Lassan indult. Lassú bevezetés. Ráérősen mégis intenzíven. Aztán felgyorsultak az események, hogy aztán megint lelassuljanak...apály és dagály...csendes finomkodás és zabolázatlan mohóság...minden ami csak lehetett.
Végigsimított az arcomon, mielőtt megragadott a tarkómnál fogva és magához húzott. Birtoklás. Színtiszta birtoklás...én pedig elfogadtam. Belesimult arcom a tenyerébe, szokásos mosolyommal a számon néztem fel rá.
Akkor játszunk. Így.
Birtokolni akart. Minden lélegzete, érintése, mozdulata, tekintetének villogása erről árulkodott. Én pedig pontosan erre vágytam, ezt akartam. Mindent akartam, amit a tekintete ígért, minden cseppjét, minden érintését, lüktetését, minden döfését bennem, minden ízét a nyelvem hegyén.
Akartam a kezét a felhevült bőrömön, ujjai szorítását a remegő húsomon, ügyes játékát a lucskos hüvelyemben, csókját, fogai karistolását az érzékeny vállamon, nyakamon...
Mocskosul kívántam minden rezdülését, mindent amit a vágytól sötétlő tekintete ígért. Kívántam.
Elég volt épp csak kicsit hozzámérnie. Persze, nem érte be ennyivel. Több kellett neki. Nedves forróságom, feszes- makacs puncim, nyelvem fürgesége...mindenem.
Olyan szinten felizgultam, hogy egyik hullám követte a másikat, éppen hogy csak elvonult az ár, máris jött a következő, gyorsabban, hevesebben, én pedig szétesve fogadtam el.
Befogadni, elfogadni. Adni. Csak erre vágytam. Újra és újra, minden cseppjét, minden remegését. Mohó mosollyal rávetni magam, megragadni, megfogni, érinteni és kóstolni. Újra és újra. Kellett. Akartam. Tekergő testek, végtagok, nyögések. Szaporán verő szívek, hús a húshoz csapódott; lucskos-nedves hangok, mmm... de jó is az...még...még... Ezeríz... ezerszín...szétesés...újabb és újabb orgazmus...telhetetlenül nyelni az újabb vágyadagot és vágyni az újabbra...jó...piszkosul jó...
Szinte alig hagytam pihenni, felocsúdni, máris követelőzve néztem rá, vagy épp lendültem felé. Vagy épp ő, rám. Nem eresztett egy percre sem, vágy mohó árnyai szaladtak át az arcán, ahogy hozzámért. Bennem volt és bennem mozgott. Volt, hogy hangom sem volt, nem volt erőm hozzá, míg a következő pillanatban gyönyörtől nehéz hanggal suttogtam a nevét a fülébe, remegő combokkal fontam körbe a derekát, vontam közelebb hozzám, még mélyebben akartam magamban, telhetetlenül.
Hullámok és hullámok. Remegés. Következő és következő. Elfogytak a szavak.
Még. Újra. Telhetetlenül.
Akarom. Akar engem. Mindenestül.
Aztán gyorsultak az események, erőteljesebbé váltak a mozdulatok. Minden fájdalmat mohón fogadtam magamba. Bepörgetett a fájdalommal kevert eufória; adrenalin és endorfin keveréke dübörgött bennem én pedig többet és többet akartam. Még többet belőle.
Szeretem azt az érzést, ahogy átszalad rajtam a fájdalom. Hol erősebb-élesebb, hol pedig mélyebb és tompább, mégis jól esik. Kívánom mindenestül. A lágy és finom érintéseit, amit felváltott az éles, erős csattanás, vagy éppen lélegzetelállító szorítása a csípőmön, combomon, vagy épp a derekamon.
Éreztem, hogy élek, a fájdalom erős, de jóféle. Bírtam még és akartam a folytatást.
Belelendült, de még mindig éreztem, visszafogta magát. Félt. Még kóstolgatta mennyit bír a testem, én pedig akartam a többit.
A hullámok csak jöttek és jöttek. Fájdalommal kevert kéj. Veszélyes elegy, főleg, ha az ember teljesen szét van esve, nem érdekli semmi csakis a következő öt perc. Vagy még annyi sem...
Mohóságom engem is meglepett. Újra és újra akarom, szüntelen, rövidke szünetekkel. Telhetetlenül.
Végignyalom, játszom vele. Harapom, kóstolom, szívom, épp mihez volt kedvem. Remegett a teste, akárcsak az enyém. Megragadom; puha érintést váltja az erősebb, figyelve minden rezdülését, reakcióit.
Tekintetét néztem, elmerültem benne. Beharaptam a szám, félmosoly szaladt át rajta, mielőtt megcsókoltam.
Számba robbantak az ízek. Elmerültem az egészben, nyögtem és sóhajtottam. Van az az állapot, amikor minden mindegy, mégis tudod, lassan ki kell józanodni. Én nem akartam. Lubickoltam ebben az állapotban, jólesően fogadtam be és el minden újabb és újabb ingert. Nyelvem hegyén az ízével kóstoltam meg a bőrét és csókoltam a vállát. Fogaim végigkaristolták a tetoválását, lehunyt szemmel élvezkedtem.
Még egy kicsit- még egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése