Köszönésképpen megragadott, szorosan, keményen, majd határozott mozdulattal felhúzta a ruhám. Nem volt rajtam bugyi, csak egy harisnyatartó, hozzátartozó harisnyával.
Felszisszentem, ahogy hozzámért, de nem azért, mert fájt volna.
Oh...nem. Nagyon nem...
Nyögéseimet visszhangozták a falak. Hangos voltam. Pedig még belém sem hatolt. Csak a kezével ért hozzám, miközben csókolta, falta a bőrömet. Amikor belém csusszant a farka, határozottan, keményen, akaratlanul is felsikoltottam. Annyira jó volt.
Nyers. Őszinte. Vad. Isteni.
Kapaszkodnom kellett. Markolnom, támasztanom, mert olyan mohón esett nekem, hogy meg kellett vetnem a lábam a padlón, nehogy elessek. Alig pár lépésre az ajtótól. Épphogy levettem a kabátom és rúgtam le a cipőmet. Annyira elveszítettem a kontrollt, hogy szinte nem is láttam. Csak érzékeltem. Színeket, foltokat. Lehunyt pilláim alól néztem rá. Elégedett, pasis mosoly fogadott. Tudja nagyon is jól, mennyire ki tud készíteni... ismerjük egymást egy ideje.
Kiéhezettek voltunk mindketten. Egymásra is, meg úgy általában. Hagytam, hogy basszon. Hagytam, hogy mélyen bennem legyen, felrakjon a konyhapultra, széttett lábaim közé fogtam a csípőjét, kezemmel kapaszkodva ott, ahol sikerült fogást találnom. Nem gondolkodtam. Agyam üres volt, semmi, de tényleg semmi nem jutott az eszembe; csupáncsak élveztem azokat az érzéseket, amiket gerjesztett bennem. Be-ki, be-ki...gyorsan és hevesen, Mégmégmég...Már nem voltam ura a mozdulataimnak. Semmi tudatosság, csak az élvezet maga. Ő meg én. A farka és a puncim.
Belemarkoltam a takaróba, fenekem az égbe meredt, melleim a matracba fúródtak. Nyögéseimet hol elnyelte a puha anyag, hol nem. Lehunytam a szemem, amúgy sem tudtam már a látásra koncentrálni. Csak az ezerízű érzések maradtak. Zene szólt a háttérbe, mosolyognom kellett: nem elég hangos... csak nyögtem és nyögtem, már csak a nyers, tiszta és ősi vágy maradt. Semmi több. A farka a puncimba. Mélyen. Tövig.
Összeszorítottam, elengedtem. Semmi tudatosság. Titokizmaim önálló életet éltek. Csípőm táncot lejtett. Vajon meddig lehet feszíteni a húrt? Mégmégmég...ne hagyd abba...
A számban volt. Sminkem elmosódva; amúgy egy kicsit sem érdekelt, neki meg amúgy is tetszett ez, mert tudta, miatta kenődött el. Könny csorgott végig az arcomon, nyálam az államról a meztelen combomra folyt. Baszta a számat. Mélyen, hevesen ostromolta, akárcsak nemrég a puncimat. Élvezettel vettem a számba, nyelvem táncot lejtett a kemény húson. Hajamba markolt, tarkómat tartotta, nyögtünk az élvezettől. Nyálam lecseppent a takaróra. Remegek. Isteni érzés. Mintha most is a számba lenne. Érzem az ízét. Szinte fel tudom idézni azt a pillanatot, amikor a számba élvezett. Szorosan tartott. Ujjai között a sötét tincsem. Mozdulatai már szinte cirógatóak.
Elégedett és kielégült mosoly az arcomon. Mint akkor és ott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése