Délután. Meló után, Spar, vásárlás. Hazahazahaza-mantrázom.
Állok a sorban, bambulva számolom, hogy mennyibe fog fájni a vásárlást, zene a fülembe, épp az esküvői zenekarunk egyik száma dübörög, amikor valaki baromi nagyot csíp a seggembe. Nem viccelek, nagyot csípett. Dühödten megfordulok és gondolkodás nélkül a mögöttem telefonáló pasit minden finomkodás nélkül képen vágom. Olyan istenesen. Meglepetten néz rám, torkára fagy a mondandója, mire a 5-6(?) éves fia kettőnk között ránk néz és azt mondja ártatlan szemekkel, kissé pöszén: Bocs apa, én voltam. Te is szoktad anyu fenekét. (apád valószínűleg csak anyád seggét csipkedi, de mégis mi járt abba a lökött fejedben?????)
Hát igen. Korán kezdik. De legalább már ilyenkor tudják mikor kell félreugrani, hogy mást hibáztassunk, mi Nők.
Bocsánatot kértem, nem volt veszekedés, üvöltözés, pedig számítottam rá, de nem voltam épp jókedvű, ahogy az apuka se. Nekem nem lilult be (otthon megnéztem és elmeséltem hogy jártam), azt viszont nem tudom, hogy a vörös lenyomatot hogyan magyarázza el otthon. Nagyot ütöttem. Remélhetőleg apu lemagyarázza, hogy még egyszer ilyet semmi esetre sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése