtatott lábam és a pőrén hagyott puncim.

Sétánk nem véletlen. Akárcsak az öltözködésem sem.

Imádom, ahogy rám néz, ahogy megragad és magához húz, erősen, érezteti mindent mozdulatával, mennyire akar. Imádom a csókja ízét, nyelve játékát, hangját, amitól jólesően megborzongok. Szorítja a torkom, ujjaim kapaszkodót keresnek, miközben legszívesebben mélyen magamba húznám. De most nem ilyet játszunk.

Léptem lassú, légzésem lassan kapkodós, nevetve vacogós. Nem bánom. Akarom őt. Az érintését. A hangját. A vágyát. Az ízét. A keze szorítását. Ujjait a titokpontomon, mélyen bennem. A csiklómon. A fenekem húsába markolva. Fogait a mellbimbómon, vagy éppen a nyelvét rajta körözve.

Csókja után a szellő csókolja meg, nem bánom a fázós cidrizést. A vágy forralja a vérem.

Kabátom félrerakva, ruhám felhúzva, széttárt combjaim között az egyik kezem. játszom magammal, miközben nézem, másik kezemmel a farkát fogom, szorítom. Vagy éppen simogatom, miközben beszívom a húsát a számba. Falánk mohósággal, kiéhezve. Akarom a vágyát, akarom az élvezetét, felpörget, felajz, hogy mennyire élvezi.

 Hátamat nekivetem a támasznak, az aligfényben is látom a vágyat az arcán, Felhúz. Cefetül. Mocskosul.

Markolja a hajam, miközben mélyen a torkomra tolja a farkát. Jó...piszok jó…. Akarom…Kívánom.

Érzem a nedvességem, a szél mardosóan fújja kipirult bőröm, lucskosságom.

Élvezem, hogy most éppen ezt jásszuk. Mocskosul perverz és imádom, hogy megláthatnak akár. Este van, csak a Hold világit, és az sem teli pompával, a holdfény a kusza ágak között épphogy megvilágítja a környéket, mi pedig az árnyékba bújva hódolunk eme buja, perverz vágynak…

Nyögök, hangosan, nehéz visszafognom magam.

Pörög a nyelvem, cuppog a szám. Váltogatom a mélységet, erőt, játszik a kezem, szám, nyelvem a farkán. Mélyen, amíg csak bírom, akarom, szinte fulladok, de jóleső kín. Lüktet a számban, lüktetek én is.

Élvezem, ami csinálok, élvezi, amit csinálok.

Ujjai a hajamban, húz magához, még…még…mélyen…telhetetlenül.  Újra meg újra, nem enged. Nem is akarom, hogy elengedjen, kapaszkodom belé, miközben kitárt combjaim között mohón vágyakozik a puncim.

Folyik a nyálam, folyik a nedvem, zihálok, kapkodom a levegőt, kapaszkodom, remegek és élvezek, aztán jön ő is, összeérnek az orgazmus hullámai, elmerülök benne, iszom magamban, homlokomat a lábának támasztom míg lecsendesülünk. 

Mese a vörös szobáról

Sötétvörös a fal színe, fekete kovácsoltvas a hatalmas az ágy, vörös matraccal, hatalmas tükör van az ággyal szemben; mindent tökéletes megmutat.

Sarokban jókora kárpitos karosszék, nehéz, tömör falábak és masszív karfa. Tetszik. Tekintetem oda-odatévedt, akárcsak a tükörre és amit benne látok, még ha lassan szétcsúszik a kép. Talpam alatt először süppedős vörös szőnyeg, aztán fenekem alatt az ugyanolyan színű lepedő.

Ruhák szerteszét, nem bánom, nem kellenek. Csak útban lennének.

Szemem villan, sajátos mosolyomon keresztül nézem minden mozdulatát. Behúzom a hasam, érzem, hogy a vágytól megdermed a mellbimbóm; kemény kis kavicsokká válnak, és nem a hidegtől.

Kicsatolja a szíjat, a barna bőr néhány szívdobbanásnyi idő után csattan a fehér húsomon. Szeme játékos tűzben ég. Akarom.

Hergel, tüzel, játszik velem. Én meg vele. Visszavágok, nem adom könnyen magam, de szereti ezt, élvezi.

Megharapom, finoman, figyelmeztetően, újra meg újra, ahányszor kicsit erősebb a fájdalom. Nevet a szemem, közben már vibrálok, lüktetek a játszmánktól…ujjai bennem, cuppog a hús, én pedig ahogy megtalálom a hangom, úgy is veszítem el, beszorul a levegő és máris végigszalad rajtam az orgazmus édes-éles íze. Aztán jön a következő és következő. Leszorít, nem fáj, csak figyelmeztet, de nem bírok magammal, küzdök széles mosollyal, ajkam harapva, tocsogó, forró puncival, veszettül kívánósan, szukásan

…akarom…

Ő pedig néz, gyönyörködik bennem.  Élvezem, lubickolok tekintetében.

Kezembe fogom, egyszerre játszik a szám, a nyelvem, a fogam. Ujjaim markolják, szorítják, élvezem, ahogy élvezi, amit csinálok, megremeg, légzése néhol kapkodó, néhol pedig egészen belassul. Játszom. Lassú kör ez, kiélvezhetem minden percét, ízét, tapintását. Falom, habzsolom, mohó vágy uralkodik el rajtam, torkomig tolom, szívom, harapdálom, táncol a nyelvem, ajkam rajta, játszom a magam és az ő élvezete kedvéért, de nem tudom, vajon melyik az erősebb…

Csorog a nyálam, végig merevségén, hogy aztán tovább folytassa útját a combára, onnan pedig a vörös lepedőre. Mosolygok, elégedetten, kielégülten. Csípőm még mindig jár a gyönyörtől, légzésem kapkodó, szemfestéken elkenődve, arcom kipirulva… látom magamat a tükörben; vágy, éhség, kielégültség, játékosság néz velem farkasszemet…felizgat a látvány…s játszom tovább…

Elégedetten dorombolok, íze a számban, finoman cirógatom. Kezdek fázni. Libabőr szánkázik rajtam. Ujjai finoman érintenek, hangja izgató, hergelő.

Hasamon fekszem, fehér fenekem rózsás – vöröses, hangom rekedt a vágytól, szemem összehúzom, vállam fölött nézek fel rá. Várok. Aztán nyögök, lecsap a pálca, maró fájdalom, édes lüktetés, dac villan fel bennem, szám elnyílik, szisszenek, nyöszörgök, morgok, egyik-másik kevésbé édes, lihegek, várok, élvezem amíg jó, aztán amikor kezd sok lenni, hangom csattan, erős. Elég.

Abbahagyja.

Tenyere cirógat. Tükörben nézem magunk. Elmosódott alakok, nem tudom, hogy azért, mert a gyönyör még táncol bennem és a látás még nehéz, vagy mert álom csupán az egész.

Mint egy macska. Elnyúlva dorombolok, dünnyögök az elégedettségtől és a jóllakottságtól.  evésbé édes, lihegek, várok, élvezem amíg jó, aztán amikor kezd sok lenni, hangom csattan, erős. Elég.

Abbahagyja.

Tenyere cirógat. Tükörben nézem magunk. Elmosódott alakok, nem tudom, hogy azért, mert a gyönyör még táncol bennem és a látás még nehéz, vagy mert álom csupán az egész.

Mint egy macska. Elnyúlva dorombolok, dünnyögök az elégedettségtől és a jóllakottságtól. 

Isteni ribizlibort kortyolok; ezeríz robban a számban, imádom. Nem erős, mégis tovább izzítja bennem a vágyat. Mert fellobbant bennem már egy ideje,  ízlelgettem, érleltem magamban, most pedig érzem, nincs értelme visszatartanom.  

Pohár szája fölött nézek rá, kuncog a szemem, vágy lobban bennem. Mily költői gondolat, bár amihez kedvem van cseppet sem költői.

Ölébe ülök, keze a pulcsim alatt, szája a számon, finom a csókja, többet és többet akarok belőle.

Megmarkolja a mellem, pulcsim valahol a földön hever, követni fogja még jónéhány ruhadarabom…

Simogat, ahol ér, ujjai összecsípik a mellbimbómat, egyre erősebben, fáj… de aztán minden elsöpör a nyers- zsigeri vágy. Akarom. Többet.

Ujjai bennem, mesterien játszik rajtam, szája a számon… lihegek, nyögök, aztán csak elmerülök a gyönyörben, ami nem szimplán jön…  hevesen, forrón felrobban bennem, aztán újabb és újabb, szinte levegőt sem tudok venni…maga alá nyom, én meg csak tátogok, remegek…azt sem tudom mi a fene történt velem hirtelen, annyira erős volt…

Akárcsak ő maga. Piszok erős. Szakavatottan lefog, ellenkezni sem tudok, igaz, eszembe sem jut. Összerándulna a lábam, de nem engedi, hol a bokám fogja, hol a torkom vagy épp a hajam…követni sem tudom, gondolkodni sem megy, annyira heves és intenzív minden és játszik rajtam, bennem…újabb gyönyört fakasztva bennem, míg az egész egybeolvad és mint a tóba dobott kő; hullámok hullámokat gerjesztettek…végeláthatatlannak tűnő folyamat…

Csíp, mar, harap. Nem ereszt, nem fogja vissza magát. Leigáz. Én pedig hagyom. Tenyere csattan a combomon, fenekemen, de inkább csak jelzés értékűen, a játék kedvvért, de ő nem híve a pálcának, kék foltoknak. Máshogy játszik, de pont annyira pokolian édes ez így… EZ kell most nekem.

Kiélvezem.

Megragadja a copfom, keményem hátra húzza a fejem, kiszárad a szám, torkom szabaddá válik, máris csókolja, harapdálja, megy lejjebb, én csak zihálok és zihálok, aztán megragadja a mellbimbóim, szisszenek, remegek, de nem akarom, hogy abbahagyja. Édes- kínzó sajgás…lüktetés…szétesés. Fáj. Sajog. Szinte már elviselhetetlen. De akkor is kell. Több kell. Még…MÉG.

