Ledobtam magamról a ruhát. A cipőmet a bejáratnál már elhagytam, táskámat leraktam, szinte száguldottam hozzá. A vágy heves és erős volt. Mohó és zabolázatlan. Hormonok. Fránya hormonok, amik bármikor képesek őrületbe kergetni a Nőt.
Piszok magas, én pedig lábujjhegyre állva érem csak el a száját. Arcán mosoly, tekintete mohón végigszalad rajtam. Semmit nem visel; farka keményen meredezik. Alig várom, hogy kézbe vegyem, megsimogassam, rámarkoljak, számba vegyem. Mohón csókol, akárcsak én őt. Keze a fenekembe markol, nyelvemmel végigsimítok a nyelvén, szinte az ágynak lököm.
Nem tudom szebben megfogalmazni; mintha ki lennék éhezve, úgy fogom marokra a farkát és kezdek el vele játszani. Először csak szépen- lassan, inkább csak magam kedvéért, kicsit lehiggadjak, mert ez már sok. Pedig nagyon jól esik.
Fránya hormonok. Negyedik napja megvan, éppcsak pecsételés, szinte semmi. Persze ez egyikünket sem zavarja össze, őt nem zavarja, engem meg nem érdekel.
Számba vettem, nyelvemmel föl-le simogatva, erősen, finoman, mohón, lassan, ahogy éppen kedvem tartja. Élvezi. Látom és érzem rajta. Tetszik. Nagyon is. Egyre inkább kezdek megint alámerülni a vágyba. Már nem látok tisztán, de nem is akarok. Csak az íze a számban, a nyelvemen. Ujjaim alatt az egyre forróbb bőr...arcomat végigsimítom a combja feszes húsán, nyelvem hegyével nyalogatva a heréit; tudom, hogy szereti. Számba veszem az egyiket, majd a másikat. Ujjaim eközben csípőjébe mélyednek, kell a kapaszkodó. Néha arra gondolok, lehet, én jobban élvezem a szopást, mint ő. Pedig ez marhaság. Testem mégis remeg, sóvárog. Szinte a puncimban érzem a farkát, miközben mélyen a számba veszem. Annyira jó. Elvesztem.
Alapos vagyok, tudom mit szeret. Nyelvem lejjebb csúszik, ajkam is beszáll a játékba. A gát érzékeny, nem kicsit, akárcsak még lejjebb. Sima terep, akadály nélkül. Élvezettel kényeztetem. Felnézek rá, azzal a szokásos mosolyommal az ajkamon, nyelvem hegyével kekecen nyalogatva, majd mohón beszopva a számba, amíg fel nem akad a szeme. Annyira jó.
Aztán baszni kezdett. Finoman mégis erősen. Érzékeny vagyok. Most más, mint eddig. Mondhatni vérfürdő. De nem. Én mégis kissé feszélyezve érzem magam kicsit, ez nem egy megszokott pillanat. Magamban mosolygok, mielőtt belém hatol volna, felhangosította a zenét. Ismer. De most másmilyen, intenzív, de máshogy. Érzem, hogy odabenn puha vagyok, szűkebb, mint szoktam, máshogy lüktetek, máshogy fogadom be, máshogy ölelem körbe a farkát. Kapaszkodnom kell. Némi fájdalom, némi idegen érzés; játszik a fenekemmel. Aztán hirtelen piszkosul jó lesz, érzem, teljes egészében érzem mindenhol, erősen, intenzíven, más az egész. Puncim szorosan fogja, szorítja a farkát, bennem némi gátlás feszül; kis hanga fejemben cöcög, rosszall, de egyre halkabb. Szinte már nem is hallom. Csak magamat. Egyre hangosabb vagyok, máshogy, mint eddig. Kapaszkodom. Én a lepedőbe-takaróba, ő a derekam, csípőm ívébe. Érzem, mindjárt elmegy, szinte már követelőző a teste, mégis bármennyire is keményen dug, nem durva, szinte már simogatás. Még most is tanulok a saját testemről. Mennyivel máshogy működik, amikor vérzésem van. Érdekes.
Lágyan végigsimít rajtam. Megcsókolja a tarkóm. Vállam fölül nézek rá, mosolygok. Kicsúszik belőlem, én pedig a beslisszolok a három lépésnyire lévő fürdőszobába.
Remeg a lábam. Bőröm vibrál, testem lüktet. Megigazítom a szemem sarkában elkenődött festéket, elégedetten mosolygok a tükörképemre. Rendbe rakom magam, aztán kilibbenek hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése