Jó így? Így jó

Miközben itta a kávéját, végigsimítottam a combján. Egyszerre villant a tekintetünk. Egyre gondoltunk.
Amíg ő békésen kavargatta, addig én finoman, lassan kényeztetni kezdtem a farkát. Semmi kapkodás, semmi rohanás. Ráérősen ízlelgettem, lehunyt pilláim alól felnézve olykor rám, de ő szótlan, viszonylag fapofával kortyolta a keserű nedűt. Tetszett neki ez az indítás. Nekem is.

Aztán megmarkolta a tarkóm, közelebb húzott, én pedig gyorsabban szoptam-faltam merev keménységét; nyálam  végigfolyt az államon, aztán le a combjára, onnan pedig lecsöppent a hideg kőre. Újabb és újabb cseppek. A lélegzetem felgyorsult, ahogy kezdtem egyre jobban élvezni. Belemarkolt a hajamba, én pedig  feszes combjába. Kontyom kibomlott, belelógott arcomba, kezébe, mire a  hosszú fürtjeimbe túrt, hevesen, követelőzve, miközben faltam-szoptam a farkát. Remegtem a vágytól. Puncim lüktetett, érzékeny mellbimbóim szinte átdöfték a ruhám szövetét.
Még.
Irányított. Feszesen, makacsul tartott, miközben a nyelvem játszott rajta. Föl és le, le és föl. Aztán folytatta az útját a golyókig, meg-meg állva, finoman körözve, szándékosan feljebb korbácsolva a vágyat. Bár a testével, kezével ő irányított, mégis én szabtam meg minden mást.

Mosollyal az ajkamon néztem fel rá. Belenézett a szemembe, aztán hátravetette a fejét és élvezett. Nagyot és hosszan. Mohón nyeltem. Még mindig szorított. Aztán a mozdulatai kedveskedően lágyabbá váltak, ujjai elengedték rakoncátlan tincseim. Leértek a fenekemig. Combjára támasztottam az állam, miközben kényelmesen elhelyezkedtem a földön. Kuncogva néztem, míg tekintete kitisztul, ujjaimmal finoman becézgetve a húsát.

Még nem végeztünk.

Bele sem lendültünk, amikor nyakörvet csatolt rám. Szorosan. Felvontam a szemöldököm, kérdőn, gonoszkodóan, aztán megnyaltam a szopástól feldagad számat.

Játszhatunk így is.

Aztán újra és újra végletekig húztam a vágyát. Gyönyörtől remegő combokkal fogott közre, markolt, szorított miközben megint és megint a számba élvezett. Jó érzés volt csak adni és adni, játszani, hergelni, gyönyört adni. Már-már mondhatni szolgálni. Halk gúnyos kuncogással néztem rá, miközben utasított, halk, de határozott szavakkal, mit hogyan csináljak. Csakazértsem. Aztán egy kicsit mégis engedtem. Egy kicsit. Beszívtam, elengedtem. Gyors és lassú nyelvcsapásokkal, egyre inkább felajzva őt. Még egy kicsit...még egy kicsit. Beszoptam a golyókat, miközben ujjammal a gát érzékeny bőrét simogattam. Tovább szoptam, figyelve minden mozdulatát, sóhaját, rezdülését. Közel járt. Még egy kicsit kell.

Aztán vége lett. Halvány mosollyal az arcán, kedveskedően cirógatott. Hozzábújtam, hozzásimultam felhevült bőréhez. Fáztam, ő pedig betakart, átölelt. Bekuckóztam. De éreztem, van még bennem...játszani akartam...pezsgett a vérem, remegtem a vágytól, szinte dorombolva érintettem meg, és fogadtam el, ahogy ujjai belém csusszannak.

Felnyögtem a testemen hevesen végigszaladó érzésektől. Piszokjó.

Szorította a nyakörvet, amit gondos kezekkel felcsatolt rám; hátulról dugott. Szeretem így. Mélyen, hosszan, határozottan fogva.  Nyögtem és nyögtem, ujjaimmal hevesen markolva amit értem. Tartania kellett, én pedig a gyönyörtől remegő combokkal próbáltam tartani magam. Keményen dugott, én pedig imádtam. Akartam. Újabb és újabb döfést, ujjainak markolását az érzékeny csípőmön, tenyerét a felhevült bőrömön...csatt...
...felsikoltottam. Még.
Alig kaptam levegőt, szorít és szorít, megtart, megragad. Éreztem, ahogy ki,-be jár farka, keményen döfött, addig , amíg szinte már nyüszítettem. A hullámok meg csak jöttek és jöttek, átcsaptak a fejem fölött, újabb és újabb, én pedig nem ellenkeztem. Nem akartam.
Aztán...táncoltam rajta; ringó csípővel, mohó puncival lovagoltam rajta, hátraszegett fejjem, felnyögve-felszisszenve, miközben a titokizmom önálló életet élve hullámzott-szorított, ellazult a farka körül, öntudatlanul, koordinálatlanul...szétesve. Imádom ezt az állapotot!

Csak feküdtem...pihegtem. Még alig csitult bennem minden. Még végigszaladt testemen a kéj. Erősen, intenzíven. Finoman megérintett. Megint és megint. Feljebb és feljebb. Aztán mélyen. Bennem. Hangot már nem tudtam kiadni; nem is kellett, testem beszélt. Dalolt neki. Birtoklón rám nézett, mosolygott. Tudta, hogy tőle vagyok kész. Amit és ahogy csinált.
Lehunytam a szemem, megmarkoltam a lepedőt. Az uralmat megint elveszítettem a testem fölött. Övé voltam. Csak egy kicsit.