Játszik rajtam, pokolian jól, egyik hullám jön a másik után, esélyem sincs ellenállni, számra tapasztom a kezem, hogy sikolyommal ne verjem fel az emeleti lakókat, markolom a huzatot, kapaszkodok belé, megfeszülök, elernyedek sokadjára, de sosem megunva ezt, akarom…mocskosul akarom…

Csatakos az ölem, csatakos alattam az ágy, a combom…mosolygok elégedetten, de a vágy még lobog bennem feltartóztathatatlanul.

Akarom. Akarom a száját a számon, nyakamon, akarom az ujjait bennem, egyet, kettőt…basszus… még… akarom, hogy az édes sajgást a titokpontomon, akarom a tomboló vágyat, amit kivált ahogy a mellemmel játszik, akarom…

Finom a csókja. Vágyam lobban újra és újra. Cirógatja közben a bokám, lábfejem, beindítja, akárcsak engem…elélvezek attól, ahogy simogatja, ahogy leheletnyi finomsággal hozzáér…ahogy gyúrja a talpam, szopogatja a lábujjaim közbe ujjai a hajamba túrnak, meghúzzák kicsit azt…én pedig engedelmes macskaként dorombolok a keze alatt és csak lubickolok a gyönyörben.

Játszom a farkával, ránézek, miközben a számban van. Felakadt szemmel, még cikázik rajtam a kéj. Még tart az orgazmusom…élvezek még miközben szopok, falom, kényeztetem. Évezem a látványt. Élvezem az élvezetét. Mocskosul. 

Csak felhajtja a szoknyám és szabaddá tesz.

Pulóverem hasítékán nyúl be és markolja meg a csupasz mellem.

Nem kapkod, mégis érzem az érintését a sürgető vágyat.

Félrehajtja a bugyim és csak annyit mond, hajolj le.

Megteszem.

Finoman hatol belém, finoman nyomakodik előre, tudja miért kell lassítania.

Felnyögök.

Ő teljesen meztelen, bezzeg rólam semmit sem vett le, derekamig felgyűrve a bőrszoknyám, csipkebugyim félrehúzva, csodálja egy röpke pillanatig a combfixbe burkolt lábaim és már dug is.

Nem kell több.

Csak ez a nyers valóság, fékeveszettet mohóság és egy cseppnyi megadás.

Még mindig minden rajtam van, amikor az ágyig terel, felülök miközben nézek rá vágytól sötét tekintettel, sajátos mosolyommal a számon…hívogatom, csalogatom magam után. És jön.

Még mindig óvatos velem, mintha valami törékeny porcelán lennék, megvárja, míg teljesen megadom magam és kitárulok neki, végig nézi az arcom, a vonásaim rezdülését, sóhajaim és nyögéseim mélységét, rezgését.

Kezdeti félsz szépen feloldódik bennem, teljesen kitárulok neki, magamba fogadom, mélyen, amennyire csak lehet.

Még nem gyorsít, de érezhető az erő, amit most még féken tart kicsit, amíg meg nem érzi bennem a totális elengedést. Aztán baszni kezd, amíg a tetőfokára nem hág az ösztönös, zsigeri, nyers vágy. Az a tiszta, megjátszhatatlan intenzív nyeresség, amikor az állatias én kicsit előrébb tolakodik és elhajítja a gondolatokat, gondokat, fenntartásokat.

Markolom. Markol. Megfog, megragad, suttog a fülembe. Csókolja, habzsolja, falja a számat, nyakamat, vállam ívét. Kapaszkodom belé, érzem a remegésem, ami elindul szépen, piszok lassan, testem mélyéről, végig vibrál rajtam, amíg teljesen el nem csavarja a gondolataimat. Amíg meg nem találom a hangom, amit a szájába, mellkasába, vállába fojtok. Nyögök, zihálok. Jön az ujjam orgazmus, először lassan, mintha nem is lenne, aztán egyre több és intenzívebb, aztán már összefolyik, se eleje-se vége.   

Beleburkolódzom az érzésbe, hagyom magam ringatni, remegni, lüktetni, aztán visz tovább, mosolyog a számba, hagyja, hogy újabb és újabb hullám csapjon végig rajtam, egyik a másik után, mert tudja, élvezi, mennyire jó ez nekem.

 

Kemény velem, mert már lehet, kitárultam neki teljesen, semmi félsz, semmi görcs, csak ő meg én. Markol, fog, ujjai végigszántanak a hátamon, derekamon, combomon, aztán fog, szorít, fáj, de kell. Elmerülök benne. Finoman mégis keményen dug, én pedig habzsolom a kéjt, élvezem a gyönyör fodrozódását a testemben, mindenhol, eláraszt, végighömpölyög rajtam, amíg el nem csendesülök.

Idő kell, amíg lecsendesül bennem minden, amíg a kettőnk közti oda-vissza energialöket kicsit megszelídül. Van időnk.

Még ha nem is túl sok.