Néha úgy érzem, nem bírom tovább. Egyszer fenn, egyszer lenn. Egyszerűbb lenne meghátrálni ezeknél a pillanatoknál és azt mondani, ennyi. Nem folytatom. Persze sosem szerettem az egyszerű, bevált dolgokat. Felállok, megrázom magam és csinálom tovább. Nem azért mert KELL, hanem azért, mert AKAROM.
Néha úgy érzem, csak bennem van akarat és erő, hogy legyen, ami legyen. Hogy én vagyok az, aki küzd, csinálja, hogy minden rendben folytatódjon, a káosz megszűnjön, a napi dolgok a helyükre kerüljenek, megoldódjanak. Többnyire nincs ezzel baj, csak olykor belefáradok.
Elfáradok.
A szeretet, szerelem arról szól, hogy küzdj, csináld, ne hátrálj meg. tűzön-vízen. Csinálom. Elfogadok, nem bírálok, megcsinálom, összerakom, koordinálom. Csak úgy érzem ezt nem csak nekem kellene. Együtt. Mégis úgy érzem, én vagyok az, aki mindig és mindent. 11 óra munka után. Szétcsapott éjszaka után. Betegen alatt, betegség után. Együtt és mégis egyedül.
Félek, hogy egyszer a szív már kevés lesz és az agy fel fog lázadni. Nem akarom. Csak néha olyan nehéz...
De hát ez a Nők feladata nem? A kezdet és vég. Koordinátor, varázsló, csodatévő, szerető, barát, főnök. Mi vagyunk minden és olykor semmi se. De néha csak Nő akarok lenni. Semmi más. Feladatok kötelességek nélkül.
Aztán a nehéz után, megint könnyű lesz minden. Aztán újra nehezebb és nehezebb, majd egyre könnyebb. Körforgás.
Nem adom fel.
Ez a szerelem.
Ami elromlik, megjavítjuk. A ráncot kisimítjuk, a káoszt megszüntetjük. Univerzális szupervúmen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése