Mint egy elmosódott festmény, vagy homályos fotó. A színek helyenként élesek, de többnyire összemosódott. Kontúr nélküli, színpompás, kesze-kusza, élmény és érzék-orgia.
Most tényleg nehéz koncentrálni, előszedni, még felidézni is nehéz, csupáncsak a kielégültség édes-mohó íze marad meg. A tudat, hogy piszkosul-kibaszottul jó, elmondhatatlanul, ezerízű, komplex…brutálisan szétesős. Szabad. Felszabadult. Zsigeri-ösztönös-kontroll nélküli. Tiszta, nyers szex.
Próbálok emlékezni, de csak a test emlékei vannak meg; tapintásé, ahogy az ujjam végigsiklott a bőrén: forró, selymes, kemény izmok a tenyerem alatt, szúrós borosta az arcomon, nyakam vékony bőrén. Ahogy fájóan-édesen végig karistolta a vállam ívét, a csukott szemhéjamon, kipirult arcomon, rajta izzadtságunktól elfolyt sminkkel. Ahogy markoltam a hátát, vállát, csípőjét, miközben húztam magamba, telhetetlenül, vonaglva, hangosan nyögve-sikoltva, fűzőm acélmerevítői szorításától nehezen-kapkodva lélegezve, de mégsem tudtam magam rávenni, hogy eltávolodjon tőlem. Tudatom egy része levegőt követelt, testem, puncim, azonban fogva tartva, el nem eresztve, épp csak minimális eltávolodást engedve. Ki-be, - ki-be, mélyen, még mélyebben, hevesen, erősen…lüktetve, remegve…totálisan elmerülve az érzékek intenzív, színpompás forgatagában.
Az emlék íze van meg: férfias íz…a csókja íze, a bőre íze, a farka íze a számban, a nyelvemen, később az őszi, lédús szőlő és telt ízű kenyér ezeríze, aromája külön-külön, később pedig a csókjával együtt. Az orgazmus íze, szívverése, szívverésem a nyelvemen, fogaim között, mellkasomon, ujjaim alatt, szétáradó gyönyör, mély, nagyon mély, agyeldobós, észvesztő…nem evilági. Még sosem volt ilyen.
Aztán lassan előjönnek a képek, de még mindig szétfolyt- kontúr nélküli, mégis intenzív, és gazdag.
Neccharisnyás lábak ölelték, fonták körbe derekát, ujjaimmal a hajába markolva húztam magamhoz csókra; belenyögtem a szájába, miközben végigáradt rajtam a gyönyör, fékezhetetlenül, hevesen, intenzíven, olykor felnyögve, sikoltva, minden gátlást levetve, tisztán és őszintén, semmitől nem tartva. Szabadon.
Újra és újra. Lüktető mélység, feszülő-elernyedő izmok, hevesen zakatoló szív. Elmosódott gondolatok, színek, történések. Csak a kemény farka a lüktető, nedves húsomban. Remegek. Elernyedek, megfeszülők, magamba húzom, szétárad bennem minden, fel és le, le és föl, jön, feltartóztathatatlanul, minden magyarázat nélkül, csak jön, ott van… szétesek…nem én vagyok.
Ahogy meglovagolom…lehunyt szemmel, remegve, miközben próbálom magam visszafogni, figyelni rá is, aztán már nem megy. Valami szétárad bennem, rajtam, és már semmi sem számít. Mintha mindent levetkőztem volna, ami eddig rajtam-bennem volt. Minden zsigeri-ösztönös, minden olyan tiszta- ősi, sallang mentes. Csak arra figyelek, amit érzek, a lüktetésemet, a kétségbeesett mohó-telhetetlen vágyat, a vágyat, hogy ebben az egészben teljesen elmerüljek, habzsoljam, faljam; tartson még…még…
Nem én vagyok. Én nem ilyen vagyok. Mégis ez, igazán, teljesen én vagyok. Ösztönös, zsigeri, meztelen, kontúr nélküli. Remegő testtel, lihegve-nyögve, egy maréknyi gyönyör, jön-megy, felbukkan, leigáz. Némileg önző, mert nem érdekel, nem tud érdekelni, hogy vajon mennyire egyoldalú a gyönyörtánc, nem tudom és nem is akarom abbahagyni; kimerülésig akarom, amíg az izmaim, puncim bírja, többet és többet akarok, már-már ájulásig űzve-hajszolva, mosolyogva-mormogva ránézve, hozzábújva, aztán folytatva tovább és tovább…
…kimerülésig.
Kimerült kuncogásig, doromboló elégedettségig. Lassan visszahúzódik, de érintésre újra felduzzad, de a fáradtság legyűr lassan.
Nézem őt és ő engem. Elemzem magam, az új ízeket, élményeket, tapasztalásokat. Keze cirógat, simogat. Mosolyog ő is.
https://www.youtube.com/watch?v=LBC65YcSUAk&list=RDLBC65YcSUAk&start_radio=1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése