Birtoklás

Birtoklóan ért hozzám. Határozottan, öntudatosan, minden mozdulatában éreztem, hogy birtokolni akar. Hagytam. 

Megmarkolta a combom, olyan erősen, hogy felszisszentem. Ezt akarta. Ezt akartam. 

Nyers erőt, nyers vágyat. 

Magához húzott, szorosan, nyakamba fúrta magát, éreztem a fogai karcolását a mohó csókjai alatt, de tudta, nagyon jól tudta meddig mehet el. 

Ott álltam előtte, levett rólam mindent, csak a harisnya és a harisnyatartóm maradt rajtam.  Keretbe foglalva nedves- lüktető puncim, ujjai tocsogtak a nedvemben, én pedig kuncogva, mosolyommal vártam, mit fog tenni. Velem. 

Széttárt lábaim közé fontam, nyelve kóstolt, falt, habzsolt, miközben ujja, mélyen, bennem játszott. Remegésig. Aztán megéreztem benne a sötétlő akaratot, a sötét, buja vágyat és felnyögtem, amikor fogai belém martak, akárcsak ujjai. Sajgó, lüktető fájdalomösvényt rajzolt rám, lilát-kéket, ahogy az érzékeny bőrt megragadta erősen, vagy éppen szívta-falta a húsomat, csak mert. Mert meg akart jelölni. Meg akarta mutatni, hogy most éppen, csakis az Övé vagyok. Rajzolt rám. A testem a vászna volt, ujja, csókja,  kezének mohó szoros-erős markolása és sok minden más pedig a festéke.  

Vágytam a fájdalomra. A feltartóztathatatlan sötét érzésre, a kéjjel vegyített kínra, ami jön-élesen érkezik, majd robban. ÉS felrobbantja érzékeim. 

Szabad kezet kapott és Ő élt vele. Én meg felhúztam-kekeckedtem-dacoltam. Kinevettem miközben újra és újra lecsapott a combomra, fenekemre, újabb és újabb intenzív érzésket gerjesztve bennem, rajtam. Lehunyt pilláim alól vártam a következőt és következőt, hergelve hátrakötött kézzel, mert meg kellett kötöznie, de pont emiatt is volt vérforralóan izgalmas a játék. Fejem a párnába, combjaim kitárva, lüktető-nedves puncim szétnyilva, vágytól éhesen.  Remegve szétesve fogadtam mindent; az élesen csípőset, mélyebbről jövő dorombolós fájdalmat, a szisszenős kínt, mert éppen nem volt finom és rossz féle fájdalom követte, de aztán jött a következő szétesős, fellobbanós érzés, amibe elmerültem, s levegőt is alig kaptam. Meglovagoltam.  

Csak a bőr levegőbe harapó hangját hallottam a nyers, vágytól nehéz hangja mellett, csattanást, ahogy egyre forróbb húsomat éri az ütés, utasított, mikor hogy vegyem a levegőt, mit tegyek; én pedig ellenkezve pont azt nem, vagy éppen szótfogadva sóhajtva el a nagyobb fájdalmat, mert nem kímélt. 

Szabad kezet adtam és élt vele. Markolt és tenyere csattant, akárcsak az ostor csípős vége, fogai martak a combomba, ujjai a piszkosul tocsogós puncimba, eláztatva mindent. MErt ennyire izgatott az egész. Cuppogva nyelte el az ujját, forrón-szorosan átölelve, el nem engedve. 

Birtokba vett én pedig hol hagytam, hol nem, kekeckedve provokáltam, teljesen belezuhanva az ezerízű érzésekbe. Lebegtem. Fájdalom és kéj határán, gyönyörbe fürödve, szétesve, magamról nem tudva, teljesen más tudatállapotban. 

Azt hitte elmenekülök. Elrohanok. Maradtam. Eszem ágába sem jutott elszaladni. Hagytam, hogy birtokoljon. Megjelöljön. Felemésszen, hogy aztán összerakjon. 

Most pedig, kékes-lilás rajzokkal a bőrömön, a következőt várom. Mert kell. Mert jó.