Hát igen.
Sokat gondolkoztam ezen az öregedés dolgon - de most komolyan - eszembe jutott egy-két sok dolog, régvolt-sosemvolt osztálytársak, ki merre halad, mit tett le az asztalra, ki merre tart és a többi. Nem bántam meg szinte semmit ezidáig. Voltak jó lépéseim, rosszak, rettenetesek. Voltak olyanok is, amiket jobb lenne elfelejteni, megváltoztatni, csak aztán tovább gondoltam őket, és talán nem így itt lennék. A hibákból tanul az ember, legalábbis elméletileg. Csak azért mennék vissza kicsit az időben, hogy újra átélhessek bizonyos élményeket. Mert jók voltak.
Sok minden történt velem és sok minden van még előttem. Sok minden tornyosul előttem, mert egyszerre vannak, miért ne? izgalmasan kell élni az életet, nem? Telnek az évek, melyeket néha túlontúl sok(k)nak érzem. Idén megszaporodtak a bókok (a koromra legalábbis), nem is olyan rossz, szinte már elviselhető ez az évszám. Valamennyire.
Félek az öregedéstől, az előttem álló terhektől, kellemesebbektől, kellemetlenebbektől, a feladatoktól, a ráncoktól, az őszhajszálaktól, mindentől, ami más a mostani állapottól. Talán normális is, nem? Sok mindenen túl vagyok, többen mint a korosztályom (?). Sokféle dolog kering körülöttem és még több minden fog még. Nem tudom, hogy akarom-e igazán. Néha megállítanám a változást és csak lebegnék abban az állapotban, amiben szeretnék. Persze ez nem így működik. Ez van. Bele kell törődnöm. Az Élet halad amerre halad. Terelgetjük egymást...
Szóval vagyok, amennyi vagyok. Akik ismernek, tudják mennyi az annyi, a többiek a tapasztalatok alapján úgy is öregebbnek gondol, én még mindig huszonötnek füllentem magam a tükörbe nézve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése