Persze tudhatam volna, megkért hogy vetkőzzem le, látni akart. Ahogy a sötét hajam picit eltakarja a mellemet.
Kicsit kérettem magam, ellenkeztem. Kicsit kergetőztünk.
Aztán megragadott a karomnál fogva és berángatott a hálószobába. Az ágyra lökött. Elmosolyodtam. Combomon végigfolyt nedvességem. Megragadta a csuklóm és az ágy fejéhez kötözte az egyiket, majd a másikat. Ellenkezésemet széles vigyorral nyugtázta. Megcsókolt és megragadta a bokám. Ajjaj! Ez már kezd elfajulni! Az ellenkezés és a dac a véremben van. Soha nem adom meg magam azonnal. Kezdett mérges lenni, beleharapott a combomba. Elővette a korbácsomat. Puhán a hasamra csapott, majd a combomra, végül a puncimra. Soha nem akart komoly fájdalmat okozni, de mégis ott van bennem mindig a félsz, hátha most nagyon fog fájni. De mindig vigyáz rám. Amikor már kipirult a bőröm, s úgy igazán lüktetett már a csiklóm, félredobta a "kinzóeszközt". Beleharapott a a húsomba, ujjaival a punciba hatolt, nyelve megkereste a csiklóm és... Na igen, itt általában elvesztem a fonalat. Általában elkezdi ujjazni a fenekem, amitől a maradék józan eszemet is elvesztem. Miután elélveztem, megcsókolt. Mint mindig. Szeretem érezni az ízemet a száján. Falja a számat, ahogy előtte a puncimat. Aztán belém hatolt. Durván, erősen. De nem fájt. Ó minden volt az, de nem fájdalmas...Úgy dugott, mintha uralni akart volna. Minden ellenállásomat elsöpörni, uralkodni fölöttem... Ujjai a combomba mélyedtek, farka lüktetett a hüvelyemben, az ajkamba harapott, majd elévezett. Megpróbált hozzám bújni, de hát hosszú távon nem túl kényelmes. De akkor, abban a pillanatban nem számított. Rápillantottam hófehér combomra. Vörös volt még, halvány, fehéres hurkákkal, amit a korbács okozott. De nem baj. Majd elmúlik... Valahol sajnálom is. Nem baj, majd leközelebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése