Szeretem az orgazmusaimat, de sosem éreztem úgy, hogy muszáj-dolog lenne. Elfogadom ha jön, van, és elfogadom ha éppen nincs. Úgy vélem, a szexuális életem része ugyan, de nem a legfontosabb része. Nem jó, ha kicsikarom a testemből, követelőzöm, mondván ami jár az jár. Többnyire kedv kérdése, hangulat kérdése, hogy épp van-e étvágyam a saját orgazmusomra, vagy sem. Van, amikor kicsikarom magamból, sürgetem, mert épp egy pillanatra elfog a kell érzés, ami a következőre már el is múlik, de én akarom, de a testem igen, akkor nem olyan. Olyan más, mintha büntetne a testem, nesze, ezt akartad, megkaptad, légy elégedett. De nem vagyok, mert valami nyeszlett kis orgazmusocskát sikerül csak kicsalni a punciból, hogy eszembe jut, inkább hagytam volna az egészet a francba. Ezért többnyire inkább elhessegetem a vágyat, inkább hagyom, hogy nőjön míg már nem vagyok ura neki...
Van, amikor úgy csap át a fejemen az akarom-hullám, hogy olykor magam se értem, az előbb még máshogy éreztem. Szeretem, amikor sokáig nincs és utána úgy rohan le, hogy csak fekszem és kapkodom a fejem miközben hanyatt fekve próbálok újra fókuszálni, próbálom szívverésemet a normál ütemre hangolni. Szeretem-érzés; az éhezést követő pompás lakoma. Kalapál és zakatol a szívem, fekszem és próbálom felfogni, hogy hol vagyok éppen, hogy a test amit érzek magam körül, az én vagyok, s lassan érzem, hogy igen, ez az én testem, élek, s a szívem végre rendes ütemben ver, és végre össze tudom szedni a gondolataimat. Lassan észhez térek, mosolygok, megérte várni, megérte lemondani a kicsit vágycsírákról, hogy jóllakva hátradőljek. Mert ilyenkor tudom, hogy ez így jó, nem muszáj és kell dolog az orgazmus, nem kell minden egyes alkalommal, nem kell mindig rántott hús, de olykor piszkosul jól esik.
A kalandok során lemondok róla. Tudom, milyen érzékeny hangszer a testem, s tudom, hogy a legritkább esetben éreznek rá működésére, lemondok róla, így nem csalódok, inkább élvezem, ahogy felhúznak, pattanásig feszítik testem húrjait, hogy végül Kedves játsszon rajtam, pont úgy, ahogy szeretem.
Erotikus álmaim többsége is az éhezős-korszak idején vannak. Álombeli sorozatorgazmusaim ilyenkor a legfinomabbak, felkészítenek arra, hogy milyen lesz, amikor Kedves játszani fog velem, testemmel. Amikor félálomban sajtolom ki testemből a sorozatorgazmusaim utolsóját, érzem és tudom, hogy félálomban vagyok, szinte már ébren, érzékelem magam alatt a matracot, testemen a paplant és mégis az álom szőtte világ vesz körül épp csak elcsitultak az előző orgazmus hulláma, aztán szinte azonnal jön a soron következő, majd álomba ájulok.
Nincsen hiányérzetem, hogy éppen nincsen, napok,vagy esetleg hetek óta. Nem tartom magam orgazmusfüggőnek, s nincs hiányérzetem, mert "csak" csiklóorgazmusom van. Így is annyi és annyi féle-fajta, különböző erősségű, mélységű van, hogy elégedettnek tartom magam. Nem vagyok telhetetlen és mégis. E sokszínűség miatt örülök, hogy Nő vagyok, az orgazmus sokszínűségét élvezhetem ki, minden cseppje más más ízű, mindig más, és mindig ugyanolyan finom, van amikor elég belőle, nem kell több abban a pillanatban, de van amikor kell a következő és a következő és a testem megadja és számolni se tudom már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése