Isteni ribizlibort kortyolok; ezeríz robban a számban, imádom. Nem erős, mégis tovább izzítja bennem a vágyat. Mert fellobbant bennem már egy ideje,  ízlelgettem, érleltem magamban, most pedig érzem, nincs értelme visszatartanom.  

Pohár szája fölött nézek rá, kuncog a szemem, vágy lobban bennem. Mily költői gondolat, bár amihez kedvem van cseppet sem költői.

Ölébe ülök, keze a pulcsim alatt, szája a számon, finom a csókja, többet és többet akarok belőle.

Megmarkolja a mellem, pulcsim valahol a földön hever, követni fogja még jónéhány ruhadarabom…

Simogat, ahol ér, ujjai összecsípik a mellbimbómat, egyre erősebben, fáj… de aztán minden elsöpör a nyers- zsigeri vágy. Akarom. Többet.

Ujjai bennem, mesterien játszik rajtam, szája a számon… lihegek, nyögök, aztán csak elmerülök a gyönyörben, ami nem szimplán jön…  hevesen, forrón felrobban bennem, aztán újabb és újabb, szinte levegőt sem tudok venni…maga alá nyom, én meg csak tátogok, remegek…azt sem tudom mi a fene történt velem hirtelen, annyira erős volt…

Akárcsak ő maga. Piszok erős. Szakavatottan lefog, ellenkezni sem tudok, igaz, eszembe sem jut. Összerándulna a lábam, de nem engedi, hol a bokám fogja, hol a torkom vagy épp a hajam…követni sem tudom, gondolkodni sem megy, annyira heves és intenzív minden és játszik rajtam, bennem…újabb gyönyört fakasztva bennem, míg az egész egybeolvad és mint a tóba dobott kő; hullámok hullámokat gerjesztettek…végeláthatatlannak tűnő folyamat…

Csíp, mar, harap. Nem ereszt, nem fogja vissza magát. Leigáz. Én pedig hagyom. Tenyere csattan a combomon, fenekemen, de inkább csak jelzés értékűen, a játék kedvvért, de ő nem híve a pálcának, kék foltoknak. Máshogy játszik, de pont annyira pokolian édes ez így… EZ kell most nekem.

Kiélvezem.

Megragadja a copfom, keményem hátra húzza a fejem, kiszárad a szám, torkom szabaddá válik, máris csókolja, harapdálja, megy lejjebb, én csak zihálok és zihálok, aztán megragadja a mellbimbóim, szisszenek, remegek, de nem akarom, hogy abbahagyja. Édes- kínzó sajgás…lüktetés…szétesés. Fáj. Sajog. Szinte már elviselhetetlen. De akkor is kell. Több kell. Még…MÉG.

Játszik rajtam, pokolian jól, egyik hullám jön a másik után, esélyem sincs ellenállni, számra tapasztom a kezem, hogy sikolyommal ne verjem fel az emeleti lakókat, markolom a huzatot, kapaszkodok belé, megfeszülök, elernyedek sokadjára, de sosem megunva ezt, akarom…mocskosul akarom…

Csatakos az ölem, csatakos alattam az ágy, a combom…mosolygok elégedetten, de a vágy még lobog bennem feltartóztathatatlanul.

Akarom. Akarom a száját a számon, nyakamon, akarom az ujjait bennem, egyet, kettőt…basszus… még… akarom, hogy az édes sajgást a titokpontomon, akarom a tomboló vágyat, amit kivált ahogy a mellemmel játszik, akarom…

Finom a csókja. Vágyam lobban újra és újra. Cirógatja közben a bokám, lábfejem, beindítja, akárcsak engem…elélvezek attól, ahogy simogatja, ahogy leheletnyi finomsággal hozzáér…ahogy gyúrja a talpam, szopogatja a lábujjaim közbe ujjai a hajamba túrnak, meghúzzák kicsit azt…én pedig engedelmes macskaként dorombolok a keze alatt és csak lubickolok a gyönyörben.

Játszom a farkával, ránézek, miközben a számban van. Felakadt szemmel, még cikázik rajtam a kéj. Még tart az orgazmusom…élvezek még miközben szopok, falom, kényeztetem. Évezem a látványt. Élvezem az élvezetét. Mocskosul.