Így jó?  Jó így?

...akkor játszunk...

Lassan indult. Lassú bevezetés. Ráérősen mégis intenzíven. Aztán  felgyorsultak az események, hogy aztán megint lelassuljanak...apály és dagály...csendes finomkodás és zabolázatlan mohóság...minden ami csak lehetett. 

Végigsimított az arcomon, mielőtt megragadott a tarkómnál fogva és magához húzott. Birtoklás. Színtiszta birtoklás...én pedig elfogadtam. Belesimult arcom a tenyerébe, szokásos mosolyommal a számon néztem fel rá. 

Akkor játszunk. Így. 

Birtokolni akart. Minden lélegzete, érintése, mozdulata, tekintetének villogása erről árulkodott. Én pedig pontosan erre vágytam, ezt akartam.  Mindent akartam, amit a tekintete ígért, minden cseppjét, minden érintését, lüktetését, minden döfését bennem, minden ízét a nyelvem hegyén.

Akartam a kezét a felhevült bőrömön, ujjai szorítását a remegő húsomon,  ügyes játékát a lucskos hüvelyemben, csókját, fogai karistolását az érzékeny vállamon, nyakamon...

Mocskosul kívántam minden rezdülését, mindent amit a vágytól sötétlő tekintete ígért. Kívántam. 

Elég volt épp csak kicsit hozzámérnie. Persze, nem érte be ennyivel. Több kellett neki. Nedves forróságom, feszes- makacs puncim, nyelvem fürgesége...mindenem. 

Olyan szinten felizgultam, hogy egyik hullám követte a másikat, éppen hogy csak elvonult az ár, máris jött a következő, gyorsabban, hevesebben, én pedig szétesve fogadtam el. 

Befogadni, elfogadni. Adni. Csak erre vágytam. Újra és újra, minden cseppjét, minden remegését. Mohó mosollyal rávetni magam, megragadni, megfogni, érinteni és kóstolni. Újra és újra. Kellett. Akartam. Tekergő testek, végtagok, nyögések. Szaporán verő szívek, hús a húshoz csapódott; lucskos-nedves hangok, mmm... de jó is az...még...még... Ezeríz... ezerszín...szétesés...újabb és újabb orgazmus...telhetetlenül nyelni az újabb vágyadagot és vágyni az újabbra...jó...piszkosul jó...

Szinte alig hagytam pihenni, felocsúdni, máris követelőzve néztem rá, vagy épp lendültem felé. Vagy épp ő, rám. Nem eresztett egy percre sem, vágy mohó árnyai szaladtak át az arcán, ahogy hozzámért. Bennem volt és bennem mozgott. Volt, hogy hangom sem volt, nem volt erőm hozzá, míg a következő pillanatban gyönyörtől nehéz hanggal suttogtam a nevét a fülébe, remegő combokkal fontam körbe a derekát, vontam közelebb hozzám, még mélyebben akartam magamban, telhetetlenül. 

Hullámok és hullámok. Remegés. Következő és következő. Elfogytak a szavak. 

Még. Újra. Telhetetlenül. 

Akarom. Akar engem. Mindenestül. 

Aztán gyorsultak az események, erőteljesebbé váltak a mozdulatok. Minden fájdalmat mohón fogadtam magamba. Bepörgetett a fájdalommal kevert eufória; adrenalin és endorfin keveréke dübörgött bennem én pedig többet és többet akartam. Még többet belőle. 

Szeretem azt az érzést, ahogy átszalad rajtam a fájdalom. Hol erősebb-élesebb, hol pedig mélyebb és tompább, mégis jól esik. Kívánom mindenestül. A lágy és finom érintéseit, amit felváltott az éles, erős csattanás, vagy éppen lélegzetelállító szorítása a csípőmön, combomon, vagy épp a derekamon. 

Éreztem, hogy élek, a fájdalom erős, de jóféle.  Bírtam még és akartam a folytatást. 

Belelendült, de még mindig éreztem, visszafogta magát. Félt. Még kóstolgatta mennyit bír a testem, én pedig akartam a többit. 

A hullámok csak jöttek és jöttek. Fájdalommal kevert kéj. Veszélyes elegy, főleg, ha az ember teljesen szét van esve, nem érdekli semmi csakis a következő öt perc. Vagy még annyi sem...

Mohóságom engem is meglepett. Újra és újra akarom, szüntelen, rövidke szünetekkel. Telhetetlenül.

Végignyalom, játszom vele. Harapom, kóstolom, szívom, épp mihez volt kedvem. Remegett a teste, akárcsak az enyém. Megragadom; puha érintést váltja az erősebb, figyelve minden rezdülését, reakcióit. 

Tekintetét néztem, elmerültem benne. Beharaptam a szám, félmosoly szaladt át rajta, mielőtt megcsókoltam. 

Számba robbantak az ízek. Elmerültem az egészben, nyögtem és sóhajtottam. Van az az állapot, amikor minden mindegy, mégis tudod, lassan ki kell józanodni. Én nem akartam. Lubickoltam ebben az állapotban, jólesően fogadtam be és el minden újabb és újabb ingert. Nyelvem hegyén az ízével kóstoltam meg a bőrét és csókoltam a vállát. Fogaim végigkaristolták a tetoválását, lehunyt szemmel élvezkedtem. 

Még egy kicsit- még egy kicsit.