2020. november 19., csütörtök

Vágta

 Érzem a leheletét a tarkómon. Megborzongtat. Dorombolok az elégedettségtől. Fellobban bennem a vágy, erősen, intenzíven, akaratosan.

A hajam fel van tűzve, magasra, rövid, kacskaringós babahaj-tincs lóg ki, amit nem sikerült felfognom, szinte útjelzőként mutatja lefelé az irányt. A felsőm háta nyitott; jókora csupasz-szabad bőrfelület kínálja fel magát, neki, ő pedig él a lehetőséggel.

Puhán, érzékien csókol; buja-mohó ígéretekkel teli, megborzongatja a testemet, lelkemet, picit megroggyan a lábam, válaszul keze azonnal a derekamba markol, én pedig…nos…

…én pedig elvesztem.

Felsóhajtok. Aztán felnyögök, mert csókja erőteljesebbé válik, keze, ujjai pedig profin táncot járnak rajtam. Keménységéhez húz, fenekem nekifeszül a merev farkának, testem pedig libabőrös lesz a vágytól.

Lassan, érzékien táncol a csípőm, míg falja-csókolja a hátam, nyakam, vállam ívét. Beszívom a levegőt, megtámaszkodom a falnak, muszáj. Remegek.  Puncim bizsereg, szinte tombol a vágytól, de nem siettetem. Lassítanom kell. Kicsit. Még egy kicsikét.  Nem akarom még, kiélvezem a kezéből áradó erőt, bizsergető érzést, amit ujjai finom-puha cirógatása kelt bennem.

Nekem feszül, én pedig jóféle csillagokat látok. Bizsergek, nyöszörgök, lüktetek a kéjtől, tombolnék, bújnék…de közben meg végletekig élvezem ezt az egészet.

 

Széttárom kicsit a lábam, tenyere azonnal becsússzan, érzi a forróságom, lüktetésem, nedvességem…

…Puncim mohón dörgölőzik hozzá, mellem a másik tenyerében; összecsípi a mellbimbóm, én pedig hangosan nyögök-sikoltok, elmerülök a gyönyörben. A csipke-szatén harisnyatartó pántja belecsíp a bőrömbe-húsomba, abban a pillanatban amikor ujja rátalál a titokpontomra.

Megroggyan a lábam, támasztékot keresek. Érzem a fenekemnek feszülő vágyat, tomboló keménységét, fogai a fülemet karcolják; beszívja a nyakam, felnyögök válaszul, ő gyorsít, csípőm kering, lehunyom szemem, összemosódtak már a külvilág éles vonalai. Szeretem ezt. Átadom magam ennek az ezerízű finomságnak.  Bár örökké tartana…

Simogat, érint, fog, markol. Kemény és puha, erő-lágyság, tombolok mélyen-belül, akarom, kívánom, követelőzök…megkapom.

Felszisszenek, aztán elfogy a levegő, érzem, hogy még feszít bennem, szokom kell még őt, aztán mint a függöny a színház színpadán, se kép-se hang…végem. A legjobb…lehunyt szemmel próbálok a földön maradni, de elmerülve a jóban, esélytelen vagyok bármit tenni. Csak élvezem. Őt. A baszásunkat.

Táncol a csípőm, ujjai feszesen markolnak, felhúz-felizgat a hangja, többet akarok, belőle, hangjából, érintéséből….

Tombolok. Keményen tart, keményen dug, én pedig belemerülök-elmerülök, hagyom, hogy a gyönyör átvegyen minden irányítást. Elmosódott képek-színek, éles érzések, kusza labirintus, kéj-kéj hátán, átcsap felettem, szinte belefulladok, aztán leheletnyit elcsitul, aztán újra maga alá kap…végem.

Keményen dug, én pedig élvezem ezt az állatias-nyers baszást. Akarom. Csípőmnél fogva húz magába, mohó kis ribanc a puncim, nem ereszti, körbefogja, lüktet körülötte, elengedi-rámarkol, húzza-hergeli őt, engem. Hozzá simulok, kezét a mellemre húzom, szája a nyakam és a vállam találkozásánál lévő érzékeny részen, finoman harap, sok-sok ígéret ízét érzem a nyelvén, mellyel végig simít felhevült bőrömön.

Már kicsit sem tudom magam kontorállni, beharapom a az ajkam, halkabban-halkabban suttog egy hang a fejemben-fogd vissza magad- mondja tovább, én pedig magasról teszek rá, beleengedem magam az egészbe, lubickolok-élvezkedek, hallom a lélegzetét a nyakamnál, borostája szúr, de még ez is jól esik, érzem, magamban, mélyen a közeledő orgazmusát, szétárad bennem a gyönyöre előszele, egy érzés, amig végigszalad a lényem legmélyéből indulva, a fejem búbjától a lábujjaim hegyéig, aztán megmarkol és érzem…követem, elmerülök a gyönyörébe, meglovagolom, megízlelem, hogy aztán kövessem én is őt.

 

Éles hang szólal meg, széttörve az egészet. Szinte fájó az egész, mintha nem lenne helyes az egész. Hiányérzet tör rám. Aztán…

 

…Felébredek. 

A lüktető gyönyör még bennem kísért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése