Egyszerre vagyok pszichológus,gyóntatópap(nő) Lolita, jókislány, szexistennő, katonatiszt, harcias amazon, frigid picsa, hajcsár. Csoda, hogy elfáradok a munkanap végére?! Csoda, hogy kell legalább fél óra, amíg visszazökkenek és azzá válok, aki vagyok...de lehet, hogy nem is mindig sikerül...
Szerepet játszom, olyat, amit vagy én eszek fel, vagy éppen akkor rám erőltetnek. Pedig nem vagyok kedves, nem vagyok bájolgós. Aki nem bánt, én sem bántom. Nem gügyögök, nem szépítek. És úgy látszik, ezzel nincs bajuk, mert jönnek és jönnek. És csak mondják és mondják. Meghallgatom. Meg hárítok, meg nem reagálok, csak a szemem villan dühösen. Tudják a helyüket. Van, amikor ki kell eresztenem a hangom és akkor csönd lesz. Valakinek ez kell, hogy jól megmarkolják a tökét és megszorongassák. Persze csak képletesen, csak a hangommal. Velem nem packáznak. Nem vernek át, nem kötekednek. Tudják hol a helyük. Teszik a szépet, udvarolnak, meghívnak egy kávéra, egy vacsorára, egy fagyira. Hogy így meg úgy. Én meg nem így és nem úgy. Kösz, de kösz nem. Ha hozzám érnek, ha behajolnak az intim szférámba kikérem magamnak. Nem vagyok kedves. Tudják a helyük, hátrálnak, bocsánatot kérnek. Helyes. Letegeznek, lekezelnek, visszamagázok. Fölényes vagyok. Valaki veszi a lapot, valaki nem. Valaki kap mosolyt, valaki nem, valaki kap kedves szót, sose bántott, sose kötött belém, megérdemli. Valaki grimaszt kap, mégis hozzám jön. Nálam tudja mire számíthat. Akkor is, ha százfelé szakadok, százféle szerepet játszom. A pillanattól függ, vagy attól, mi látnak éppen bennem, amit nem mindig tudok felülírni. Sőt, néha egyáltalán nem.
Kicsit tudathasadásos vagyok mire végzek a munkával. Kicsit elveszítem önmagam, hogy aztán újra, piszok lassan összeálljak. Ilyenkor kicsit lökött vagyok, kicsit szétszórt. Kicsit (nagyon) fáradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése