Érzem, hogy máris hatással van rám ez az időjárás. A Testem is kezd ébredezni, lassan, ráérősen, de azért érezhetően. Lassan kibújik belőlem az az a fajta dögség, amit már erősen hiányolok (meg Kedves is), s vágyom már, hogy körülöleljen és a mindennapjaim része legyen, újra.. Azzal a bizonyos tekintettel szemlélem a körülöttem lévő világot, úgy méregetem az utamba kerülő potenciális prédákat, ahogy régebben.
Ma már jóleső izgalom futott át rajtam, megborongtam és mindentudó mosollyal néztem ki az ablakon. Tetszik. Érzem, éreztem a várakozás izgalmát, azt, hogy igen, lassan nem kell több réteg alatt rejtőznöm, hogy nem kell kesztyű, nem kell sál, nem kell nadrág, télikabát. Érzem a kekeckedős-vágyat, hogy hamarosan(?) ringó léptekkel végiglejthetek előttük azzal a bizonyos tekintettel és mosollyal, miközben a következő kalandocskámhoz igyekszem. (annak ellenére, hogy tudom, piszok nehéz lesz alkalmas jelöltet találnom, arról nem beszélve, hogy a beszélgetős-randin általában nem azt kapom, amit szeretnék, sajnos).
Jó lenne. Jó lenne több napsütés, jó lenne kalandozásra kapható Férfi, aki hajlandó a játékszabályaink szerint játszani. Jó lenne végre szoknyát venni, s nem tartani a megfázástól. Jó lenne felavatni végre a harisnyaszerzeményeket, mert már nem férek a bőrömbe. Jó lenne megint kacéran nézni a másik szemében, mosollyal az ajkamon, ígérettel a tekintetemben, vággyal a mozdulataimban. jó lenne végre átadni magam a zsizsegésnek.
Rossz kislány akarok lenni újra.
Jön a jobb idő. Elkezdődött...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése