Vágy szabadsága

Sokáig "ültem" ezen a történeten. Néha le tudom írni azonnal, néha napok kellenek, hogy megérjen bennem az élményt. Ennél jóval több kellett.

Nehéz emlékezni. 

Kivételesen szimpla baráti csevejjel indítottunk. Semmi lerohanás, nem estünk egymásnak. Mint valami gourmet kóstolás...szépen lassan, kiélvezve minden pillanatot a maga egyszerű valójában.
Nem viseltem vörös rúzst, nem viseltem testre simuló ruhát, sem szoknyát, amit tudom, nagyon is szeret rajtam. Most nem volt kedvem semmi ilyet felvenni. Egy farmer short és egy kissé provokatív body volt rajtam.

Még csak nem is provokáltuk egymást, sem szavakkal, sem semmi mással. Persze, a levegőben ott volt a lehetőség, a felkínálás, de most máshogy játszottunk. Most csak barátok voltunk. 

Aztán ezt az egész, néma, de annál feszültebb, visszafogott, helyzetet egy telefonhívás szakította meg. Elmerengtem miközben a zenét hallgattam.  Ez az egész más, valahogy olyan...

Mielőtt belemerülhettem volna a zavart gondolataimba, visszajött. Mintha kicserélték volna. Energikus léptekkel besietett, odajött hozzám és megcsókolt. Hevesen, mohón, ellentmondást nem tűrően. Ültem az ágyon, törökülésben és nem értettem mi történt. Éles váltás, nem várt fordulat. Zavart voltam...mégis lehunyt szemmel, halkan felnyögve fogadtam követelőző csókját. Ujjával becsusszant a lábam közé, megtalálta az utat a puncimig, én pedig más sehogy sem ellenkeztem.  Mintha megnyomott volna bennem egy kapcsolót. Végem volt. 

Remegtem, ahogy hozzámért. Felemelt aztán megragadott. Más volt a csókja is, éreztem a nemrég megivott pálinka ízért a nyelvén, finom volt pohárból is, de így mégjobban ízlett. Szinte letépte rólam a ruhát, tekintete izzott a vágytól, ujjai türelmetlenül keresték a következő patentot, lazított az övemen, gombolt, húzott; minél hamarabb lekerüljön rólam minden fölösleges ruhadarab. Elememben voltam. Pezsgett, vibrált minden porcikám, lüktettem, remegtem. Hangos voltam. Másabb mint eddig. Szabadabb. 

Szája a puncimon, szám a farkán. Ujjai bennem, kapaszkodnom kellett. Játszottam vele. Lassan, s gyorsan, mélyen, vagy épp csak a hegyét nyalogatva. Egyre nehezebben koncentrálva. Tudtam mit és hogyan szeret. Megmutattam neki. Nem kapkodtam el, ki akartam élvezni minden percét. Minden pillanatát, mindent. Nyelvemmel hol finoman körözve a merev húson, hol durván- habzsolva-falva.  Élvezettel. Mert élveztem. Nagyon is. Piszkosul. Végig kóstoltam a bőrét az érzékeny hajlatig, a golyókig, egyenesen le a gátig, aztán lejjebb. Mert jó. Mert kibaszottul szereti. Mert felizgatja és felhergeli, akárcsak engem. Mert annyira jó. Annyira, de annyira...

Minden kontroll nélkül fogadtam el amit adott. Az ujját a forró, lucskos, nedves hüvelyemben, aztán a feszes, eleinte makacsul ellenálló fenekemben...éreztem a sóvárgást a mozdulataiban, néma kérlelést, kérdést, hogy beleegyezek-e... közben a játékos a nyelvét a csiklómon; hergelt, kikészített, hogy végül azt se tudjam, hol vagyok, ki vagyok.  

Kezdtem elveszíteni az irányítást. De lehet, már a legelején, csak most hágott tetőfokára. Nem tudom. 

Befogadtam mindent amit adott. Elengedtem magam, átadtam az irányítást, átadtam neki a testemet, érzéseimet. Talán még a lelkemet is.  Nyelvemen éreztem az ízét, orromban az illatát. Isteni érzés. Finom. Rácsöppent a nyálam a combjára. Már attól felizgulok, ha a számban van és szopom. Folyt végig le a combján, miközben a számban volt. Mélyen, még mélyebben. Megfogtam, megkapaszkodtam, simogattam. Haraptam, habzsoltam, szoptam. Mohón. Szabadon. 

Még egy pohár pálinka. Második? Harmadik? Végül is tökminegy. Finom volt. Lesz még következő. Kell. Kívánom. 

Megbaszott. Vadul. Követelőzően. 

Én hangosan nyögve fogadtam be a gyönyör minden cseppjét. Minden porcikám táncolt, lüktetett, élt. Csupa ösztönösség vette át az uralmat a testem és gondolataim felett. Csak a kéj, csak a vágy, csak az élvezet. Csak az adott pillanat. 

Szétestem. Nem akkor, már előtte jóval, de ekkor már teljesen. Igazi game over állapot. 

Megragadta a csípőm, fognia és tartania kellett. Éreztem a vágyat, az akaratot a mozdulataiban. Aztán a sóvárgást, a néma kérdést. Azt sem tudtam hol vagyok. Minden mindegy volt. Abban az állapotban nem volt bennem tudatosság. Csak az élvezet utáni mohó, kétségbeesett vágy. Akarat. Többet és többet akartam. Még. Aztán még többet. 

Igyekezett lassú és finom lenni. A sürgető, mohó, fékeveszett vágy rajta és kifogott. Ujjain keresztül éreztem, miközben játszott velem, mennyire nehéz józanul gondolkodnia. Mennyire nehéz lelassítani, figyelni, óvatosnak lenni, minél kevesebb fájdalmat okozni. Nekem is nehéz volt koncentrálnom. Aztán elengedni magam, nem józannak lenni, nem befeszülni és nem menekülni. A háttérben dübörgő zenére figyeltem, aztán a testemen átszaladó ezerízű, ezerszínű érzésekre, kuszák, furák, hevesek, erősek. Kín és kéj, vágy és józan ész. Szétestem. Nem hittem, hogy az eddigieknél is jobban képes vagyok ennyire se kép-se hang állapotba kerülni. Fájdalom és élvezet keveredett egymással. Újra meg újra, hol egyik, hol másik volt hevesebb. Kibírható és kevésbé kibírható, egyik aztán a másik...kapaszkodnom kellette, tartani magam, miközben csak nyögtem és nyögtem. Hangosan, aztán halkan nyüszítve, sziszegve, lihegve, állatias vággyal, kivetkőzve magamból. Megnyíltam, kinyíltam neki, jobban mint kellett volna, jobban mint akartam, de nem volt választásom. Az alkohol, a rengetegféle érzés megzavart. Alárendeltem magam neki. Gátlástalanul. És csak befogadtam mindent, amit kaptam tőle. Mást nem tudtam és nem is akartam tenni. 

Egyre hevesebb lett, már nem tudta kontrollálni magát. Éreztem, hogy a tűréshatárom kezd eljönni. Túllendültem, túl sok, túl heves, túl intenzív volt mindent. Nyögtem miközben mozogtam, s erősen kapaszkodtam, mert a lábam már nem bírt el. Nem volt erőm. Elfogyott. Ujjai keményen markolták a csípőm, mikor már elveszítette ő is a fejét. Lehunyt szemmel, halkan nyöszörögve élveztem ahogy élvezett. Éhesen-követelőzve, szabadon. 

Fájt. Nem nagyon, kicsit. A kéj erősebb volt, mint minden más.  

Mosolyogtam. Ránéztem, úgy igazán. Néztem és láttam őt.  Jól vagyok. Jól leszek. mondtam neki. Komolyan gondoltam. 

Elfogytak a szavak. Csak az érzések maradtak. Ezerízű, ezerszínű. Emberi.