Vele nem lehet lacafacázni. Irányít. De néha pont ez kell. Sőt...igazából...az utóbbi időben inkább ez kell, erre van szükségem. 

Nappal van. Az időnk nem végtelen, pont emiatt izgalmas az egész. Nincs tompa fény, homályos színek, vibrál, lüktet odakinn az élet. Vele még nem volt ilyen. Illetve...kapcsolatunk kezdetén egy szimpla randinak indult, ami jó pár óra elteltével, immár emlékeim szerint...napnyugta környékén mélyedtek el hasonlóképpen...mmm....kellemesen bizsergető emlékek...

Feleszmélek, elkalandoztak a gondolataim egy pillanatra, de ahogy hozzámér, újra jelen vagyok. Ügyes keze van, szeretem amikor megfog, megsimogat. Mosolygok. Teljesen más hangulatban játszom. Rugalmasabb vagyok, kevésbé merev, kekec, mint amilyen vele szoktam lenni. Magam is meglepődöm...

Mohón vetkőztet és közben utasít. Szót fogadok. Sajátos mosolyommal nézek rá, fordulok meg, mutatom meg magam neki, élvezem a langyos napfényt a testemen. Megmarkol, aztán magához húz.  Határozottan, vágytól fűtötten. Minden érintésében ezt érzem. Masszív, tapintható, ősi vágyat. Meg akar dugni, én pedig akarom, hogy megtegye.

Felhúz. Nyelve a számban, keze a tarkómon. Dünnyögött az elégedettségtől. Már-már dorombolok. Fotóz kicsit. Kíváncsi vagyok milyennek lát engem. Bízom benne. Látom a tekintetén végigsuhanni azt, ami beindít...azt hiszem piszkosul jó "ebédszünetnek" nézünk elébe...

Kedvenc mozzanatom; én irányítok. Kezembe fogom, rámosolygok, s közben a nyelvem hegyével finoman végigsimítok a makkon. Aztán körözök. Végül bekapom és szopom, mohón, egyre jobban felizgulva. Újra és újra, felváltva, gyorsítva majd lassítva, hergelve, izgatva ameddig csak lehet. Élvezem. Csípőm tekereg, mozog, puncim éhesen remeg. Vagy nem csak a puncim...? Minden porcikám vibrál a vágytól. Szemem lehunyom, nyögök, vergődöm, szétesem. Vágyom rá. Akarom. 

Kikészítem. Körmeim finoman belemélyednek a combjába miközben a számba húzom; mélyen bekapom, beszívom, hogy aztán a nyelvemmel változatos nyelvcsapásokkal; lassú és gyors libbenésekkel, izgassam fel piszkosul. Tudom, hogy élvezi. Minden porcikája, halk torokhangja, sóhajtásai, mind-mind azt mutatják: veszettül jó amit csinálok. A kéj túl erős, átbillenek én is, és ha eddig nem is, most már kibaszottul látszik-érződik mennyire élvezem amit csinálok. Kuncogok. Halkan. Aztán sóhajtozok, nyögök; mélyen, hangosan, zsigerből. 

Elvesztem. 

Próbálom felfogni mi történik bennem. Széttárt combjaim között van, ujja játszik bennem, miközben nyelve nagyon is ügyesen izgat; nem tudom mit és hogyan csinál (legalábbis felfogni már nem vagyok képes ) viszont mocskosul jó...nyögök...nem kicsit...nem érdekel, hogy fényes nappal van-e, vagy akármi...ez kibaszott jó. Valahogy nagyon más, próbálom megérteni, felfogni mi a franc játszódik le a testemben, de nem értem. Lehet, hogy annyira szétestem már, hogy fölösleges bármint is gondolkodnom, élvezzem csak. 

De én meg akarom érteni. Ez más. Nagyon más. Jó. Nagyon is. Máshonnan indul el és valahogy máshova érkezik meg. Mindenütt van. Nem a megszokott, "otthonos" érzés, nem a felszabadító orgazmus jön. Valami más. Csak kell. Annyit fogok fel, hogy kell, nagyon is, mégmégmég, aztán újabb zavart érzés, máshonnan jön, máshova megy, nem az a felszabadító robbanás, ami után kell egy kis nyugalom. Ez nagyon nem az, 

Remegek. Újabb és újabb hullám, kívül-belül. Erős és intenzív. Cseppet sem tudom uralni. A testemet sem. Újabb és újabb hullám. Nyögök, míg ki nem szárad a szám. Izmaim ellazultak, nem tudom kinyitni a szemem. Erőtlenül kuncogok,  érzem, hogy lassan kezdek ellazulni, elengedni. Talán véget ér...

