2020. november 19., csütörtök

Vágta

 Érzem a leheletét a tarkómon. Megborzongtat. Dorombolok az elégedettségtől. Fellobban bennem a vágy, erősen, intenzíven, akaratosan.

A hajam fel van tűzve, magasra, rövid, kacskaringós babahaj-tincs lóg ki, amit nem sikerült felfognom, szinte útjelzőként mutatja lefelé az irányt. A felsőm háta nyitott; jókora csupasz-szabad bőrfelület kínálja fel magát, neki, ő pedig él a lehetőséggel.

Puhán, érzékien csókol; buja-mohó ígéretekkel teli, megborzongatja a testemet, lelkemet, picit megroggyan a lábam, válaszul keze azonnal a derekamba markol, én pedig…nos…

…én pedig elvesztem.

Felsóhajtok. Aztán felnyögök, mert csókja erőteljesebbé válik, keze, ujjai pedig profin táncot járnak rajtam. Keménységéhez húz, fenekem nekifeszül a merev farkának, testem pedig libabőrös lesz a vágytól.

Lassan, érzékien táncol a csípőm, míg falja-csókolja a hátam, nyakam, vállam ívét. Beszívom a levegőt, megtámaszkodom a falnak, muszáj. Remegek.  Puncim bizsereg, szinte tombol a vágytól, de nem siettetem. Lassítanom kell. Kicsit. Még egy kicsikét.  Nem akarom még, kiélvezem a kezéből áradó erőt, bizsergető érzést, amit ujjai finom-puha cirógatása kelt bennem.

Nekem feszül, én pedig jóféle csillagokat látok. Bizsergek, nyöszörgök, lüktetek a kéjtől, tombolnék, bújnék…de közben meg végletekig élvezem ezt az egészet.

 

Széttárom kicsit a lábam, tenyere azonnal becsússzan, érzi a forróságom, lüktetésem, nedvességem…

…Puncim mohón dörgölőzik hozzá, mellem a másik tenyerében; összecsípi a mellbimbóm, én pedig hangosan nyögök-sikoltok, elmerülök a gyönyörben. A csipke-szatén harisnyatartó pántja belecsíp a bőrömbe-húsomba, abban a pillanatban amikor ujja rátalál a titokpontomra.

Megroggyan a lábam, támasztékot keresek. Érzem a fenekemnek feszülő vágyat, tomboló keménységét, fogai a fülemet karcolják; beszívja a nyakam, felnyögök válaszul, ő gyorsít, csípőm kering, lehunyom szemem, összemosódtak már a külvilág éles vonalai. Szeretem ezt. Átadom magam ennek az ezerízű finomságnak.  Bár örökké tartana…

Simogat, érint, fog, markol. Kemény és puha, erő-lágyság, tombolok mélyen-belül, akarom, kívánom, követelőzök…megkapom.

Felszisszenek, aztán elfogy a levegő, érzem, hogy még feszít bennem, szokom kell még őt, aztán mint a függöny a színház színpadán, se kép-se hang…végem. A legjobb…lehunyt szemmel próbálok a földön maradni, de elmerülve a jóban, esélytelen vagyok bármit tenni. Csak élvezem. Őt. A baszásunkat.

Táncol a csípőm, ujjai feszesen markolnak, felhúz-felizgat a hangja, többet akarok, belőle, hangjából, érintéséből….

Tombolok. Keményen tart, keményen dug, én pedig belemerülök-elmerülök, hagyom, hogy a gyönyör átvegyen minden irányítást. Elmosódott képek-színek, éles érzések, kusza labirintus, kéj-kéj hátán, átcsap felettem, szinte belefulladok, aztán leheletnyit elcsitul, aztán újra maga alá kap…végem.

Keményen dug, én pedig élvezem ezt az állatias-nyers baszást. Akarom. Csípőmnél fogva húz magába, mohó kis ribanc a puncim, nem ereszti, körbefogja, lüktet körülötte, elengedi-rámarkol, húzza-hergeli őt, engem. Hozzá simulok, kezét a mellemre húzom, szája a nyakam és a vállam találkozásánál lévő érzékeny részen, finoman harap, sok-sok ígéret ízét érzem a nyelvén, mellyel végig simít felhevült bőrömön.

Már kicsit sem tudom magam kontorállni, beharapom a az ajkam, halkabban-halkabban suttog egy hang a fejemben-fogd vissza magad- mondja tovább, én pedig magasról teszek rá, beleengedem magam az egészbe, lubickolok-élvezkedek, hallom a lélegzetét a nyakamnál, borostája szúr, de még ez is jól esik, érzem, magamban, mélyen a közeledő orgazmusát, szétárad bennem a gyönyöre előszele, egy érzés, amig végigszalad a lényem legmélyéből indulva, a fejem búbjától a lábujjaim hegyéig, aztán megmarkol és érzem…követem, elmerülök a gyönyörébe, meglovagolom, megízlelem, hogy aztán kövessem én is őt.

 

Éles hang szólal meg, széttörve az egészet. Szinte fájó az egész, mintha nem lenne helyes az egész. Hiányérzet tör rám. Aztán…

 

…Felébredek. 

A lüktető gyönyör még bennem kísért.

2020. november 16., hétfő

Deep in


 

Mint egy elmosódott festmény, vagy homályos fotó. A színek helyenként élesek, de többnyire összemosódott. Kontúr nélküli, színpompás, kesze-kusza, élmény és érzék-orgia.

Most tényleg nehéz koncentrálni, előszedni, még felidézni is nehéz, csupáncsak a kielégültség édes-mohó íze marad meg. A tudat, hogy piszkosul-kibaszottul jó, elmondhatatlanul, ezerízű, komplex…brutálisan szétesős. Szabad. Felszabadult. Zsigeri-ösztönös-kontroll nélküli. Tiszta, nyers szex.

Próbálok emlékezni, de csak a test emlékei vannak meg; tapintásé, ahogy az ujjam végigsiklott a bőrén: forró, selymes, kemény izmok a tenyerem alatt, szúrós borosta az arcomon, nyakam vékony bőrén. Ahogy fájóan-édesen végig karistolta a vállam ívét, a csukott szemhéjamon, kipirult arcomon, rajta izzadtságunktól elfolyt sminkkel. Ahogy markoltam a hátát, vállát, csípőjét, miközben húztam magamba, telhetetlenül, vonaglva, hangosan nyögve-sikoltva, fűzőm acélmerevítői szorításától nehezen-kapkodva lélegezve, de mégsem tudtam magam rávenni, hogy eltávolodjon tőlem. Tudatom egy része levegőt követelt, testem, puncim, azonban fogva tartva, el nem eresztve, épp csak minimális eltávolodást engedve. Ki-be, - ki-be, mélyen, még mélyebben, hevesen, erősen…lüktetve, remegve…totálisan elmerülve az érzékek intenzív, színpompás forgatagában.

Az emlék íze van meg: férfias íz…a csókja íze, a bőre íze, a farka íze a számban, a nyelvemen, később az őszi, lédús szőlő és telt ízű kenyér ezeríze, aromája külön-külön, később pedig a csókjával együtt. Az orgazmus íze, szívverése, szívverésem a nyelvemen, fogaim között, mellkasomon, ujjaim alatt, szétáradó gyönyör, mély, nagyon mély, agyeldobós, észvesztő…nem evilági. Még sosem volt ilyen.

Aztán lassan előjönnek a képek, de még mindig szétfolyt- kontúr nélküli, mégis intenzív, és gazdag.

Neccharisnyás lábak ölelték, fonták körbe derekát, ujjaimmal a hajába markolva húztam magamhoz csókra; belenyögtem a szájába, miközben végigáradt rajtam a gyönyör, fékezhetetlenül, hevesen, intenzíven, olykor felnyögve, sikoltva, minden gátlást levetve, tisztán és őszintén, semmitől nem tartva. Szabadon.

Újra és újra. Lüktető mélység, feszülő-elernyedő izmok, hevesen zakatoló szív. Elmosódott gondolatok, színek, történések. Csak a kemény farka a lüktető, nedves húsomban. Remegek. Elernyedek, megfeszülők, magamba húzom, szétárad bennem minden, fel és le, le és föl, jön, feltartóztathatatlanul, minden magyarázat nélkül, csak jön, ott van… szétesek…nem én vagyok.

Ahogy meglovagolom…lehunyt szemmel, remegve, miközben próbálom magam visszafogni, figyelni rá is, aztán már nem megy. Valami szétárad bennem, rajtam, és már semmi sem számít. Mintha mindent levetkőztem volna, ami eddig rajtam-bennem volt. Minden zsigeri-ösztönös, minden olyan tiszta- ősi, sallang mentes. Csak arra figyelek, amit érzek, a lüktetésemet, a kétségbeesett mohó-telhetetlen vágyat, a vágyat, hogy ebben az egészben teljesen elmerüljek, habzsoljam, faljam; tartson még…még…

Nem én vagyok. Én nem ilyen vagyok. Mégis ez, igazán, teljesen én vagyok. Ösztönös, zsigeri, meztelen, kontúr nélküli. Remegő testtel, lihegve-nyögve, egy maréknyi gyönyör, jön-megy, felbukkan, leigáz. Némileg önző, mert nem érdekel, nem tud érdekelni, hogy vajon mennyire egyoldalú a gyönyörtánc, nem tudom és nem is akarom abbahagyni; kimerülésig akarom, amíg az izmaim, puncim bírja, többet és többet akarok, már-már ájulásig űzve-hajszolva, mosolyogva-mormogva ránézve, hozzábújva, aztán folytatva tovább és tovább…

…kimerülésig.  

Kimerült kuncogásig, doromboló elégedettségig. Lassan visszahúzódik, de érintésre újra felduzzad, de a fáradtság legyűr lassan.

Nézem őt és ő engem. Elemzem magam, az új ízeket, élményeket, tapasztalásokat. Keze cirógat, simogat. Mosolyog ő is.


 https://www.youtube.com/watch?v=LBC65YcSUAk&list=RDLBC65YcSUAk&start_radio=1