Isteni ribizlibort kortyolok; ezeríz robban a számban, imádom. Nem erős, mégis tovább izzítja bennem a vágyat. Mert fellobbant bennem már egy ideje,  ízlelgettem, érleltem magamban, most pedig érzem, nincs értelme visszatartanom.  

Pohár szája fölött nézek rá, kuncog a szemem, vágy lobban bennem. Mily költői gondolat, bár amihez kedvem van cseppet sem költői.

Ölébe ülök, keze a pulcsim alatt, szája a számon, finom a csókja, többet és többet akarok belőle.

Megmarkolja a mellem, pulcsim valahol a földön hever, követni fogja még jónéhány ruhadarabom…

Simogat, ahol ér, ujjai összecsípik a mellbimbómat, egyre erősebben, fáj… de aztán minden elsöpör a nyers- zsigeri vágy. Akarom. Többet.

Ujjai bennem, mesterien játszik rajtam, szája a számon… lihegek, nyögök, aztán csak elmerülök a gyönyörben, ami nem szimplán jön…  hevesen, forrón felrobban bennem, aztán újabb és újabb, szinte levegőt sem tudok venni…maga alá nyom, én meg csak tátogok, remegek…azt sem tudom mi a fene történt velem hirtelen, annyira erős volt…

Akárcsak ő maga. Piszok erős. Szakavatottan lefog, ellenkezni sem tudok, igaz, eszembe sem jut. Összerándulna a lábam, de nem engedi, hol a bokám fogja, hol a torkom vagy épp a hajam…követni sem tudom, gondolkodni sem megy, annyira heves és intenzív minden és játszik rajtam, bennem…újabb gyönyört fakasztva bennem, míg az egész egybeolvad és mint a tóba dobott kő; hullámok hullámokat gerjesztettek…végeláthatatlannak tűnő folyamat…

Csíp, mar, harap. Nem ereszt, nem fogja vissza magát. Leigáz. Én pedig hagyom. Tenyere csattan a combomon, fenekemen, de inkább csak jelzés értékűen, a játék kedvvért, de ő nem híve a pálcának, kék foltoknak. Máshogy játszik, de pont annyira pokolian édes ez így… EZ kell most nekem.

Kiélvezem.

Megragadja a copfom, keményem hátra húzza a fejem, kiszárad a szám, torkom szabaddá válik, máris csókolja, harapdálja, megy lejjebb, én csak zihálok és zihálok, aztán megragadja a mellbimbóim, szisszenek, remegek, de nem akarom, hogy abbahagyja. Édes- kínzó sajgás…lüktetés…szétesés. Fáj. Sajog. Szinte már elviselhetetlen. De akkor is kell. Több kell. Még…MÉG.

Játszik rajtam, pokolian jól, egyik hullám jön a másik után, esélyem sincs ellenállni, számra tapasztom a kezem, hogy sikolyommal ne verjem fel az emeleti lakókat, markolom a huzatot, kapaszkodok belé, megfeszülök, elernyedek sokadjára, de sosem megunva ezt, akarom…mocskosul akarom…

Csatakos az ölem, csatakos alattam az ágy, a combom…mosolygok elégedetten, de a vágy még lobog bennem feltartóztathatatlanul.

Akarom. Akarom a száját a számon, nyakamon, akarom az ujjait bennem, egyet, kettőt…basszus… még… akarom, hogy az édes sajgást a titokpontomon, akarom a tomboló vágyat, amit kivált ahogy a mellemmel játszik, akarom…

Finom a csókja. Vágyam lobban újra és újra. Cirógatja közben a bokám, lábfejem, beindítja, akárcsak engem…elélvezek attól, ahogy simogatja, ahogy leheletnyi finomsággal hozzáér…ahogy gyúrja a talpam, szopogatja a lábujjaim közbe ujjai a hajamba túrnak, meghúzzák kicsit azt…én pedig engedelmes macskaként dorombolok a keze alatt és csak lubickolok a gyönyörben.

Játszom a farkával, ránézek, miközben a számban van. Felakadt szemmel, még cikázik rajtam a kéj. Még tart az orgazmusom…élvezek még miközben szopok, falom, kényeztetem. Évezem a látványt. Élvezem az élvezetét. Mocskosul. 

Csak felhajtja a szoknyám és szabaddá tesz.

Pulóverem hasítékán nyúl be és markolja meg a csupasz mellem.

Nem kapkod, mégis érzem az érintését a sürgető vágyat.

Félrehajtja a bugyim és csak annyit mond, hajolj le.

Megteszem.

Finoman hatol belém, finoman nyomakodik előre, tudja miért kell lassítania.

Felnyögök.

Ő teljesen meztelen, bezzeg rólam semmit sem vett le, derekamig felgyűrve a bőrszoknyám, csipkebugyim félrehúzva, csodálja egy röpke pillanatig a combfixbe burkolt lábaim és már dug is.

Nem kell több.

Csak ez a nyers valóság, fékeveszettet mohóság és egy cseppnyi megadás.

Még mindig minden rajtam van, amikor az ágyig terel, felülök miközben nézek rá vágytól sötét tekintettel, sajátos mosolyommal a számon…hívogatom, csalogatom magam után. És jön.

Még mindig óvatos velem, mintha valami törékeny porcelán lennék, megvárja, míg teljesen megadom magam és kitárulok neki, végig nézi az arcom, a vonásaim rezdülését, sóhajaim és nyögéseim mélységét, rezgését.

Kezdeti félsz szépen feloldódik bennem, teljesen kitárulok neki, magamba fogadom, mélyen, amennyire csak lehet.

Még nem gyorsít, de érezhető az erő, amit most még féken tart kicsit, amíg meg nem érzi bennem a totális elengedést. Aztán baszni kezd, amíg a tetőfokára nem hág az ösztönös, zsigeri, nyers vágy. Az a tiszta, megjátszhatatlan intenzív nyeresség, amikor az állatias én kicsit előrébb tolakodik és elhajítja a gondolatokat, gondokat, fenntartásokat.

Markolom. Markol. Megfog, megragad, suttog a fülembe. Csókolja, habzsolja, falja a számat, nyakamat, vállam ívét. Kapaszkodom belé, érzem a remegésem, ami elindul szépen, piszok lassan, testem mélyéről, végig vibrál rajtam, amíg teljesen el nem csavarja a gondolataimat. Amíg meg nem találom a hangom, amit a szájába, mellkasába, vállába fojtok. Nyögök, zihálok. Jön az ujjam orgazmus, először lassan, mintha nem is lenne, aztán egyre több és intenzívebb, aztán már összefolyik, se eleje-se vége.   

Beleburkolódzom az érzésbe, hagyom magam ringatni, remegni, lüktetni, aztán visz tovább, mosolyog a számba, hagyja, hogy újabb és újabb hullám csapjon végig rajtam, egyik a másik után, mert tudja, élvezi, mennyire jó ez nekem.

 

Kemény velem, mert már lehet, kitárultam neki teljesen, semmi félsz, semmi görcs, csak ő meg én. Markol, fog, ujjai végigszántanak a hátamon, derekamon, combomon, aztán fog, szorít, fáj, de kell. Elmerülök benne. Finoman mégis keményen dug, én pedig habzsolom a kéjt, élvezem a gyönyör fodrozódását a testemben, mindenhol, eláraszt, végighömpölyög rajtam, amíg el nem csendesülök.

Idő kell, amíg lecsendesül bennem minden, amíg a kettőnk közti oda-vissza energialöket kicsit megszelídül. Van időnk.

Még ha nem is túl sok.