Nem. Nagyon nem. Épp csak hozzámér. Erős tenyere végigsimít a hasamon, mire combjaim akaratlan kitárulnak. Fellobban bennem a vágy. Követelőző, mohóbb mint valaha. Magamhoz húzom, nem kell nógatni, bennem van pillanatok alatt. Ugyanaz az a lobbanás, mint pár perccel ezelőtt. Markolom, kapaszkodom belé. Húzom magamba, többet akarok. Keményebben. Mégmégmég. 

Megkapom. Nyögök és nyögök, ujjaim amennyire lehet, finoman markolják a hátát, felkarját, fogaimmal épp csak harapva a nyakát, vállát, pedig szeretnék foltot hagyni...túl erős a vágy... de nem teszem... űű

Átveszem a belőle jövő energiát. Érzem, ahogy és amikor elélvez. Szinte tapintható az egész. Magam köré csavarhatnám akár és belebújhatnék, ha tudnék... Akarom még. Finoman markolom még a csípője ívét, élvezem, ahogy elélvez. Szinte robbanok én is. Megfeszül, megremeg. Akaratlanul követem. Érzem magamban kicsírázni újra..lassan lobban fel...pislákol...ott van...ugrásra készen én pedig nyögök és lehunyom a szemem. Le kell csuknom, belülről nézem a szemhéjam... Mosolygok. ÉS máris jön a következő hullám, ami végigcsap rajtam, pedig épphogy csak hozzámér...finoman, kedveskedőn.

Még érzem magamban a dolgokat. Megfeszül a teste. Megérint, figyel rám. Figyeli a rezdüléseimet, talán éppen kielemez. Meglehet.  Megcsípi a mellbimbóm, mire felnyögök. Még el sem csitult, már fellobban bennem újra a vágy. 

Nemsokára megkapom újra...

Merülés

Mint egy álom. Pont egy álom. 

Este van, hideg és sötét. Egyik lépés a másik után, de nem tudom felidézni, hogy honnan is indultam. Kellemes bizsergés tart lázban, ég az arcom, miközben fázom is. Jön a tél. Érzem a csontjaimban. 

...

Nem érek még hozzá, pedig bizsereg a tenyerem. Hozzá akarok érni. Várnom kell. Kínoz a türelmetlenség, de a várakozástól lesz még édesebb. Tudom.  

Ég az arcom. Már meleg van. Kellemes illatok bombázzák meg az orrom, miközben tekintetemmel az elmosódott, meleg fényű helyiséget nézem. Hangulatban vagyok. Talán kicsit ideges is. Vagy mégsem...nem tudom. Az egész olyan zavaros. 

Csak nézem, miközben becsukja az ajtót. Kizárja a külvilágot. Kinn az élet, minden mást, benn csak mi ketten.  Az egész...az egész leszűkül pár négyzetméterre. Ha lábujjhegyre állnék...lábujjhegyre állok és elérem a száját. A falnak nyom, kíván. Mocskosul. Ahogy rám néz, belém lát, ahogy hozzámér és megfog. Ahogy mindenféléket suttog a fülembe és megcsókolja a felkínált nyakam karcsú ívét. A torkom szabad, belekóstol. Felnyögök. 

Nincs esélyem ellenállni. Nem is akarok. Őt akarom. Kívánom. A kezét a combom között, nyelvét a mellemen. Nem is tudom mikor is került le rólam a ruhám...zihálok és nyögök, lüktetek. Állatias, halk nyögés hagyja el a szám, szorosan hozzám simul, érzem a teste melegét, már nem is fázom;  fülébe nyögök újra és újra, ő pedig élvezi, hogy kihozza belőlem az ösztönlényt. Lemeztelenít. Mindenhogy.

Belém hatol én pedig szétesek. Nem kell sok idő, végképp elveszítem az irányítást. Csak az ezernyi impulzus számít. Az ezernyi jó érzés, ami szétárad bennem, keresztbe-kasul, fejem búbjától a lábujjam hegyéig. 

Felsóhajtok. Megborzongok. Egy francia dalt hallok, a refrént éneklem kuncogva a szájába, fülébe. Nem szoktam dúdolni, nem hogy énekelni másoknak. Most megteszem. 

Álomszerű az egész. 

Hallom a zenét, táncolni akarok. Tekereg a csípőm, bennem van, én pedig vonaglok a farkán.  Táncolok neki. Vagy inkább magamnak? Nem tudom.  Csak kell. Érzem a bőröm alatt. Lehunyom a szemem, mozgok a zene ritmusára. Talán kubai zene. Talán arab. Nem tudom. Igazából mindegy, foszlányok jutnak el hozzám és ezek a foszlányok indítanak be. Meglovagolom. Felnyög. Hangosan. És zihálok, miközben átölel, a fülét érzem az ajkam érzékeny peremén. Hallom a hangom. Én nem szoktam így, ennyire nem. Ez más. Gyorsítok. Körözök a csípőmmel. Aztán ritmust váltok. Besegít. Egyszerre mozgunk. Föl és le. Végem van. 

Szétesett részletek. Napfénysárga fények, a színek mégis elmosódottak, tompák. Nem tudom mi után mi történt. Csak van. Sürgető érzés szalad végig rajtam; mint egy gyorsvonat, kegyetlen. Pokoli. Nem akarom. Még ne! Telik az idő, ébredés-józanodás közeli állapot. Lehunyom a szemem; átadom magam neki még egy kicsit. Falja a szám. A bordáim ívét, csípőm puhaságát. Csattan a tenyere. Újra és újra. Markol a keze. Feje a mellkasomon, hallgatja a szívverésem. Én is hallom. A fülemben. Zakatol. Dübörög. Vibrálok. Lüktetek. Akarom. Még. Mohóság. Falánkság. Kétségbeesés. Meg akarom állítani az időt. Egy kicsit még. 

Nem vágyom a józan ébrenlétre. 

Édes fájdalom szalad végig rajtam. Újra és újra. Egy pontból indul, megtorpan, de mégis szétárad bennem. Aztán megint. Felkorbácsolja bennem a vágyat. Mámorító kéj szalad végig bennem, imádom érzés. Akarom. Kiszárad a szám. Tocsog és lüktet a puncim. Fogom a kezét, fogja a derekam. Szorít. Még egy kicsit. Erősebben. Megbicsaklik a lábam, de megtart.  Érzem az ízét a számban, akarom még. Keresem a hangom, aztán a gondolataim. Csak az van, amit a tenyere nyomán érzek. Erős-édes-intenzív fájdalom. Többet akarok. Erősebben. Aztán finomabban, megadja, aztán elveszi. 

Nem ismerek magamra. Ez nem az én hangom. Kapaszkodom belé, vállába harapok. Vállába nyögök, hangosan, erősen. Körmeim  marnak a bőrébe, szorítom ahol érem. Még...

Józanodni kell, mert lassan elveszítem a fejem. Ránézek. Elmosolyodom. 

A körvonalak hol élesednek, hol elmosódnak.  Szinek is egyre tompábbak. Sóhajok is halkabbak. Lassan érzem a talajt a talpam alatt. 

Még kell egy kis idő. 

Elfogyott. 

Aztán már csak a józan ébrenlét marad. 

Van, amikor egyszerűen kell a durvaság. Érezni akarom az erőt a kézben, ami hozzámér, megérint vagy éppen megfog. Vibrál a bőröm a felgyülemlett feszültségtől; robbanni fogok...hevesen, mohón...rakoncátlan csikóként, aki kiszabadul a karámból és nekiiramodik a rét felé...

Az ölébe húzott, széttárt combjaim közé fogtam a derekát, miközben széles tenyerével tartotta a hátamat és a fenekemet. Belemarkolt. Először finoman. Röpke szívdobbanásnyi időre, mert utána már csak szorított és szorított, miközben falta a szám. Hangosan felnyögtem, miközben megrándultam a fájdalommal vegyített gyönyörtől. Felizgultam. Mérhetetlen vággyal ficánkoltam az ölében, miközben markolt, fogott, tartott; szájával mohon tapadt a számra, majd bizsergetően izgató ösvényt csókolt a  torkomtól a kulcscsontomon át a mellemig. Szakadt a bugyim, pá drágám, így jártam...ezzel is még jobban felpörgetve engem.  

Hatalmas tenyere nagyot csattant a vörösödő bőrömön, mire válaszul felnyögtem. Hangosan, mélyen. Belenéztem a szemébe és azt a fajta sötét vágyat láttam a szemében, amitől megborzongtam és még jobban felizgultam. Akartam azt, amit a tekintete ígért. Akartam. Mérhetetlenül és őszintén. Akartam. Nagyon. Pokolian.
Nem féltem. Talán...talán egy kicsit...pedig nem kellene...nem bántana. 

Újra lecsapott a keze, immár kicsit finomabban, cserébe teljes testével foglyul tartott. Mosolyognom kellett, de csak azért, mert kiszállt minden épkézláb gondolat belőlem. Lehunytam a szemem; egyre hangosabb, hevesebb nyögések hagyták ki csóktól megdagadt ajkamat miközben az ujjaival, nyelvével játszott rajtam, bennem. Mindenütt. Ott is... ahol nem is tudtam, hogy érdemes játszani. Mégmégmég....elég...vagy...nem tudom...sok...túl sok...intenzív...erős...de mégis kell, hiába "menekülnék", hibába jár vad táncot a csípőm, tárulnak még jobban szét a combjaim...túl sok...nem tudom akarom...nem akarom...elég...ne hagyd abba...

...aztán mégis elég. Pár lélegzetvételnyi, szívdobbanásnyi időre. Nehezen kortyoltam a levegőt. Remegtem. Átölelt, hozzám bújt, cirógatott. De nem állt le. Eszébe sem jutott. Sokkal jobb ötlete támadt.

