Nem szeretek itt lakni. Mármint ebben a lakásban. Persze könnyű lenne azt mondani, hogy nosza, akkor költözzünk, mi sem egyszerűbb ennél. Tulajdonképpen messzire se kellene menni, a környéken simán találhatnánk ugyanennyiért ugyanekkorát vagy nagyobbat, gondosabb főbérlővel.
Persze, tudom, mindenkinek vannak gondjai. Főleg anyagi, és valószínűleg neki is. Csak hát...sokszor végigrágtam, hogy a lakásra bizony költeni kell. Azt meg nem vállalom, hogy megcsináltatom, kifestem, etc. és aztán megvonja a vállát, hogy oké, de nem lakhatjuk le, nem fizeti ki.
Valahol bosszant. Valahol végül is lelkecském legmélyén megértem. De csak egy irinyó-pirinyót. Bosszant, idegesít, elkeserít.
Tegnap már azon kattogtam, hogy milyen jó lenne jövőre másik kecóba költözni. Új élet, úgy lakás, még akkor is, ha albérlet. Nem tiszta lappal, de a régi életet kicsit hátrahagyva. Lehet, hogy kissé szentimentális vagyok?(vagy csak sziplán hülye :D) De annyira jó lenne egy nagyobb konyha, kevesebb fölösleges kacat (tulajé), egy nagyobb lakás, vagyis még egy szoba, tervezve a jövőőőőőőre, de kezdetnek pasiszoba (mert miért ne, legalább kis helyen legyen káosz és akkor az csak az övé, ot azt csinál amit akar, vagy tud)aztán majd valamikor gyerekszoba (vagy gumiszoba a fáradt idegeknek?). Áh. Tervek. Nem kattogok saját lakáson, fölösleges. Harminc évig szoros igába hajtani a fejünk, amikor azt se tudjuk mi lesz holnap (sarkítva persze)? Áh...nem. Persze, ha csettintésre megoldódnának a dolgok az lenne a kurva jó, de nem. Sajnos nem így működnek a dolgok(de jó is lenne....). Nincs gazdag nagybácsi, nagynéni, nincsenek csodák (lottónyeremény haha, de abban azért bízunk).
Meglátjuk. Talán történnek velünk is csodák és nem csak a gazdagokkal...
Jaj de gonosz vagyok már megint!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése