Szeretem érezni, hogy különleges vagyok. Hogy más. Hogy meglepő.
Szeretem ha úgy néznek rám, mintha én lennék a legdögösebb Nő a világon. Jó érzés. Fel tudja dobni még a legrosszabb napomat is.
Szeretem, ha picit megbotránkoztatok. Öltözködéssel, kérdésekkel, válaszokkal, tekintettel, mosollyal. Szeretem az, amikor egy másik Nő végignéz rajtam és zavartan elkapja a tekintetét, végignéz magán, kisimít egy képzeletbeli ráncot a ruháján. Akkor tudom, hogy igen, most is sikerült provokatívan felöltöznöm.
Szeretem, ha bókolnak. Nem úgy, ahogy a legtöbben szokták dicsérni a másikat. Azt szeretem, amikor a szavai mögött más érzek. érzem a vágyat, az akaratot. Amikor finoman sugallja, hogy mennyire szép a szám...s akkor tudom épp azon gondolkodik, milyen íze lehet, vagy épp hogy játszanék vele a farkán. Ránézek, olykor ártatlanul, mint aki nem tudja, miért is méregetik. Pedig tudom. Nagyon is.
Tudom, hogy nem vagyok egy egyszerű ember. Olykor túl sok gondolatom van, olykor pedig üres vagyok, mint egy kagylóhéj. Néha jó egyedül, a semmibe burkolózni. Néha viszont kell a ricsaj, a zaj, a nyüzsgés. Néha kell a figyelem, az, hogy nézzenek, bókoljanak. Hogy éreztessék velem, Nő vagyok, jó Nő. Veszett jó Nő.
Kell a figyelem, a gondoskodás. Az, hogy én legyek a középpontba, vagy az, hogy hagyjanak eltűnni a tömegben. Néha egyik jön a másik után, épp milyen napom van, milyen impulzusok érnek.
Nem vagyok egyszerű. Komplikált vagyok. Magam módján különleges. Annak tartom magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése