Annyi minden történik egyszerre, hogy kapkodom a fejem. Az annyi minden konkrétabban nem olyan sok, viszont folyamatosan változik, szinte követni nem tudom. Most tartok ott, hogy egyébként nem is akarom.
Nagyban megy az esküvőszervezés, költségtervezés (hajhullás) és minden, ami ezzel kapcsolatos. Tervek vannak, szépek, kedvesek, jók, még némi izgalom is belefér. Annyi már biztos, hogy milyen ruhát szeretnék,s már csak a varrónővel kellene egyezkedni, hogy mennyiért vállalná (vagy megtanulok szélsebesen varrni). Ami biztos ez ügyben, hogy csipke lesz, bélés nélkül, könnyű, szexi, hosszú (mert Kedves hosszút szeretne), megvan az ötlet, hogy a hajam milyen lesz (elméletileg), megvannak a gyűrűtervek, meg van, hogy milyen csokrot szeretnék, meg van, hogy mit szeretnék a koszorúslányaimon látni (na jó, csak körvonalazódik)...s azt hiszem egyenlőre ennyi. Vagy nem. Nem tudom.
Úgy néz ki, hogy áthelyeznek bennünket, aminek veszettül nem örülök (kevesebb pénz, távolság nagyobb), de ez van, reklamációnak helye nincs. Napról-napra változik minden, mikor-ki-merre megy, megyek, nem megyek, mikor megyek, miért én, miért nem ő, ujjal mutogatás, felelős keresős, búcsúzkodás. Mert ilyen is van, mert bármekkora az embergyűlöletem, azért vannak olyan ügyfeleim, akiket azért csípek.
Szóval így állunk. Pénzgyűjtés ezerrel, tervek rendszerezése, az esemény helyével még le kell beszélni a dolgokat, a zenekarral szintén, a családdal a költségvetést, egymással, hogy mégis mi nem és mi biztosan kell, úgyhogy van meló rendesen. Aztán meglátjuk hogy alakul.
Egy kis enyhítő eső kellene már, hogy gondolkodni is tudjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése