2012. november 15., csütörtök

A blog sorsa


Az utóbbi időben nagyon elszaladt velem a ló. Nagyon. Több dolgot is át kell értékelnem magamban a bloggal és a blogos élettel kapcsolatban, mert ez így nem fog jóra vezetni. 
Annyira egyé váltam a bloggal, hogy a mindennapi életembe is kezdte magát beleenni. Ott volt körülöttem, mintha a második bőröm lett volna és kezdte átvenni az uralmat.

Amikor elkezdtem nem akartam többről írni, csak arról, ami szexuálisan történik velem. Aztán ahogy kezdtek előretörni az én-blogok, valahogy az enyém is az lett. Már nem arról szólt igazán, amiről szólt anno, nagyon régen. Azt a fajta névtelenséget, amit a legelején fenn akartam tartani, egyre ingataggá vált, olyan információkat kezdtem kiszivárogni, amiket nem lenne szabad. 

A legfontosabbat felejtettem el a blogírásban. Csak szex és más semmi. 
A bejegyzések ritkulni fognak. Nem állítom masszívan, hogy kész, ennyi volt, de még az is lehet. Ez most nem búcsúzás, inkább csak jegyzet önmagamnak, hogy mihez tartsam magam. Két életem van és ezt a két életet nagy szét kell választanom, masszív, megmászhatatlan kőfalnak kell kettő között húzódnia, és annak ott is kell maradnia, tetszik vagy sem.

Szelektálnom kell a bejegyzéseket, lassan úgy is a bejegyzésmentegetésnek neki kellene esnem. Szigorú leszek magamhoz, aminek mennie kell, menni is fog, aztán meglátom hogy fog alakulni a további. 

A

3 megjegyzés:

  1. De azért te arhiválod mindet magadnak, remélem. A hozzászólásokkal együtt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, véglegesen törölni nem szeretném, max szépen elteszem láthatatlanba, aztán ennyi.

      Törlés
  2. Csak akkor írj, ha olyan kedved van... ne azért mert muszájnak érzed.

    VálaszTörlés