vagyok

Nedves, csatakos vagyok. Lüktető puncijú, széttárt combú. Élvezem a száját rajtam, kibaszott izgató amit csinál.

Vonaglok, tekergek, nem tudok mozdulatlan maradni. Nyögök. Sóhajtok. Vibrálok, lüktetek. Pezseg a vérem, telhetetlen vagyok, felajzott, szukás. Minden vagyok és semmi sem. 

Széttárt combú, lüktető test. Nyers és őszinte vágy, akarnok, makacs, mohó dög. Nem akarom, hogy abbahagyd. Csináld! Élvezem.

Nagyon is, mocskosuk, kibaszottul. Istenem...

Kezem a mellemen, mellbimbóim mint két kemény kavics, érintést akar. Nem finomat. Játszom vele, mert kell, mert akarom. Feltüzel az intenzív érzés, végigszalad rajtam, mint valami kellemesen bizsergető áramütés, végig a hasamon, remegő csípőmön át a puncim mélyéig, csiklóm hegyéig. Nyögök. Zihálok. Mégmégmég. 

Remegek. Tekergek. Megmarkolom a combom édes húsát, ujjaim a hajába túrnak, vissza a vállára, húzom magamhoz a fejét, érzem, hogy közel járok. Sürgető türelmetlenség lesz úrrá rajtam, akarom, legyen bármi, szakadjon rám az ég, akarmi, bármi, nehogy abbahagyja. Zihálok. Nyögök. Sikkantok. Ami éppen kiszalad a számon miközben megfeszül a testem. Aztakurvaélet, sziszegem lassan, s mintha kevés lenne a levegőm. 

Markolom, amit érek, kapaszkodnom kell. Muszáj. Egy tenyeret érzek magamon, féken tart, lefog, miközben az újabb hullám végigszalad a testemen. Az édes feszültség szétárad rajtam, aztán felrobban bennem az orgazmus. Heves, erős, intenzív. Szétesek. Hangom hol van, hol nincs, attól függően, hogy mennyire csitul és mennyire lobban fel újra a gyönyör hulláma. Mint a dagály és az apály, jön, aztán visszahúzódik, aztán újra jön és így tovább. Tart. Még mindig tart. 

Táncol a csípőm, remegek. Vibrálok. Még tart. Nem vagyok ura még a mozdulataimnak. 

Lehunyt szemmel mosolygok, kuncogok. Lihegek. Olykor-olykor még markolnom kell amit érek, ágyat, takarót, matracot. Az érzés még intenzíven tart, lassan elcsitul, de az éhség marad. 

Akarom. Kívánom. 

Odamegyek hozzá. Ránézek. 

Az éhséget láthatja rajtam. A nyers, őszinte vágyat. A megduzzad ajkamat nézi, ami résnyire van nyitva. A nyelvemet végigfuttatom rajta, mosolygok. Aztán lassan odahajolok hozzá, hevesen megcsókolom. 

Érzem az ízem a száján. A szájában, a nyelvén.  Sós-édes. Az enyém. Az ölébe mászok, kemény farkát érzem a lüktető, nedves ölemben. Felszisszenek, ahogy megérzem őt magamon, remegő, vibráló bőrömhöz érni. Forró vagyok. Akárcsak ő.  Megremegek, összerándulok odabenn. Akarom. Megmarkolja a csípőm, közelebb húz magához. Koccan a fogunk; túl erős a mohóság. Akarom. Akar. Kíván. Nagyon. Habzsol, fal, csókol. Akárcsak én, őt. A száját. A bőrét. Vállát, nyakát, kulcscsontját, torkát; fogaim finoman karistolják, körmeim finoman karmolják, érinteni akarom. 

Nedves és csatakos vagyok. Lüktetve vibráló test, tömény vágy. EZ vagyok én, most. 

Hajam kusza, kígyózó indaként tekeregnek a fejem körül, mint valami koszorú, vagy glória. Kuncognom kell. Keményen bennem van, fölém tornyosul. Szemébe nézni alig tudok, de aztán le kell hunynom, nehéz látni. Hangomat visszhangozzák a falak. 

Mozog bennem, keményen döngöl, szétestem...csak a kéj marad, semmi józan gondolkodás. Karom a fejem körül, nézem a kinyílt combjaim között ahogy dugja a puncim. Mélyebben. Erősebben. Mégmégmég. 

Újabb hullámok, végig a testemen, táncolnak, bizseregnek az érzékeny pontjaim; vagyis mindenem. Több kell. Még. Tovább. Kell. Még több. Akarom őt. Telhetetlenül, falánk mohósággal, fékezhetetlenül. Vadul.