Nem mindig szeretek tükörbe nézni. Számtalan hibát látok magamon; a legtöbb a lustaságom miatt van. Csak túl kellene lépnem ezen, többet foglalkozni magammal. A testemmel. A lelkemmel.
Ha mégis tükörbe nézek, tényleg nézem is magam. A csípőm kerek ívét, fenekem gömbölyűségét. A vállam ívét, a nyakam kecsességét. A telt számat, a gonoszkodó tekintetemet. Hasam már nem lapos, császárhegem és a fölötte lévő puha hús határozottan jelzi, anya vagyok.
Mégsem zavar. Nem ez határozza meg, hogy mennyire és hogyan élem meg a Nőiességem. Ha érdekelne a negatív kritika, ha érdekelne a média által sulykolt tökéletességre törekedés, akkor talán zavarnának a hibáim. De már nem vagyok húsz éves. Harminc is elmúltam. Már nem vagyok se zsenge, se ropogós (pikírt mosoly). Nem bánom. A lényeg: ÉLEK.
Hogy mitől érzi magát egy Nő Nőiesnek...nos sok minden határozhatja meg. Talán nem is tudnám pontosan megfogalmazni, ÉN mitől is vagyok az. Számít, hogy milyen passzban vagyok. Nagyon is, hisz' végül is ember volnék. Front, alváshiány, baszatlanság, hiszti, migrén, hideg, meleg, éhség...annyi minden befolyásolhat.
Kényelmes vagyok. Olykor nagyon is. Elkényelmesedve, beburkolózva, anyukásan. Aztán kivetkőzve ebből, teljesen mássá válni is szeretek. Az igazi énemet megmutatni. Olyankor ragyogok. Élek. Pezsgek. Ring a járásom, más a szemem csillogása, a mosolyom. Teljesen máshogy veszem még a levegőt is. Beharapom az ajkam, szinte már játékosan. Vibrálok. Tudatában leszek nőiességemben. Ez vagyok, ilyen vagyok. Olykor. Néha. Otthon többet kellene, de nagyon nehéz átkapcsolni. Piszok nehéz. Ritkán is megy, ami nagy hiba. Tudom. Nagyon is tudom.
Nehéz mindenkinek megfelelni. Vagy nem is mindenkinek, csak annak a sok szerepnek, amiket "játszani" kell. Egyikből átmenni a másikba, pillanatok alatt, kikapcsolni, átkapcsolni.
Imádom megélni a nőiességemet. Figyelni és megtapasztalni, hogy mit hozok ki a másikból. Hogyan és miként hatok rájuk azzal, hogy csak nézem őket, provokatív mosollyal az ajkamon. Azzal a tipikus dzsédes-nézéssel. Felszabadultan. Őszintén. Meztelenül, még akkor is, ha még ruhát viselek. Szeretem felizgatni a másikat. Végletekig. Hergelni és felhúzni. Kielégíteni.
Szeretem, amikor feltöltenek energiával és viszont. Hogy az érintésemmel felajzom őket. Vagy csak a mosolyommal. Vagy amikor a nyelvem végigsiklik a pohár szélén. A farkuk hegyén. A puha és telt ajkamon. Azzal, hogy őszintén élvezem ami történik. Szégyentelenül. Megbánás nélkül. Felszabadultan.
Nem érzem rosszul magam, ha le kell vetkőzni és fel kell fednem a meztelen valóságot. A habfehér, olykor foltokkal tarkított testem (mert minden kisebb-nagyobb ütés meglátszik rajtam; legyen az szekrény, kilincs, ágyláb, bármi...). A már nem épp hetyke mellek. Kissé rubensi formáim. A kapaszkodó a csípőmön.
Ilyen vagyok. Ez vagyok.
Ha folyton a hibáim miatt aggódnék, sosem tudnék ellazulni. Nem tudnám megélni a nőiességem.
Feszengenék.
Pedig az Élet rövid (is lehet). Ki kell használni minden percet. Ki kell élvezni minden ízt, minden hangulatot. Meg kell élni minden pillanatot. Jókat szexelni. Élvezni és kiélvezni.
Elfogadni és befogadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése