Csak felhajtja a szoknyám és szabaddá tesz.

Pulóverem hasítékán nyúl be és markolja meg a csupasz mellem.

Nem kapkod, mégis érzem az érintését a sürgető vágyat.

Félrehajtja a bugyim és csak annyit mond, hajolj le.

Megteszem.

Finoman hatol belém, finoman nyomakodik előre, tudja miért kell lassítania.

Felnyögök.

Ő teljesen meztelen, bezzeg rólam semmit sem vett le, derekamig felgyűrve a bőrszoknyám, csipkebugyim félrehúzva, csodálja egy röpke pillanatig a combfixbe burkolt lábaim és már dug is.

Nem kell több.

Csak ez a nyers valóság, fékeveszettet mohóság és egy cseppnyi megadás.

Még mindig minden rajtam van, amikor az ágyig terel, felülök miközben nézek rá vágytól sötét tekintettel, sajátos mosolyommal a számon…hívogatom, csalogatom magam után. És jön.

Még mindig óvatos velem, mintha valami törékeny porcelán lennék, megvárja, míg teljesen megadom magam és kitárulok neki, végig nézi az arcom, a vonásaim rezdülését, sóhajaim és nyögéseim mélységét, rezgését.

Kezdeti félsz szépen feloldódik bennem, teljesen kitárulok neki, magamba fogadom, mélyen, amennyire csak lehet.

Még nem gyorsít, de érezhető az erő, amit most még féken tart kicsit, amíg meg nem érzi bennem a totális elengedést. Aztán baszni kezd, amíg a tetőfokára nem hág az ösztönös, zsigeri, nyers vágy. Az a tiszta, megjátszhatatlan intenzív nyeresség, amikor az állatias én kicsit előrébb tolakodik és elhajítja a gondolatokat, gondokat, fenntartásokat.

Markolom. Markol. Megfog, megragad, suttog a fülembe. Csókolja, habzsolja, falja a számat, nyakamat, vállam ívét. Kapaszkodom belé, érzem a remegésem, ami elindul szépen, piszok lassan, testem mélyéről, végig vibrál rajtam, amíg teljesen el nem csavarja a gondolataimat. Amíg meg nem találom a hangom, amit a szájába, mellkasába, vállába fojtok. Nyögök, zihálok. Jön az ujjam orgazmus, először lassan, mintha nem is lenne, aztán egyre több és intenzívebb, aztán már összefolyik, se eleje-se vége.   

Beleburkolódzom az érzésbe, hagyom magam ringatni, remegni, lüktetni, aztán visz tovább, mosolyog a számba, hagyja, hogy újabb és újabb hullám csapjon végig rajtam, egyik a másik után, mert tudja, élvezi, mennyire jó ez nekem.

 

Kemény velem, mert már lehet, kitárultam neki teljesen, semmi félsz, semmi görcs, csak ő meg én. Markol, fog, ujjai végigszántanak a hátamon, derekamon, combomon, aztán fog, szorít, fáj, de kell. Elmerülök benne. Finoman mégis keményen dug, én pedig habzsolom a kéjt, élvezem a gyönyör fodrozódását a testemben, mindenhol, eláraszt, végighömpölyög rajtam, amíg el nem csendesülök.

Idő kell, amíg lecsendesül bennem minden, amíg a kettőnk közti oda-vissza energialöket kicsit megszelídül. Van időnk.

Még ha nem is túl sok.