Megjelölt. Meg akart jelölni. Hevesen, erősen. Birtoklón. Édesen fájt, én pedig többet akartam. Kellett. De nem...józannak kellett maradnom...ennyi és nem tovább. 

Eszembe jutott, mit mondott ezzel kapcsolatban: "még ha játékosan is, de ha egy ember megjelöl egy másikat és azzal azt fejezi ki, hogy hozzá is tartozik. "  Elgondolkodtató. Azt hiszem tetszik is, pedig nem vagyok ennek a híve. Talán az adrenalin; pörög bennem, hajt, mozgat, feltüzel. 

Bennem van. Felsikoltottam, Túl sok, túl intenzív, és mégis akarom. Nagyon. Mégmégmég. Kapaszkodtam belé, markoltam ahol értem. Mégis megtartott. Erős, masszív a tartása, fogása. Nem kell félnem. Mégsem tudtam elengedni magam teljesen. Megint megragadta a combom. Szorította és szorította miközben csókolt ahol ért. Hajam kibontva, fenekemig ér, izzadtan tapadt a hátamra, vállamra, arcára. Mosolyognom kellett. Szexisnek találta, megérintette, megsimogatta, megragadta.Nyögtem és nyögtem, miközben teljesen kitárultam. 

Csattant a tenyere. Ihhhh, sziszegtem. Édes fájdalom. Gyors és heves. Akarom a következőt. Megkaptam. Még. Erősebben. Kellett nekem.  Most erre volt szükségem. Erős érzésekre, ingerekre. Még. 

Megkaptam. 

Lehunytam a szemem, lovagolok rajta. Föl és le, előre és hátra. Gyorsan majd ringatózva. Nem tudtam tartani magam...megteszi helyettem. Jó...nagyon jó...még. Csináld még...így...

Játszott rajtam. Finoman, erősebben. Újabb ás újabb nyögéseket kicsalva belőlem. Megmarkoltam a farkát miközben keresem a szavakat. Jó érzés. 

Járt a kezem...föl és le...aztán a nyelvem...lassan...hosszan...kóstolgattam...nyaltam...épp mi jutott eszembe...rámosolyogtam...elveszett...akarom...föl és le...aztán mélyen...jó mélyen....éreztem, hogy újra fellobbant bennem az a fajta fékevesztett vágy, ami nagyon sok jót ígér... 

Kapaszkodtam a támlába. Ujjaim masszívan szorítottak, lábaim hol szét, hol a dereka körül, szám a vállán, mellkasán, megjelöltem én is. Újra és újra. Utasít, nyög....erősebben...még...én pedig csináltam, akartam, hogy ott legyen a szám, a fogaim nyoma, akartam, hogy lássa később, mit tettem vele, ha már ő is megtette velem. Vér ízét éreztem a számba, fűszeres-rezes íz, lehet az enyém, lehet az övé, a lényeg a lényeg. beszívom az élő, lüktető nyirkos bőrt a számba, haraptam az izmot, akartam, hogy nyögje azokat a szavakat a fülembe, nyakamba... Felajzott. Piszkosul 

Mozgott bennem a farka.. mmm... s mozgott alattunk az ágy. Aztán a kanapé. A falnak nyomott és belém hatolt, rám nehezedett, hogy véletlenül se szökjek meg, nem mintha akartam  volna. Több mint nyögések szakadnak ki a számból...falak visszhangozták vissza a hangom. Végem volt...és csak jött és jött, mohón, zabolázatlanul...rányomott a konyhapultra, megmarkolta a csípőm...beszívtam a levegőt és próbáltam megtartani magam. Túl sok. Túl intenzív. Nem tudtam merre állok arccal; szeretem ezt az állapotot...

...aztán újra jött, fáradhatatlanul...én pedig kívántam. Akartam. Csalogattam, kekeckedtem, ellenálltam, befogadtam. Táncolt a csípőm, a titokizmom odabenn...édes gyönyör... fokozni azt tudta...még újra és újra...basszus...beszívtam az illatát, ujjaim alatt éreztem a hűvös bőrét. Heves...fékevesztett...állatias. Ösztönös. Kapaszkodtam belé, vállába, hátába. Nem bírom. De ne hagyd abba! Sok. De mégsem. Kell még. Még. És még. Nyüszítettem, nyögtem...vibráltam és lüktettem. Még. Karmoltam. Haraptam. Éreztem magamban. Lehunytam a szemem. Lustán. Jóllakottan. Kimerülten mégis felpörögve. Még éreztem magamban miközben már mellettem feküdt. Kuncogva néztem rá szétterül hajam koszorújában. Fázni kezdtem. Átölelt. Simogatott. 

Lassan lenyugodtunk.