Olyan apró dolgoknak is tudok az utóbbi időben örülni, amik nem hittem, hogy ennyit számítanak, nekem.
Amikor lefekvéskor megfogja a kezem és megszorítja, pláne, amikor lehetetlen pózban, kicsavarva teszi, de muszáj fognunk egymás kezét, mert anélkül nem megy az elalvás.
Amikor egy-egy éjszaka szinte megfojt, annyira hozzám bújik, ölel, szorít, még a kényelmetlenség sem érdekel, annyira jó, hogy ott van mellettem és beleszuszog a nyakamba.
Amikor reggelente felhív, hogy Jó reggelt!-et kívánjon, és hiányzik ez, ha véletlenül elfelejti, pedig tulajdonképpen nem is szeretek telefonon beszélgetni, de olyan jó hallani a hangját.
Bár nem szeretnék megöregedni és meghalni, de hát a természet körforgását nem tudom megváltoztatni, vele szeretnék megöregedni.
Még két hónap.
Ennyi...:)
VálaszTörlés