Falom a száját. Marom a húsát. Kapaszkodnom kell, megfogni, megragadni, hozzáérni. Érezni a húsát, bőrének melegét a tenyerem alatt. Combjaim remegnek, nedvem áztatja a harisnyám anyagát. Tudat alatt arra vágyom, bárcsak szétszaggatná és akkor végre forróságomba fogadjam a farkát.
Dorombol a kezem alatt, dorombolok a keze alatt. Akarom.
Fogaim marnak a nyakába, érzem a bőre ízét a nyelvemen. Nyögnék, zihálnék hangosan, szégyentelenül mégis visszafogom a vágy hangját. De most nem lehet…
A vágy őrült zenéje lüktet bennem, pezsdíti fel a vérem, s veszi el teljesen az eszem, hogy gondolkodni sem tudok.
Akarom őt, a vágy, az akarat erős, intenzív, szinte belefulladok, de pont azért élvezem piszkosul nagyon.
Vágya íze a nyelvemen, orromban, lüktető bőre a tenyerem alatt. Enyém.
Megmarkol, magához húz, érzem a farkát a széttárt lábaim között, ott van a vékony anyag, csak egy mozdulat…de mégsem. És bár pokolian frusztráló, mégis pokolian jó így.
Aztán elélvezek. Szinte hozzám sem ér. Átcsap felettem, váratlanul, hirtelen sebességgel, szinte fel sem eszmélek, remegek, nyögök, ő pedig próbál tartani. Az első…sok követi még…vad lüktetésként, egyre erősebb és erősebb lesz, nyers őszinteséggel…aztán már ura sem vagyok magamnak, gondolataimnak, hangomnak.
Fogaimmal kapaszkodom a húsába. Erősen, érzem a húsa ízét a nyelvemen, többet akarok, mélyet, de visszahúzódom. Csak kapaszkodom.
Az édes józanodásig, ébredésig
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése