Durván - határozottan húzza hátra hajam, nyakam megfeszül. Lehelete a bőrömön, érzem a mohóságát, akaratát, beleremegek a gyönyörbe és a vágyakozásba…

Akarom őt. Állatias-ősi vággyal, fékezhetetlen mohósággal, telhetetlenséggel, türelmetlenséggel. Akarom őt. Akarom, hogy végre megragadjon, ujjait a forró nedvességemben, a csiklómon, mindehol, bárhol. Akarom őt, akarom, hogy végre enyhítsen az édes kínon, akarom a gyönyört, amit adni fog, most, azonnal…türelmetlen telhetetlenséggel…követelőzve.

Keze a combom húsát markolja, szorosan, nem akar elengedni. Mosolygok némán, addig, amíg hangosan fel nem nyöszörgök: fogai finoman marnak a vállamba, hátamba, mintegy jelzés értékűen… Ne moccanjak. De fogok. Szinte azonnal, ha tetszik neki-ha nem…elvesztem a fejem. Mert el akarom.

Érzem lüktető keménységét a forró, csatakos húsomon, összefolyik a nyál a számban, összerándul a puncim, édes érzés…

Akarom, vágyom rá. Markol, fog, tart erős ujjai szorításában, én pedig csak remegek és remegek. Ujjai tépnek- fáj…édes-gyötrő kín, de el ne eresszen! Még ne! Övé vagyok.

Már nem vagyok ura magamnak.

Fejem a matracon, fenekem szinte kínálja magát. Hosszú hajam, mint valami póráz a kezében, nem enged moccanni, miközben felírja jeleit egyre vörösebb bőrömre.

Nyögök hangosan, lüktetek forrón, hevesen, vágyam olyan mély, hogy bele tudnék fulladni, de ő csak elmerül benne. Csattan a tenyere, sziszegek, de nem akarom, hogy abba hagyja. Tudja ezt, folytatja tovább, élvezem azt a hangot, ahogy a tenyere megérkezik az egyre forróbb és vörösebb húsra; fenekem, combom…amit ér…mindenhol…

Nyögök és csak nyögök egyre hangosabban, lüktetve remegek, remegve lüktetek elmerülve a gyönyörben, ebben az ősi násztáncba…átadva az irányítást magam felett, hagyom, hogy azt tegyen velem, amit a vágya diktál…

A vágy piszok erős, követelőzően cincál, nyüszítek az édes kíntól…abba ne hagyja.

Keményen dug, elereszti már a hajam, arcomat belefúrom a hűs matracba, elnyomja a hangom…markolom a szövetet, a harapom a szám miközben meglovagolom a gyönyöröm.

Nem ereszt. Játszik velem, amíg totálisan elveszítem a fejem, titokizmom fogja-markolja már, űzi-hajszolja a kielégülés felé, táncol a csípőm, ő pedig fogja a derekam, kapaszkodik, ujjait belémvájja, hogy tartsa velem az iramot, hallom, hogy elismerően dünnyög, de szavai nem jutnak el a tudatomig. Csak cirógatják a lelkem…

Néz…vesémbe lát, mosoly az orra alatt, elégedetten, mosolygok én is, kielégülten, meg-meg rándulva még, szemem lehunyva olykor, mert még nem csitult bennem az orgazmus hulláma, sőt jön a következő és következő, pedig csak cirógat a lehelete, ujjbegye, nyelve. Finom érintései kísérik a gyönyöröm újabb és újabb hullámát, élvezkedik a látványban, érzésekben, amit kivált belőlem. Mosolyogva néz, számolja hányadiknál járhatok; magam sem tudom, de nem is számít.

Pihegek, mellbimbóim hegyes kavicsok, megborzongok amikor kezd forró bőröm lehűlni. Ég a bőröm, ahol a tenyere jelet írtam rám, fogai finom harapásai; inkább érzetet, mintsem látható nyomot hagytak, még őrzőm magamban egy kicsit…

Cirógatja az arcom, csókjai finomak. Tekintete becézget.

Én pedig elégedetten mosolygok…