Elnézve a napok múlását egyre inkább csinálni akarom azokat a dolgokat, amiket most háttérbe kell szorítanom. Talán azért, mert most a muszáj van és a muszáj dolgokat nem szeretem. Ha a szombaton túl vagyok és remélhetőleg sikeresen zárul, akkor foglalkozhatom minden mással. A minden más egyre több és több, talán soha nem fogok a végére jutni. A nagy nap egyre közeleg és egyre inkább úgy látom, sehogy se állok. A ruha kész katasztrófa, sírni tudnék ha ránézek, levéllistám egyre hosszabb és hosszabb, a szabadnapokra eső elfoglaltságok (kellemes) egyre több. Két hét múlva már talán lesz helyszín, két hét múlva talán tudunk időpontot is kérni, két hét múlva talán eljutok a varrónőhöz, hogy ítéletet mondjon a ruhára (és meg tudja menteni). Sóhaj. Két hét múlva remélhetőleg piti, apró-cseprő problémáim lesznek, és két hét múlva kipipálhatok egy csomó dolgot, amin szeretnék már túl lenni.
Tizennégy nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése