A kedvenc fekete alapon fehér pöttyös ruhám van rajtam. Bugyi mutatóban sem. Kóstolgattuk már egymást szavakkal, tekintettel, lopott puhatolózós érintésekkel.
Melegem van. Ki van gombolva ruha eleje látszik a fehér bőröm. Szépen lassan gomboltam ki, sóvárgó tekintete követte a mozdulataimat.
Játszani fogunk. C
A kedvenc fekete alapon fehér pöttyös ruhám van rajtam. Bugyi mutatóban sem. Kóstolgattuk már egymást szavakkal, tekintettel, lopott puhatolózós érintésekkel.
Melegem van. Ki van gombolva ruha eleje látszik a fehér bőröm. Szépen lassan gomboltam ki, sóvárgó tekintete követte a mozdulataimat.
Játszani fogunk.
Felülök a konyhapultra széttett lábaim közé behúzom, majd megfogom csípőjét, falom a száját… Vagy ő az enyémet… Nem is tudom. Igazából lényegtelen. Kihúzom a hátam, kidomborítom melleim halmát, ujjai bennem, játszik, kóstolgat. Akárcsak a szája később a húsomat, nedvességemet, forróságomat. Le sem tudnám tagadni mennyire vágyom rá…Hogy mennyire akarom. ..Hogy mennyire vagyok éhes…
Akarom őt. Mohósággal, akarattal, csak. Mert. Akarom.
Leveszem magamról a ruhát, kinn negyven fok, benn is forrósodik a hangulat. Figyel, néz, követi mozdulataimat.
A kezembe akarom venni, a számban akarom érezni, kóstolni akarom ízét, húsát, lüktetését.
Megkapom.
Szinte felfogni sem tudom, szinte szétfolyok a vágytól, tudat elszáll, fékevesztett falánkság marad, a habzsolás kellemes késztetése, a tudatosság teljes elhajítása, csupán csak a pőre, nyers vágy marad.
Elfogadom.
Mélyen a számba, nyelvem játszik vele, forrón lüktet, csípője mozog, ujjai a hajamban, fogva tart, markol, nem ereszt, irányítani kezd, majd robban. Enyém.
Esélye sincs. Végigszáguld rajta a gyönyör, mert ezt akartam.
Hogy elveszítse a fejét.
Lucskos puncival vonaglok rajta, zsigeri ösztönösség, önzőség, mert a magam örömére teszem. Már nem csupán fellobbant bennem a gyönyör, hanem körülfog, körbevesz, perzsel, tüzel, elveszi az eszem. Meglovaglom.
Esélye sincs. Tudatom valahol eldobva, gondolatok kuszák, csak az érzések ezeríze marad. Akarom. Jön, robban, körülölel, nem ereszt. Észbe sem kap, már élvez újra, élvezek újra meg újra, lélegzetvételnyi szünet sem jut az újabb és újabb hullám közben, lehanyatlom, remegek, lüktetek, kikapcsolok. Már nem vagyok ura magamnak. Élvezek újra meg újra , hangosan nyögve, kuncogva, nevetve, pilláim alól lesve rá, homályos tudattal nézem, ahogy néz, gyönyörködik, vizslat, aztán kezd játszani rajtam, bennem, kézzel, szájjal, játékszerrel, figyelve-lesve minden reakcióm, én pedig zavarva jövök, vajon miért néz, mit lát… aztán átcsap felettem a gyönyörhullám és távolba tűnnek az aggódó gondolatok.
Szétesem.
Szopom. Falom. Mint az éhező. Közben remegek. Ujjai fognak, markolnak. Nem eresztenek, többet akarnak belőlem. Torkomig tolja magát, nyálam-könnyem folyik, combjaim remegnek, nedvemtől lucskos combjaim kitárulnak, összezáródnak, ujjbeggyel játszik rajtam, kóstolgató az érintése. Dugja szám, a torkom. Nyelvem játszik, fogaim finoman harapnak, markolom a húsát, combját, amit érek. Akarom.
Keményen megbasz, akarom. Kuncogok, tekintetem fel-felakad, mint ebben a néhány órában jópárszor. Játszik velem. Rajtam. Akaratomon, testemen.
Most csak kóstolgat, figyel, játszva elemez. Elmerül bennem. Élvezem.
Akarom.
Én az ízét. A húsát. Mindazt, amit az érintésével megígér nekem. Tudom, ez még csak az első kör.
A megismerés.
Aztán jön majd az igazi játék…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése