2012. július 23., hétfő

Egy délután történései


Hazudhatnék, de nem akarok, meg egyébként se szokásom. Mondhatnám azt is, hogy kurva jó érzés volt, de nem volt. mondhatnám azt is, hogy kurva szar volt, de ez sem teljesen igaz.
Ezekben a direkt kalandozásokban eddigi tapasztalataink alapján az  rossz, hogy lutri az egész. A kapott kép az eddigiek szerint halottnak a csók, az első benyomások szintén. Ezekben a direkt kalandokban az a jó, hogy egyszerű. Jön-elmegy-elmegy és kész. Nincs körítés, nincs fölösleges kör, csak a lényeg. Csak éppen nem korrekt a vétójog, nem korrekt, hogy a találkozás pillanatában inkább visszalépek.
A ma délután kalandocskája érdekes jelenség volt. A képek alapján helyesnek találtam, valószínűleg valami haver, esetleg tesó képe lehet, mert a megjelenő faszinak nem sok köze volt hozzá. Úgy voltam az egész helyzettel, hogy nem járni akarok vele, lesz ami lesz, különben is az a lényeg ami a nadrágban van.
Az igazat megvallva nincs bajom azzal, ha valaki dugja a szám, a torkom. Egy fokig. Nem baj, ha irányít a másik, csak amikor nem szól másról a dolog csak arról, hogy hogyan szuszakoljuk le a farkunkat (ami mellesleg nem egy hűűűűde kategória), akkor is, amikor a Nő már szenved, vagy szó szerint a fogakat döfködi (szólhatott volna, ha arra vágyik, használjam őket), csípőt tekergetve bassza a számat, mintha nem is tudom...
Hát látványban egy darabig biztos jó volt. Ahogy az arcommal törleszkedem a farokhoz, vagy amikor finoman benyálaztam és szépen lassan végigsimítottam a szemüvegemen, orromon, számon, orromon vele miközben mosolyogtam.
Jó sokáig dugta a számat, próbáltam kitalálni mit hogyan, de nem hagyott se levegőt venni, se gondolkodni. Nem tudtam, hogy épp merre jár, halvány lila gőzöm nem volt, hogy egyébként az jó-e amit csinálok, vagy azért vette át az irányítást, mert kurva szarul szopok. Mosolya, akárcsak a tekintete üres volt, nem tudtam értelmezni, utólag nem is akartam.  Úgy élvezett el, hogy fel se tűnt először. íze, mint aki megivott egy kanna kávét, kávéízű, és híg, mint a víz. Kinek mi, mondanám, de látvány tekintetében sokkal jobb a sűrűbb, krémesebb sperma. Szebben mutat az arcomon. Szerintem.
Egyszeri alkalom volt, egyszeri és nem lesz vele következő. Jöhet a következő. Valamikor. Remélhetőleg hamarosan egy sokkal jobb élménnyel gazdagodunk. Előbb-utóbb csak össze akadok egy olyan kalandocskával, aki szexjátszópajti lehet. Hosszabb távra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése